Áron (6 éves, Budapest)


Áron ikertestvérének már teljesült a csodalámpás álma, amikor lovagolni vittük, sajnos korábban ő is megküzdött a súlyos betegséggel. A család épp csak túljutott ezen a nehéz szakaszon, amikor Áronnal is kórházba kellett menni. Mindkét gyerek nagyon szereti az állatokat és sokat sétálnak, kerékpároznak közösen a családdal.

Mivel Áron kinőtte a biciklijét, ezért határozott kérése volt a Csodalámpához: egy kék színű, csengős, kitámasztós bicajt szeretne.

A kisfiút az édesanyjával meghívtuk a Corinthia Hotel Budapest szállodába a III. jótékonysági rendezvényünkre, ahol 300 vendégünk előtt Geszti Péterrel a színpadon, közösen teljesítettük az Áron álmát. Kicsit korábban érkeztek meg, így egy szobában süteménnyel és üdítővel kínáltuk meg őket, hogy a kisfiú feloldódjon. Majd elérkezett a várva várt pillanat, s felhívtuk a színpadra.

Nagyon izgult, hiszen ennyi ember előtt még nem szerepelt, és a szemében is látszott, már alig várja, hogy hazavihesse a kétkerekűt, s akár a lakásban is, de minél előbb kipróbálhassa.

Kívánjuk neked Áron, hogy minél előbb gyógyulj meg és bicajozz sokat a Margitszigeten!



A vidám program rövid összefoglalója itt látható:

https://www.csodalampa.hu/csodalampa/Híreink/2019-12-02


Kívánság-koordinátorok:
Felkai Márta, Geszti Péter és 300 vendég
Corinthia Hotel Budapest
2019. november 23.

Archívum


Belépés