Provident - Jótékonysági futás
A Provident társadalmilag felelős vállalatként tekint magára, ezért fontosnak tartja, hogy felkaroljon olyan kezdeményezéseket, amelyek révén a világ jobb hellyé válhat. A vállalatnál a koronavírus-járvány ideje alatt létrejött, országokon átívelő jótékonysági virtuális sportprogramja olyan népszerű volt a munkatársak körében, hogy a vállalat idén is megrendezi az eseményt, az Önkéntességi hónapja keretében.
Így 2022. május 14-én, szombaton – minden országban, ahol a Provident jelen van – futni, kocogni fognak a munkatársak, ezzel gyűjtve azokat a kilométereket, amelyekkel közösen támogathatják a rászoruló szervezeteket.
A magyar Provident a Csodalámpa Alapítványnak adományoz, akiknek célja, hogy évente 230-280 életveszélyes betegséggel élő, 3 és 18 év közötti, Magyarországon gyógykezelt gyerek egy-egy saját kívánságát teljesítse.
Ugyanakkor segíteni igazán közösségben jó, ezért arra bátorítunk minden mozogni szerető tenni vágyót, hogy sportoljunk együtt a Csodalámpáért!
A részvételhez, kérjük, utaljátok el az adományozásra szánt összeget a Csodalámpának, majd pedig teljesítsétek a kötelező minimum távot (5.5 km) május 14-én, hogy teljesítményetek beleszámítson a kezdeményezésbe.
Csatlakozzatok és sportoljunk együtt másokért!
Csodalámpa Alapítvány
A Csodalámpa Alapítvány cél szerinti támogatásával, minden csodalámpás gyereknek segítesz abban, hogy közös erővel:
- Megtörjük a hosszú kezelések keserű rutinját...
- Ismét kiszélesítsük a betegszobára beszűkült világot...
- Reményt adjunk a kívánság megvalósulásának élményével...
Támogasd Te is a beteg gyermekek álmának megvalósulását. A pici segítség is nagy segítség!
109 000 Ft Adományozva 100 000 Ft Célösszegből
Hozzászólások
Adományok
- 2000 Ft (Nagy Zoltán)
- 2000 Ft (Kata Wolf)
- 1000 Ft (Anonim adakozó)
- 5000 Ft (Szücs Endre)
- 2000 Ft (Orsolya Tóth)
- 1000 Ft (Ráczné Koncz Eszter)
- 10 000 Ft (Fülöp Gabor)
- 1000 Ft (Nemcsók Levente)
- 5000 Ft (Anonim adakozó)
- 1000 Ft (Vargáné Ponyi Anita)
- 2000 Ft (Szebenyi Patrícia)
- 2000 Ft (Tövis Mónika Mária)
- 1000 Ft (Kömyves Zsanett)
- 1000 Ft (Habáné Magyarfalvi Marianna)
- 3000 Ft (Pakai Éva)
- 10 000 Ft (Hidvégi Mónika)
- 1000 Ft (Szabó Lilla Fruzsina)
- 5000 Ft (Bakos Gábor Ferenc)
- 2000 Ft (Baloghné Seres Terézia)
- 2000 Ft (Horváth Tamás)
- 2000 Ft (Balogh Zsanett)
- 1000 Ft (Galajda József)
- 10 000 Ft (Jarmay Andras)
- 6000 Ft (Bátoriné Szemes Irén)
- 2000 Ft (Szabó Ildikó)
- 2000 Ft (Szakály Zsoltné)
- 5000 Ft (Gréger Csaba)
- 5000 Ft (Anonim adakozó)
- 10 000 Ft (Szirmak Botond)
- 1000 Ft (Péter Anna)
- 1000 Ft (Mindszenti Andrea)
- 1000 Ft (Anonim adakozó)
- 2000 Ft (Csehó-Kovács Attila)
- 2000 Ft (Tóthné Farkas Anikó)
– Szirmak Botond (2022-05-14)
– Szabó Ildikó (2022-05-14)