A Csodalámpa hírei

Csodalámpás mesesarok - Schell Judittal

Mesedélutánunk mai vendége Schell Judit színművésznő volt, aki bájos mosolyával, közvetlen stílusával azonnal elvarázsolta a gyerekeket.
Mikor Judit elmondta, mi a címe a magával hozott mesekönyvnek, a mögöttem ülő kislány halkan odasúgta a nagymamájának: Judit eltévesztette a címet, mert bogár helyett azt mondta bodár. Azonnal kiderült, hogy nincs semmiféle tévedés, Domonyi Rita mesekönyvének ugyanis valóban "Tündérbodár" a címe és valamennyi kis mesefigurának legalább olyan vicces a neve, mint a a főszereplő kis erdei léleknek Tündérbodárnak, és legjobb barátjának, a nappal is éber Devevérnek.
Biztos mindenki emlékszik rá, hogy beszélnek a csöppségek mikor még csak formálják a szavakat, mindent hallás után mondanak - sokszor pedig félrehallván a neveket, szavakat, kicsit másképp ejtik azokat, mint az "igazi" felnőttek. Ez a bűbájos mesekönyv egy hatalmas csokorra valót nyújt át ezekből a vicces nevekből, szavakból.

Csuda izgalmasan kezdődik a mese! Tündérbodár és Devevér úgy döntenek, hogy a nyári szünetben nem hajlandók unatkozni! Elhatározzák, hogy több héten át csak mulatozni fognak, egy olyan fergeteges fesztivált rendeznek, ami felbolygatja az erdő valamennyi lakóját.
A gyerekek már az elején nagyokat kuncogtak, mikor Judit arról kezdett mesélni, milyen eszement ötleteket talált ki Tündérbodár a fesztiválra:
műsíró- és grimaszverseny, napfelkelte-,naplementenézés, kockás pléden fekvés, felhőbámulás, bevonulás-kivonulás-elvonulás, süteménynemevési verseny (vagyis ki bírja tovább, hogy nem eszik a sütiből), tormaevési verseny...

Hát a tormaevési verseny, na az aztán igazán viccesen sikerült ! Kiderült ugyanis, hogy Devevér az egyetlen, aki szereti a tormát, az erdő többi lakója, mint pld. Zselátó a cukrász, Shopszka a zeneszerző, Jalos bácsi ( nem Lajos!), a bogaras Tinó néni és párja, a mindig csak bólogató Tinó bácsi pedig csupán azért tülekednek, hogy szurkoljanak a versenyzőknek. Nagy volt a csalódás, mikor kiderült, hogy Devevér az egyetlen versenyző - aki aztán ellenfél hiányában megnyerte a versenyt anélkül, hogy csak egyszer is beleharapott volna az orrfacsaróan erős tormába.

A nem is kicsit hiú Devevér azonban szeret mindíg a figyelem középpontjában lenni, így aztán arra az elhatározásra jutott, egy élete-egy halála, verseny nélkül ugyan, de mégis megeszi a "verseny tormát" : első harapás-könnyzápor, második harapás - potyogó könnyek, aztán a rémséges zöldség utolsó darabkáját is lenyelve a bajnok már mosolygott és kért egy szalvétát, hogy megtörölje a száját. Az erdő lakói nagy ovációban törtek ki, éljenezték a nagy hőst és fogalmuk sem volt róla, hogyan is sikerült Devevérnek ilyen hősiesen legyűrnie a hatalmas tormát. Hogyan? Hát a fineszes bajnok evés közben állandóan azokra a finom málnapárnákra gondolt, amit Jalos (nem Lajos!) bácsi csak neki és legjobb barátjának Tündérbodárnak készít! Márpedig egy ilyen hőstett után dupla adag dukál!

/ 5



Ezután a "csípős" mese után Judit mindenféle finomságot varázsolt elő a táskájából, a mese hatása alól lassan ocsúdó kis siserehad pedig boldogan nyúlt a titkot rejtő csomagocskák felé, majd néhány másodperc alatt el is tünt a pocikban a finom nasi.

Mikor már azt hittük a gyerekek elfáradtak , kiderült, hogy szívesen meghallgatnának még egy kalandos fejezetet ebből a kedves mesekönyvből.
Judit kiválasztott egy tüneményes mesét, ami a "Pitypangfújás"-ról szólt. Természetesen ebben a mesében is Tündérbodár és Devevér voltak a főszereplők, akik az erdőben találkoztak két kicsi amatőr pitypangfújó gyerekkel. Különösen Devevér látott némi tehetséget a két gyerekben, ezért elhatározta, hogy komolyan foglalkozik velük. A két kis kezdő pitypangfújónak sok "tüdőerősítő és koncentráció" próbát kellett kiállnia, mire igazi pitypanggurukká váltak és valamennyi pitypangról sikerült lefújniuk a bibéket.

A sok izgalomtól és élménytől bizony elfáradtak a gyerekek, de azért még mindíg maradt egy kis erejük, hogy Judittal beszélgessenek, előkerültek a kis papírszeletkék-, noteszok, majd a kapott autogramot boldogan magukhoz szorítva elbúcsúztak a Jótündértől, aki egy önfeledt, "csupamosoly" délutánnal ajándékozta meg valamennyiüket.

Köszönjük Juditnak ezt a felejthetetlen mesedélutánt és reméljük hamarosan újra tud időt szakítani, hogy ismét megajándékozza a kis betegeket egy, a maihoz hasonló, fantasztikus élményekkel teli mesedélutánnal.

Budapest, 2014.02.11.


Beszámoló az ADHAT-vonal révén kapott összeg felhasználásáról 2012

Tisztelt Támogatóink!

A Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvány pályázatán tavaly megnyert ADHAT-vonalon keresztül 758 hívás fogadásával 2013. április 30-ig 45.799 forint érkezett a Csodalámpa javára (a 13600/35-ös számra).
Ebből a telefonszolgáltató NIOK alapítvány részére átadott adományközvetítői díj összege 39.050 forint volt a megadott időszakra.

Az így a fennmaradt 6749 forintos felhasználható adományból 5000 forintot a 10 éves, súlyos betegséggel küzdő Bence kívánságának teljesítésére fordítottunk: a kisfiú egy Bobocar játékautót kért.
A fennmaradó 1749 forintot az alapítvány működtetésére fordítottuk.

Szeretnénk megköszöni, hogy hívásukkal támogatták és a jövőben is segítik a Csodalámpa tevékenységét.


Havervagy jótékonysági árverés - 2013

December 18-án került sor a Morrisons 2-ben az idei, szokás szerint nagy sikerű Havervagy jótékonysági árverésre. Az árverést Herendi Gábor és Kéri Csaba bonyolította le profi módon és sok-sok humorral.
Volt, aki saját kedvencét, volt, aki a munkáját ajánlotta fel jótékony célra.

Az elsőként elkelt tárgy Laura csodás mackója volt, utána csak úgy sorjáztak az értékes tárgyak, egyedi ékszerek, fesztivál és mozi belépők, vendéglői kedvezmények.




A mostani bevételt a korábbi évekhez hasonlóan a kaposfői szegénytelep és a Csodalámpa Alapítvány megosztva kapta meg.

Ezúton is köszönjük a Haverok folyamatos támogatását, akik már eddig is 9 kívánság teljesítésében vettek részt.

Jót edzettek és jót tettek - köszönjük!

Szeretnénk megköszönni a beteg gyerekek nevében is Béni Ritának, Kottek Eriknek és Mári Tamásnak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campus sporttermeiben megtartott nagy sikerű jótékonysági sportnap megszervezését.
Az edzésekért kapott dijakból, valójában adományokból több beteg csodalámpás gyerek kívánságát fogjuk együtt teljesíteni 2014 első hónapjaiban.

/ 7



Köszönet illeti minden krav-magás és kettlebelles résztvevőt és a sportnap valamennyi támogatóját.

Hálásan köszönjük a Nemzeti Közszolgálati Egyetem vezetésének, köztük dr. Kovács Gábor rendőr dandártábornok oktatási rektorhelyettesnek, valamint Sári Szabolcs alezredesnek, a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj és a Zrínyi Miklós Laktanya megbízott parancsnokának, hogy vállalták a rendezvény védnökségét, és helyet biztosítottak e sporteseménynek.

Kitűnő partnereket, barátokat ismertünk meg bennetek, köszönjük!


FONTOS: 13600, 35-ös kód - 2013-ban is él az ADHAT-Vonal!

Tisztelt Támogatóink,

2012.10.03-án elindult a NIOK Alapítvány által üzemeltetett ADHAT-Vonal.

A 13600 (hangjelzés, majd a kód: 35) telefonszám a T-Home vonalas vagy mobil, továbbá az Invitel, Telenor és Vodafone hálózatból, hagyományos vagy kártyás előfizetésről is előhívó nélkül hívható; egy-egy hívással Ön 250 Ft-ot adományoz a Csodalámpa Alapítványnak. (a 35 a Csodalámpa kódja)

(Amennyiben ún. "emeltdíjas tiltás" van beállítva az előfizetésen, akkor előfordulhat, hogy a hívás sikertelen lesz. A tiltást az Ön telefon szolgáltatójánál tudja feloldani.)

A telefontársaságok a hívásokból összegyűlt adományokat havonta utalják át a Csodalámpának.

Kérjük, hogy mesélje el ismerőseinek, barátainak, kollégáinak a támogatás e kivételesen egyszerű módját. Reméljük, hogy ezzel és talán egy-egy hívással Ön is hozzájárul egy-egy újabb mosolyhoz.

Segítségüket előre is köszönjük!



Log in