2022-09
Eötvös Walk-the-Wish a Margitszigeten - 12-edszer
Idén tizenkettedszer rendezte meg a Csodalámpa és az Eötvös József Gimnázium a "Séta a beteg gyerekekért" programot. A séta révén a résztvevő diákok segítségével beteg gyerekek kívánságait teljesítjük és a Csodalámpa visszajelzése alapján így közvetlen élményt szerezhetnek arról, hogy mekkora örömöt adhatnak egy kis jótékonysággal mások életébe. És nem mellékesen tapasztalják azt is, hogy a szolidaritás, az összefogás révén az egyénenkénti lehetőségeknél sokkal nagyobb segítséget tudnak nyújtani annak, aki erre rászorul.
Ezúttal is több budapesti középiskola csatlakozott a kezdeményezéshez, így az Eötvös diákjain kívül az Európa 2000, a BME Gimnázium tanulói is részt vettek a sétán.
Ezúttal a 4 éves Natália különleges kívánságát teljesítették a diákok, betegsége miatt önállóan nem tud járni, azonban nagyon szeretne édesanyjával lépést tartani...De erről beszéljenek a képek.
/ 8
A hangulat, mint mindig, kiváló volt, amit köszönünk a séta támogatóinak: diákoknak, a középiskolák vezetőinek és tanárainak, hiszen nélkülük sem a séta, sem a jótékonyság nem valósulhatott volna meg, a margitszigeti Bringóhintó Kft. és munkatársainak, akik valamennyi eddigi alkalommal helyet és sok más segítséget adtak a séta megrendezéséhez, a Ludwig és Mentesi Kft. vezetésének, akik finom JóKenyér péksüteményekkel és a FirstMed FMC-nek, akik ásványvízzel gondoskodtak a diákság "testi jólétéről"
Köszönjük a résztvevőknek és támogatóinknak ezt a pompás délutánt!
Korábbi bejegyzések
- VI. Csodalámpa jótékonysági est – beszámoló Önnek, ha nem tudott velünk lenni!
- Wish Alliance - We are no more alone!
- 18. éve: AISB "Walk the Wishˇ
- Séta a beteg gyerekekért - ezúttal új helyszínen
- Lélek-Hang-Játék!
- A Tudatos Nők Napja - ügyvezetőnk az egyik kitüntetett!
- Budapesti Vonósok - Zugliget - Anyák Napja - Koncert?!?
- Teljesült az ÖTEZREDIK kívánság!
- A FUTÁS mely CSODÁKRA képes! – Fuss Fotózz Mosolyogj élményfutás
- Tudja már, miben adja át a karácsonyi ajándékát?
- AISB "Walk the Wishˇ - a tizenhetedik séta
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
Korábbi bejegyzések
- VI. Csodalámpa jótékonysági est – beszámoló Önnek, ha nem tudott velünk lenni!
- Wish Alliance - We are no more alone!
- 18. éve: AISB "Walk the Wishˇ
- Séta a beteg gyerekekért - ezúttal új helyszínen
- Lélek-Hang-Játék!
- A Tudatos Nők Napja - ügyvezetőnk az egyik kitüntetett!
- Budapesti Vonósok - Zugliget - Anyák Napja - Koncert?!?
- Teljesült az ÖTEZREDIK kívánság!
- A FUTÁS mely CSODÁKRA képes! – Fuss Fotózz Mosolyogj élményfutás
- Tudja már, miben adja át a karácsonyi ajándékát?
- AISB "Walk the Wishˇ - a tizenhetedik séta
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013