2023-06
2003-2023 - már eltelt 20 év?!
20 éve, 2003. novemberében teljesítettük az első kívánságot.
Azóta nagyon sok minden történt, küzdöttünk a startup-ok problémáival, önkénteshálózatot építettünk, a COVID sem bírt legyőzni bennünket és immár a GyógyBűvészet programunkkal is segítjük a nagybeteg gyerekek rehabilitációját.
Úgy gondoltuk, hogy illő lenne sikereinkről beszámolnunk hűséges régi és új támogatóinknak, így ezt tettük V. jótékonysági gálánk fő témájává.
Indításként, a Corinthia Budapest szállodában 150-nél több támogatónk tapsolta meg az Attraction Junior számunkra "csodalámpásított" előadását, Garami Gábor műsorvezető köszöntötte a vendégeket, majd ügyvezetőnk képes beszámolóját hallhatták-láthatták a legérdekesebb kívánságokról, csodalámpás kívánságokat teljesített külföldi és hazai hírességekről.
/ 10
Mátyás és Miskó személyesen mesélte el a vendégeinknek, mit jelentett számukra különleges kívánságuk teljesítése.
Az esten beszámolójuk után három kívánságot is teljesítettünk és természetesen megmutattuk azt is, melyik kilenc kívánság valósult meg a 2022-es gála adományaiból.
A születésnapi torta előtt Litkai Gergely műsora aratott nagy sikert, majd Prof. Dr. Kovács Gábor, a "másik oldal", az orvosok nevében köszöntötte a Csodalámpásokat - és nem utolsó sorban ő volt 2003-ban az első "kívánságunk", a ma már huszonéves Csaba kezelőorvosa.
Végezetül a Midlife Crisis zenekar játszott és ha nem is rögtön, de megtelt a táncparkett is.
Ide kattintva rövid video-n idézheti fel az est történéseit.
Hálásan köszönjük az est vendégeinek és a Csodalámpa minden támogatójának, önkénteseinknek, a missziónkat támogató orvosoknak, nővéreknek hogy ennyit jót tehettünk a nagybeteg gyerekek öröméért, és köszönjük mindazoknak, akik még legalább 20, hasonlóan sikeres évet kívántak a Csodalámpának.
Támogatóink, akik nélkül ez az est nem jöhetett volna létre:
<attribute aktualis=100>
Korábbi bejegyzések
- VI. Csodalámpa jótékonysági est – beszámoló Önnek, ha nem tudott velünk lenni!
- Wish Alliance - We are no more alone!
- 18. éve: AISB "Walk the Wishˇ
- Séta a beteg gyerekekért - ezúttal új helyszínen
- Lélek-Hang-Játék!
- A Tudatos Nők Napja - ügyvezetőnk az egyik kitüntetett!
- Budapesti Vonósok - Zugliget - Anyák Napja - Koncert?!?
- Teljesült az ÖTEZREDIK kívánság!
- A FUTÁS mely CSODÁKRA képes! – Fuss Fotózz Mosolyogj élményfutás
- Tudja már, miben adja át a karácsonyi ajándékát?
- AISB "Walk the Wishˇ - a tizenhetedik séta
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
Korábbi bejegyzések
- VI. Csodalámpa jótékonysági est – beszámoló Önnek, ha nem tudott velünk lenni!
- Wish Alliance - We are no more alone!
- 18. éve: AISB "Walk the Wishˇ
- Séta a beteg gyerekekért - ezúttal új helyszínen
- Lélek-Hang-Játék!
- A Tudatos Nők Napja - ügyvezetőnk az egyik kitüntetett!
- Budapesti Vonósok - Zugliget - Anyák Napja - Koncert?!?
- Teljesült az ÖTEZREDIK kívánság!
- A FUTÁS mely CSODÁKRA képes! – Fuss Fotózz Mosolyogj élményfutás
- Tudja már, miben adja át a karácsonyi ajándékát?
- AISB "Walk the Wishˇ - a tizenhetedik séta
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013