Kampányindító önkéntestalálkozót tartottunk...
Január közepén "1%-os kampány indító" önkéntestalálkozót tartottunk közel 50 fős részvétellel, akik az ország minden tájáról érkeztek Budapestre. A tökéletes helyszín a Csodalámpát alapítása óta támogató Fundamenta-Lakáskassza Zrt. egyik modern tárgyalója volt, ezúton is köszönjük a cég vezetésének a lehetőséget.
Közös eredményünk, hogy 2015-ben újabb 265 gyermeknek sikerült örömet szerezni.
Ahhoz, hogy ez a jövőben is így maradjon, javítanunk kell az 1%-os kampányunk hatékonyságát hiszen az SzJA újabb 1%-os csökkenése értelemszerűen csökkenti az 1% alapját is. Épp ezért az eredményeink mellett beszéltünk új módszerekről, középtávú szervezeti változtatási terveinkről is.
/ 7
A résztvevők, új és régi önkénteseink bemutatkoztak néhány szóban, hogy a beszámolók alatt szereplő "X.Y kívánság-koordinátor" nevekhez végre arcok is társuljanak.
Végezetül Gerván Róbert önkéntesünk tartott célokról, bizalomról és önbizalomról fantasztikus tréninget.
A Csodalámpa vezetése nevében köszönjük önkénteseinknek és támogatóinknak, hogy a rendezvény létrejöhetett; bízunk abban, hogy az ott megbeszéltek alapján a továbbiakban még eredményesebben teljesíthetjük a Csodalámpa misszióját: újabb és újabb nagybeteg gyerekeknek adunk reményt, erőt, kívánságuk teljesítésével, hogy érezzék: VAN TOVÁBB!
Korábbi bejegyzések
- Megjelent 2015. évi auditált beszámolónk!
- KAP2016 - ismét szavazhatnak a MagnetBank ügyfelei...
- Sikeres nők konferenciája a Csodalámpáért
- Új 1%-os Csodalámpa kampányfilm!!!
- Megjelent idei első hírlevelünk!
- Kampányindító önkéntestalálkozót tartottunk...
- Csodalámpa kulcstartó az Áruházban!
- Működik a "Közösségi adományozás" oldalunk!
- Gimik, sütés, jótékonykodás!
- Csodabogarak a 30. SPAR Maratonon is
- 1% - köszönjük bizalmukat!
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013