„Séta a beteg gyermekekért” - 2018
A budapesti Eötvös József Gimnázium tanárai és diákjai sok éve támogatják a Csodalámpa Alapítvány működését. Szeptember 14-én immár hatodik alkalommal hívta a Margitszigetre egy közös sétára a fővárosi középiskolásokat, hogy együtt fejezzék ki együttérzésüket a beteg gyerekekkel és szerezzenek örömet néhány csodalámpás gyermeknek.
A korábbi évekhez hasonlóan az Európa 2000 és a BME Két Tanítási Nyelvű Gimnázium is sok diákkal és tanárral képviseltette magát az eseményen, de a Madách Imre és Fazekas Mihály Gimnáziumok, a kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium diákjai is csatlakoztak az eseményhez.
A rendezvény kezdetén a diákok képviselői,majd Moss László úr, az Eötvös József Gimnázium igazgatója köszöntötték a vendégeket, ezt követően a vendéglátó Szabó László úr, a Bringóhintó kkt. tulajdonosa és a Csodalámpa részéről Patzauer Éva nyitották meg az idei "Eötvös- Walk-the-Wish"-t egy jókora lufi-erdő árnyékában.
/ 8
A séta után, hogy még jobb hangulatban teljen a rendezvény, hagyományainkhoz illően uzsonnára láttuk vendégül a részvevőket, ill. kedves önkéntesünk és támogatónk, Hajdamár Zoltán](boldoglufik.hu) lufi hajtogató művész kedveskedett a kért lufiszobrokkal a gyerekeknek.
Hálásan köszönjük a „Séta a beteg gyermekekért” - Walk-the-Wish rendezvény támogatását Bringóhintó Kkt-nek., a FirstMed-FMC Kft-nek, a Ludwig és Mentessy Kft-nek, a Magnetbank KAP programjának, a Pick Szeged Zrt-nek, a Siófoki Gyümölcstermesztési Zrt-nek - ők mindannyian nagyban hozzájárultak támogatásukkal a vidám hangulathoz.
Korábbi bejegyzések
- Teltház és siker a Csodalámpa II. Jótékony Estjén
- II. Csodalámpa Jótékony Est - 2018.11.17 - Önt is várjuk!
- AISB Walk-the-Wish 2018
- Jótékonysági koncert javunkra a Német Egység Napján
- Elindult a Szállásvadász "csodalámpás" kampánya!
- „Séta a beteg gyermekekért” - 2018
- A FŐTAXI a csodalámpás gyerekekért
- Köszönjük, Kimle!
- Honlapunkon elolvasható a Csodalámpa 2017. évi beszámolója
- Indul a "KAP 2018"!
- Hogyan rendelkezhet az 1%-ról? Megmutatjuk!
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013