From: K*** Klaudia mailto : ***klaudia @ indamail.hu
Sent: Saturday, February 04, 2012 6:36 PM
To: Csodaposta
Subject: Érettségi

Kedves Éva!

Igen! Igen! Igen! Érettségizett ember lettem. Ááá.... nem is hinném el, de itt van mellettem a bizonyítvány. Bocsánat, hogy ennyire izgatott vagyok! De "megvan!"- és ezzel a tudattal még nem nagyon tudok betelni. Hosszú és rögös volt az út, míg eljutottam idáig.

Az általános iskola első osztályától fogva kijártak hozzánk a tanárok, és otthon tanultam.
Szerettem volna bejárni a középiskolába, de úgy tűnt, hogy a testem nem fogja engedni. Már hatodikos voltam, amikor Anyáék elvittek pályaorientációs vizsgálatra és jártunk nyíltnapokra, beszéltünk pszichológussal, még egy grafológusnak az önéletrajzom is leírtam - ezek az erőfeszítések hiábavalónak bizonyultak. Mikor nyolcadikban eljött a jelentkezés ideje, fogalmunk sem volt, hogy melyik iskolába fogok menni.

Aztán egyik reggel Anya a megyei hírlapban olvasott egy cikket az egyik gimnáziumról. Azonnal felhívta, és elmondta neki milyen helyzetben vagyunk és hogy mit szeretnénk. Nagyon segítőkész volt az igazgató nő, azt mondta, meg tudják oldani és lehetek náluk magántanuló. (Egyébként így bármelyik iskolában tanulhattam volna. Fél évente lett volna vizsga, a féléves anyagot egyedül kellett volna átvennem.) Az igazgatónő megemlített még egy másik kislányt is, aki szintén magántanulóként járt hozzájuk. Havonta kellett neki bejárnia konzultációra. Amikor pedig nem tudta ezt teljesíteni, akkor az internet segítségével vette fel a kapcsolatot a pedagógusokkal. Azt ígérték, hogy engem is így fognak tanítani. Hát ennek természetesen nagyon örültünk. Így aztán Sümegre adtam be a jelentkezésem és fel is vettek! Ez után életem egyik leghosszabb nyara következett, de eljött a szeptember! Borzasztóan izgultam, hogy milyen lesz az új iskolám. Évnyitón az osztályfőnök nagyon kedves volt. Azt mondta, hogy majd mailben értesít mikor találkozhatok a tanáraimmal. De addig is már megkaptam az új tankönyveimet, s ha van kedvem, elkezdhetek velük ismerkedni. (Hát persze, hogy volt kedvem!)

Néhány nap telt el az tanévnyitó óta, amikor Anya hírt kapott a csodalámpáról. Az interneten megnéztem az alapítvány honlapját. De aztán szóltam Anyának, hogy én nem kívánhatok. Hisz' az alapítványnál csak azok a gyerekek kívánhatnak, akik egy valamilyen az életüket fenyegető betegségben szenvednek. De Anya ezen átsiklott és tovább győzködött, hogy én is kívánhatok. Aztán kisvártatva megkérdezte, hogy mit szeretnék. Mivel az alapítvány ˝álmokat˝ vált valóra, ezért én azt kértem, hogy segítsenek a tanulásban. Hát ezen Anya nagyon meglepődött, de Apa azonnal helyeselte az ötletemet.

Anya fel is hívta az önkéntest és megbeszéltünk egy időpontot, amikor elmehettünk hozzá. Még a találkozó előtti nap megjött az e-mail az új osztályfőnöktől. Sajnos arról értesített, hogy csak félévente a vizsgán tudok találkozni a tanáraimmal. És át is küldte a listát, hogy meddig kell eljutnom az egyes tárgyakból. Ez az e-mail hatalmas csalódást adott, teljesen kétségbe estem. De aztán Anya meg Apa vigasztaltak, hogy majd a csodalámpa segít! Ez volt az egyetlen reményem. Alig vártam, hogy másnap legyen.

Éva néninek elmondtuk a kívánságom és elmeséltük még, hogy eddig hogy tanultam. Éva néni ehhez csak annyit fűzött hozzá, hogy akkor a középiskolát is úgy fogom végig csinálni, ahogy az általános iskolát, vagyis ki fognak járni hozzánk a tanárok. Biztató és megnyugtató volt a beszélgetés. Csak az járt a fejemben, hogy év végén jó eredményeket szeretnék látni a bizonyítványomban.

November utolsó hetei voltak, amikor Éva néni felhívta Anyát és egy telefonszámot adott meg.
Anya iszonyú izgatott lett. Elmondta, hogy a csodalámpa talált nekem egy másik gimnáziumot, ahol fogadnának. A pedagógusok ki tudnának onnét jönni hozzánk, mert az Hévízen van. Majd lassan hozzátette "úgy sem lesz belőle semmi". Anya és Apa egyszerűen lehetetlennek tartották, hogy én abba a gimnáziumban tanuljak. Mivel ott központi felvételi vizsga van, és biztosak voltak benne, hogy túl sok négyesem volt év végén, nem fognak felvenni! De azért felhívták az igazgatót és megbeszéltek egy időpontot. Apával el is mentünk.

Nagyon-nagyon izgultam, amikor az igazgató bácsi megnézte a bizonyítványom. Nem volt mérges, mikor meglátta a jegyeimet. Mosolygott és gratulált. (És azt mondta, hogy felvesznek!)

December elsején jött el hozzánk az első tanár. Informatika órát tanultunk. Ez volt életem első tanórája abban az iskolában és pont informatikával kezdtünk! (Általános iskolában nem tanultam informatikát.) Fél évi jegyeimet nem félévkor szereztem meg, mert az influenza járvány miatt nem nagyon tudtunk tanulni.

Az év végi bizonyítványosztásra nem mentünk be az iskolába, mert ott nagyon sokan voltak. Ezért engem behívtak egy másik nap. Anyáékkal mentem el. Az igazgató bácsira várni kellett, ezért leültettek az iroda előtt. Tanáraim már vártak, meséltek az évzáróról. Aztán időközben megérkezett az informatika tanár. Üdvözölt, majd megkérdezte ˝örülsz, hogy kitűnő lettél? ˝Tanár úr nem árulkodunk˝- csapott közbe a matematika tanár. De mielőtt bármit is kérdezhettem volna, már tereltek is be az igazgató bácsi irodájába. Ünnepélyesen átadták a bizonyítványom és mellé kaptam még egy könyvet is, a Micimackót! (Nagy favorit.) Mikor kinyítottam a bizonyítványt, egyforma számokat láttam. Ez hatalmas örömet okozott, és így nagyon tetszett! Érdekes pillanat volt. Azt várták, hogy megszólaljak. Csak nem tudtam, mert el akartam rejteni a könnyeim (allergiaszezon volt).

A bizonyítvány átadása után még nem mentünk haza, mert a tanáraim körbevezettek az iskolában. Megnézhettem néhány termet.

Az első egy hatalmas szoba volt, dugig könyvekkel. (feltehetően ez lehetett a könyvtár). A második terem irtó izgalmas volt! Ott tanulják a diákok a fizikát és a matematikát. Húú egy csomó eszköz volt ott! Egy régi mérleggel lemértük a bizonyítványom, 51 grammot nyomott. És kiderült még egy titok is. A falon tudósok képei lógtak. Az egyik képen volt egy sárga szívecske viaszból. tanár úr ekkor vette ezt észre. Rájött, hogy az órákon miért nevetnek olyan sokat a diákok...

A következő terem a történelem volt. Ott kiderült, hogy mikor épült az iskola. (Idősebb vagyok a gimnáziumnál, ez a tény aztán nem is volt túl kényelmes nekem.) Befejezésül pedig megnéztük a tornatermet, épp gólt rúgtak...

A tízedik osztály is kellemes volt. Karácsony előtt meglátogatott négy osztálytársam a patrónusunkkal. Megismertük egymást, sokat beszélgettünk. Utána az egyik lánnyal maileztünk. Mindig elmondta a híreket és néha képeket is küldök az iskolában történt eseményekről.

Azt az évet egy hónappal előbb be kellett fejeznünk, mert pont a nagy hajtás idején el kellett mennem Szegedre. Szerencsére azért egyforma jegyek kerültek a bizonyítványba, amit a hazatértem után meg is kaptam.

A 11. az nehezen indult el. Hát... nem volt egyszerű időszak, de elmúlt! Farsangkor az osztálytársaim és az iskola diákönkormányzata rendezett egy jótékonysági bált, aminek bevételét az én javamra fordították. Néhány hónappal korábban pedig a barátaim. Ezek az események aztán meg is tették a hatásukat! Még több új barátra tettem szert. Miután a gimnáziumban megtartották a nagy eseményt, egyre több osztálytársam vette fel velem a kapcsolatot. Lassan, mire vége lett a 11. évfolyamnak, az internet segítségével majdnem az összes osztálytársam megismertem. Sőt néha még személyesen is meglátogattak. Ez nagy segítség volt nekünk. A tanáraim és a szüleim mellett még a barátaimra és osztálytársaimra is számíthattam. És amikor nem éreztem jól magam, elpanaszolhattam nekik, hogy mi és hol fáj. De szerencsére azért hamar kinőttem az önsajnálatból, és később már nem voltam nyavalygós.

Mire a 11. évfolyam végére értünk, egy kicsit megrendült a hitünk. Kételkedni kezdtünk benne, hogy valaha is eljön-e számomra az érettségi napja, vagy ha igen, képes leszek -e részt venni?

Azon a nyáron eljött hozzám az egyik osztálytársam, akivel egész addig az interneten beszélgettünk. Az a találkozás fantasztikus volt! Asszem ekkor éltem át tudatosan életem egyik ahaélményét. Az új barátnőm akkor megmutatta nekem, hogy milyen felnőtt is már az én korosztályom. És fel is merült bennem a kérdés "nekem is ilyennek kellene lennem?"

Sok erőfeszítést megtettünk a szünet alatt. Hetente három alkalommal jött el hozzám egy kedves barátom, akivel tovább haladtunk a matematikával, de emellett volt még németóra is. Egy természetgyógyász is felajánlotta a segítségét. Mire eljött a szeptember, lelkileg,testileg és szellemileg is feltöltődtem.

Jaj... a 12. osztály tele volt izgalommal! Már szeptemberben elkezdtük kidolgozni a tételeket. Decemberben volt a szalagavató. De mivel ott sokan vannak, ezért ez nekem a házunkban volt! A patrónus feltűzte blúzomra a szalagot. Közben a hátsó közönség (szüleim, testvéreim, három osztálytársam és az igazgató) fényképezett. Kellemesre sikerült az a délután.

A ballagás is hasonlóképp volt, csak akkor engem egy faültetésre hívtak be. Az osztályunknak elültettünk egy rózsaszín tulipánfát az iskola kertjében. Mellé egy kopjafa is került "ültette: 12. b"- felirattal. Ceremónia közben énekeltünk ("Szállj fel magasra!") és átadták a tarisznyámat. És ezzel el is ballagtam az iskolából. Ezt egy kicsit szomorúan vettem tudomásul, merthogy ez már a gimnáziumi tanulmányaim végét éreztette velem.

Ez után aztán megkezdődött a nagy hajtás, mert jött az érettségi. Bár én csak informatikából tettem írásbeli vizsgát májusban. Június végén voltak a szóbeli vizsgák. Amikor én érettségiztem, akkor a szóbelin az első nap a legelső tanuló beesett a vizsgára... (Én voltam az első tanuló.)

Az érettségi bizonyítvány átadása nagyon szép volt. Kaptam három dicséretet a szóbeli feleleteimért (informatikából, németből és magyarból).

• Informatika 56%
• Matematika 76%
• Történelem 80%
• Magyar 93%
• Német 95%

Kicsit szomorúan búcsúztam el a tanáraimtól. Azt hiszem gimnáziumi éveim alatt egy új felismerést tapasztaltam meg. "Az iskola nem csak tudást adhat."

Nyáron a pihenés mellett még sokat olvastam. Sikerült megtalálnom a megfelelő egyetemet, ahol speciális helyezetem miatt tudnak fogadni. (ELTE-BTK, magyar szakirány.)

Anyáék hozzáállásának köszönhetem, hogy még mindig ebben a testben vagyok; és a csodalámpa hozzájárult sorsom jobbrafordulásához.

Szüleim, az alapítvány és a Bibó gimnázium dolgozói, diákjai sokat segítettek nekem, hogy ez a ˝csoda˝ megszülethessen. Köszönöm Nektek!

Szívélyes üdvözlettel: K**** Klaudia

From: b... viktor v... @ freemail.hu
Sent: Tuesday, December 20, 2011 5:18 PM
To: csodalampa@t-online.hu
Subject:

Tisztelt Alapítvány!
Szeretnénk megköszönni önöknek és a tisztelt felajánló magánszemélynek aki a kisfiam Máté részére felajánlotta a netbookot.Sajnos nem tudtam otthon tartózkodni amikor átadták a kisfiamnak de nagyon nagyon örül az ajándéknak.
Nagyon csodálatos hogy vannak még ilyen szervezetek és segítőkész emberek.További sikeres működést kívánunk az alapítványnak és kellemes ünnepeket.Még egyszer nagyon köszönjük
B... Viktor és családja!

Kedves Csodalámpa Alapítvány!



Nagyon-nagyon köszönöm a csodaszép váltós biciklit, amit elképesztően gyorsan (2 héten belül) megkaptam.

Most már nem kell kölcsönkérnem a szomszéd kis barátaim biciklijét, hanem mehetek, amikor kedvem tartja.

Ezzel hatalmas örömöt szereztek nekem!

Még egyszer köszönöm Andreának, Ágotának a kedvességét és a támogatóknak is:

From: S... Andrea a... @ freemail.hu
Sent: Sunday, October 02, 2011 8:09 PM
To: csodalampa
Subject: Köszönjük!

Kedves Éva, Gábor és Mindenki!

Nagyon szépen köszönjük a csodálatos párizsi hétvégét, nagyon jól éreztük magunkat, tényleg egy álmot váltottak valóra.
Köszönjük szépen Halmos Judit önkéntesüknek a sok segítséget, kedvességet, amit a kirándulás alatt kaptunk tőle. Mindig kérdezte, hogy mire van szükségünk, nekünk tényleg nem volt más dolgunk,mint élvezni a nyaralást!
Köszönjük még Bakonyi Jolinak, és mindenkinek, akik részt vettek ennek az álomnak a megvalósításában!
Kívánunk Önöknek további munkájukhoz sok sikert, kitartást, az alapítvány összes dolgozójának jó egészséget, sok örömet! Szeretettel:

H... Franciska, Bianka és szüleik