Beszélgetések nagyköveteinkkel - interjú sorozat 7.
Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy elismerésnek örvendő személyiségek, vállalatvezetők, vállalkozók, elfogadták felkérésünket, hogy a Csodalámpa nagyköveteiként, alapítványunk érdekében tevékenykedjenek. Sokoldalú szakismeretük, a versenyszféra CSR és adományozói tevékenységének, igényeinek bensőséges ismerete alapján adott tanácsaikkal, kapcsolataikkal segítik alapítványunkat missziónk teljesítésében.
Velük indítottunk egy sorozatot, hogy az ő példájukon keresztül bátorítsunk más cégeket is CSR tevékenységre.
Mai vendégünk Szabó Szabolcs, a Hunguest Hotel Pelion General Managere.
Kedves Szabolcs!
- Hogyan ismerkedtél meg a Csodalámpával és hogyan segíted az Alapítvány munkáját?
A Corinthia Hotel Budapestben dolgoztam Igazgató helyettesként, amikor megismerhettem az alapítványt.
Első alkalommal egy céges főzőiskolának adtunk helyszínt, azaz a Corinthia adta a helyszínt a cégnek, aki – mint később kiderült – teljesítette a kívánságot. Talán így több mint 10 év távlatából elárulhatom, hogy amennyire felületes volt az ismeretem akkor a Csodalámpával kapcsolatban, hagyott némi kívánni valót a lelkesedésem is a főzőiskola levezénylésével kapcsolatban.
Ez nem tartott sokáig, mert talán pár hónappal rá már a szálloda teljesített tárgyi kívánságot, aminek keretében megismerhettem Évát, a csapatot, az alapítványt.
Ráadásul én voltam a kívánság átadó. Na, szerintem onnantól vagyok csodalámpa fertőzött. Elérzékenyülés, sírás (részemről is), öröm, kacagás, minden volt abban a kívánság teljesítésben.
Azóta helyszínekkel, kapcsolati tőkével, programszervezéssel, ötleteléssel, meg mások megfertőzésével próbálom segíteni az alapítvány munkáját.
- Mi volt eddig a legemlékezetesebb Csodalámpához kapcsolódó élményed?
Ahogy fenn is említettem, nekem a második Csodalámpa kívánság teljesítés hozta meg az áttörést. Nyilván maga a tárgyi ajándék átadása a 7-8 éves forma beteg gyermeknek volt a katarzis, de ezt – mint általában mindig – megelőzte sok egyeztetés, beszélgetés, ismerkedés.
Én a teljes folyamatba szerelmesedtem bele. Biztos helyenként sete-suta volt a szervezés, érthető okokból sok a bizonytalanság és az időpontváltoztatás, de az biztos, hogy azóta sem találkoztam olyan őszintén segíteni akaró társasággal, mint amilyen ez az alapítvány. Ilyen a Csodalámpa és biztos vagyok benne, hogy ilyen is marad. Ettől különleges és ezért különbözik más, esetlegesen sokkal sterilebb alapítványtól. Ne értsetek félre, nyilván minden hasonló nemes célokért küzdő alapítványt becsülök és tisztelek, de a Csodalámpa az Csodalámpa. Mernék mást mondani az Éva előtt….. 😊
- Mit tanácsolnál más cégek vezetőinek? Hogyan válasszanak partnert a CSR tevékenységükhöz? Mik legyenek a szempontok? Mire figyeljenek?
Talán érzitek, hogy én kicsit (nagyon) elfogult vagyok a Csodalámpával kapcsolatban. Ily módon nehéz reális választ adni erre a kérdésre.
Nyilván ahány cég, annyi PR érdek a háttérben.
Én büszke vagyok arra, hogy nagykövet lehetek ebben a csodában és bizony sokszor el is felejtem kiaknázni az ebben rejlő PR és marketing lehetőségeket. Tudod, a függők már csak ilyenek….
- Szalóky Tóth Judit Boyden Executive Search Partnere– aki szintén Csodalámpa nagykövet – a következőt kérdezi tőled: Mi lenne most a Te kívánságod, Szabolcs?
Talán a cikkben már válaszoltam erre, de azt mondanám röviden, hogy úgy a magánéletemben, mint a munkámban, meg persze az alapítványi nagykövetként sem kívánhatnék semmi mást, mint egészséget, mindenkinek. Mindhárom területre nagyon nagy és negatív hatással volt/van a pandémia. Ugyan legyűrnünk még nem sikerült, továbbra is velünk van, de talán már látszik egy kicsit az alagút vége. Örök optimistaként ennek jeleit látom.
- Lehetőséged van másik Csodalámpa nagykövettől kérdezni. Kitől és mit szeretnél kérdezni?
Zakariás Fruzsinától, a Magyar Turisztikai Ügynökség Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatójától kérdezem: Fruzsi, rosé fröccs vagy tenisz? (Vigyázz mit válaszolsz, mert szavadon foglak!)
- Hogy érzed magad mostanában? Mit vársz 2021-től magánemberként és mit cégvezetőként?
Szállodai szakemberként és magánemberként is egészséget, mindenkinek. Közhely, de tényleg így érzek. Ha egészség van, akkor újraindul a turizmus, ami a békeidőkben 13% körüli részesedést adott a nemzeti GDP-hez. A bőröndkészítőkön keresztül az élelmiszeripari vállalatokon át a dolgozókig rengetegen élnek ebből az iparágból. Ha egészség lesz, minden lesz.
Nagykövetként mit mondhatnék? Bárcsak ne kellene teljesítenünk egyetlen kívánságot se! De sajnos érezzük, hogy ez irreális. A Covid előtt is sok kisbetegünk volt, sajnos ez a jövőben sem fog változni. Ehhez kitartást, minél több támogatót, sok lelkes nagykövetet és még 10 Évát kívánok a jövőre.
Köszönjük, a beszélgetést.
Beszélgetések nagyköveteinkkel - interjú sorozat 6.
Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy elismerésnek örvendő személyiségek, vállalatvezetők, vállalkozók, elfogadták felkérésünket, hogy a Csodalámpa nagyköveteiként, alapítványunk érdekében tevékenykedjenek. Sokoldalú szakismeretük, a versenyszféra CSR és adományozói tevékenységének, igényeinek bensőséges ismerete alapján adott tanácsaikkal, kapcsolataikkal segítik alapítványunkat missziónk teljesítésében.
Velük indítottunk egy sorozatot, hogy az ő példájukon keresztül bátorítsunk más cégeket is CSR tevékenységre.
Mai vendégünk Szalóky Tóth Judit a Boyden Executive Search Partnere.
Kedves Judit!
- Hogyan ismerkedtél meg a Csodalámpával és hogyan segíted az Alapítvány munkáját?
Magánemberként hosszú évek óta figyeltem Éva és a Csodalámpa csapatának áldozatos munkáját. Elkötelezettségük, kitartásuk mindig is csodálatra méltó volt számomra, történeteik, pedig bevallom, gyakran nagyon megindítóak. Nagy megtiszteltetés volt számomra, amikor nagykövetként csatlakozhattam hozzájuk. Mi, a nagykövetek a legkülönbözőbb szakmai területekről érkezve, igyekszünk szaktudásunk , ismereteink vagy akár kapcsolataink révén is támogatást nyújtani abban , hogy minél több kívánság teljesülhessen. Két gyerek édesanyjaként is tudom, hogy beteg gyerekeknél a felgyógyulás sokszor igen nehéz időszakában, ha képesek vagyunk akár csak egy kis mosolyt is varázsolni az arcokra, az mennyi erőt és energiát adhat - gyereknek és családnak egyaránt.
- Mi volt eddig a legemlékezetesebb Csodalámpához kapcsolódó élményed?
A következő történet, talán azért emlékezetes, mert éppen csak csatlakoztam a nagykövetekhez, amikor Éva azzal keresett meg bennünket, hogy egy betegségből lábadozó kisgyerek kívánsága az lenne, hogy egy igazi „sztárfodrász” -szal szeretne megismerkedni. Sőt, nem csak megismerkedni, de tőle hajvágást tanulni. Meglepő, ugye? Gyakorlatilag egyetlen telefonhívás volt és pillanatok alatt tudtuk mozgósítani a nagy nemzetközi cég vezetőjét, a vele kapcsolatban álló szakember kört, rajtuk keresztül pedig a legjobb fodrászok egyikét, aki habozás nélkül, azonnal és nagy lelkesedéssel vállalta a kívánság teljesítést. Azóta is többször eszembe jut, hogy vajon, hogy sikerülhetett a frizura. 😊
- Mit tanácsolnál más cégek vezetőinek? Hogyan válasszanak partnert a CSR tevékenységükhöz? Mik legyenek a szempontok? Mire figyeljenek?
Az, hogy a vállalatok a szociális és környezeti megfontolásokat önkéntes alapon beépítsék az üzleti tevékenységükbe ma már szerencsére nagyon elterjedt. Sőt, azt is megtapasztaltuk, hogy a COVID-19 fenyegető, egészségügyi kockázatból a vállalatvezetők szemében is társadalmi „üggyé” vált. A globális járvány egyik legfontosabb következménye talán, hogy felerősített jó néhány, már meglévő trendet, köztük a társadalmi felelőségvállalást is. Míg néhány éve a fenntarthatóságba történő beruházásokat a cégek egyéni értékrend mentén hozott áldozatként kezelték, addig ma már az ún. ESG (environmental, social, governance) tényezők véleményem szerint elengedhetetlenek egy vállalat hosszútávon is fenntartható növekedéséhez. Cégként természetesen olyan ügyet kell találnunk, amely mögé minden munkavállaló teljes mellszélességgel fel tud sorakozni. Ha ez megvan, akkor nyert ügyünk van.
- Pozvai Zsolt a Develor International globális vezérigazgatója – aki szintén Csodalámpa nagykövet – a következőt kérdezi tőled: Mit tanított az elmúlt egy év?
AAz elmúlt év egészségügyi, humanitárius kihívásai nagy próbatételt jelentettek a legtöbbünknek magánemberként és vezetőként egyaránt. Saját példám, barátaim, kollégáim tapasztalatai egyaránt alátámasztják, hogy ebben a nehéz időszakban az egymásra való figyelés jelentősége kiemelkedően fontos volt a családban és a munkahelyen egyaránt. Bár, mint mindannyian, én is abban bízom, hogy mindennapjaink hamarosan rendeződni fognak, de azt kifejezetten remélem, hogy amit megtapasztaltunk az empátia, az odafigyelés és az összetartás kapcsán, az beépült, velünk marad és nem fog elmúlni nyomtalanul.
- Lehetőséged van másik Csodalámpa nagykövettől kérdezni. Kitől és mit szeretnél kérdezni?
Mi lenne most a Te kívánságod, Szabolcs?
- Hogy érzed magad mostanában? Mit vársz 2021-től magánemberként és mit cégvezetőként?
Köszönöm én jól vagyok - magánemberként és üzleti területen is. Mostanság leginkább a megélt jelen kapcsán a jövő foglalkoztat. Jó lenne egy varázsgömbbe nézve megtudni, hogy hogyan fog alakulni a világunk, a saját, de legfőképpen a gyerekeink sorsa. Mit kellene tennünk magánemberként és cégvezetőként a jelenben annak érdekében, hogy a jövőben ők majd a lehető legteljesebb életet tudják élni.
Köszönjük, a beszélgetést.
Beszélgetések nagyköveteinkkel - interjú sorozat 5.
Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy elismerésnek örvendő személyiségek, vállalatvezetők, vállalkozók, elfogadták felkérésünket, hogy a Csodalámpa nagyköveteiként, alapítványunk érdekében tevékenykedjenek. Sokoldalú szakismeretük, a versenyszféra CSR és adományozói tevékenységének, igényeinek bensőséges ismerete alapján adott tanácsaikkal, kapcsolataikkal segítik alapítványunkat missziónk teljesítésében.
Velük indítottunk egy sorozatot, hogy az ő példájukon keresztül bátorítsunk más cégeket is CSR tevékenységre.
Mai vendégünk Pozvai Zsolt, a Develor International globális vezérigazgatója.
Kedves Zsolt!
- Hogyan ismerkedtél meg a Csodalámpával és hogyan segíted az Alapítvány munkáját?
A kapcsolatom a Csodalámpával olyan mintha örökké létezett volna, a kezdetekre már nem is emlékszem, viszont azóta az elkötelezettségem töretlen. Ahol tudom népszerűsítem az Alapítványt, részt veszek az ajándékozási programokban és az ügyfeleim körében is keresem a kreatív lehetőségeket, hogy minél több embert kötelezzünk el az ügy iránt.
- Mi volt eddig a legemlékezetesebb Csodalámpához kapcsolódó élményed?
Egy ismert – a Csodalámpának szintén elkötelezett - pénzügyi nagyvállalat egyik értékesítési csapatát képeztük és támogattuk egy belső verseny során, és végül, miután a csapat rengeteget fejlődött és magasan az élen végzett, mi adtunk nekik jutalmul egy ajándékteljesítési lehetőséget. A fejlődésük és kiváló eredményük jutalmát, egy kerti fajátékot egy égési sérült kislánynak együtt adtuk át. Ezt a megható élményt senki nem fogja elfelejteni.
- Mit tanácsolnál más cégek vezetőinek? Hogyan válasszanak partnert a CSR tevékenységükhöz? Mik legyenek a szempontok? Mire figyeljenek?
Én a bevonást és az érzékenyítést tartom kulcsfontosságúnak. Azaz olyan partnert és célt kell választani, ami mellé a csapat tagjai is tiszta szívből el tudnak köteleződni, és ki tudják venni a részüket belőle. A CSR nem lehet csupán anyagi támogatás, amit a felsővezetés megszavaz, hanem egy közös cél és feladat a teljes cég számára.
- Szirmák Botond a Provident Zrt. vezérigazgatója – aki szintén Csodalámpa nagykövet – a következőt kérdezi tőled: Egy képzéssel foglalkozó cég esetében, miért fontos a Csodalámpa Alapítvány támogatása?
Nagy lehetőség és egyben nagy felelősség is az, hogy egy év során több tízezer emberrel találkozunk, akikre hatunk a képzéseink által, azzal a céllal, hogy sikeresebbé és boldogabbá váljanak a tőlünk tanultak segítségével. De egyben esélyünk van arra is, hogy formáljuk őket CSR témákban is. Az előbb említett eset mellett más olyan projektünk is volt, ahol a partnerünk és annak munkatársai általunk váltak a Csodalámpa küldetésének résztvevőivé.
- Lehetőséged van másik Csodalámpa nagykövettől kérdezni. Kitől és mit szeretnél kérdezni?
Szalóky Tóth Judittól a Boyden Executive Search Partnerétől kérdezem: Mit tanított magadról az elmúlt egy év?
- Hogy érzed magad mostanában? Mit vársz 2021-től magánemberként és mit cégvezetőként?
Számomra a járvány rengeteg pozitívumot hozott a nehézségek ellenére is. Magamnak is meglepetés, de élvezem a home office-t, sokkal több időt tölthetek a gyermekeimmel, és a reggeli és délutáni dugó sem hiányzik. A tantermi tréningek ellehetetlenülése az utóbbi évtizedek legnagyobb próbatétele a tréningpiac számára, de gyorsan és jól reagáltunk, így összességében pozitívan jöttünk ki egy kritikus szituációból. Mivel kedvelem az izgalmas és kihívó helyzeteket, nem panaszkodhatom 2021-ben sem.
Köszönjük, a beszélgetést.
Beszélgetések nagyköveteinkkel - interjú sorozat 4.
Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy elismerésnek örvendő személyiségek, vállalatvezetők, vállalkozók, elfogadták felkérésünket, hogy a Csodalámpa nagyköveteiként, alapítványunk érdekében tevékenykedjenek. Sokoldalú szakismeretük, a versenyszféra CSR és adományozói tevékenységének, igényeinek bensőséges ismerete alapján adott tanácsaikkal, kapcsolataikkal segítik alapítványunkat missziónk teljesítésében.
Velük indítottunk egy sorozatot, hogy az ő példájukon keresztül bátorítsunk más cégeket is CSR tevékenységre.
Mai vendégünk Szirmák Botond, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója.
Kedves Botond!
- Köszönjük, hogy elvállaltad a beszélgetést. Hogy érzed magad mostanában?
A koronavírus-járvány már több mint egy éve befolyásolja mindennapjainkat és üzleti tevékenységünket. Vállalatvezetőként elsődleges az üzletmenet biztosítása, ám mindennél fontosabb munkatársaink egészségének védelme és a megbetegedés elkerülése. Szerencsére a vállalaton belüli adataink az országos koronavírus-statisztikák alatti értékeket mutatnak. Kihívásokkal teli időket élünk, azonban nem szabad hátradőlni, hiszen még nincs vége a megpróbáltatásoknak.
- Mit vársz 2021-től magánemberként és mit cégvezetőként?
Őszintén bízom benne, hogy végre magunk mögött hagyhatjuk ezt a lidérces időszakot. Magánemberként másra sem vágyon jobban, mint hogy hosszú idő után végre megöleljem a szeretteimet. Cégvezetőként pedig az üzlet újjáépítésén dolgozom. Erre már különböző stratégiákat készítettünk mind hazai, mind pedig csoport szinten.
- Hogyan ismerkedtél meg a Csodalámpával és hogyan segíted az Alapítvány munkáját?
Több évvel ezelőtt ismerkedtem meg az Alapítvánnyal és rendszeresen támogatjuk működésüket. Nagyon szimpatikusnak találtam, hogy beteg gyermekek gyógyulásához tudunk hozzájárulni oly módon, hogy a kívánságukat valóra váltjuk. A kívánságok gyakran apróságok, ami viszont a gyermekeknek és családjuknak igazából nagyon sokat jelentenek!
- Mi volt eddig a legemlékezetesebb Csodalámpához kapcsolódó élményed?
Az évek során számos kedves emlékkel gazdagodtam az együttműködésünknek köszönhetően. Az egyik ilyen, amikor pár évvel ezelőtt a rendszeres éves konferenciánk zárásaként tombolát hirdettünk, ahol a jegyvásárlásból befolyt összeggel, több mint 1 millió forinttal segíthettük a Csodalámpa Alapítványt.
- Mit tanácsolnál más cégek vezetőinek? Hogyan válasszanak partnert a CSR tevékenységükhöz? Mik legyenek a szempontok? Mire figyeljenek?
Három fő szempontot tartsanak szem előtt:
- Az együttműködésben támogatni kívánt projekt mindenképpen jó ügy legyen.
- Ha céges szinten kíván valaki támogatást nyújtani, akkor válasszon olyan programot, amelyet a munkatársak bevonásával támogathat, így együtt jótékonykodhat minden dolgozó.
- Fontos szempont az alapítvány transzparens működése és auditált elszámolása.
- Pesti Tímea – aki szintén Csodalámpa nagykövet – a következőket kérdezi tőled: "Szirmák Botondtól kérdezném, hogy az elmúlt években sokat nőtt a felelőssége és vélhetően ezzel egyidejűleg a feladatainak száma. Hogy tud mégis időt, energiát tenni egyéb tevékenységekbe, mint például a Csodalámpa alapítvány? Mi hajtja, hogyan oldja meg?"
Minden priorizálás kérdése. Fontosnak tartom, hogy azok, akik egy társadalomban abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy segíteni tudnak, ezt valamilyen formában valóban meg is tegyék. Az igazság az, hogy emberileg ezek nagyon sokat adnak személyesen nekem is. Jó érzés segíteni.
Köszönjük, a beszélgetést.
Beszélgetések nagyköveteinkkel - interjú sorozat 3.
Pesti Tímeával, LeasePlan Hungária Zrt. vezérigazgatójával Csodalámpa nagykövetünkkel beszélgettünk.
Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy elismerésnek örvendő személyiségek, vállalatvezetők, vállalkozók, elfogadták felkérésünket, hogy a Csodalámpa nagyköveteiként, alapítványunk érdekében tevékenykedjenek. Sokoldalú szakismeretük, a versenyszféra CSR és adományozói tevékenységének, igényeinek bensőséges ismerete alapján adott tanácsaikkal, kapcsolataikkal segítik alapítványunkat missziónk teljesítésében.
Velük indítottunk egy sorozatot, hogy az ő példájukon keresztül bátorítsunk más cégeket is CSR tevékenységre.
Mai vendégünk Pesti Tímea, a LeasePlan Hungária Zrt. Vezérigazgatója.
Kedves Tímea!
- Hogyan ismerkedtél meg a Csodalámpával és hogyan segíted az Alapítvány munkáját?
Én messziről közelítettem és óvatosan. Van egy női felsővezetőket összetartó klubunk (TWMC) és ide csatlakozott hozzánk Évi, a Csodalámpa vezetője. Egyik találkozón bemutatta az alapítványt. Jól meghatódtam, megkönnyeztem, de egy jó ideig nem közelítettem. Ez egyfajta önvédelem volt, mert amit csinálnak az lenyűgöző, csodálatra és tiszteletre méltó a legmagasabb fokon. Viszont tudom magamról, hogyha az elsősök bevonulnak az évnyitóra én már könnyezek… pedig közülük már egyik sem az én gyerekem, de mégis megható pillanat. Innen már nem nehéz elképzeli, hogyha beteg gyerekekről beszélünk és tartósan beteg gyerekekről, akiknek a kórházról, orvosokról és a betegségről szól az életük, hogy az hogyan hat rám. Szóval kizárólag emiatt kerültem eleinte a témát. Aztán jött az első bál, amire elmentem szolidaritásból, segíteni akarásból a nagylányommal. Ott változott meg minden és ott fogalmaztam meg magamnak, hogy ennek én aktív részese, segítője szeretnék lenni. A következő bálon már 2 asztalt töltöttünk meg kollégáimmal, üzleti partnereinkkel…
Minden évben kiküldöm a beszállító partnereinknek az 1%-os kampány anyagát és buzdítok, akit csak lehet, hogy valakinek mindenképpen adja oda az 1%-ot, és szeretettel ajánlom a Csodalámpát.
Nálunk az irodában több ponton is vannak Csodalámpa plakátok: az 1%-ról, a közös futóversenyről, ahol a kollégákkal több mint 15-en futottunk az alapítványt támogatva, illetve a gyerekekről, akiket támogattunk az elmúlt időszakban. A rendezvények támogatása mellett, utalásokkal is szoktam magánszemélyként hozzájárulni a kívánságok teljesítéséhez és a LeasePlan is rendszeresen segíti a Csodalámpa működését.
Fontos, hogy tudjanak ránk számítani és számíthatnak ránk minden időben!
- Mi volt eddig a legemlékezetesebb Csodalámpához kapcsolódó élményed?
Az „önvédelmemet” úgy oldottam meg, hogy mindenben segítek az ég világon, amiben tudok; mozgósítok embereket, pénzt adok, futok, süteményt szolgálok fel … bármit, de kívánság teljesítésben nem veszek részt. Azok lehetnek a legemlékezetesebb, legmegérintőbb percek, ha alkalmas vagy rá! … én már a megérkezés előtt bőgnék, ami senkinek nem tenne jót…
Jó élményem viszont nagyon sok van, nehéz választani! Az első nagy sírásom a Corinthia Hotelben volt, amikor bemutatkozott egy érintett kisgyerek, majd jól kisírva magunkat valami isteni csokis csodát ettünk a hölgyekkel.
A futások mindig nagy élményt adnak. Az, hogy egy nemes célért teszed, mellette mozogsz egy jót és remek közösségi élményt is kapsz. Mikor utolérsz valakit, vagy elfut melletted valaki Csodalámpás támogatói pólóban, azt az érzést ajánlom kipróbálni! Az is páratlan megélés, amikor magaddal tudsz vonzani másokat is; kollégákat érzékenyíteni a témában, vagy partnereket mozgósítani, egy ügy mellé állítani.
A legnagyobb élményt, pedig a bálok adják. Megható, felemelő, és jól érzed magad egy csodálatos társaságban.
- Mit tanácsolnál más cégek vezetőinek? Hogyan válasszanak partnert a CSR tevékenységükhöz? Mik legyenek a szempontok? Mire figyeljenek?
Nehéz ebben tanácsot adni. Ennek szívből kell jönni. Mindenki másban hisz, hogy hol és mikor kerül jó helyre a támogatása, a pénze; milyen ügyet vagy szervezetet akar segíteni. A másik aspektus, hogy milyen témát (szegénységet, gyerekeket, sportot, környezetvédelem …) tud/szeretne támogatni valaki, mi áll közel a lelkéhez, vagy tevékenységéhez.
Én abban hiszek, hogy ha az ember megteheti – bármilyen mértékben is – akkor adjon; támogasson olyan ügyeket, célokat, embereket, akiknek erre valamilyen okból szüksége van. Ebben is egyfajta tudatosságra van szükség, hogy mivel tud azonosulni az ember vagy a vállalata, valamint, hogy kit választ és hogyan tud támogatni.
Adni nem csak pénzt lehet! Lehet ez egy kapcsolat vagy kapcsolatrendszer, munka, vagy akár a gyerekeid jó állapotú plüss mackóinak, játékainak jó helyre juttatása.
Ha a cégvezető szólal meg belőlem, akkor a transzparenciát emelném ki. Fontos, hogy transzparens legyen a támogatott szervezet tevékenysége és hogy mire költik a támogatást. Érdekes aspektus az is, hogy hogyan tudsz másokat is magaddal vinni a témában, ezzel is erősítve az ügyet, annak támogatottságát, sikeres működését.
- Biczó Péter – aki szintén Csodalámpa nagykövet – a következőket kérdezi tőled:
Mint máskor.
A pandémia sok mindenben más fajta működésre kényszerített bennünket, de amiben lehet ott folytatni kell az életünket! Nem leállni a cég tevékenységével, a munkával, nem leállni a sporttal (még ha váltanod is kell, mert pl. zárva van az uszoda), nem leállni az élettel, még ha korlátozva is vagyunk. A környezet változott, a lehetőségek szűkebbek, de akkor ebben a világban kell megtalálni a haladást.
Erősödött a szülői, a vezetői és a támogatói szerep, ami alatt azt értem, hogy sokkal nagyobb odafigyelést, tudatosságot és energiát igényel ezeknek az ellátása, de felelősséggel kell tovább vinni mindegyiket.
Ha tehetjük, akkor nem hagyhatjuk magukra a különböző szervezeteket, legyenek ezeket kereskedelmi kamarák, egyesületek vagy alapítványok, hiszen akár több évtizedes munka veszhet el, és a segítségre szorulók száma, a segítség értéke csak nőtt ebben a helyzetben. Erre én igyekeztem nagyon tudatosan odafigyelni és senkit nem cserben hagyni.
Erről beszélni kell a kollégákkal is, különböző kommunikációkban hangot adni a témának és különböző programokat bevinni a cégbe. Az 1% felett való rendelkezés, például egy egyszerű példa, hogy a vállalat hogyan promótálja, segíti, hogy minél több kolléga rendelkezzen felette. Mi ezt évek óta tesszük, a járványhelyzetben is!
Nem léptünk ki egy szervezetből sem, nem álltunk le a támogatói tevékenységeinkkel, pedig nálunk is meg kell húzni a nadrágszíjat tulajdonosi elvárás miatt.
- Lehetőséged van másik Csodalámpa nagykövettől kérdezni. Kitől és mit szeretnél kérdezni?
Szirmák Botondtól kérdezném, hogy az elmúlt években sokat nőtt a felelőssége és vélhetően ezzel egyidejűleg a feladatainak száma, hogy tud mégis időt, energiát tenni egyéb tevékenységekbe, mint például a Csodalámpa alapítvány? Mi hajtja, hogyan oldja meg?
- Hogy érzed magad mostanában? Mit vársz 2021-től magánemberként és mit cégvezetőként?
Alapvetően egy nagyon magas energiaszintű, optimista szemléletű embernek tartom magamat. Most viszont fogynak az energiák. Ez egy új és nem kellemes érzés számomra. Egyre több energiát kell abba fektetnem, hogy legyenek megfelelő energiáim bizonyos dolgokat megcsinálni, minden nap ugyan úgy tolni a szekeret, pozitívnak, inspirálónak maradni. Várom a felszabadulást!
A mi iparágunkban ez az év nehezebb lesz sokkal, mint 2020. Lassabb, döcögősebb, drágább, körülményesebb minden. A növekedés nagyon belassult, de munka nincs kevesebb. Nagy kihívás az emberekben tartani a lelket, lelkesedést, de nem állhatunk le, mert az később ütne vissza. Bízom az oltásban, hogy kezelhető mértékűvé teszi a helyzetet és visszakapjuk még az idén az életünket. Kitartást mindenkinek!
Köszönjük, a beszélgetést.
Previous posts
- VI. Csodalámpa jótékonysági est – beszámoló Önnek, ha nem tudott velünk lenni!
- Wish Alliance - We are no more alone!
- 18. éve: AISB "Walk the Wishˇ
- Séta a beteg gyerekekért - ezúttal új helyszínen
- Lélek-Hang-Játék!
- A Tudatos Nők Napja - ügyvezetőnk az egyik kitüntetett!
- Budapesti Vonósok - Zugliget - Anyák Napja - Koncert?!?
- Teljesült az ÖTEZREDIK kívánság!
- A FUTÁS mely CSODÁKRA képes! – Fuss Fotózz Mosolyogj élményfutás
- Tudja már, miben adja át a karácsonyi ajándékát?
- AISB "Walk the Wishˇ - a tizenhetedik séta
Archive
- Table of Contents
- Greatest Hits
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013