2006-05
Márk (8 éves, Kadarkút)
Márk egy mobiltelefont kért a születésnapjára. Kontrollra jött a klinikára amikor megtudta, hogy kívánsága, hamarosan teljesül. Csillogó szemmel bontotta ki a dobozt, és azonnal használatba vette a készüléket. Felhívta édesapját, a barátait, kipróbálta az összes játékot és küldte az sms-ket a család minden tagjának. Kívánunk Márknak mielőbbi gyógyulást és sok-sok örömet.
A kívánság teljesítését köszöni a Csodalámpa Varga Jánosnak és családjának!
Kőszegi Judit
régióvezető
2006.05.14.
Adrienn (12 éves, Kétsoprony)
Az orvosok szerint a kómás betegek hallanak...
Adriennt (12) három éve kómás állapotban mentőhelikopter vitte kórházba. Szerencsére magához tért, és bár váratlan betegsége tolókocsiba kényszerítette és beszédproblémákat is okozott, egy ideje már rehabilitációs kezeléseket kap és szépen fejlődik. Tanára hallott a Csodalámpáról és többször beszélgetett rólunk Adriennel, nincs-e valamilyen titkos vágya...
/ 9
Nem kis meglepetésére Adrienn helikopteren szeretett volna repülni! Amint mondta, hogy éber állapotban is átélje a repülés élményét, amelynek életét köszönheti.
A Fly 4 Less kft. sietett segítségünkre, immár második alkalommal.
Amig a tűzpiros Bell 206 L3 Long Ranger III előkészítése folyt, addig is körbe (toló)kocsikáztunk a környéken és megnéztük az ott parkoló An-2-es, LI-2-es és más gépeket, és megcsodáltuk a vitorlázórepülők startolását.
Azután egyszer csak elkezdett forogni a rotor és a csillogó szemű Adriennt édesapja karjában emelte be a gépbe. Ha már az egész család eljött Budaörsig, valamennyien beszállhattak a 6 személyes csodagépbe. A pilóta - Kovács Győző úr - gázt adott és a gép könnyedén a levegőbe emelkedett. Előbb a budai hegyek nézték meg közelebbről, majd Adrienn kérésére a Dunát nézték meg a magasból.
Édesapja elmondása szerint Adrienn csak egyetlen pillanatra bizonytalanodott el, amikor a helikopter - számára talán váratlanul - visszafordult. De az egy helyben lebegés, sőt a hátrafelé repülés meg se kottyant. A jó húsz perces repülés után Adrienn fáradtan bár, de csillogó szemmel mondott köszönetet a csodálatos élményért.
És bár aligha fenyeget az a veszély, hogy Adrienn egyhamar elfelejtse ezt a napot, egy hasonló helikopter modelljét kapta emlékül a Csodalámpától.
A linkre kattintva megtekinthető a felszállásról készült videófelvétel: video (3 MB)
Köszönjük Zorkóczy Krisztiánnak és Oletics Imrének, a Fly 4 Less kft ügyvezetőinek, Kovács Győző pilótának és munkatársaiknak, hogy szombatjukat habozás nélkül feláldozták egy kislány öröméért.
Márkus Mónika és Patzauer Gábor
koordinátorok
2006.05.20.
Viktória (9 éves, Lőrinci)
Viktória kedvence a Fresh együttes, tagjai példaképül szolgálnak előtte. Nem csoda hát, ha nagy volt az öröm, amikor megállt a kocsikaraván házuk előtt. Az énekesnőket elkísérte a menedzserük, és a Blikk újság is tájékoztatni akarta olvasóit a nagy találkozóról.
A kezdeti meglepettség és zárkózottság nem tartott sokáig. A házban már élénk beszélgetés alakult ki. Volt szó mindenről: énekről, dalokról, barátokról, iskoláról.
A vendégek nem érkeztek üres kézzel. Ajándékba hoztak Vikinek CD-t a legújabb dalaikról, és plakátot az együttesről. Ezt persze később dedikálták is.
Viki pedig édességgel kedveskedett a vendégeknek. De természetesen a házigazda és a vendégek is kaptak alapítványunktól egy-egy csodalámpát marcipánból, mézeskalácsból.
Sajnos az énekeseknek menniük kellett, várták őket rajongóik a közeli nagyvárosban egy koncerten. Az integetés már egy megvalósult álomnak szólt...
Sulija Anikó
Piacsek István
koordinátorok
2006.05.20.
/ 3
Richárd (7 éves, Városföld)
Amikor meghallottuk Richárd kívánságát, felcsillant a szemünk: találkozni szeretnék Jackie Chan-nal.
A világhírű filmszínész és kung-fu mester hamar válaszolt megkeresésünkre, hajlandó lett volna a találkozásra, csakhogy legalább egy évig nem jön Európába. De Hong-Kongban szívesen...
Sajnos ezúttal ezúttal a kezelőorvos kényszerült nemet mondani: egy ilyen hosszú út alatt bármi történhet és Ricsi kezelései még be sem fejeződtek...
Arra azonban igen mondott, hogy a kezelések után, ha Ricsi állapota tartósan stabil, belegyezik akár egy ilyen hosszú az utazásba is.
Most mit tegyünk? Hiszen egy beteg kissrácnak minden nap várakozás nagyon hosszú idő... Ráadásul mi pontosan azt szeretnénk, hogy Ricsinek legyen mibe kapaszkodnia a kezeléseknél: van más is a világon, mint az injekciók, kórtermek...
Egyik önkéntes segítőnknek támadt egy ötlete, melynek nyomán szerencsénkre segítségünkre siettek a III. Magyar Chan Wu Bajnokság szervezői, közülük is Ambruzs Szabolcs mester, négyszeres világbajnok, a Fehér Tigris Shaolin Kung-fu Egyesület elnöke.
Az ő szívességükből Ricsi díszvendégként nézhette végig a bemutatókat és a versenyeket. De ez még nem minden: a verseny főbírája, magyarországi shaolin főinstruktor, Shi Xing Hong mester, aki az ősi Shaolin Templomban nevelkedett 9 éves korától 18 éven keresztül, s ott avatták mesterré és buddhista szerzetessé, személyesen adta át Ricsinek a rendezők ajándékait. A kung-fu-s tartisznya egész nap le sem került Ricsi nyakából...
Ricsi csillogó szemmel nézte végig a rossz szellemeket elűző sárkányt és oroszlánokat, majd a különféle pusztakezes, rövid, majd hosszú fegyveres formagyakorlatokat. Ezek jó része bizony sokkal komolyabb és nehezebb volt, mint amit a kung-fu filmekben látni lehet.
Ambruzs mester búcsúzóul még egy meglepetéssel szolgált, Ricsi kezébe foghatott egy a gyakorlatoknál használt igazi, sárkányokkal díszitett - nálánál is hosszabb - kardot.
Nagyon köszönjük a Chan Wu Bajnokság rendezőinek szívességét, hiszen egy nagyszabású, kétnapos verseny szervezésébe "gázoltunk bele" kérésünkkel. Ricsi nevében is köszönjük, hogy láthattuk a versenyzők és oktatók fantasztikus tudását.
Ami pedig az eredeti kérést illeti, nem felejtettük el, és ha már lehet megvalósítjuk. Ez most csak egy kis előzetes volt...
Kertész Éva, Patzauer Gábor
2006.04.22.
Márk (12 éves, Budapest)
Márk nagy állatbarát, különösen a halak és a teknősök állnak közel a szívéhez. Eddig teknősei és halai egy kis akváriumon osztoztak, ami néha halálosan szerencsétlennek bizonyult a halak számára. Így amikor a Csodalámpát megdörzsölhette, egy szép új akváriumot kívánt magának, halakkal és növényekkel benépesítve. A kívánság teljesítéséhez a Tropicárium (http://www.tropicarium.hu) segítségét kértük és ők vállalták a dzsinn szerepét.
Egy péntek reggel érkezett el meglepetések ideje, Márkot Mátrai Anikó fogadta a Tropicáriumban, majd Horváth Sándor érdekes és mulatságos vezetésével következett az állatok megnézése.
Megtudtuk:
- hogyan jár orvoshoz az alligátor Nagytétényben
- szeretik-e a piranják a lazacokat
- buta állatok-e a cápák
- pislog-e a kigyó
- hogyan lehetünk halhatatlanok egy pók által
- melyik állatnál "szülnek" az apák
- miben hasonlítanak a fák és teknősök
Márk kipróbálhatta, nedves-e a kigyó, ha kézbe fogja; milyen az, ha a tenyeréből esznek a madarak és a majmok.A ráják etetését követően következett a meglepetés: a Tropicárium vezetői átadták Márknak az új akváriumot, halakat és növényeket a benépesítéshez és ráadásként egy halszállító távirányítós teherautót.
Köszönet Farkasdi Károlynak, a Tropicárium igazgatójának, aki az ügy mellé állt; Mátrai Anikónak, aki a látogatást és az ajándékot megszervezte, Monori Csabának, aki a meglepetés elkészítésében segített. Külön köszönet Horváth Sándornak a csodálatos vezetésért, az érdekes történetekért és a szakmai tanácsokért - "akvaristák egymás között". Köszönet Pataki Csabának, a Fisch Kft. ügyvezető igazgatójának, aki amikor megtudta, kinek szánják az akváriumot, egy távirányítós teherautót ajándékozott Márknak.
Reméljük, a halak új otthonra találtak Márknál és hosszú, boldog életre számíthatnak, immár biztonságos távolban a teknősöktől.
Flandera Tünde és Titkos Rita
kívánságkoordinátorok
2006.04.07.
Izabella (4 éves, Szeremle)
Izabella nagyon szeret a szabadban játszani. Amikor a kezelések között hazamehet, szinte állandóan kint van a kertben.
Ezért volt az a vágya, hogy olyan játékot kapjon, amivel majd otthon játszhat a szabadban.
Egyik délután mi, Csodalámpások megjelentünk egy gyönyörű, piros, halványlila szalagokkal díszített igazi kislány rollerrel, amin még egy kis táska is van, elrejtve benne egy apró, világító halacska...
Iza megilletődve nézte a rollert, rögtön leszerelte a táskát róla, hogy megnézze, mi búvik meg benne... és láthatóan a halacska is teljesen elbűvölte... Aznap délután kimehettek egy kis sétára a kórházból, most már természetesen a rollerrel, és így azonnal ki lehetett próbálni, működik-e a roller, amit a Csodalámpa varázsolt Izának.
Flandera Tünde
és Titkos Rita
kívánságkoordinátor
2006.04.07.
Gergely (4 éves, Budapest)
Gergely mindössze 4 éves, de már most tudja, hogy orvos, és/vagy szakács szeretne lenni.
A gyógyítás érdekében jött segítségére a Csodalámpa.. hatalmas csomagokkal érkeztünk, Gergő azonnal kiválasztotta, melyiket nyitjuk ki előszőr - a doboz telis-tele volt orvosi műszerekkel, sztetoszkóp, lázmérő, "vitaminok", vérnyomásmérő, orvosi kitűző, "csipogó", mobiltelefon, injekciós tű, röntgen készülék került elő a csomagból.
Gergő a kincseket izgatottan vette birtokba, a telefonja állandóan csörgött, mert a "doktor úrnak" azonnal sürgős hívásai lettek.
Az első beteg a mama lett, mindent ki kellett rajta a próbálni, és sürgősen gyógyítani is kellett.
A másik doboz hasonló örömet okozott: egy kis kocsin minden megtalálható volt, amire csak egy orvosnak szüksége lehet: infúziós álvány, ami csönget, ha lejárt az infúzió, életmentő készülék, operációhoz maszk és sapka, nem győztük rendszerezni a rengeteg orvosi eszközt...
A "doktor úr" 10 órakor és este 6-tól rendel, és megígérte, hogy bármikor, ha betegek vagyunk, bátran hívhatjuk, rendelkezésünkre áll, és biztosan meg fog minket gyógyítani... most aztán reszkessetek betegségek, Gergő készen áll, hogy meggyógyítsa az összes beteget!
Flandera Tünde és Titkos Rita
kívánság koordinátorok
2006.04.28.
Ádám (15 éves, Debrecen)
Ádám a betegsége miatt kezdett el papíruszból repülőgép modelleket építeni és meg sem állt a Magyar Bajnoki címig.
Így azután a következő célja egy motoros műrepülőgéppel való versenyzés lett. Egy ilyen gép azonban nagyon drága mulatság...
Egy gyönyörű napsütéses napon találkoztunk a tököli repülőtéren vele és Besssenyei Péter sokszoros világbajnok műrepülővel. Ádám tiszteletére Bessenyei Péter HA-PET lajstromszámú - vajon mi lehet a PET?!? - gépét is kigurították, nem csoda hát, hogy Ádám csillogó szemmel ült be az igazi gép igazi pilótájának ülésébe.
Amikor kicsit később előkerült a modellgép alaktrészeit tartalmazó jókora doboz, hirtelen sehol sem akadt egy asztal. De sebaj, ha már van ott egy igazi gép, és annak szárnya, az is jó lesz asztal helyett...
A modellgép átadása után a két pilóta izgatottan "leltározta" a csomagok tartalmát: géptörzs, motor, táviránytó konzol...
Majd egy órán át beszélgettek a műrepülés fortélyairól. Bessenyei Pétert is magával ragadta Ádám lelkesedése, ahogy a modellrepülőzésről beszélt. Lehet, hogy Péter pályát vált?
Ádámnak nagyon sok sikert kívánunk a gép összeépítéséhez (mert ezt minden valamire való versenyző saját maga csinálja), a berepüléshez, és főleg a versenyzéshez.
Ha jó pár hónap múlva egyszer csak azt hallják, hogy egy Csodalámpa nevű, tűzpiros repülő nyert a modellrepülők bajnokságát, nagyon ne csodálkozzanak...
Alighanem még sokat hallunk Ádámról.
Köszönjük a Modell és Hobby Kft. segítségét és a Reuters Hungary Ltd. kiemelkedő támogatását, akik nélkül Ádám kívánságát csak nagy sokára tudtuk volna valóra váltani és nagyon köszönjük Bessenyei Péter úrnak, hogy rettenetesen sűrű programja ellenére első szóra rendelkezésünkre állt és személyében hozzájárult Ádám öröméhez.
Ujfalusi Ildikó
kívánságkoordinátor
2006.04.14.
11. kép: | 21. kép: |
27. kép: | 28. kép: |
43. kép: | 48. kép: |
Korábbi bejegyzések
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004
Korábbi bejegyzések
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004