2015-07
Bence (14 éves, Dunakeszi)
Bence szüleivel nyaralni szeretett volna menni. Mivel mozgássérült, még soha nem tudtak együtt nyaralni, ezért nagy öröm volt számukra, hogy a Thermal Hotel Harkányban együt tölthettek egy hetet szüleivel.
Bence elmondta nagyon tetszik a szálloda, finomak az ételek, szép helyen vannak. A szállodának van saját medencéje, de a gyógyfürdőt is kipróbálták már.
Az akadálymentes szállodában mindenhol nagyon segítőkészek voltak és így Bence gond nélkül tudott a kerekes székével közlekedni.
Bence külön kérte, hogy köszönjük meg a nevében is a támogatónak, hogy egy élménydús hetet tölthetett együtt a család.
Kívánság-koordinátor
Pécs, 2015. 07. 16.
Alexandra (16 éves, Székesfehérvár)
Alexandra már egy komoly fiatal hölgy.
Sokat beszélgettünk és hosszú megfontolás után úgy döntött a nagylány, hogy egy laptopot kér a dzsinntől, mert a hosszú ideig tartó kórházi kezelések alatt nem szeretne lemaradni a tanulásban, egy laptop nagy segítséget jelentene neki a tanárokkal és az osztálytársakkal történő kapcsolattartásban.
A dzsinn tudja, hogy még a tanulásban legszorgalmasabb gyerekek is el szoktak "kalandozni" az internet világában a saját érdeklődési körüknek megfelelően, az ifjú hölgyeknek pedig már vannak bizony olyan komoly titkaik, amit azonnal meg kell osztani a barátokkal...,és a laptop ebben is nagy segítség! Ezért aztán a dzsinn nagy örömmel kereste meg azt a laptopot, amelyik stílusban leginkább passzol egy bájos kamasz lányhoz.
Szandi az egyik kezelés végeztével éppen hazafelé készülődött, mikor nagy meglepetésére a Tűzoltó utcai klinikán a dzsinn nevében kezébe adhattam a megvalósult álmot - egy gyönyörű, hófehér laptopot.
Az ifjú hölgy csillogó szemei, bájos mosolya minden szónál többet ért - bizony nem lehetett eldönteni, hogy az ajándék átadásakor Szandi meghatottsága volt-e nagyobb vagy a dzsinn öröme, hogy Szandi titkos vágya valóra válhatott és hazaérve máris kezdhet ismerkedni a világ csodáival.
kívánságkoordinátor
Budapest, 2015.július 15.
Fanni (9 éves, Mosonmagyaróvár)
Carlos Santana sajnos már jó pár éve nem koncertezett Magyarországon.
Joggal lepődtünk tehát meg, amikor 2014. elején, az akkor 7 éves Fanni kérését megkaptuk: találkozni szeretne Carlos Santana-val!
Honnan jött ez az ötlete? Fanni elmesélte, hogy nagypapája, akit már csak videofelvételekről láthatott, Santana zenéit játszotta, és úgy gondolta, hogy ha már a nagypapájával nem találkozhat személyesen, legalább a nagypapa kedvencével szeretne találkozni.
A Csodalámpások szeretik az ilyen, szinte lehetetlen kéréseket, így hát elkezdtük törni a fejünket, hogyan tudjuk a világban össze-vissza turnézó művészt és Fannit egy helyre „terelni”…
Fanninak természetesen elmondtuk, hogy a találkozóhoz sok szerencse és idő is kell, akár több év is, ha nem koncertezik Magyarországon vagy a „környéken” Carlos Santana. Fanni ragaszkodott a kívánságához, mondván hogy ő vár türelemmel.
Némi kutakodás után kiderült, hogy 2015-ben Felső-Ausztriában fellép a művész, egy Burg Clam nevű helyen. OK, vehetünk jegyet, oda tudjuk vinni Fannit, aki már "csak" fenntartó kezeléseket kap, na de hogy lesz ebből találkozás?!?
Carlos Santana-nak van egy alapítványa, a Milagro Foundation, amely hátrányos helyzetű gyerekeknek segít világszerte, az oktatás, egészségügy és művészetek körében.
Megírtuk nekik, kik vagyunk, mivel foglalkozunk, és Fanni is írt egy szép levelet, amelyben leírta, miért szeretne Carlos Santana-val találkozni.
A Milagro-sok segítettek, eljuttatták Fanni kérését a koncertsorozat menedzseréhez, rajta keresztül Carlos Santana-hoz…
Sok-sok e-mail váltás és telefon után megérkeztünk Fannival és szüleivel Burg Clam-ba. Ők a sok száz éves várkastélyban kaptak szállást, amivel Fanni egy másik titkos vágya is teljesült. Arról nem is szólva, hogy a várkastély tulajdonosa, Carl Philip Clam Martinic gróf személyesen üdvözölte a családot…
Gonosz (?) módon még mindig nem árultuk el Fanninak az utazás igazi célját, csak annyit, hogy Santana koncertre megyünk, és hogy az általa készített rajzokat ott átadjuk majd a menedzserének, aki továbbítja a művésznek. Mentségünkre szóljon, hogy Fanni szülei is részt vettek ebben az összeesküvésben. De közben azért megtanítottak Fanninak pár köszönő mondatot spanyolul…
Eljött a koncert időpontja és mi csak annyit tudtunk, hogy – mint „special guest”-ek, legyünk a színpad bal szélénél negyed 7-kor. Itt várt ránk a koncert biztonsági főnöke, bekísért bennünket a „backstage”-be és máris megjelent a kedvesen mosolygó Carlos Santana.
/ 16
A képek többet mondanak minden szónál; lényeg, hogy az ajándékokat – többek között egy magyarországi felvételt tartalmazó Szabó Gábor lemezt, akit Carlos példaképének tekint - személyesen adhatta át Fanni kedvenc zenészének, aki mielőbbi teljes gyógyulást kívánt Fanninak. A spanyol mondatokat sem hiába tanulta meg Fanni: spanyolul kívánt boldog születésnapot Carlos Santana-nak.
Ekkor azonban Carlos Santana-nak is sikerült valamennyiünket alaposan meglepnie: egy fantasztikus „PRS SE One Santana Abraxas White Wash” gitárt adott ajándékba Fanninak, és még dedikálta is a kislánynak a különleges gitárt!
Hamarosan közeledett a koncert kezdése, így búcsúzás közben átadtuk a Csodalámpa emlék-mézeskalácsait Carlosnak és a kívánság teljesítésében segédkező szervezőknek.
A fantasztikus, bő két órás „Corazon Tour” koncertet a kastély ablakából élvezte Fanni, ennél jobb helyet elképzelni sem lehetett volna.
Fanninak, Carlos Santana-hoz csatlakozva mielőbbi teljes gyógyulást kívánunk!
kívánság-koordinátorok
Burg Clam, 2015.07.19.
Leon Emánuel (4 éves, Budapest)
Leon, nevéhez híven, rajong a tűzoltóautókért, különösen a régebbi típusúakért.
Régi vágya volt már egy olyan tűzoltóautó, amibe beülhet és "tűz esetén" megmentheti a "bajbajutottakat".
Nagy volt az öröm, amikor a hatalmas doboz kibontása után Leon meglátta, hogy egy tűzpiros, 1938-as modell alapján tervezett Bagher-t kapott.
Édesapjával azon nyomban hozzá is láttak összeszerelni, Leon eközben vidáman csacsogott és izgett-mozgott, alig várta, hogy elkészüljön járgánya, és "szolgálatba álljon".
Másfél óra fáradságos szerelés után végre teljes színében pompázott a tűzoltóautó, Leon pedig vidáman csengetve autózott körbe-körbe a lakásban.
/ 4
Köszönetképpen rajzolt egy gyönyörű tűzoltóautót Arne Gobert úrnak, aki lehetővé tette a kívánság teljesülését, egy másik csodaszép rajzot pedig az Alapítvány kapott.
Leon, kívánjuk neked, hogy sok sikeres „tűzoltásban” legyen részed!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2015. június 23.
Zsuzsa (8 éves, Püspökladány)
Zsuzsi igazi, nagylányos bútort és ágyat kért tőlünk. Kívánságát a FGSZ Földgázszállító Zrt. segítségével sikerült valóra váltanunk. A kislányt a cég képviselőjével, Pető Zsolttal együtt kerestem fel. A cserfes, vidám Zsuzsi nagy örömmel fogadott minket. Nagyon izgatott volt, hogy végre megkapja a várva várt bútorokat.
Amikor a szállítók elkezdték becipelni a szekrényeket, Zsuzsi türelmetlenül fészkelődött a széken, de mi szigorúak voltunk, nem engedtük, hogy bekukucskáljon a szobájába, amíg a helyére nem kerül minden bútor. Amikor minden készen állt, és végre megkapta az engedélyt, hogy bemehet a szobába, Zsuzsi szinte repült. Boldogan simogatta a bútorokat, nyitogatta a szekrényajtókat.
- Biztos, hogy ez az enyém? - kérdezte hatalmas mosollyal.
Később Zsolttal közösen aprólékosan megvizsgálták a bútorokat. Végül mindketten hatalmas ölelést és puszit kaptunk Zsuzsitól és elköszöntünk tőle.
Azt hiszem, hétvégén nem fog unatkozni, hiszen be kell rendezkednie az újjászületett szobájában!
kívánság-koordinátor
Püspökladány, 2015.06.19.
Jenő (15 éves, Kékcse)
Jenőt az édesapja kísérte el a találkozóra. A nagyfiú szívből örült a laptopnak. Elmondta, hogy van két testvére, akikkel eddig meg kellett osztoznia a közös számítógépen!
Ezek után ez nem szükséges, ráadásul ezt a laptopot a kórházi kezelések alkalmával is magával tudja vinni.
Jenő leginkább internetes játékkal szeret játszani, és a barátaival is könnyebben tudja majd tartani a kapcsolatot.
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2015. 06.30.
Alex (17 éves, Méra)
Alex 17 éves középiskolás, nagyon csendes, kedves, barátságos kamasz fiú. Betegségét ebben az évben diagnosztizálták. Alexnek ez egy nagy kihívás volt, de sikeresen folytatja a terápiát.
Mikor a kórházban feküdt nagyon csodálkozott, hogy olyan lehetősége van, hogy "bármit" kérhet, teljesül… Kicsit hitetlenkedve nézett.
Sokat gondolkozott azon, mi legyen a kívánsága, végül eldöntötte: egy kerékpárt kért. A kedves, szerény fiú nagyon meglepődött, hogy ilyen gyorsan teljesült a kívánsága. Boldogan vette át és szerelte össze az új járgányt! Jókor érkezett az ajándék, sokat fog biciklizni a nyáron, hogy újra erős, egészséges legyen! Nagy örömet szereztek neki!
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2015. 06.25.
Viktória (11 éves, Budaörs)
Viki kívánsága londoni kirándulás volt, az utazásra így emlékeznek:
„2015.május 18-án a sok készülődés után 10 órakor indult el buszunk a budaörsi benzinkúttól. Vidám hangulat uralkodott. Passaun keresztül egészen Angliáig vezetett utunk. Angliai érkezésünk viharosra sikeredett. Mint időjárás, mint szállás tekintetében.
A kalandos kezdet után csodálatos 5 napot töltöttünk az angol fővárosban, Londonban. Az emberek kedvesek, segítőkészek voltak, finom ételekkel és jó programokkal láttak el bennünket, az időjárás is kegyes volt hozzánk. Visszafelé érintettük Párizst, ahol 1 napot töltöttünk el. Felejthetetlen programok vártak ott is minket.
Köszönjük ezt a csodás élményt!!
/ 2
kívánság-koordinátor
2015. május 30.
Sándor Mátyás (13 éves, Eger)
A 13 éves Sanyi régi álma volt a repülés, és ezt a családjával együtt szerette volna átélni, ikertestvéreivel és szüleivel.
Két hőlégballonnal emelkedtek a magasba, s ez nagyon különleges élményt jelentett, mivel így nem csak az alattuk elterülő tájat csodálhatták, hanem gyönyörködhettek a közelben lévő másik ballon adta látványban is. A nagyfiú a kívánságteljesítés minden percét élvezte, édesanyjával így emlékezik:
"Nagyon szépen köszönjük, hogy részt vehettünk egy ilyen csodálatos kiránduláson és repülésen. Egy pár gondolat, ami Sanyi fejében megfogalmazódott:
Nagy izgalommal vártunk az utazást, már a ballonok felfújása is nagy élmény volt. Repülés közben közel ereszkedtünk az erdő fáihoz, ahonnan szarvasokat láttunk előugrani. Fantasztikus utazás volt, szerintem ezt mindenkinek ki kellene próbálni.
Még egyszer nagyon szépen köszönjük az alapítványnak a lehetőséget.
Üdvözlettel:
kívánság-koordinátorok
Esztergom, 2015. 06.12.
Melinda (16 éves, Forró)
Melinda, mikor megtudta, hogy lehet egy kívánsága a Csodalámpa Alapítványhoz, talán nem is hitte el, hogy ilyen lehetséges…
Kívánsága végül egy laptop lett, amin tanulni és játszani egyaránt tud majd a kezelések alatt is. Kérése nagyon gyorsan teljesült, szinte fel sem fogta először, mi történik vele…
Amint a kezébe vette a laptopot, potyogni kezdtek az örömkönnyei, édesanyjával együtt csendesen sírdogáltak meghatottságukban.
Segítettünk nekik kibontani és beüzemelni a gépet, amit aztán nagy örömmel vett birtokba.
Köszönjük a „Csodabogarak” jótékony futóinak, Vogronics Kriszta vezetésével a Pharma Phoenix Rt., Simon Kati szervezésében pedig a PWC csapatának, Gergely Editnek és munkatársainak, valamint a magántámogatóinknak, hogy közös összefogásukkal sikerült Melinda álmát valóra váltani, ezzel nagy boldogságot és örömöt szereztek neki!
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2015. július 9.
Leon Emánuel (4 éves, Budapest)
A 4 éves Leon nevéhez híven rajong a tűzoltóautókért, különösen a régebbi típusúakért. Régi vágya volt már egy olyan tűzoltóautó, amibe beülhet és "tűz esetén" megmentheti a "bajbajutottakat". Így hát nagy volt az öröm, amikor a hatalmas doboz kibontása után Leon meglátta, hogy egy tűzpiros, 1938-as modell alapján tervezett Bagher-t kapott.
Édesapjával azon nyomban hozzá is láttak összeszerelni, Leon eközben vidáman csacsogott és izgett-mozgott, alig várta, hogy elkészüljön járgánya, és "szolgálatba álljon".
Másfél óra fáradságos szerelés után végre teljes színében pompázott a tűzoltóautó, Leon pedig vidáman csengetve autózott körbe-körbe a lakásban.
Köszönetképpen rajzolt egy gyönyörű tűzoltóautót Arne Gobert úrnak, aki lehetővé tette a kívánság teljesülését, egy másik csodaszép rajzot pedig az alapítvány kapott.
Leon, kívánjuk neked, hogy sok sikeres „tűzoltásban” legyen részed!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2015. június 23.
Eszter (8 éves, Paks)
Eszti nem sokat gondolkodott, mikor elmeséltem neki, hogy a Csodalámpa Alapítvány teljesítené egy kívánságát. Nagyon kíváncsi, érdeklődő kislány, aki az internet világában is szeret kalandozni, így saját laptopot kért. A kívánsága csupán annyi volt, hogy fehéret szeretne.
Alig pár hét várakozás után megérkezett a csomag a pécsi Gyermekklinika onkológiai osztályára. Amikor beléptünk a kórteremben az ajándékkal, Eszti nem is sejtette, hogy mire készülünk. Aztán átadtam a csomagot és Eszti szeme felcsillant: - Az enyém?
Bontogatta, nézte..
Másnap örömmel újságolta, hogy milyen meséket és játékokat telepítettek rá betegtársai szülei.
Köszönjük Csodalámpa!
kívánság-koordinátor
Pécs, 2015.06.22.
Dorisz (10 éves, Naszály)
Egy szép nyári délelőtt került sor Dorisz kívánságának teljesítésére. Mindegyikőnk arra számított, hogy egy pici lánynak fogjuk teljesíteni a kívánságát, e helyett egy nagylány fogadott minket. Szeretett volna segítő kutyával találkozni, s látni, ahogy a megtanult gyakorlatokat végzi. Dorisz hamar összebarátkozott a nap másik főszereplőjével, Némóval, aki egy segítő kutyus.
Kivételes alkalom volt a mai, hiszen velünk együtt Némó is megnézhette a nagylány szobáját, sőt még az ágyára is felmehetett. Némó társa most Pintér Szilvia volt, akinek az irányításával közösen bemutatták, hogy miket lehet játszani, egy ilyen speciális kutyával. Mindennek aktív részese volt Dorisz is, aki ügyesen végezte el a feladatokat.
A kimerítő közös játék után egy kis pihenés jött, s persze az elmaradhatatlan jutalomfalatok sem hiányozhattak a négylábúnak. Eközben megcsodálhattuk Dorisz alkotásait, aki művészeti iskolába jár, s néhány munkáját már ki is állították a helyi kultúrházban. Majd búcsút vettünk egymástól, remélve, hogy nagy örömet szereztünk és sok erőt adtunk a gyógyuláshoz!
Jó egészséget, kitartást, s még nagyon sok alkotással teli órát kívánunk!
kívánság-koordinátor
Naszály, 2015.06.30.
Viktoria Suzanna (12 éves, Gyál)
Viki már nagyon várta az ajándékát, hiszen bármelyik percben hívhatják, és akkor azonnal indul a család Bécsbe, ahol a tüdő-transzplantációs műtétet elvégzik. Mivel a beavatkozás után nagyon sokáig kell steril szobában lennie, akkor se a barátai, se a távoli rokonok nem látogathatják. Ezért egy Ipad Airt kért a Csodalámpától, hogy annak segítségével tudjon a szeretteivel, a társaival beszélgetni, s játszani rajta, ha már nagyon unatkozik. Egy forró keddi délután találkoztunk az alapítvány irodájába, ahova Viki édesanyjával érkezett. Vikinek folyamatosan kellett használnia az oxigénpalackot, hiszen a hőség miatt alig kapott levegőt. Amikor Szerencsés Tamás támogatónkkal közösen átadtuk neki az aranyhátlapú Ipadet, Viki alig tudott megszólalni: tényleg megkapom…s olyan színűt…és pont olyan típust, amilyet kértem? Remegő kézzel bontogatta, s alig akarta elhinni, hogy ilyen szuper gépe van. Szerencsére Tamás segített a beüzemelésben, így indulhatott a világ izgalmas felfedezése.
Tiszta szívből kívánjuk neked Viki, hogy mielőbb túl legyél a transzplantáción!
/ 3
kívánság-koordinátor
Budapest, 2015. július 7.
Kata Krisztina (4 éves, Kaposvár)
A mindössze 5 éves Kata bár Kaposváron lakik, nagyon sokat van a nagymamánál, így azt kérte a Csodalámpától, szeretne egy hintát a nagyi dombóvári kertjébe.
Már minden összejött, csak éppen Katának kellett többször is visszamenni a kórházba, így amikor végre sikerült egy megfelelő időpontot találni az átadásra, már nagyon izgatott volt mindenki. Támogatóink, Bencsik Edit (Tata Consultancy S.), Hummer András (Tata ) és Hehl Balázs (az UNCHR-csapatot képviselve) Budapestről érkeztek a nagymama házához, ahol segítettek felállítani az elkészült hintát. Kata örömét nehéz leírni, annyira tetszett neki a kerti játszó, ahol az unokatesóval biztos, hogy nagyon sok délutánt fognak áthintázni.
/ 4
kívánság-koordinátor
Dombóvár, 2015. június 22.
Dávid (12 éves, Budapest)
Dávid nagyon szeret kerékpározni, az édesapjával sokat tekernek dombokon, hegyeken, de a régi bicaj már nem bírja ezt a strapát, így egy teleszkópos cross kerékpárt kért a Csodalámpától.
Bár még kezelésekre jár, de a nyár közepétől már fokozatosan emelheti a megtett kilométereket. Amint meglátta a szuper kerékpárt, mosolygott, nézegette, körbejárta, nagyon tetszett, úgy tűnt. Természetesen szerette volna azonnal kipróbálni, úgyhogy lent az utcán ment is vele egy kört, majd felvitte az új szerzeményt a lakásba, és kezdte is tervezgetni a legközelebbi hosszabb kirándulást. Amit az édesapjával tenne meg, amint a doktornő ezt engedélyezi.
/ 2
kívánság-koordinátor
Budapest, 2015. június 24.
Áron (16 éves, Budapest)
Áron igazi sportoló, sok minden mellett falat is mászik, magas sziklákat is meghódított már.
Betegsége miatt most egy darabig nem tud rendszeresen mozogni, s az iskolai tananyagot is magántanulóként kell elsajátítania. Ezért kért a Csodalámpától egy Ipad Airt, mely segítségével nagyon sok információt megtudhat és egyben a barátaival, az iskolatársaival is tarthatja folyamatosan a kapcsolatot.
A Hilton Budapest City képviseletében Németh Szilvia és Honvéd Ádám látott vendégül bennünket a szálloda teraszán.
Miközben beszélgettünk, Áron magabiztosan installálta fel a gépet és mi felnőttek csak csodálkoztunk, mi mindenre képesek ezek a technikai szerkentyűk. Az idő gyorsan elszaladt és a kamasz fiún látszott, már igen elfáradt, így elbúcsúztunk tőle, hogy mielőbb otthon, kényelmesen elhelyezkedve használhassa kedvére a gépet.
/ 5
kívánság-koordinátor
Budapest, 2015. július 3.
Anna (6 éves, Zalaegerszeg)
A hétéves Anna azt kérte a Csodalámpától, szeretne néhány napot Budapesten tölteni, mivel még soha nem járt a fővárosban. A budapesti program végén a kislány szülei azt mesélték, régen látták Annát ilyen felszabadultnak, boldognak és önfeledtnek.
Kedves Anna, élvezd a nyarat, s bár a következő tanév messze van még, minden jót kívánunk az iskolakezdéshez NEKED.
Köszönjük az Aquincum Hotel Budapest nagylelkű felajánlását, a gyönyörű szállást, az étkeztetést, a wellness-programot, az állatkerti belépőket és a szállítást valamint magántámogatóink segítségét.
Külön köszönjük Nemes Gábor igazgató úrnak és a munkatársainak – Besze Tímeának, Janky Gabriellának, Morvay Eszternek - a kedves vendéglátást és a fogadtatást, ahogy Annát és családját várták, Vogronics Kriszta önkéntesünknek pedig a kapcsolatfelvételben nyújtott segítségét.
/ 5
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2015. június 18-22.
A szülők levele:
-----Original Message-----
From: ….. Tamás
Sent: Wednesday, June 24, 2015 5:24 PM
To: Felkai Márta - Csodalámpa
Subject: köszönet
Kedves Márta!
Ezúton szeretném megköszönni Önnek és az összes kedves segítőnek Joli, Éva, Magdi és Erika, hogy ennyit fáradoztak Anna kívánságának teljesítésében.
Fantasztikus 5 napot tölthettünk Budapesten, rengeteg élménnyel gazdagodtunk.
Anna betegsége óta ez volt a legjobb élmény az életünkben.
Hálával és köszönettel tartozunk a szállodának a csodás elhelyezésért, kiszolgálásért, a külön figyelemért. Lesték minden kívánságunkat, segítettek, amiben csak tudtak.
Anna külön szobát kapott, bekészítve várta a sok gyümölcs, finom sütemény, üdítő.
A kísérőink csodálatos emberek, akiknek fontos, volt, hogy minden Anna kívánsága szerint történjen.
Külön köszönet Batári Évinek, aki szinte az anyukánk lett ebben a pár napban.
Rengeteget segítettek, hogy sok helyre eljussunk és mindent megnézhessünk, amire csak kíváncsiak voltunk.
Úgy érezzük, élményt adni a legjobb dolog a világon, és ezt mi maradéktalanul megkaptuk.
Kívánjuk, hogy még sok szuper kívánságot tudjanak teljesíteni.
Az öt nap története:
Első nap:
Anna csillogó szemmel szállt le a Népligeti buszpályaudvaron a buszról."A Csodalámpa teljesítette az álmomat, itt lehetek Budapesten, köszönöm" - mondta.
Útban a szálloda felé megcsodálta a villamosokat, trolibuszokat, hiszen eddig még sohasem látott ilyet. Szinte nem akart hinni a szemének, amikor meglátta a hotel csodálatos hallját. Nem akarta elhinni, hogy ő van a középpontba, kedvesen megkérdezték tőle, mit szeretne nassolni és inni. Boldogan fogott kezet a hotel igazgatójával, aki nagyon kedvesen fogadott minket. Rövid pihenő és finom ebéd után elindultunk a belvárosba, természetesem metróval, hiszen még sohasem látott metrót. Kicsit megszeppenve ült a kocsiban, a kezemet fogva, hiszen az alagútban sötét volt. A mozgólépcsőt is nagyon élvezte. S ezután következett a buszos városnézés. Természetesen a busz tetején ültünk, ahonnan fantasztikus volt a kilátás. Nagy sétát tettünk a Hősök terén, ahol sok fényképet készített Anna apukája. Anna boldogan ugrált a Vajdahunyad várban is, élvezte a ragyogó napsütést.
A fárasztó városnézés után következett a nap másik csúcspontja, a wellness, a hotelban. " Hihetetlen, hogy mennyi minden történt velem ma! Köszönöm, köszönöm", így búcsúzott el este tőlem.
A második nap:
Pénteken Anna és a családja 10 órára érkezett az Állatkert főbejáratához és nagy örömmel kezdtük meg az ismerkedést a különleges állatokkal. A Szavanna-ház környékén több újszülöttet is láttunk, zsiráfcsikókat és zebracsikót, ami nagyon tetszett a kislánynak. Ezután a barna medvék felé indultunk, majd a nagymacskáknál időztünk, ahol a tigrisen, az oroszlánon és a leopárdon kívül nemcsak Anna, hanem a szülők is először láttak manult, amit nagyon érdekesnek találtak. A katta-sétányon szabadon ugráló csíkos farkú makik és a három hónapos Gerzson nevű kicsi nagyon tetszett Annának.
A fókák az akváriumban odaúsztak Annához, ami külön élmény volt számára. Ezután az ausztrál zóna felé vettük az utat, ahol láttunk kengurukat, emukat. Egy órakor megnéztük a koala-macik ebédeltetését és mérlegelését, ami a legújabb szenzációja az állatkertnek. Azután a barlang étteremben ebédeltünk. Az ebéd után Anna kedvenceit, a pingvineket néztük meg, akik az ő kedvéért totyogtak ki a sziklaodúból. A család még a lepkekertet és a pálmaházat is meglátogatta.
A harmadik nap:
Harmadik napja van Anna a szüleivel Budapesten. Láthatóan nagyon jól érzik magukat a nagyvárosban és örömmel fogadnak a szálloda előtt, hogy együtt menjünk a mai gyönyörű programra: a Budai Várba. Kis sorban állás után a siklóval megérkezünk a Sándor palotához, onnan a Nemzeti Galéria épületéhez,és miközben a Galéria gyűjteményeiről esik szó, készülnek a családi fotók a csodálatos háttérrel. Átsétálunk Mátyás kútjához, - a kedvenc kutamhoz, mondom - és Anna is hozzáteszi, hogy egy sor mesét ismer az igazságos Mátyás királyról. A Sándor palotánál déli 12 órakor van az őrségváltás, addig Anna megkapja a gyümölcsfagyit, mi pedig a megérdemelt süteményt. Annát nagyon érdekli az őrségváltás, lenyűgözve áll az első sorban szüleivel, rengeteg turista társaságában.
Még előttünk vannak újabb csodák, vagyis a Halász bástya, – a pesti oldalon felfedezünk ismert épületeket - a Mátyás templom és a Szentháromság szobor.
Még sétálunk egy kicsit a romantikus környezetben, és egyszer csak a 7 éves Anna tisztán és kedvesen, mintegy köszönetképpen elénekelte azt a szép zalai népdalt, amivel felvételizett jövendő iskolájába, majd közölte, hogy ez egy nagyon jó program volt – és mi hárman is így gondoltuk!
Negyedik nap:
Anna negyedik napja Budapesten is tele volt meglepetésekkel. Azt az álmát is teljesítette a Csodalámpa, hogy eljusson a Tropicáriumba, ahol kerek három órát töltöttünk el ebben a csodás, izgalmas "világban"
Anna egyik akváriumtól a másikhoz szaladt, azután vissza. Hinni sem akart a szemének ennyi gyönyörű, színes hal, rák, korall láttán. A cápákhoz, a rájákhoz mindig visszatért. Nagyon élvezte, amikor felettünk úszkáltak a cápák és ráják. Hosszú-hosszú időt töltöttünk itt.
Elfáradva a sok élménytől egy kínai étteremben ettünk egy gyors ebédet.
Anna már régóta vágyott rá, hogy egyszer eljuthasson a Gyereksziget nevű programra, aminek a Hajógyári Sziget adott helyet. A délelőtti Tropicarium után a szálloda saját gépkocsija vitt el minket a szigetre, ahol rengeteg program közül lehetett választani. Itt jöttünk rá, hogy ezen a szigeten található az a játszótér, amit szintén szeretett volna kipróbálni, mivel kedvenc mesekönyvében is ez szerepel. Rengeteg család töltötte itt a délutánt, folyamatosan volt műsor a Nagyszínpadon, sport, ügyességi és kézműves foglalkozások sora várta a gyerekeket. Anna sok mindent megnézett, kipróbált, de a legjobban a gyertyakészítés és a lovaglás tetszett neki. A végén szintén a szálloda autójával utaztunk vissza és még egy nagyot fürödtünk vacsora előtt.
Ötödik nap:
A hétfő reggel egy kicsit szomorúan indult, mivel csomagolnunk kellett. Anna már ébredéskor közölte, hogy ő nem megy haza, marad Pesten. Az az egy vigasztalta, hogy még elmehetett a Holnemvolt Parkba és kipróbálhatta a Hullámvasutat.
Villamossal mentünk egészen odáig és izgatottan várta, hogy bejusson. Egyszerre, azonnal, mindenre fel akart ülni, de először zsetont kellett váltanunk. Egy kis körséta után aztán felült a szép régi körhintára, ami nagyon tetszett neki. Utána egyből a Hullámvasút következett.
Apával ültek fel rá, és borzasztóan élvezte a hullámokat, nagy sikongatások közepette tette meg a kört.
A kicsi ringlispílt is ki kellett próbálni, az is nagy élmény volt. Sajnos, hamar elrepült az idő és vissza kellett mennünk a szállodába a csomagjainkért.
Az Igazgató Úr személyesen búcsúzott el tőlünk, mindenki nagyon kedves volt velünk.
Most is autóval vittek ki minket a Déli pályaudvarra, ahonnan IC-vel utaztunk haza.
Gyorsan elrepült ez a pár nap, rengeteg élménnyel gazdagodtunk és hálásak vagyunk ezért a sok jóért.
Ágoston (9 éves, Budapest)
A kórház kertjében találkoztunk Ágostonnal és hozzátartozóival.
A kisfiú érdekében a fertőzések miatt elővigyázatosságra volt szükség, ezért találkoztunk a szabadban. Úgy gondoljuk, az XBOX játékgép segíti majd a gyógyulásban Ágostont, hiszen testvérével együtt játszva kikapcsolódhat majd.
A találkozás rövid volt, mivel Ágostonék újabb vizsgálatra indultak.
/ 3
kívánság-koordinátor
Budapest, 2015. 06. 26.
Márk László (9 éves, Budapest)
Márk nagyon szeret játszani, mint korosztályából oly sokan, ezért az X BOX játékgépéhez Kinect kiegészítőre vágyott.
A kívánságteljesítésre a Csodalámpa irodájában került sor kedves támogatóink jelenlétében.
Nem tudom, ki izgult jobban, talán a hölgyek, hiszen a kisfiú mit sem sejtve érkezett...
Amikor előkerült a várt ajándék s mellé a Fundamenta plüss rókája, egy könyv és még néhány apróság, Márk azt sem tudta, hova kapja a fejét!!! Azta! Azta!- hajtogatta...
/ 4
Megtudtuk tőle, hogy testvéreivel együtt játszik majd, és rövid beszélgetés után indultak is haza, hogy Apával beüzemeljék a Kinectet.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2015.07.03.
A 3. és 4. képet Márk családjától kaptuk ezzel a kedves levéllel:
From: K**** Krisztina mailto : t**** @ citromail.hu
Sent: Tuesday, July 07, 2015 9:18 AM
To: csodalampa@t-online.hu
Subject: Köszönő levél
Kedves Csodalàmpa alapìtvàny dolgozoi tàmogatói! Ezuton szeretnénk mégegyszer megköszönni **** Màrk Làszló nevében is hogy kivánsàgàt teljesìtették nagy volt az öröm ahogy haza értünk birtokba is vette /vették és jàtszottak rajta felfedezték a jàtékokat :)))
még egyszer köszönjük G**** S**** Zoltànné
Vivien (16 éves, Alsóvadász)
A 17 éves, Alsóvadásziban élő Vivien legkedvesebb elfoglaltsága az internetezés.
Amikor kórházban van, kicsit unatkozik. Ezért a Csodalámpától egy laptopot kért, hogy amikor kezelésen van, akkor is tudjon a barátaival kommunikálni.
A nagylány félénk mosollyal fogadta a laptopot, de nagyon örült neki!
Kedves Vivien !
Kívánjuk, hogy kellemesen teljen az időd, ha ismét egy hosszabb időre be kell majd feküdnöd a kórházba.
/ 2
Külön köszönjük Zsolnai Balázs, Hajas Pandura Éva és barátai /City Szépségszalon/ adományát!
kívánság-koordinátorok
Miskolc, 2015. június 18.
Gergely (5 éves, Budapest)
Gergõ legutóbb januárban járt Bobóországban, és mikor könnyek között indult hazafelé, el is döntötte, hogy márpedig Õ minél előbb újra el akar ide jönni.
El is határozta, hogy beszél a Dzsinnel, és megkéri, hogy beszéljen Bobóval arról, hogy egyszer több napot is eltölthessen nála.
Szinte napi szinten érdeklődött, hogy a Dzsinn beszélte-e már a Bobóval, így nagyon boldog volt, mikor áprilisban végre telefonált: Bobó várja!
Sajnos a kezelései miatt egészen júniusig várnunk kellett, de az, hogy elmehet ismét Bobóországba megsokszorozta erejét, kitartását a betegsége elleni harcban.
Bár járni most még nem tudott, de Gergõ ezen nem akadt fenn, és igyekezett ennek a csodás néhány napnak minden pillanatát maximálisan kiélvezni:
rengeteget fürdött a medencékben, sokat játszott a labdás játszóházban, és minden nap lelkesen elkészítette Bobónak az Õ kis ajándékát, amivel a kedves "kis" vizilónak minden alkalommal nagy örömet okozott!
Reméljük, hamarosan újra minden rendben lesz, és legközelebb Gergõ már a saját lábán állva ölelheti meg Bobót!
Köszönjük Bobónak és a Dzsinnek is, hogy lehetõvé tette számunkra ezt a csodás pár napot!
......Gergő édesanyja"
/ 3
kívánság-koordinátor
Alsópáhok, 2015.06.05.
Csaba Tibor (14 éves, Sátoraljaújhely)
A 14 éves sátoraljaújhelyi Csabát Miskolcon a GYEK-ben kezelik.
Nagyon szorgalmasan tanul még a kórházban is!
Tanulmányaihoz, no meg a szórakozáshoz szeretett volna egy laptopot kérni a Csodalámpától.
Némi várakozás után meg is érkezett a gép, aminek Csaba nagyon-nagyon örült.
Édesanyja nyakába borult, s talán pár könnycsepp is legördült az arcán a meglepetéstől és a boldogságtól.
Kedves Csabi!
Veled együtt örülünk.
/ 2
kívánság-koordinátorok
2015. június 17.
Attila (14 éves, Újléta)
Attila 15 éves fiú, aki egy telefont kért a Csodalámpától.
A mai napon kezelésre érkezett a kórházba, nem is gondolta, hogy ez a nap más lesz, mint a többi.
Mosolyogva üdvözölt a szakrendelőben, amikor már látta a kezemben az ajándékát, azt mondta, hogy pont jókor, mert tegnap volt a szülinapja.
Örömmel bontotta ki a telefont a dobozból.
Használd egészséggel az új telefonod Attila!
/ 3
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2015.06.22.
Máté (7 éves, Sopron)
Máté nagyon szereti az elektronikai „kütyüket”, sokat gondolkodott mit kérjen a dzsinntől.
Választása egy XBOX Kinect-re esett, mivel ezt a játékot jól ki tudná használni.
Máté nem tudta, mikor érkezem. Amikor meglátott, szinte repült a folyóson felém, kérdezve :„Meghoztam a kívánságát, tényleg megkapom?” Nagyon-nagyon örült a játéknak. Kicsomagolta azonnal, jól szemügyre vette, többször megköszönte, hogy megkapta a játékgépet. Mivel aznap haza mehetett, így gondosan visszacsomagolta a dobozába, óvatosan, hogy minden meglegyen és izgatottan várta, hogy otthon apával beüzemeljék.
/ 2
kívánság-koordinátor
Szombathely, 2015.06.12.
Korábbi bejegyzések
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004
Korábbi bejegyzések
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004