2013-01
Roberta (12 éves, Kemecse)
Roberta régi vágya volt egy laptop, ami csak az övé, és amit a kórházba is magával vihet.
Ez az álom karácsony előtt valósult meg, amikor egy szép téli napon a támogató cég képviseletében megjelent a házuknál Máté Zsolt úr és nagy örömmel és szeretettel adta át a kislánynak az Ő laptopját.
Kívánjuk Roberta, hogy nagyon sok boldog órát tölts tanulással és játékkal ezen a gépen!
kívánság-koordinátor
Kemecse, 2012.12.20.
Márk Noé (9 éves, Pusztaszabolcs)
A 9 éves Márk imádja a zenét, és fiatal kora ellenére már gyönyörűen zongorázik. Álma egy szintetizátor volt, hogy otthon is tudjon gyakorolni.
Amikor betoppantunk családjához egy borongós januári vasárnap délután, a hatalmas csomaggal a kezünkben, hogy meglepjük Márkot, ő egyből tudta, hogy miért jöttünk. Széles mosollyal arcán nézte, ahogy bevittük a dobozt a szobába, és izgatottan hozta az ollót, hogy segítsen kibontani az ajándékot.
A szintetizátor pont a legjobb időben érkezett, mesélte közben, mert január végén vizsgázik. Pár percen belül a szintetizátor elfoglalta helyét az asztalon, és Márk azonnal használatba is vette, és eljátszotta nekünk a két kedvenc darabját. Sajnos többre nem volt idő, indulnunk kellett haza.
/ 3
kívánság-koordinátor
Pusztaszabolcs, 2013.01.13.
József (14 éves, Onga)
A 14 éves Józsit Miskolcon a GYEK-ben kezelik. Több dolgot is szeretett volna kérni a Csodalámpától. Végül egy XBOX 360 lett a szíve vágya!
Meglepetés és öröm költözött a kórházi szobába, amikor a nagy csomaggal kezünkben beléptünk Józsihoz.
A kamasz fiúnak még a szeme is mosolygott a boldogságtól, amikor bontogatta a csomag tartalmát, s alig várta, hogy beüzemelhesse a játékot.
Kedves Józsi! Jó időtöltést és szórakozást kívánunk a játékokhoz!
Tatárné Csonka Zsuzsanna
kívánság-koordinátorok
Miskolc, 2013. január. 23.
Ádám (6 éves, Felsőnyárád)
Ádám Anyukájával hetek óta telefonon egyeztettük a meglepetést. Mivel Ádám december 13-án ünnepelte hatodik születésnapját, ezért a kért ajándék erre a napra érkezett. Ádám nem tudta, hogy három idegen ember miért is megy hozzájuk, amikor az ő születésnapja van. Kicsit félve bújt el először anyukája mögé, azután elkezdtünk beszélgetni.
Megkérdeztük, hogy mit kért a Csodalámpától, és ő ragyogó szemekkel és nagy mosollyal kérdezte tőlünk, hogy most ő a születésnapján megkapja az X-BOX játékgépet és a kormányt?
Nem kellett sokat várnia, át is adtuk az ajándékot, Ő rögtön elkezdte kicsomagolni és összeállítani a TV készülékkel. Igaz, volt segítsége, mert Szabó Zoltán, az FGSZ munkatársa, – aki elkísért bennünket az átadásra - mindenben Ádám segítségére volt.
Közben érkeztek a családhoz vendégek is, a születésnapos köszöntésére, így Ádám szívből jövő mosolyával búcsúztunk el a családtól, és mi is újra átélhettük a „Csodát”.
kívánság-koordinátorok
Miskolc, 2012. december 12.
Dávid (12 éves, Beled)
Dávid egy speciális autóülést kapott, mivel rendszeresen nagy távolságból /kb 200 km/ járnak a szülőkkel a SOTE I.sz. Gyermekklinika veseosztályára, kontroll- vizsgálatra és kezelésre.
Dávidnak az eddigi ülés kényelmetlen volt, nagyon sokat szenvedett az utazás alatt, ezért kívánsága egy olyan ülés volt, melyben a kisfiú félig fekve tudja megtenni a hosszú utat.
A speciális gyermekülés a gyerek teljes biztonságát és kényelmét szolgálja, így nagy örömet szereztünk vele.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2013. január 11.
Lili Bíborka (3 éves, Sopron)
Bíborka nagy rajongója a lovaknak. Nagyon szereti a lovakat, ha már nem lehet igazi lova, kért egy póniciklit.
Támogatónk, Debreczeni József jóvoltából karácsonyi ajándékká változott a kívánság. József Budapestről érkezett Sopronba, ahol nagy szeretettel adta át Bibinek a barna (szinte igazinak látszó) póniciklit.
Volt nagy öröm, lovaglás keresztül – kasul a lakáson. Nagyobb örömöt nem is szerezhettünk volna a kislánynak, hogy karácsonyra kapta meg a kért ajándékot.
kívánság-koordinátor
Sopron, 2012. december 23.
Patrik Zsolt (3 éves, Tiszabura)
Kisgyermekként mindig is szerettem volna magamnak egy olyan motort, amit nem kell hajtanom és boldogan szelhetem vele a kilométereket. Sajnos nekem ez nem adatott meg, de álmomban sem mertem gondolni, hogy egyszer én leszek majd az a felnőtt, aki ezt a kívánságát valaha másnak tudja teljesíteni.
Nagy izgalommal jelentettem be a meetingen a munkatársaimnak, hogy Patrik kívánságát Mi teljesíthetjük, ami nem volt más, mint pont egy olyan motor, amit valaha én is szerettem volna!
Nagyon büszke vagyok a csapatomra, hogy valamennyien az első szóra egyöntetűen támogatták a kívánság, megvalósítását.
Mári Anikó munkatársammal és a Csodalámpa Alapítvány önkéntesével Tihanyi Sándorral együtt volt lehetőségünk átélni azt a megható és felemelő pillanatot, amikor teljesíthettük Patrik kívánságát.
Egészen biztos vagyok benne, hogy sem Mi, sem Patrik, soha nem felejti el azt a pillanatot, amikor csillogó szemekkel ez a mosolygós kisfiú, először ülhetett fel arra a motorra, amit a mi segítségünkkel már minden nap játszhat.
Tudjuk valamennyien, hogy a mosolynak óriási gyógyító ereje van. A képeken látható, ha valaki, akkor Patrik, ez a bátor kisfiú, igazán tud mosolyogni.
Köszönöm minden munkatársamnak, és az Alapítványnak, hogy felejthetetlen élménnyel ajándékozta meg karácsony havában, nem csak Patrikot, hanem engem is.
kívánság-koordinátor
Tiszabura, 2012.12.19.
Panna (12 éves, Debrecen)
Teljesítettük a 12 éves Panna kívánságát. Otthonában átadtunk neki egy Wii játékgépet. A kislány szeret játszani, és szereti a sportot, így a gép segítségével az olimpia sportágait,- bár egyelőre csak virtuálisan - kipróbálhatja.
Bízunk abban, hogy játékai során összegyűjti majd az összes aranyérmet, és élményei által segítséget nyújthatunk a műtét utáni teljes felépülésben.
Jó játékot és kitartást kívánunk neki!!
kívánság-koordinátorok
Debrecen, 2013.01.03.
Gábor (17 éves, Hegyszentmárton
Gábor kisgyerek kora óta jár a Pécsi Gyerekkórházba kezelésekre! Betegsége nem mindig engedte meg, hogy teljes életet élhessen! Meglepődött, és örült a lehetőségnek, amikor megtudta, miért is vagyok ott! Nem gondolkodott sokáig, hiszen már régi vágya volt egy laptop!
Szerencsére hamar teljesült a kívánsága! Mikor egyik este megjelentem a laptoppal, csak tátott szájjal ült az ágya szélén, és többször azt kérdezte:
-Ez most tényleg igaz, ez az enyém?
Késő estig csak ült az ágyában, játszott a gépen és nézegette a masinát! Minden alkalommal, amikor bementem hozzá, elmesélte nekem, mi mindent fog ezután csinálni az ajándékkal!
Kívánjuk, minden terve valóra váljon!!
kívánság-koordinátor
Pécs, 2013.01.07.
Áron Márton (3 éves, Kazincbarcika)
A 3 éves Áronka, - akit Miskolcon hosszú hónapok óta kezeltek,- Karácsonyra végre hazamehetett.
Otthonra, a szobájába a Csodalámpa Dzsinnje egy játszóágyat varázsolt, aminek Áronka nagyon- nagyon örült. Azonnal birtokba is vette. A Dzsinn azt üzente, sátorral, párnákkal még kiegészíti ezt az ajándékot!!
Áronka!
Vigyázz magadra a csúszdán, és kívánjuk, hogy álmodj szépeket ebben aranyos kis ágyban.
kívánság-koordinátorok
Kazincbarcika, 2013.01.03.
Bence Zsolt (6 éves, Nyékládháza)
A 6 éves Bence álma volt egy XBOX játék, de olyan, ami érzékeli az Ő mozgását.
Vizsgálatra érkeztek a GYEK-be, s mielőtt hazamentek volna, teljesült a kisfiú álma. Megkapta a várva várt játékot. Kíváncsian bontotta ki a nagy és nehéz dobozt. Szemét le sem vette a doboz tartalmáról. Látszott rajta, hogy nagyon boldog!
Alig várta, hogy visszacsomagoljuk az XBOX -hoz tartozó elemeket, s végre induljanak haza, és kipróbálhassa a játékokat, amit nem biztos, hogy a tesónak oda fog adni, legalább is egy darabig.
Egyelőre csak Ő és az édesanyja fog játszani vele - mondta komolyan Bence.
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2013. január 09.
Patrik (15 éves, Hosszúhetény)
Patrik kívánsága egy LCD TV volt.
A kívánság teljesítését a Fundamenta Személyi Bankár támogatása tette lehetővé. Bodor Mátyás úrral, Személyi Bankárok képviselőjével adtuk át a TV-t.
Patrik megköszönte és nagyon örült, mert így már a saját szobájában tudja nézni a TV-t.
kívánság-koordinátor
Hosszúhetény, 2012. 12. 20.
Henrietta Patrícia (5 éves, Gyugy)
Kaland Gyugyon..
Kalandos körülmények között jutott el a Csodalámpa dzsinnje december közepén Gyugyra, a Balatonboglártól délre fekvő kis faluba, hogy valóra váltsa egy őzikeszemű kislány, Heni álmát.
Egy kedves fiatal pár, Vásárhelyi Tünde és dr. Pete Gábor úgy döntöttek, idén karácsonykor az egymás megajándékozására szánt összeget más, nemes célra fordítják, teljesítik belőle a kis Heni kívánságát. Heni egy emeletes ágyat kért a Csodalámpától, hogy ezentúl azon aludhassanak ikertestvérével, Zsuzsival.
Jómagam már megérkeztem a családhoz, amikor Tünde hívott, hogy a GPS-t követve elakadtak a hatalmas sárban egy földesúton. Szerencsére a család férfitagjai, barátaik, s egy traktor segítségével hamar kiszabadították Tündiéket, így a gyors ismerkedés után teljes létszámban felsorakoztunk a munkálatokhoz.
/ 3
Először is helyet csináltunk az új ágynak a kis szobában, mely Heni és öt lánytestvére - Zsuzsi, Brigi, Szandi, Andi és Szilvi - hálóhelye, majd nekiláttunk összecsavarozni a bútor elemeit. Gábor ügyességének, s a sok segítő kéznek hála, gyorsan végeztünk, másfél óra múlva már a vadonatúj emeletes ágyon ugrándoztak, kacarásztak a lányok.
Kedves Heni, kívánom, hogy még sok-sok boldog percet tölts el a szép, új ágyadban!
Neked és a családod valamennyi tagjának szeretetteljes, meghitt karácsonyt és boldog új esztendőt kívánok egészségben és békességben!
kívánság koordinátor
Gyugy, 2012.12.15. í/i>
Lara (8 éves, Rácalmás)
Berczi Miklós kezdeményezte a rácalmási Lara kívánságának teljesítését, felvillantva ezzel a Csodalámpa újabb fényeit. A 8 éves kislány vágya volt egy ping-pong asztal, melyet rögtön felállítottunk és amelyet igen nagy örömmel fogadott. Perceken belül belelendült velünk a játékba és egy kicsit feledtette súlyos betegségét.
A családot a dunaújvárosi a Fundamenta Személyi Bankár Hornyákné Boldizsár Angéla vezette 5-ös blokk munkatársaival kerestük fel. A kívánság teljesítését kiegészítettük még Csibri Balázs élelmiszer csomagjával és nem hiányozhatott egy Fundamenta logós bögre és egy kislány-róka átadása sem.
Az ajándékok átadásáról készült fényképek magukért beszélnek: mosoly, együttérzés, öröm...
/ 3
Reméljük, sikerült egy súlyosan beteg kislánynak, Larának és családjának reményt, erőt és bátorítást adni a gyógyuláshoz.
A kislány és családja köszönetét ezúton is továbbítjuk minden közreműködő kollégánk részére.
Angéla
kívánság-koordinátor
Rácalmás,2012.12.07.
Korábbi bejegyzések
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004
Korábbi bejegyzések
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004