2016-11
Péter (8 éves, Kistarcsa)
Péter egy mosolygós kisfiú, nagyon szeret rajzolni és rajongásig szereti a Lego játékokat. Hamar kiderült, hogy ismeri valamennyi Scooby Doo figurát, fantáziáját szabadjára engedve rajzban szövögeti a Scooby Doo meséket.
A kis rajongó elárulta, hogy létezik egy Lego játék, amit úgy hívnak, hogy Scooby Doo Titkos Kastély és már régóta álmodozik róla, hogy ezt a kastélyt megkaphassa, felépíthesse.
Huncutul rám mosolygott és azt mondta : megkérhetlek, hogy szólj a dzsinnek és magyarázd el neki, mennyire örülnék ennek a nagy ajándéknak.... és-és azt is mondd el neki, hogy nagyon szépen megköszönném neki.
A kis Peti kérését boldogan továbbítottam a nagy varázslónak, aki hamarosan valóra is váltotta Peti álmát.
A kisfiú éppen kezelésen volt a Tűzoltó utcai Klinikán, amikor a hatalmas csomaggal megleptem. Ahogy meglátta az óriási dobozt, felugrott az ágyban és hangosan felkiáltott: ez nem igaz, anya nézd, a "dzsinn néni" elhozta nekem a Scooby Doo Titkos Kastélyt...és azonnal megosztotta boldogságát leghűségesebb barátjával, imádott plüss Scooby Doo állatkájával is.
A kicsi fiúcska az izgatottságtól remegő kézzel nyitotta ki a dobozt, először kicsit kapkodva, majd lassan lehiggadva egymás után nézte meg a csomagokat, "ellenőrizte", hol van a töklámpás, megvannak-e a húsevő növények, a páncélszekrény és az aranyrudak, és minden egyéb, ami a titokzatos kastély történetét kerekké varázsolja - természetesen Drakula, a Vámpír sem hiányozhatott.
Peti ígéretéhez híven, többször is megköszönte az ajándékot, majd elővette a könyvecskéket és a külvilág teljes kizárásával máris hozzálátott a kastély megépítéséhez.
Megható volt látni az önfeledt gyermeki játékot, a határtalan örömöt, ami biztosan segít feledtetni Petinek a kórházi kezelés nehéz napjait.
/ 3
kívánság-koordinátor
Budapest,2016.november 11.
Leila (15 éves, Etyek)
Leila nem kevés töprengés után egy Samsung okos-órát kért alapítványunktól.
Támogatónkkal, az Immobilia Zrt vezetőivel úgy gondoltuk, hogy egy ilyen kis(méretű) ajándékhoz valami nagyobb, kiegészítő meglepetés is jó lenne...
Kapóra jött hát a Fashion Street megnyitása, ahol fantasztikus karácsonyi vásár és különleges díszkivilágítás várja a látogatókat - pontosabban várja majd, ha valaki egy kis megnyitó ünnepség keretében felkapcsolja a díszkivilágítást.
Nos, ezt a feladatot kapta Leila ...
Leilával és édesapjával időben érkeztünk, megcsodáltuk a sok fényes boltot és különleges portékát.
/ 6
Öt óra után néhány perccel ifj. Csipak Péter, az Immobilia Zrt marketing vezetője üdvözölte a sok vendéget, a vásárlókat, szólt a Csodalámpáról és Leiláról is néhány szót, és eljött az első nagy pillanat: az ezüst és fehér okos-óra gazdát cserélt.
Ezután jött a második nagy pillanat, Leilával együtt bekapcsolták a pompás díszkivilágítást - amire sok jelenlévő csak annyit mondott, hogy "hű, de szép" és nyomban a telefonjához kapott, hogy képeket készítsen a különböző fény-alakzatokról...
Bár meglepetésnek szántuk, Leila valamit megsejthetett a kívánság teljesítésről, mert egy aranyos verset írt a Csodalámpásoknak és egy kis köszönő kártyát is rejtett a boríték amit a búcsúzáskor adtak át...
kívánság-koordinátor
Budapest 2016.11.18.
Soma (11 éves, Mezőnyárád)
A 11 éves Soma így emlékezik a kívánságának a teljesülésére:
Betegségemből kifolyólag találkoztam a Csodalámpa Alapítvány munkatársaival, ami nagyon jó érzés volt, hisz amikor megtudtam, hogy egy kívánságomat teljesítik, napokig elvette a figyelmem arról, hogy nálam súlyos betegséget állapítottak meg.
Kiválasztottam egy gyöngyőrű szép narancssárga-fekete színű quadot, amely már nagyon régen az álom volt …
Most is emlékszem arra, amikor apa mondta, hogy szóltak az alapítványtól, és hétvégén mehetünk a quadomért. Előtte való nap szinte alig aludtam, annyira vártam. Majd eljött a reggel és elindultunk Gödre. Amikor megérkeztünk, Gábor bácsi már várt minket, majd az udvarán megláttam az ajándékomat. Szaladtam oda, és azonnal rá is ültem, majd a bácsi megmutatta, hogy hogyan kell irányítani és akkor márt mehettem is vele egy kört. Nagyon jó érzés volt.
Azóta is sokat használtam, már szinte alig van fű az udvarunkon…
Nagyon szépen köszönöm a Csodalámpa Alapítványnak és a Kedves Támogatóknak, hogy teljesítették az álmomat.
Remélem felnőtt koromban én is tudok másokon segíteni, mert az nagyon jó dolog.
Köszönök mindent.
Mezőnyárád, 2016. november 8.
…….Soma
kívánság-koordinátor
2016. 10.08.
Levente Alaxander (8 éves, Budapest)
A nyolcéves, Budapesten élő Levente számára betegsége miatt egyre nehezebb a kézzel való írás, ezért a Csodalámpa Alapítványtól laptopot kért, ami tervei szerint iskolai tanulmányaiban lesz segítségére …
Támogatóink otthonában lepték meg a kisfiút , a meglepetéssel nagy-nagy örömet szereztek.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2016. 08.02.
Levente (16 éves, Tiszavasvári)
A 16 éves Levente kívánsága, hogy Londonba egy NFL-meccsre szeretne eljutni, ami egy évben csak egyszer megvalósítható, mert egyszer költözik át az NFL az angol fővárosba…
Sietnünk kellett, de sikerült!
Levente így emlékezett az utazásra:
Korán reggel, álmosan indultunk a repülőtérre. Amint leszálltunk Londonban, az izgalom felülkerekedett az álmosságon. A Londonban élő Péter, aki a Csodalámpa önkéntese, a reptéren várt ránk. Kb. 1 óra vonatozás után megérkeztünk a központba. Lepakoltunk a szállodában, és nekiláttunk London megismerésének. Péter személyében egy nagyszerű idegenvezetőre tettünk szert. Egész nap a városban sétáltunk, nevezetességről nevezetességre, majd este fájó lábakkal, de élményekkel teli tértünk vissza a szállodába. Vasárnap reggel nem kellett kétszer szólni, hogy keljek fel. ..Izgatottan indultunk el a Wembley felé. Már az állomástól a stadionba vezető úton rengeteg szurkolóval találkoztunk. A meccs kezdete előtt meghallgattuk az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság himnuszát, és a székünkön talált színes zacskókat közösen a magasba emelve megformáztuk a két nemzet lobogóját. Már ez önmagában hatalmas élmény volt. Aztán kezdetét vette a meccs… A saját bőrömön megtapasztalni ezt a nagyszerű hangulatot, leírhatatlan érzés volt!
Nagyon szépen köszönöm az idegenvezetést Péternek és ezt a fantasztikus élményt a Csodalámpa Alapítványnak és a támogatóknak!
Egy régi álmom vált valóra!
…….Levente
/ 4
kívánság-koordinátor
London, 2016.10. 29.
Lara (6 éves, Győrújbarát)
Lara elárulta a dzsinnek, hogy nagyon szereti a mesefigurákat, kedvencei a tündérvilág elegáns és bátor tündérei - ez nem véletlen, hisz a kislány maga is olyan, mint egy igazi kis tündérkirálynő.
Csillogó szemmel mesélte el, hogy kedvence neve Ilaja, a tünderlányka, aki hófehér paripán száguldva menti meg a tündérvilág lakóit a gonosz ellenségtől.
A pici lány még fényképen is megmutatta kedvencét és megkérte, ha találkozom a dzsinnel, mondjam meg neki, hogy nagyon szeretné, ha Ilaja és "udvarhölgyei" a jövőben az ő játszótársai lehetnének.
A dzsinn nagy örömmel kereste meg Ilaját a gyönyörű tündérlányt, aki a dzsinn kérésére több kis tündérlány kíséretében azonnal lóra pattant és a tündérek gyors vágtában indultak Larához, hiszen érezték, hogy sehol máshol nem élhetnének olyan nagy boldogságban, mint a kis Lara társaságában. Vittek magukkal mindenféle csecsebecsét, gyűrűt, nyakláncot, az ékszerekhez igazi kis ékszeres ládikát,,a szépítkezéshez tükröt - szóval minden olyan kincset, ami a tündérlányok hétköznapjaihoz nélkülözhetetlen. Végül még egy igazi kis tündérkert is előkerült egy nagy dobozból, hiszen a tündérlátogatókat valahol csak fogadni kell!
A kis tündérkirálynő nagyon meglepődött, mikor megérkezett a dzsinn és sorban bemutatta neki a tündérlányokat és a sok-sok kincset, amit a tündérek magukkal hoztak.
A kislány csak nehezen hitte el, hogy álmai tündérei most már örökké az ő játszópajtásai lesznek, a meséknek és a játéknak pedig csak az ő fantáziája szabhat határt.
Lara sokáig szinte szótlanul nézte a megvalósult álmot, majd amikor kezdte elhinni, hogy mindez az övé, örömtől csillogó szemekkel köszönte meg az ajándékot.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2016.november 11.
Fruzsina (14 éves, Szigetszentmiklós)
Fruzsina saját beszámolója az utazásról:
A legszebb álmom vált valóra Dániában a Csodalámpa segítségével. Két éve minden vágyam az volt, hogy eljussak Koppenhágába, és mivel zenerajongó vagyok, az Operaház is nagyon vonzott.
Már a repülés is óriási élmény volt, hiszen még sohasem repültünk anyukámmal. Összesen négyszer éltük át a felszállás izgalmas perceit. Dánia partjai gyönyörűek voltak a repülőgép ablakából, de megérkezve ebbe a boldog országba, minden perc fantasztikus volt. Nagyon tetszett a rengeteg kerékpáros, a segítőkész emberek, és már az első este is csodás volt a feldíszített Tivoli-ban, a vidámparkban.
A másnap minden reményemet túlszárnyalta, hiszen a kikötő színes házai után és méltóképpen felkészülve az Operában megnéztük A hattyúk tavát. Engem elsősorban a zene fogott meg, többször néztem a karmestert, mint a színpadot, de a balett-táncosok is nagyon ügyesek voltak, és szép volt a látvány is. Teljesen elvarázsolt maga az épület is, és a tele nézőtérről szinte együtt éltünk a történettel és a zenével.
/ 6
Ezután úgy éreztem, minden vágyam teljesült, de ezen felül is rengeteg élmény várt: a séta a botanikus kertben és a palota előtt, a tengerpart a kis hableánnyal, a Kastellet, a képtár a francia impresszionistákkal (Gaugain és Van Gogh fogott meg legjobban), a piac, a nyüzsgő utcákon való séták mind izgalmasak voltak. Az sem utolsó, hogy megkóstolhattam a legfinomabb dán cukrász- és péksüteményeket, életemben először ehettem sushit friss lazaccal és igazi dán malacsültet.
Mindeközben gyönyörködhettünk a karácsonyra készülődő városban, és ahogy a dánokat, engem sem zavart az eső vagy a szél. Legszívesebben ott maradtam volna még egy hétig, de ez a néhány nap is életre szóló élmény volt számomra.
Örökké hálás leszek a Csodalámpa Alapítványnak és kívánságom támogatóinak, hogy lehetővé tette ezt az utazást. Köszönöm.
kívánság-koordinátor
Koppenhága, 2016.11.05
Kristóf (14 éves, Bükkábrány)
Kristóf nagyon szerény, csendes kamasz fiú. Határozott kéréssel fordult az alapítványhoz. Nemrégen alakították ki szülei a házukba a szobáját, ahol nem volt szobabútora. Így ő elhatározta, hogy azt szeretne, amikor találkoztunk már mutatta is nekem a képet egy Praktikeres katalógusban.
Nagyon meglepődött, amikor a miskolci Praktiker Áruház munkatársa Alföldi Norbert úr és kollégája megjelent a lakásuknál a dobozokkal. Édesanyjával neki is álltak az összeállításnak, amit Kristóf nagyon élvezett, mert így ő maga tudta összeszerelni a várva várt szobabútorát.
Az ünnepélyes kívánságteljesítés ismét meglepetéssel szolgált a nagyfiúnak, mert egy őszi délután a miskolci Praktiker igazgató asszonyával Katona Máriával és Alföldi Norberttel leptük meg, amikor iskolából jött haza.
Búcsúzóul az igazgató asszony megajándékozta egy "Prakti kutyával" is. Kristóf csillogó, hálás tekintettel köszönte meg az ajándékokat.
kívánság-koordinátorok
Bükkábrány, 2016. október 13.
Dominik (8 éves, Baja)
A Csodalámpa Alapítvány egy újabb gyermek kívánságát teljesítette. Dominik kívánsága egy laptop volt. Nem tudta, hogy jövök, ezért nagy meglepetés volt, mikor meglátott és észrevette a kezemben a laptopot rejtő dobozt.
Megértette, hogy édesanyja titokban szervezkedett, ezért jött előbb haza. Kicsomagoltuk a gépet és üzembe helyeztük. Bátyja segített benne, de Dominik is mindent tudott a gépen… Nagyon tetszett neki az új laptopja, mert filmeket is tud nézni és ez az eszköz a kiváló tanulását is tovább segíti.
Remekül elbeszélgettünk és közben végig mosolygott, látszott a nagy öröm az arcán.
Dominik köszöni mindenkinek ezt a remek ajándékot!
kívánság-koordinátor
Baja, 2016.10.27.
Benedek (13 éves, Gyõr)
A 13 éves, Győrben élő Benedek súlyos kórházi kezeléseken van túl. Mivel szeret mozogni, olyan sporteszközt kért a Csodalámpa Alapítványtól, amivel otthonában, a kertben is eltöltheti az idejét. Választása egy Artengo pingpongasztalra esett.
Mikor megérkeztem, még javában folyt az asztal összeszerelése, de utóbb hallottam, ezután a hétvége hátralévő részét a nagyfiú az asztala mellett töltötte, vagyis élvezettel pingpongozott.
Fényképet ugyan magáról nem engedett készíteni, de a komoly sporteszközt szívesen megmutatja az érdeklődőknek.
kívánság-koordinátor
Győr, 2016.10.23.
Andrea (9 éves, Szigetszentmiklós)
Andrea huncutul mosolyogva nézett rám, mikor először találkoztam vele - kiderült, hogy ő már hallott a dzsinn varázserejéről és alig várta, hogy találkozhasson vele. Beszélgetésünk közben az is kiderült, hogy a mindig mosolygós kislányt sok minden érdekli, de amiről már nagyon régóta álmodozik, az egy Samsung okostelefon. Igazi, gyermeki őszinteséggel mesélte el, hogy minden alkalommal anyától kell elkérnie a telefont, ha valakivel beszélni szeretne, vagy a hosszú kezelések alatt valamilyen játékkal szeretné múlatni az időt.
Andi nem is gondolta, hogy nem csak egyetlen dzsinn létezik - mint azt a klasszikus meséből már jól ismerte -, hanem létezik egy gimnázium, ahol sok-sok jószívű, kedves varázsló azon szorgoskodik, hogy az ifjú hölgy álmát megvalósíthassa. Ez a gimnázium a budapesti Eötvös Gimnázium, diákjai örömmel vállalták, hogy "malacperselyüket" kiürítve valóra váltják a kis Andrea titkos álmát…
A gimnázium képviseletében Klug Viktória tanárnő, Pirisi Krisztina és Tóth Bálint diákok lepték meg Andit az ajándékkal a Tűzoltó utcai Klinikán. Nem is tudom, az volt-e a meghatóbb, ahogy a kezelésektől kissé bágyadt pici lány a kis csomag bontogatása közben egyre élénkebbé és vidámabbá vált, vagy az, amilyen szeretettel adták át a diákok az ajándékot kis pártfogoltjuknak.
A gyönyörű, hófehér Samsung telefon beüzemelésében különösen Bálint volt nagy segítségére Andreának és hamar kiderült, hogy a telefon új kis gazdája legalább olyan okos, mint maga a telefon. Andi szinte pillanatok alatt már fotókat is készített az őt körülvevő dzsinnekről, majd vékony ujjacskáját a telefon oldalához illesztve még azt is megmutatta nekünk, hogy a kapott gyönyörűség milyen elegánsan "karcsú".
Az esti vizit miatt lassan búcsúznunk kellett Anditól, aki az izgalomtól és örömtől kipirult arccal, mosolyogva köszönte meg az ajándékot - az pedig valószínűleg már csak nekem tűnt fel, hogy a kis tündérlány külön, "titkos" szemvillanással köszönte meg Bálintnak a profi, műszaki segítséget.
Kívánunk neked mielőbbi teljes gyógyulást és reméljük kicsi Andrea, hogy a telefon használata legalább annyi örömet szerez majd számodra, mint amilyen örömmel teljesítette a dzsinn a kívánságodat!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2016. október 27.
Zorka (3 éves, Veresegyház)
A három éves Zorka Veresegyházán lakik egy szép kertes házban. Nagyon szeret játszani kint a kertben , ezért is kért a Csodalámpától egy kerti csúszdát hintával.
A kívánság teljesítésére egy napos, de hűvös délután került sor. De Zorka nem bánta, hogy jól fel kellett öltöznie, vidáman játszott már bátyjával az új csúszdán, amikor megérkeztünk Gábriel Péter úrral, aki a kívánságot teljesítette. Zorka nagyon örült nekünk és boldogan köszönte meg a csúszdát.
Drága Zorka, mielőbbi gyógyulást kívánunk, és hogy legyen nagyon sok örömed az ajándékban!
kívánság-koordinátor
Veresegyháza, 2016.10.28.
Máté (9 éves, Miskolc)
Máté harmadik osztályos tanuló a Kazinczy Általános Iskolában, amely két tannyelvű, ő angolul tanul, amit nagyon szeret, és amiből kitűnő. A másik kedvenc tantárgya a matematika!
Nagy kedvence a számítógép, ami eddig nem volt neki. Amikor megtudta, hogy lehet egy kívánság, szinte azonnal rávágta: asztali számítógépet szeretne nagy monitorral, fejhallgatóval! És ez a kívánság nagyon gyorsan teljesült…
Máté boldogságától csak a meglepettsége volt nagyobb az ajándékozás pillanatában, amit sajnos nem is sikerült megörökíteni igazán a képeken! Én is nagyon boldog vagyok, amiért a kisfiú arcára ilyen boldogságot tudtam varázsolni!
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2016.10.17.
László (3 éves, Felsőmocsolád)
Lacika egy fa játszóteret kért a Csodalámpa Alapítványtól, mikor megérkeztem hozzájuk, épp húgával játszott az udvaron…
Édesanyja elém sietett, és beengedett. Együtt megcsodáltuk a játszóteret, amit Lacika addigra már birtokba is vett, minden részét többször is kipróbált! Ahogy láttam, a csúszda a kedvence. Néhány fényképet elkészítettünk, melyen néha testvérével, néha egyedül látszik. Mikor elköszöntem, még mindig nagyon félénk volt, de már integetett nekem.
Még sok boldog, játékkal töltött órát kívánunk, Lacika!
kívánság-koordinátor
Felsőmocsolád, 2016.10.28.
Áron (3 éves, Balatonalmádi)
Áronka még csak hároméves, de nagyon sok időt tölt kórházban, pedig nem szereti a bezártságot. Igazán a szabadban, a kertben szeret játszani, így a Csodalámpa Alapítványtól egy kerti játszóházikót, ahogy ő nevezte bunkert kért.
A játék kitelepítése nagy örömet szerzett a kisfiúnak és azóta, ha csak teheti, sokat játszik ott.
kívánság-koordinátor
Szentkirályszabadja, 2016.10.04.
Álmos (6 éves, Budapest)
Amikor Álmos pici korában súlyos műtéten és azt követően hosszú hónapokig tartó kezeléseken esett át, akkor a kórházban az unalmas és eseménytelen várakozásokat nem lehetett mással kitölteni, csak tévénézéssel. Az édesapjával a kórteremben az amerikai focimérkőzések ismétléseit nézték, így már kis korától szinte ismerte a külföldi nagy játékosokat. Amikor nagyobb lett, a szüleivel több Magyar Amerikai Futball Válogatott meccsre is kilátogattak, de ő idővel ennél többet szeretett volna, közelről megismerni a játékosokat, és részt venni velük együtt az edzésükön. A Magyar Amerikai Futball Szövetség segített megszervezni, hogy a válogatott Belgium elleni mérkőzése előtt az edzésen ott lehessen Álmos is, és erejéhez mérten részt vegyen a gyakorlatokon.
A budapesti Építők pályáján találkoztunk, ahova egymás után érkeztek a nagyobbnál nagyobb, magasabbnál magasabb sportolók, számuk közelített az 50-hez, kezükben hatalmas táskák, benne a sisak és a műanyag váll-lapok. Álmosnak is volt már saját sisakja, egy weboldalon vásárolták a törött, de a kisfiúnak teljesen megfelelő fejfedőt. Így szinte felkészülve vártuk a találkozót. Amikor mindenki megérkezett, Grátz Vilmos szövetségi kapitány és Kovács Sándor edző köszöntötte a vendégeket, majd Álmos egy mezt kapott a csapattól ajándékba. Így már teljes tagként ő is beállhatott az edzésre. Eleinte kicsit félénken, csak távolról nézte a fiúk gyakorlatait, majd szép lassan ő is részese lett a délelőtti programnak, helyzetgyakorlatoknak. Volt védő és támadó, cselezgetett, boxzsákot döntött, szóval igazi amerikai focista lehetett egy kis időre. Bár csak egy kis közös edzésről volt szó, szinte a fiúkkal együtt sportolta végig a délelőttöt. Persze a végére jócskán elfáradt, de a kiérkező média képviselőinek egymás után többször is elmondta, hogy nagyon tetszik neki ez a program, s ha nagyobb lesz, biztos, hogy edzésekre is jár majd. Ezután nem maradt más hátra, mint közös csatakiáltás és jókívánságok a hétvégi magyar-belga meccsre. Hajrá Álmos, hajrá fiúk!
A történet itt nem ért véget, a család elment a hétvégi mérkőzésre is Székesfehérvárra, ahol Álmos megint együtt melegíthetett a focistákkal, sőt, az ő kezdőrúgásával indulhatott a meccs.
/ 5
Budapest, 2016. október 23.
Meliton (7 éves, Göncruszka)
Melton egy biciklit kért a Csodalámpától, mert nagyon szeret kint lenni a szabadban a barátaival. Régi biciklijét kinőtte, ezért nagyon örült, amikor megtudta, hogy az alapítvány teljesíti a kívánságát, és hamarosan egy igazán komoly biciklit kaphat ...
A kisfiú édesapjával érkezett a kórházi kontrollra, de nem sejtette, hogy az ajándékával térhet haza. Meliton, amint kibontotta a dobozból a biciklit, össze is akarta szerelni, de sajnos nem volt hozzá megfelelő szerszám, így csak otthon tudott ráülni és kipróbálni azt.
Az összeszerelés gyorsan történt, mert még aznap délután meg is kaptam a képeket a boldog biciklitulajdonostól.
A kisfiú üzeni, hogy szuper gyors a bicikli és köszöni mindenkinek, aki segített.
/ 3
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2016. 09. 29.
Benjamin (13 éves, Pápa 4. p.)
A 13 éves Benjámin betegsége miatt sok időt tölt tévénézéssel, így kívánsága egy nagyképernyős TV lett, amelyen még játszani is lehet.
Nem volt könnyű megszervezni a találkozót úgy, hogy igazi meglepetést tudjunk szerezni, de sikerült. Azon a napon kellett volna orvosi kontrollra érkeznie a kórházba, amikorra terveztük a TV átadását...
Gondolkodtunk, hogyan lehetne még emlékezetesebbé tenni számára ezt a napot. Orvosával és szüleivel szövetkeztünk, igazi meglepetést szerezve, otthonában leptük meg a nagyfiút.
Megjelent " csodacsapatunk", egy kiszállásos szakrendelés tartottunk, élünkön Reiter Éva főorvosnővel, aki a nagyfiú kezelőorvosa. A rendkívüli „rendelésünk” terápiája, az örömszerzés volt.
Benjamin meglepődve, csodálkozva s nagy szeretettel fogadott bennünket, öröme óriási volt.
A család köszönetét fejezte ki a támogatóknak, a Csodalámpa Alapítványnak, hogy beteg gyermeküknek ilyen csodában lehetett része.
/ 3
kívánság-koordinátorok
Veszprém, 2016.10.10.
Korábbi bejegyzések
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004
Korábbi bejegyzések
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004