2022-10

KEVIN (7 ÉVES, Hajdúhadház)


Kevin egy tabletet szeretett volna, amelyet a kórházba is magával vihet, megnézheti rajta kedvenc meséit, és izgalmas játékokat játszhat rajta.
A kisfiú kívánsága teljesült, boldogsága pedig határtalan.


Köszönjük magánadományozóinknak, köztük az American International School of Budapest diákjainak, tanárainak a támogatást, segítségükkel nagy örömet szerezhettünk Kevinnek!


Peltekianné Cseke Otília
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2022.10.26.

Virág (13 éves, Környe)

Virág igazi művészlélek, a művészet több ága iránt is érdeklődik.
8 éven át balettozott, majd ezt a szenvedélyt felváltotta a színjátszás. 1 éve színitanodába jár és emellett alapfokú művészeti iskolába, ahol komoly szinten foglalkozik a zenével is. Kiskora óta szeret rajzolni, az egyvonalas rajz az egyik kedvence. Nagyon sok rajzpályázaton vett már részt és a jövőben is szeretne minél többször pályázni.
A Csodalámpától épp ezért egy iPad volt a kívánsága, amire érintőceruzával elkészítheti a digitális rajzait.
Anyukája titokban tartotta Virág előtt, hogy mikor kapja meg a kívánságát, így igazi meglepetés volt számára Budapestre utazásuk valódi célja, és annyira meghatódott, hogy örömkönnyeket hullatott, amikor átvehette az iPadjét.




Köszönjük a Groupama Biztosító ZRt. támogatását, segítségükkel teljesíthettük Virág kívánságát!


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2022.10.19.

LEVENTE (17 ÉVES, SZARVAS)


Leventét kezelés közben leptük meg a Csodalámpa Alapítvány ajándékával. A kamasz fiú azt tervezi, hogy hordozható hangszórójával igazi karaoke bulikat tart majd barátainak. Nagyon örül, és alig várja hogy kipróbálhassa új szerzeményét.


Köszönjük magánadományozóinknak, köztük az American International School of Budapest diákjainak, tanárainak a támogatást, segítségükkel csodálatossá varázsolhattuk Levente napját!


Tatár Ágnes
kívánság-koordinátor
Szeged, 2022.10.20.

LÉNÁRD (18 éves, HAJDÚBÖSZÖRMÉNY)

Lénárd kívánsága egy iPad volt, amelyet nagy örömmel vett át. Hozzáértően üzemelte be új készülékét, hogy mihamarabb indulhasson rajta a munka és a szórakozás.



Köszönjük magánadományozóinknak, köztük az American International School of Budapest diákjainak, tanárainak a támogatást, segítségükkel teljesíthettük Lénárd kívánságát!


Nagyné Szabó Éva
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2022.10.19.

Nerina (3 éves, Pápa)


Nerina egy aranyos, pici lány, aki mostanában sok időt fog kórházban tölteni.
A hosszú, várakozással és kezelésekkel töltött időben szívesen nézi kedvenc meséit, amit eddig Apukája telefonjáról tudott megtenni. A Csodalámpától egy tablet volt a kívánsága, hogy egy nagyobb kijelzőn élvezhesse Pepa malac kalandjait.
Mielőbbi gyors gyógyulást kívánunk Nerinának!


Köszönjük a Schneider Electric ismételt támogatását, segítségükkel teljesíthettük Nerina kívánságát!


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2022.10.19..

PATRIK (16 éves, OROSHÁZA)


Patrik éppen orvosi vizsgálatra érkezett, amikor átadtam neki a várva várt ajándékát. Nagyon örült, amikor megtudta hogy megkapta az Xbox- hoz az összes kiegészítőt, amelyekre vágyott: kormányt, pedált, váltót. Alig várta, hogy hazamehessen és kipróbálhassa őket.


Köszönjük magánadományozóinknak, köztük az American International School of Budapest diákjainak, tanárainak a támogatást, segítségükkel tudtuk teljesíteni Patrik kívánságát!


Tatár Ágnes
kívánság-koordinátor
Szeged, 2022.10.20.

MÁTÉ (6 éves, VESZPRÉM)


Máténak hatalmas örömet szereztünk a LEGO rakéta készlettel. Arról, hogy a kisfiú miért pont rakétát kért a Csodalámpától, anyukája mesélt nekünk:



Köszönjük magántámogatóink, valamint a Fashion Street támogatását, segítségükkel teljesíthettük Máté kívánságát!

upload:Beszamolok/images.png


Icsó Klára
kívánság-koordinátor
Veszprém, 2022. október 17 .

LUCA (3 ÉVES, BALMAZÚJVÁROS)


Luca nagy álma egy Disney szobabútor volt: ágy, szekrény, komód.
A Csodalámpa Dzsinn-je ismét akcióba lépett, és egykettőre a kislány szobájába varázsolta a kívánt bútorokat.
A szekrényt és a komódot még össze kell rakni, de az ágyikó már áll, és mesés álmokkal várja Lucát.


Köszönjük magánadományozóinknak, köztük az American International School of Budapest diákjainak, tanárainak a támogatást, segítségükkel egy újabb beteg gyermek arcára varázsolhattunk mosolyt!


Nagyné Szabó Éva és Gárdos Erika
kívánság-koordinátorok
Balmazújváros, 2022.10.16.

KEVIN (15 éves, Szerencs)

Kevin informatikával szeretne foglalkozni, ha kikerült az iskolából. Ezért kért a Csodalámpától egy olyan laptopot, amit a tanulmányai során, és még később is tudna használni az informatika terén.
Csupán egy beszélgetésre hívtam a kamasz fiút, így fogalma sem volt róla, hogy már meg is érkezett számára a nagyon várt laptop. A szava is eláll, amikor átadtam neki a dobozt, amiben az ajándéka lapult. Először el sem akarta hinni, hogy tényleg a saját laptopját tartja a kezében.
Olyan jó érzés látni, amikor egy kamasz úgy igazán, szívből örül valaminek és azt ki is tudja mutatni!! Szóval látszott rajta, hogy nagyon-nagyon boldog! Örömében megölelt, és a fülemben súgta, hogy nagyon köszöni !!!

Kedves Kevin! Örülünk, hogy örömet tudtunk szerezni, és jó egészséget kívánunk neked!



Köszönjük az MVM Energetikai Zrt. támogatását, segítségükkel válthattuk valóra a nagyfiú kívánságát!


Tatárné Csonka Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2022. október 15 .

FERENC (14 ÉVES, DÖGE)


Ferinek volt egy régi TV készüléke, de kicsi képernyővel, így nem igazán tudta rajta élvezni kedvenc filmjeit, műsorait, pedig egyik legkedveltebb elfoglaltsága a tévézés.
Ez azonban már csak a múlt, hiszen a kisfiú immár nagy képernyőn mozizhat és e mellett számos funkcióját használhatja új okostévéjének.

Örömteli tévénézést kívánunk Ferinek!




Köszönjük a Budapesti Értéktőzsde Zrt. ismételt támogatását,
segítségükkel egy újabb beteg gyermek kívánságát válthattuk valóra!


Gárdos Erika
kívánság-koordinátor
Döge, 2022.10.14.

DÁNIEL (16 ÉVES, EDELÉNY)

Dániel hosszú időt fog kórházban tölteni. Ő is, mint a legtöbb korabeli fiú a telefonján kommunikál a barátaival. Mobilja elég régi volt már, ezért szeretett volna egy újat, modernebbet. Eljött a várva várt nap, amikor megérkezett egy kis csomag Dani számára. A kamasz fiú csillogó szemekkel és mosolygós arccal vette át a Csodalámpa ajándékát, a Samsung okostelefont.

Kedves Dani! Kívánjuk, hogy minél hamarabb gyógyulj meg, és használd örömmel új telefonodat!


Köszönjük az MVM Energetikai Zrt. támogatását, segítségükkel nagy örömet szerezhettünk Daninak!




Dani és édesanyja kedves levelét ide kattintva olvashatják el.

Tatárné Csonka Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2022. október 14 .

Brúnó (6 éves, Dunaharaszti)

Brúnó szobájába lépve már nem is lepődtem meg, hogy miért pont egy elektromos traktort szeretett volna kérni a csodalámpától. Kerekek, csavarhúzók, autóemelők, fúrógépek és minden egyéb, ami kellhet egy autószereléshez, az megtalálható volt kis birodalmában. Így az sem volt meglepő, hogy segített édesapjának a traktor összeszerelésében. Boldogan ült fel az összerakott járgányra és szemeiben látszott az öröm, amit okoztunk neki.



Köszönjük a Lollipop Manufactory Kft-nek hogy segítettek valóra váltani egy beteg gyermek álmát!


Szilvágyi Erzsébet
kívánság koordinátor
Dunaharaszti, 2022.10.09.

upload:Beszamolok/tlm_logo.png

ALEXANDRA (16 éves, Szombathely)

Szandi sokat várt, hogy teljesüljön az álma, mert a helyszín és az időpont valahogyan sosem passzolt úgy, hogy mindenkinek megfeleljen. De aztán eljött a nagy nap, amikor a 16 éves lány kívánsága valósággá vált és találkozhatott nagy kedvenceivel: Marics Petivel és Valkusz Milánnal, vagyis a VALMAR duóval.
Egy gyors köszöntés, beszélgetés és a kihagyhatatlan közös fotók után Szandi végignézte a koncertet, majd a végén a legnagyobb slágernél felmehetett a színpadra is.
Volt TikTok videó is, nevetés is, vagyis minden, amiről ez a vagány fiatal lány álmodott. Talán sosem felejti el ezt a pillanatot, amit a VALMAR duó fiatal sztárjai okoztak neki!


Köszönjük a VALMAR duónak, menedzserüknek, programigazgatójuknak és turné menedzserüknek, valamint a Danubius Hotels Group-nak és magántámogatóinknak, hogy segítettek valóra váltani Alexandra álmát!


Szilvágyi Erzsébet
kívánság koordinátor
Győr, 2022.10.08.

RÓBERT (11 éves, SZIGETHALOM)



Robi mozgékony gyerek, szeret sportolni, óvodás kora óta karatézik. Szeret a természetben tartózkodni, sokszor kirándul a családjával, akár gyalogtúráról, akár biciklitúráról van szó.

A Csodalámpától egy szuper MTB kerékpár volt a kívánsága, mert a régi bicaját már kinőtte. Így az egész család újra együtt „tekerhet” vasárnaponként.

Mielőbbi gyors gyógyulást kívánunk Robinak!


Köszönjük a Budapesti Értéktőzsde Zrt. támogatását, segítségükkel teljesülhetett Robi kívánsága!


Márkus Mónika
kívánság-koordinátor
Szigethalom, 2022.09.27.

MÁRKÓ (14 éves, VERSEND)



Márkó kívánsága a Csodalámpától egy szobakerékpár volt. Nagyon várta már a csomagot, és az összeszerelés után büszkén mutatta, hogyan tekeri.

A fiú elsődleges célja, hogy többet tudjon mozogni és azzal súlyt veszítsen. Ez nagyon fontos az egészségesebb élethez és az állapota stabilan tartásához. Most, hogy jön a hűvösebb idő ez különösen jó, hogy a lakásban is tud aktívan mozogni.

Jó tekerést kívánunk a célodért Márkó!


Köszönjük a Schneider Electric ismételt támogatását, segítségükkel teljesülhetett Márkó kívánsága!


Végh Tünde
kívánság-koordinátor
Versend, 2022.10.06.

MÁRK PATRIK (15 éves, BUDAPEST)


Márk rajong „Amerikáért”, követője az amerikai kosárlabdának és Michael Jordan ez egyik példaképe. Szeret kosárlabdázni, az iskolai kosárcsapat tagja. A Csodalámpától egy Nike sportcipő volt a kívánsága, amit nagy örömmel vett át és elégedetten mutatta:
„- Szerintem ez igazán jól áll nekem.”


Mielőbbi gyógyulást és a jövőben sok eredményes kosármeccset kívánunk Márknak!


Köszönjük a segítséget magántámogatóinknak, mellyel teljesíthettük Márk kívánságát!


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2022.10.11.

LUCA SÁRA (6 éves, BÖRCS)


Hosszas időpont egyeztetés után sikerült találkoznom a 6 éves kicsi Lucával és anyukájával, hogy átadjam a várva-várt kívánságot. Luca júniusban került kórházba. Nagyon súlyos műtétre került sor, és bár már sok kezelésen túljutottak, még jó néhány vár rá.

Nagy türelemmel viseli a nehézségeket, és nagyon örült az ajándéknak. Kérdésemre, hogy miért a LEGO várat választotta, kiderült, hogy szeret rajzolni, gyurmázni, igazán kreatív kislány. 4 éves öccsével szeretnek együtt legózni, szeretnének egy LEGO várost. Ehhez nagyszerűen illeszkedik a 2 új Disney kastély, aminek az összerakásához lelkesen hozzá is látott. Reméljük most majd kicsit könnyebben telik az idő a hosszas kezelések alatt!

További sok türelmet és mielőbbi teljes gyógyulást kívánunk kicsi Luca!


Nagyon köszönjük a LEGO Manufacturing Kft. ismételt támogatását,
mellyel egy újabb beteg kisgyerek vágya válhatott valóra!


Benkóczy Márta
kívánság-koordinátor
Budapest, 2022. október 03.

DZSESSZIKA (16 éves, NEMTI)


Dzsesszika egy mobiltelefont kért a Csodalámpa Alapítványtól, mert a közeljövőben sokszor lesz távol a családjától a kórházi kezelések miatt.

Ezentúl ezzel a Samsung Galaxy mobiltelefonnal bármikor hívhatja a szeretteit és persze bárhol hallgathatja kedvenc zenéit: a popot és a latin zenéket.

Reméljük, sok örömöt okoz majd az új telefonod!


Köszönjük a Schneider Electric ismételt támogatását, segítségükkel teljesülhetett Dzsesszika kívánsága!


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2022.10.11.

BEATRIX MIETT (18 éves, KISTELEK)



Beatrix nagyon boldog volt, amikor megpillantotta, kicsomagolta és kezébe vehette álmai telefonját. Sok mindenre fogja használni, többek között tanuláshoz és munkához is - mondta.

Kívánjuk Beatrixnek, hogy sok örömét lelje a szép, új készülékben!


Köszönjük magántámogatóinknak, hogy teljesíthettük a nagylány kívánságát!


Tatár Ágnes
kivánság koordinátor
Szeged, 2022. október 5.

ATTILA (8 éves, BUDAPEST)


Attila nagy Star Wars rajongó, mostanában van ideje arra, hogy megnézze a különböző részeket. Legózni is nagyon szeret, már van jónéhány legója, ebből a szériából is.

A Csodalámpától a Millennium Falcon volt a kívánsága, mivel ez még hiányzott a Star Wars készletéből.

A kórházban adtuk át Attilának a kívánt Millennium Falcon legót, amit aztán egy nap alatt összeállított otthon, méghozzá teljesen egyedül!


Köszönjük a Budapesti Értéktőzsde Zrt. ismételt támogatását,
segítségükkel teljesülhetett Attila kívánsága!


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2022.09.26.

Richárd Zoltán (12 éves, Mezőzombor)

Nagy meglepetés volt Zolika számára, (nem szereti a Richit 😊), hogy mi fog történni.
A gyógytorna után a szobámba érkezett anyukájával, és amikor már megpillantotta a Dzsinn által küldött szatyrot, nagy mosoly jelent meg az arcán. Biztosított róla, hogy ő Richárd Zoltán és ő kért egy tabletet a dzsinntől, tehát biztosan jó helyen járok a csomaggal…😊 A kibontás kis nehézségekbe ütközött, aztán elhasználtuk a telefonos segítségkérést az informatika felé, de végül a fiatalembert elvesztettük, mert elmerült a játékok tömkelegében. Azt még megosztotta velem, hogy biztosan fog rajta tanulni, de azért a facebookot és a játékokat is előveszi majd.



Köszönet az Eötvös József Gimnázium és az Európa 2000 Gimnázium diákjainak, tanárainak és szülői munkaközösségének, valamint magántámogatóinknak, akiknek összefogásával teljesülhetett Zolika kívánsága!


Veres Böbe
kívánság-koordinátor
Budapest, 2022.10.11.


ZSOMBOR (8 éves, Polgár)

Zsombor kívánsága az volt, hogy élőben láthassa a magyar-olasz mérkőzést, a lelátón szurkolhasson, és megtapasztalja, milyen is egy nagy meccs valódi hangulata.
A helyszínen készült fotókat nézve, valamint a kisfiú anyukájának köszönő sorait olvasva biztosak lehetünk abban, hogy Zsombornak igazán nagy örömet szereztünk kívánságának teljesítésével.

"Szeretném megköszönni azt a hatalmas élményt és örömet, melyet a Csodalámpa Alapítvány és a Támogató szerzett Zsomborka számára a kívánsága teljesítésével. Azokat a magyar focistákat, akiket korábban csak a TV-ben látott, illetve a focialbumban gyűjtött kártyákról ismert, most élőben szurkolhatott nekik a magyar-olasz mérkőzésen. Természetesen piros fehér zöld zászlóval, arcfestéssel és dudával is készültünk, de az a fergeteges hangulat, ami az Arénában fogadott bennünket minden képzeletet felülmúlt. Köszönjük szépen!"

/ 5






Köszönjük Dr. Csányi Sándor elnök úrnak, hogy segítségével valóra válthattuk Zsombor álmát !


Szilvágyi Erzsébet
kívánság-koordinátor
Budapest, 2022.09.26.

ZÉTÉNY (7 éves, MOHÁCS)


Zétény tudta nélkül érkeztem, fogalma nem volt, hogy ki és miért vagyok náluk. Érdeklődve figyelt, mikor elmondtam, hogy ki vagyok és miért jöttem. Nagyon meglepődött, különösen mikor a laptop is előkerült.

Alig tudott megszólalni és azt hiszem még nem nagyon tudta elhinni, hogy ez valóban az övé. Rettenetesen örült és óvatosan bontogatta ajándékát. Elmondta azt is, hogy mire fogja használni, és hogy nagyon tetszik neki. Nagyon izgatott volt, így hamar el is búcsúztam, hogy végre élvezze és teljesen magáénak érezze ajándékát. Még mielőtt kiléptem az ajtón, hallottam a szobájából az örömujjongást:
- Ezt is tudom, ezt is tudom!

Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok öröme lesz benne és sok felfedezést fog tenni, tanulni és természetesen játszani.


Köszönjük magántámogatóinknak, Szilviának és Balázsnak, hogy segítségükkel mosolyt varázsolhattunk Zétény arcára!


Végh Tünde
kívánság-koordinátor
Mohács, 2022.09.29.

MAJA DZSESSZIKA (6 éves, CSÖKÖLY)


Maja egy igazi amazon harcosként küzdötte át magát az elmúlt éveken. Nagyon sok megpróbáltatáson ment keresztül, és mint egy amazon, ment előre, nem adta fel. Példaértékű ennek a csöpp lánynak a kitartása, korát meghazudtoló érettsége. Büszke lehet rá édesanyja.

Maja nehezen tudta eldönteni, mit kérjen a Csodalámpától. Sokáig gondolkodott, úgy volt vele, neki mindene megvan, de végül úgy döntött, hogy egy fészekhintás kerti játszóteret szeretne rózsaszínű csúszdával. Mikor megérkezett az utánfutó a játszótérrel, nagy volt az öröm. Maja felült az utánfutóra és végig felügyelte a munkát, hogy minden rendben legyen. Mikor kész lett, azonnal ki is próbálta és meg volt elégedve a végeredménnyel. Nagy örömmel fedezte fel az Ő saját játszóterét.

A Csodalámpa dzsinnje ismét jól teljesített, boldog mosolyt tudott csalni egy kisgyermek arcára.


Köszönet az Eötvös József Gimnázium, az Európa 2000 Gimnázium és a BME Kéttannyelvű Gimnázium diákjainak, tanárainak és szülői munkaközösségének, valamint magántámogatóinknak, hogy segítségükkel teljesíthettük Maja kívánságát.


Landek Móni
kívánság-koordinátor
Csököly, 2022.09.30.

Natália (4 éves, Demjén)

/ 4



A mindig mosolygós Natália nagyon szeret a szüleivel kirándulni, strandolni. Egyelőre sajnos csak segítséggel tud járni, így nagy vágya volt egy elektromos kisautó, amivel önállóan is tud közlekedni. A budapesti Eötvös József Gimnázium , az Európa 2000 Középiskola és a BME Két Tanítási Nyelvű Gimnázium tanulói összefogásának köszönhetően sikerült meglepnünk a kislányt egy vagány BMW-vel.
A diákok a kisautót a Margitszigeten az Eötvös József Gimnázium által szervezett, már hagyományosnak számító „Séta a beteg gyermekekért” rendezvényen adták át. Nati izgatottan szállt be az új fehér autójába, hogy a gyereksereggel együtt útnak indulhasson a szigeten.





Köszönjük magántámogatóinknak, köztük a budapesti Eötvös József Gimnázium diákjainak, szüleiknek és tanáraiknak
a támogatást, akiknek összefogásával Nati álma is valóra válhatott!


Ratimorszky Bea
kívánság-koordinátor
Budapest, 2022. szeptember 23.

Archívum

Archívum


Belépés