2018-03
Martin (10 éves, Miskolc)
Martin új színt hozott a Párizsban megvalósuló kívánságoknak, mert ő nem Disneylandet akarta megnézni, hanem a Paris Saint-Germainnek akart szurkolni a saját stadionjában, ahol Neymar is focizik.
Már a repülőút is CSODAJÓ élmény volt, mert még nem repült soha. Aztán másnap, a meccs napja esősen indult – még az Eiffel-torony teteje is a felhőket hasította, így a Martin számára ingyenesen meglátogatható Louvre termeiben való barangolás töltötte ki a délelőttöt. Jelentjük, Mona Lisa továbbra is sejtelmesen mosolyog, bár elég távolságtartó – a golyóálló vitrin, a tömeg és a kordonok miatt. Mire kijöttünk a világ legnagyobb alapterületű múzeumából, már kezdett kisütni a nap. CSODA!
A délutáni meccsre minden felől áramlott a tömeg. Martin megkapta a hőn áhított szurkolói sálat, és elfoglalhatta a Csodalámpa jóvoltából a Parc des Princes stadion egyik CSODÁSAN jó helyét. Bár Neymar nem sokkal korábban eltörte a lábát, és a csapat is éppen kiesett a Bajnokok Ligájából, mégis egy nagyszerű meccset láthattunk a Metz ellen. 5-0-ás győzelemmel zárult a mérkőzés, úgyhogy még éjjel is hallottuk az utcán ünneplő embereket, és a francia sajtó is láthatóan örült a csapat feltámadásának. Martinnak az volt a meccshez fűzött előzetes reménye, hogy sok gólt lásson – ez is maximálisan teljesült! Lehet, hogy ebben is benne volt a Csodalámpa keze?!
Másnap szép, tiszta idő volt, így egy-két CSODÁRA nevezetes helyet sikerült megnézni. Martin állt a Diadalív tövében a Champs-Élysées végén, majd gyalogosan átmentünk az Eiffel-toronyhoz. Közben számtalan márkás autót láthattunk, amik közül egy sem kerülhette el Martin szemét: Aston Martin, Lamborgini, Ferrari, Maserati és a többiről már ne is beszéljünk. CSODA menő autók voltak. Természetesen az Eiffel-torony legtetejére lifteztünk, és onnan nem is nagyon akaródzott lejönni, amíg szinte már alkonyodott. Még egy német lánykérést is láttunk a torony tetején. CSODA romantikus volt a rózsaszirom eső ebből a magasságból.
Párizs megér egy meccset! Köszönjük a támogatóknak, hogy Martinnak lehetővé tették ezt a CSODÁS élményt!
/ 3
Kardos Tamás
kívánság-koordinátor
Párizs, 2018. március 12.
kívánság-koordinátor
Párizs, 2018. március 12.
Bence (16 éves, Bátonyterenye)
Bence kedves levélben meséli le barcelonai élményeit::
Kedves Csodalámpa!
Szeretnék köszönetet mondani Önöknek, minden munkatársuknak, az I. számú Gyermekklinika veseosztályának, Sallai Péter doktor úrnak, Kati nővérnek, hogy teljesítették a kívánságomat.
Kisgyermekkorom óta kedvenc csapatom az FC Barcelona, mindig vágytam rá, hogy saját stadionjukban lássam őket focizni. Tavaly áprilisban kaptam lehetőséget arra, hogy kérjek a Csodalámpától, és nem volt kérdés, mi lesz a kívánságom. Sajnos betegségem miatt kicsit elhalasztódott, ezért nagyon nagy meglepetés volt, hogy mégis mehetek, Sallai doktor úrnak hála, aki vállalta, hogy biztosítja az orvosi hátteret.
Február 23-án este 8-kor indult a gépünk Barcelonába, ahová elkísért még nagybátyám, Gergő is. Nagyon nagy élmény volt a repülés is, hiszen most ültem először repülőn. Fél 11-kor landoltunk Barcelonában, majd a reptéren meg is vacsoráztunk, majd taxival érkeztünk meg a szálláshelyünkre az Arenas Atiram hotelbe.
Szombaton első utunk a Camp Nou-hoz vezetett, ezen belül is a szurkolói boltba, nézelődtünk. Ezután a La Ramblán sétáltunk, majd a La Boqueria piacon ebédeltünk. Hatalmas választék volt mindenből, csak kapkodtuk a fejünket a sok tengeri herkentyűn. A spanyol emberek kedvesek, mosolyognak, mindig jókedvűek, mindenhol zene szól és gyorsan beszélnek. Megnéztük a Kolombus-szobrot is, majd visszatértünk a szállodába, ahol felkészültünk az esti meccsre.
20.45.-kor kezdődött a Barcelona-Girona mérkőzés, amit hihetetlen módon ÉLŐBEN fogok látni! A meccsen nagyon jó hangulat volt, rengeteg ember, 75.000-en voltunk a stadionban. Nagyon nagy élmény volt, hatalmas hangulatot csináltak a szurkolók. Csodás volt a Barca csapatát élőben látni, főképp Messit és Coutinhot. A jegyünk szinte a legjobb helyen volt nagyon jól láttunk mindent, a pályától kb.15 méterre élveztük a meccset. Izgalmas mérkőzés volt, a végeredmény 6-1 lett, természetesen a Barca javára.
Vasárnap reggeli után, ismét felkerekedtünk, célunk a Stadiontúra volt. Itt három órát töltöttünk, hatalmas élmény volt látni az üres stadiont, öltözőt, a rengeteg ereklyét, rálépni a stadion gyepére..., és leülni cserepadra, amin a játékosok is ülnek.
Ezután elmentünk a Sagrada Familiához, amely nagyon szép építmény. Bejártuk a Catalunyát is, ami szintén nagyon nagy élmény volt. Fáradtan tértünk vissza a szállodába, de tele élménnyel. Hétfőn az útra kapott reggelinkkel elindultunk haza, sikeresen megérkeztünk Budapestre délben.
Nagyon szépen köszönöm a Csodalámpának, ezeket a felejthetetlen napokat, amelyek egy életre szóló élményt jelentenek nekem.
Még egyszer köszönöm Sallai Péter doktor úrnak, hogy elkísért.
Köszönettel:…. Bence
/ 2
2018. 02.24.
Tibor (4 éves, Heves)
Tibike pár hónapja múlt négy éves. Mindig jókedvű, nagyon okos, értelmes kisfiú. Hosszú ideje a kórházunk „lakója”, ezért minden dolgozó ismeri és szereti őt. Négy éves kora ellenére nagyon ügyesen kezeli a telefont és táblagépet, s a nagyobb gyerekek laptopját is szívesen használná, ha engednék neki. Egyszer Tibike elmondta, nagyon boldog lenne, ha neki is lehetne egy laptopja.
A Csodalámpa dzsinnje ezt meghallotta, és Tibikének vitt ajándékba egy gyermek laptopot, amin a kisfiút fejleszteni lehet, mert megtanulhatja vele a számokat, a betűket, és zenét is hallgathat rajta.
Tibike nagyon megörült az ajándéknak, s azonnal használatba vette. A kis piros egér nyerte el legjobban a tetszését!
Kívánjuk, hogy sok örömöd legyen ajándékodban, okosodj, s tanulj a laptopod segítségével, s gyógyulj meg minél hamarabb!
Tatárné Csonka Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2018. február 16.
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2018. február 16.
Sami (14 éves, Székesfehérvár)
Sami súlyos betegsége miatt magántanuló, így különösen nagy szüksége volt egy számítógépre. Iskolai feladatait is az internet segítségével kapja, sokat kell még pótolnia.
Persze a tanulás mellett másra is jut idő, szeret testvéreivel és barátaival játszani a számítógépen.
Kellemes időtöltést kívánunk Neked!
Bakonyi Joli
kívánság-koordinátor
Budapest, 2018.02.15.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2018.02.15.
Ádám (15 éves, Miskolc-Lyukó)
Ádám ismét kórházba került… Egy kórházi látogatás alkalmával Ádámnak elmesélte egyik barátja, hogy a neten keresztül milyen jót játszanak együtt az osztálytársak és a barátok. Nem kell hozzá más, csak egy jó laptop és net.
A net még csak megoldható a kórházban, de egy jó laptop beszerzése már nem tűnt annyira könnyű feladatnak. Ádám nagyon szerette volna felvenni a kapcsolatot a testvéreivel, osztálytársaival és barátaival, hogy ő is bekapcsolódhasson a netes közös játékba. Ezért azt gondolta, hogy ha lehetne, kérne egy laptopot a Csodalámpától. Ádám kérését meghallotta és hamar teljesítette is a Csodalámpa dzsinnje!
Nagy volt a meglepetés, amikor beléptem Ádám kórházi szobájába, kezemben egy dobozzal. A kamasz fiúnak a szeme is mosolygott, és fülig ért a szája, amikor megpillantotta kezemben a csomagot. De a szava is elállt az örömtől, amikor megmondtam neki, hogy a doboz tartama az övé, s hogy egy laptop lapul a csomagban. Gyorsan be is üzemeltük a laptopot, hogy Ádám hamar megtalálhassa barátait a neten, s minél korábban elkezdhessék közös játékaikat!
Kívánjuk, hogy sok öröme legyen ajándékában, s minél hamarabb gyógyuljon meg!
Tatárné Csonka Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2018.február 16.
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2018.február 16.
Zsolt (12 éves, Forráskút)
Zsolti súlyos beteg kisfiú, hosszú időbe telt, mire kiderült, mi okozza a kellemetlen tüneteit. A klinikán találkoztunk, nagyon örült a lehetőségnek, hogy kívánhat valamit a Csodalámpa dzsinnjétől.
Mivel imádja a számítógépes játékokat, a már meglévő PS4 játékgépéhez VR szemüveget kért. Az ajándék átadásakor örömmel magyarázta nekünk, hogy mennyivel élvezetesebb lesz ezzel a kiegészítő eszközzel számára majd a játék. Jó volt látni a lelkesedését. Boldogan újságolta el Nekünk a nagy hírt, hogy E sport ESL-be sikeresen bekerült.
További sikereket kívánunk neki és élményekben gazdag játékot az új szerzeményén.
Márkusné Nász Julianna és Tatár Ágnes
kívánság-koordinátorok
Szeged, 2018.02.05.
kívánság-koordinátorok
Szeged, 2018.02.05.
Tímea (9 éves, Biatorbágy)
Tímea egy csöndes, mosolygós kislány, aki már az első beszélgetés alkalmával elárulta a dzsinnek, hogy nagyon szeretne egy okostelefont.
A kislánynak sajnos hosszú időt kell kórházban töltenie, és bizony lassan múlik az idő a kórház falai között. Hiányzik neki a mindennapi csevegés a tesókkal és a barátnőkkel, és bizony könnyebb átvészelni a nehéz órákat, napokat, egy-egy letöltött érdekes játék vagy videó társaságában - egy okostelefon pedig mindezt tudja!
Timi a kezeléstől kicsit kábultan nézett rám, mikor a kórteremben megálltam az ágya előtt. Először azt hitte, hogy csak beszélgetni jöttem, de amikor elkezdtem "matatni" a táskámban, arca felvidult, felült az ágyban és kíváncsian követte a kezemet, amelyben akkor már egy kis doboz lapult, benne a nagyon okos "nagyképernyős" Samsung Galaxy telefonnal - és pont abban a gyönyörű színben, amelyről a kis tinilány álmodott.
Tímea először el sem akarta hinni, hogy az álma ilyen hamar valóra vált. Boldogan vette magához a telefont, kicsit simogatta, majd azonnal nekilátott a telefonban elrejtett sok okos -és néha kevésbé okos, de szórakoztató dolog felfedezéséhez.
Nagyon sok örömöt kívánunk Timinek az okostelefon használatában.
Sipos Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Budapest, 2018.február 19.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2018.február 19.
Réka (10 éves, Nyíregyháza)
Réka igazi csajos ajándékot kért, egy aranyszínű laptopot. Amikor átadtam neki a csomagot, még nem sejtette, hogy mi az.
Pont akkor sütött ki a nap, amikor előkerült a dobozból az aranyszínű ajándék. A napfényben csak úgy csillogott-villogott a gyönyörű új telefon.
Csak Réka szem csillogott jobban az örömtől, és a boldogság könnyeitől.
Szilágyi Krisztina
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2018.február 15.
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2018.február 15.
Kornélia (17 éves, Katymár)
A 17 éves Kornélia egy mobil telefont kért a Csodalámpától. De, nem is akármilyet, hanem egy szépséges Huawei okostelefont. Kornélia nagyon boldog volt, amikor átadtuk a telefont és izgatottan bontotta ki a dobozt.
„Ó de szép!” -mondta, mikor kezébe vette a hőn áhított telefont, és egyből el is merült benne.
Kívánjuk Kornéliának, hogy teljen sok öröme az új telefonban!
Molnár Andrea
kívánság-koordinátor
Budapest, 2018.02.15.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2018.02.15.
Korábbi bejegyzések
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004
Korábbi bejegyzések
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004