2016-12

Zsolt (16 éves, Kecel)

Zsolt októberbe került be a szegedi klinika onko- haematológiai osztályára. Beszélgetésünk során eldöntötte, hogy laptopot szeretne, ami megkönnyítené a kezelések alatti tanulását és a társaival, testvéreivel való kapcsolattartást.
A mai napon a Csodalámpa, a Music FM rádió és a Shell ClubSmart segítségével teljesült a kívánsága. Anyukája nagy titokban tartotta azt, hogy meglepetés készülődik a számára. Így, amikor a klinikára jöttek ellenőrzésre és a nagyon kedvező hír, hogy jó a vérképe és még a kívánsága is teljesül, nagy volt az öröm. Jó volt látni a boldogságot Zsolt arcán.
A rádió műsorvezetője ezt követően telefonon beszélt Zsolttal, aki elmondta, nagyon örül, mert nem szeretne lemaradni a társaitól, velük együtt akar haladni a tanulásban, amihez nagy segítség a most kapott szuper programokkal felszerelt laptopot.

Köszönjük a 89.5 Music FM Jótündére és a Shell ClubSmart felajánlását, így segítségükkel az ünnepek előtti többhetes országos kampányuk keretében teljesülhetett Zsolt álma.


Nagy Andrea
Kívánságkoordinátor
Szeged, 2016. 12.21.

Tamás (5 éves, Nagydobos)

Az 5 éves Tamás Nagydobos községben él négy testvérével, és olyan ajándékot kért, ahol a sok testvér együtt tud játszania nagy kertben.
A kerti játszótérnél jobb választás nem is lehetett volna!
Tamás már a játszótér telepítésekor nagy izgalommal figyelte a munkálatokat, majd sorban kipróbált minden lehetőséget, amit ez a játék nyújt. Édesanyja szerint sokszor hangosan kacagva hintázott, majd csúszdázott.

/ 2




Köszönjük a MAC Budapest felnőtt jégkorongcsapat támogatását!


Bakonyi Joli
kívánság-koordinátor
2016. 12.05.

Éva (11 éves, Budakeszi)

Évike lovaglóbérletet kért az alapítványtól!
Édesanyja így emlékezik az elmúlt évekre:
„Évi 12 éves, nagyon szeret barátkozni, sportolni, énekelni, táncolni, és nagyon szereti az állatokat. Különösen a lovakat, kutyákat, bálnákat és a papagájokat. A lovak barátsága, a kutyusok kedvessége sok nehéz időszakon segítette át egész életében. Évinél egyéves kora előtt súlyos betegséget diagnosztizáltak,ami miatt rendszeres vérképkontrollra és az ő esetében transzfúziókra és sajnos sok kórházi tartózkodásra volt szükség, 2014-ben újabb betegség alakult ki nála…végül csontvelő –transzplantációra került sor.
Egész életében nagyon keveset lehetett gyerekek között, sokszor voltak fertőzései, fájdalmai és rendkívül fáradékony volt. Elmúlt tíz év, tele aggódással, betegséggel, és csak kevés élménnyel…
De Évi ettől az évtől újra járhat iskolába, tanulhat hegedülni, és járhat lovagolni, ez utóbbiban a Csodalámpa Alapítvány segített.
Köszönjük szépen.
……Kati”

Köszönjük magántámogatóink segítségét, akik lehetővé teszik, hogy Évi megtanuljon lovagolni!


Bakonyi Joli
kívánság-koordinátor
2016.11.11.

Eszter (10 éves, Paks)

Eszter hosszú hónapok óta jár Budapestre, vizsgálatokra, így magántanulóként igyekszik lépést tartani az osztálytársaival. Az iskolában eddig kitűnő eredményei voltak, a nyelvtan és a környezetismeret a kedvenc tantárgya. Nem szeretné, ha a betegsége miatt romlana az átlaga, ezért a Csodalámpától egy Apple Ipad-et kért, hogy annak segítségével folyamatosan készíthesse a feladatokat, és persze a barátaival is tarthassa a kapcsolatot. Amikor a kórházban egy újabb vizsgálat közben találkoztunk, s átadtam az Ipad-et, nagyon-nagyon örült, hogy végre hasznos elfoglaltsága lehet vizsgálatokra várva és elterelheti a figyelmét a kezelések alatt.
Az átadás után a Music FM műsorvezetője felhívta Esztert, aki elmondta, az Ipad-jén most már azt is megnézheti, hogy milyen idő van Angliában, ugyanis az ő csontvelődonorja ott él.

Köszönjük a 89.5 Music FM Jótündére és a Shell ClubSmart felajánlását, így segítségükkel az ünnepek előtti többhetes országos kampányuk keretében teljesülhetett Eszter álma.


Szörényi Dalma
kívánságkoordinátor
Budapest, 2016. december 9.

Dóra (6 éves, Debrecen)

A napokban fejeztem be egy könyvet, aminek a címe “A babaház úrnője” volt.
A történet kitalált, de a babaház valóban létezik, egy Petronella nevű fiatal hölgy tulajdona volt, és jelenleg Amszterdamban a Rijskmuseum-ban van kiállítva.
Melyik kislány ne vágyna egy babaházra?! (Én is vágytam.) Szerencsére egy kedves támogató segítségével a mi Dórink álma, egy babaház valóra válhatott.
Amikor otthon felállították és az anyukája átküldte a képeket a kész házról, már csak egy kérdésem volt :
– “És bútor nem volt benne?”
A válasz:- “De az is volt. “ És végül küldtek egy képet a berendezett házról is!

/ 3



Hálás köszönet mindezért támogatónknak a budapesti KEX Cukrászdának!


Szilágyi Krisztina
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2016-12-10

Zsombor (17 éves, Nagykanizsa)


Zsombor, a 17 éves nagyfiú mikor megtudta, hogy lehetősége van kívánni a Csodalámpa dzsinnjétől, úgy döntött, egy nagyképernyős LCD televíziónak örülne a legjobban.

Zsombor szereti a motorokat, a számítógépes játékokat, és mint megtudtam, a tévét monitorként is szeretné használni, így egyszerre két funkciót is betölthet a készülék a kis szobájában. Egy kedves támogatónk jóvoltából hamar teljesült is a kívánság, megérkezett a csodaszép készülék.
A család azonnal be is üzemelte a készüléket, amit Zsombor nagy örömmel vett birtokba.

Köszönjük a kedves magántámogatóknak, a Dalmadi családnak, hogy ekkora örömöt szereztek Zsombornak.


Landek Mónika
kívánság-koordinátor
Nagykanizsa, 2016.12.09.


Zsolt (7 éves, Békéscsaba)

Zsoltinak pici kora óta több súlyos műtétet kellett elviselnie, de már sokkal jobban van, izgő-mozgó kisgyerekként nem meglepő, hogy egy sportjátékokkal kiegészített X-BOX Kinectet kért a Csodalámpától. A kívánságot a Music FM kampánya keretében teljesítettük a rádióval és az Euronics Műszaki Áruházlánccal közösen, méghozzá nem is akárhol, hanem a budapesti stúdióban, élő adásban.
Izgalommal vártuk az adásidő kezdetét, mivel nem sokkal előtte kaptuk a hírt: a főváros felé vezető autópályát lezárták, így a család nem biztos, hogy odaér a megbeszélt időre. De mint tudjuk, csodák pedig vannak, így a lehető legpontosabban megérkezett Zsolti a szüleivel a rádióba. Még arra is volt idő, hogy gyorsan körbe mehessen és megnézze a stúdiót. Minden érdekelte, ki, mit csinál, és hogy is működik a vezérlőpult? Azután elérkezett a műsoridő és Zsolti teljes nyugalomban beült a mikrofon elé, üdvözölt mindenkit és elmesélte, hogy sok műtétet kellett kibírnia, de a kórházban jó is történt, mert nagyon szeretett a kiállított X-BOX-on játszani. Ahogy erről mesélt, gyermeki őszinteséggel közölte, már ki is találta, hogy most fogja megkapni… Fülig érő mosollyal, tágra nyílt szemekkel vette el az X-BOX játékgépet és a Grupama Biztosítótól kapott ajándékcsomagját. Mindent azonnal kibontott, megnézett, és láttuk ennél nagyobb örömet nem is szerezhettünk volna neki. Majd összecsomagoltuk az ajándékokat, és Zsolti illedelmesen elköszönt mindenkitől, úgy tűnt, szeretne minél előbb otthon lenni és kipróbálni a játékgépet.
Nagyon jó szórakozást és mielőbbi teljes gyógyulást kívánunk Zsoltinak!

/ 2




Köszönjük a 89.5 Music FM Jótündére és az Euronics Műszaki Áruházlánc felajánlását, így segítségükkel az ünnepek előtti többhetes országos kampányuk keretében teljesülhetett Zsolti álma.


Felkai Márta
kívánságkoordinátor
Budapest, 2016. december 16.

Márton Dániel (4 éves, Szolnok)


Marci 4 éves kisfiú, akiről nyáron derült ki, hogy beteg…, azóta komoly kezeléseket kap.
Szülei, elsősorban pedagógus édesanyja, teljesen jól állnak a betegséghez: „Hamarosan leküzdjük”. Marcika az egészből annyit érzékel, hogy nagy körülötte a nyüzsgés.

Nagyon sok játéka van Marcinak, de éppen lakásfelújítás és kertrendezés közben vannak, és nagyon szerettek volna Marcinak egy saját játszóteret, ahol kedvére hintázhat. Közösségbe még nem járhat, de néha kellő védőfelszerelésben elmehetett a játszótérre, mostantól elég lesz saját udvarukba kimenni és kezdődhet a játék a szabadban.

Marcika és édesanyja nagy örömmel fogadtak, és bevezettek a házba, mert a kertben még folytak a munkálatok, persze Marcika már kileste, mi készül. Megnéztük a kisfiú játékait, legóztunk és vonatoztunk vele. Ezután kimentünk a kertbe, és végre Marci kipróbálhatta a csúszdát. Amíg teljesen meg nem gyógyul, itt nyugodtan hintázhat, játszhat a „magaslesen”, és nem kell félni attól, hogy megfertőződik más gyerekektől a játszótéren.

A kívánságot Fekete Sándorné, Fekete Patrik Sándor, és Szűcs Mariann segített teljesíteni: mindhárman a Fundamenta Személyi Bankár Dél Alföldi Régió dolgozói.

Köszönjük a Fundamenta-Lakáskassza Zrt munkatársainak továbbá Fundamenta Személyi Bankár hálózatának adományát, mellyel sikerült mosolyt varázsolni egy újabb beteg kisfiú arcára.



Bekéné Kulai Éva
kívánság-koordinátor
Szolnok, 2016.12.08.


József (10 éves, Vizsoly)

Józsika egy nagyon csendes, szerény fiú. Hosszú ideig kezelték a GYEK-ben, de most már jól van, iskolába is jár. Sokat gondolkodott, hogy mit is szeretne a Csodalámpától kérni. Végül is egy fehér színű okostelefonra esett a választása.

Végre eljött a várva várt nap, amikor is Józsika boldog tulajdonosa lett egy fehér színű Samsung Galaxy J 5 okos telefonnak. A meglepetéstől meg sem tudott szólalni, amikor kezébe adtam a kis dobozt. El sem akarta hinni, hogy az az övé, de boldogan mutatta testvérnek hogy J 5 öt kapott!

Kedves Józsika!
Kívánjuk, hogy sok örömöd legyen ajándékodban!


Köszönjük a Glaub Automation Kft. támogatását!


Tatárné Csonka Zsuzsanna, Adorján László
kívánság-koordinátorok
Vizsoly, 2016. december 10.


Réka (15 éves, Győr)

Réka kicsi gyermekkora óta súlyos betegséggel küzd, amikor hallott az alapítványunkról egy utazásról álmodozott, de állapota ezt a külföldi utat nem tette lehetővé, így végül módosította a kívánságát.
Tanulmányaihoz egy komoly laptopot kért, amit az alapítványunk irodájában adtunk át neki.
Amint belépett az ajtón, láttuk, egy kész hölggyel van dolgunk.
Sikeres transzplantációja után igazán jól érzi magát, a beszélgetésből kiderült, komolyan veszi a tanulást, sokat készül , hogy felvételije sikeres legyen!!
A laptop nagyon tetszett neki, a csomagot kibontva örömmel nézegette az új gépét.



Köszönjük a Cisco Systems Hungary Ltd. ismételt támogatását!



Bakonyi Joli
kívánság-koordinátor
Budapest, 2016. 12.14.


Krisztián (9 éves, Gödöllő)



Tegnap csodát tettünk. Reményt csempésztünk egy család életébe, akik már lemondtak a hihetetlen dolgokról. Köszönöm mindenkinek azt a nemes lelkű hozzáállást, ahogy ezt az ötletet támogatták.

Krisztián szerény körülmények között él Gödöllőn, anyukájával, nővérével és a nagyszüleivel. A kisfiú a Jézuskának, édesanyja pedig a Csodalámpa Alapítvány részére írt levelet, mert anyagi körülményeik nem engednek meg egy ekkora kiadást, a vágyott LEGO Tűzoltó állomást.

Krisztián egy vele született, genetikai rendellenesség miatt (Amit nem örökölt, csak „kapott”.) egy elég komoly szívbetegséggel küzd és él együtt. Három nagy műtéte is átesett már, volt, most jobban van. Rendszeresen járnak kontroll vizsgálatokra, amelynek az eredményeit soha nem lehet előre tudni. Csak reménykedni. Csak az édesanyját avattuk be arról, hogy érkezünk és egy nagy doboz legót hozunk a fiának.

- És itt megállnék egy pillanatra. Mert nem csak egy doboz legót vittünk. Az ajándékzacskóban volt még a Piros Iskola intézményvezető asszonya által felajánlott, két Piros Iskolás jegyzetfüzet, Baár Tünde tanárnő könyve, melyet a lányával közösen Krisztiánnak dedikált. A könyv oldalaira osztályunk egy-egy tanulójának jókívánságát ragasztottuk. S nem egy, de két doboz tűzoltós legóval érkeztünk a házhoz. A kockavaros.hu weboldalon rendeltem meg a játékot, telefonon beszélve a szállítás pontos helyéről és időpontjáról, akkor megemlítettem, hogy számunkra miért fontos a határidő betartása. A cég pedig felajánlott e nemes küldetésünkhöz még egy doboznyi építőjátékot. -

Mindenki meg volt szeppenve. Kicsit beszélgettünk az anyukával és Krisztiánnal, majd átadtuk a csomagjainkat. Megilletődve nyitotta ki az ajándékokat, hitetlenkedve nézett anyukájára. Megköszönte neki egy öleléssel és nekünk is egy mosollyal. Kis idő múlva már az egyik doboz tartalma a szőnyegen volt és az építésbe beszállt Petra, Marci és Krisztián nővére, Cintia is. ...

Balogh Attila Gábor osztályfőnök


/ 4




Köszönet a Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola 4.a osztályközösségének, a tanulóknak és szüleiknek az anyagi összefogásért, Balogh Attila Gábor osztályfőnöknek a szervezésért, Elek Noémi intézményvezető asszonynak és Bakosné Baár Tünde tanárnőnek valamint Bakos Barbarának az adományaikért valamint a Kockaváros.hu webáruház minden dolgozójának a plusz ajándékért.


Hanzl József
kívánság-koordinátor
Gödöllő, 2016.12.16.

Kamilla (3 éves, Dunaújváros)

A hároméves Kamilla természetesen nagyon szeret játszani…
A Csodalámpa Alapítványtól mit is kérhette volna mást, mint egy „csodaszép” játszóházat, amit a szobájában is fel tudnak állítani. Sokáig keresgéltünk, míg végül megtaláltuk az ideális megoldást.

Kívánjuk, sok-sok boldog perced legyen ebben a gyönyörű házikóban, feledkezz meg a betegségről és önfeledten tudj játszani!


Köszönjük Pusztai Péter úr magántámogatónk segítségét!


Havasi Éva
kívánság-koordinátor
Dunaújváros, 2016.12.07.


Tamás (12 éves, Szombathely)

Szakértői üzletág munkatársainak köszönhetően Tamás kívánságát sikerült teljesíteni, aki elektromos nyerges rollert kért.

Nem volt egyszerű a beszerzése, mert Magyarországon egyetlenegy helyen lehet kapni olyat, amilyet ő szeretett volna, de nyilván nincs lehetetlen, sikerült azt az egy helyet megtalálni. A sors pikantériája, túl azon, hogy december 6-án Mikuláskor történt az átadás, anélkül, hogy tudtuk volna, Tamásnak ezen a napon van a születésnapja. Az átadás a Tűzoltó utcai Klinikán történt, egy Mikulás ünnepség kellős közepén. Amint beértünk az aulába, Tamás azonnal odajött hozzánk, a boldogság, öröm az arcára kiült, annak ellenére, hogy nagyon komoly betegségben szenved, melyről úgy beszélt, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.
A pozitív kisugárzása rengeteg erőt és energiát adott. Nagyon szeretek ajándékot adni, mert mindig sokkal többet kapok, ezt az érzést, még nagyon sokszor át akarom élni.


Göncz Erika
Fundamenta
Budapest, 2016. 12.06

.
Köszönjük a Fundamenta SZEB Szakértői Üzletág támogatását, Göncz Erikának és Kenyeres Edinának a személyes részvételt az ajándékozáson, dr. Szabó Évának a kívánság koordinálásában nyújtott segítségét!!



Aida (11 éves, Pápa)

Ismét örömteli pillanatok részesei lehettünk egy kívánság teljesítése alatt .

Aida álma egy okosóra , mivel ezt az álmát megosztotta a Csodalámpa önkénteseivel, elindult a kívánságteljesítés folyamata!

Gyorsan találtunk támogatót az American International School of Budapest diákjai és szülői munkaközössége révén. A nagylányt , orvosaival szövetkezve, szülinapjához közeli napon meghívtuk egy soron kívüli kontroll vizsgálatnak álcázott ajándékozásra a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórházba…. A meglepetés nagyon jól sikerült , Aida öröme határtalan volt!!

Jó volt ismét egy gyermek őszinte örömében osztozni!

Köszönjük az American International School of Budapest ismételt támogatását!



Ligetvári Márti
kívánság-koordinátor
Veszprém, 2016. 12.01.


Patrik (17 éves, Patak)

Patrik a kívánságát még „fiatalkorúként” tette meg, mire sor került a teljesítésre,szűk két hónap múlva, már egy “nagykorú”18 éves fiatalember vehette át a hőn áhított laptopot.

Patrik december 1-jén, amikor a kívánságot teljesítő Szabó Valériával a Tűzoltó utcai Klinikán megjelentem, kicsit bágyadt volt a kezelések miatt, de amikor meglátta a laptopot, boldog mosoly jelent meg az arcán.
Pillanatok alatt már üzemelt is a “masina”, a mosoly is megmaradt Patrik arcán, akit hagytunk a “varázslat” bűvöletében tovább ténykedni.

Mielőbbi gyógyulást kívántunk a fiatalembernek.

Köszönjük a PannErgy Nyrt. ismételt támogatását, munkatársuknak, Szabó Valériának a kívánságteljesítésen való személyes részvételt!!


Dr.Jenei Tiborné
kívánság-koordinátor
Budapest,2016.december.1.


Odett (8 éves, Csincse)

A 8 éves Odettnek különös kívánsága volt, hófehér laptopot szeretett volna a Csodalámpa dzsinnjétől. Nem kellett sokat várnia, mert hamarosan jelentkezett kedves támogatónk, Gábriel Péter úr, aki boldogan teljesítette Odett kívánságát.

December 7-én elvittük a Tűzoltó utcai Klinikára az ajándékot, a kislány boldogan vette át támogatónktól a „csodaszép” fehér laptopot.

A mosolya egy kicsit fáradt volt az utazásoktól, a kezelésektől, de bízunk benne, hogy a gyönyörű ajándék feledteti a “rossz” napokat.

Odett, szép ünnepeket és gyors gyógyulást kívánunk!


Köszönjük Gábriel Péter úr támogatását!


Dr.Jenei Tiborné
kívánság-koordinátor
Budapest,2016.december 7.


Máté (8 éves, Lenti)


Ismét kiengedtük a dzsinnt a lámpásból. A dzsinn pedig megkérdezte:
-Mit parancsolsz kis gazdám?

A kérdésre egy kisfiú felelt, Máté. Vele már találkoztam három évvel ezelőtt egy beteg gyermekeknek szervezett étel bemutatón, de akkor még kicsi volt, vártak a kívánsággal. Máté most úgy döntött, hogy a dzsinntől egy X-Box játékgépet kér hozzá illő játékkal.

A kisfiú nagyon jó tanuló, imád focizni és minden játékot szeret, ami a labdával kapcsolatos, ismeri a csapatokat, játékosokat. Édesapja épp a találkozásunk előtti nap lepte meg egy magyar válogatott által játszott meccs-látogatással. Ki is érdemelne egy ilyen sportos ismereteket igénylő játékot, ha nem az örök- mozgó Máté.

A találkozásra nálunk került sor, mint régi ismerősök üdvözöltük egymást. Sokat mesélt, beszélt a társaságunkban, minden érdekelte, ami szóba került. A kapott ajándéknak nagyon örült, büszkén tartotta a fényképezőgép lencséje elé. Közben a mi fiaink is haza értek, akik hasonló korúak, mint ő, így gyorsan eltelt a délután, jó hangulatban, mintha rég látott rokonok látogattak volna el hozzánk.

Soha nem tudom megfejteni, hogy a „csodalámpás” gyerekek és szüleik derűsek, nyitottak, barátságosak, tanulhatnánk tőlük, hisz a mai világban nem a derű divat, hanem a ború… borús időben hoztak nekünk derűt.

Visszamehetsz Dzsinn a lámpádba, és várd, míg egy gyermek kívánsága újra kicsalogat!



Köszönjük Szabadicsné Rádi Éva és Szabadics Zoltán magántámogatóink ismételt segítségét, nagy örömet szereztek!!

Varga Andrea
kívánság-koordinátor
Zalaegerszeg, 2016.11.14.

Dominika Martina (17 éves, Zsarolyán)

Hálásak vagyunk valamennyi támogatónknak, önkéntesünknek, hogy már 3000 életveszélyesen beteg gyermeknek szerezhettünk örömet!

A fővárosi Nádor utcai Hajas Szalonban teljesült háromezredikként a Zsarolyánban élő Dominika álma, aki egy "kezdő fodrászkellék" csomagot kért a Csodalámpától - nem csoda, hiszen fodrásznak tanul.

Na de ki tudja, mi van egy "kezdő fodrászkellék" csomagban?

Ebben Hajas László, a híres mesterfodrász sietett a segítségünkre, amikor egy hatalmas karácsonyi táska társaságában fogadta Dominikát, aki álmában sem gondolta, hogy ekkora ajándékot kap.

A táskában egy komplett, sőt "szuperkomplett" profi fodrászfelszerelés várta a nagylányt. A csupa vidám nagylány meglepetten szedegette ki egymás után a kellékeket, s mindegyikről elmondta nekünk, melyik mire is jó valójában.

/ 14



Csilla, az Europa 2000 középiskola diákja, mint önkéntesünk vállalta a modell szerepét, hiszen miféle fodrászkellék az, amit nem lehet nyomban kipróbálni? Dominika pedig élt is a lehetőséggel és Hajas úr szakmai tanácsaival kisegítve –miszerint, hogyan lehet dúsabbá tenni a tincseket, miként lesz különálló lokniból lehulló hajzuhatag - pompás frizurát alkotott modellünknek.

Köszönjük Hajas László úrnak, hogy felajánlotta a segítségét és teljesítette Dominika álmát.


Felkai Márta és Patzauer Gábor
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2016. 12.07.

Bence (12 éves, Istenmezeje)

Bence három hónapja a Szt. László Kórházban gyógyul. Az ajándék átadása előtti napon a Démétér Házból sajnos felkerült az osztályra, s emiatt nagyon szomorú volt…

Itt a kórházi szobájában leptük meg a nagyfiút, reggel, tanulási időben kopogtattam Bence ajtaján. Semmit sem sejtett, természetesen ő azt hitte, kezdődik a tanulás. Bemutattam a nagyfiúnak a „vendégtanárokat”, akik igazából a kedves adományozók voltak. Volt nagy meglepetés, amikor a kórterembe bekerült a hatalmas ajándékcsomag, mely Bence hőn áhított kívánságát, egy robbanómotoros távirányítású autót tartalmazott.

/ 4



A mai tanítási óra természetesen az autó belső szerkezetének felfedezésével telt. Bence boldogan tervezgette, hogy kicsiny falujában, Istenmezején, hol fogja kipróbálni a „csodaautót”.

Kívánjuk Bence, hogy minél hamarabb hazamehess, és otthonodban játszhass az ajándékoddal!

Köszönjük a Kurátor Kft. támogatását, és külön köszönjük, hogy Kahulits Andrea és Vér Erzsébet személyesen adták át ajándékukat!


Pallag Erika
kívánság-koordinátor
Budapest, 2016.12.02.

Levente (7 éves, Tiszalúc)


Levente egy mindenre nyitott, érdeklődő, okos fiú, akit már hosszú hónapok óta Miskolcon a GYEK-ben gyógyítanak, s még jó pár hónap gyógyító kezelés vár rá…

Egyik betegtársánál látta, hogy a laptop milyen segítségére van a tanulásban, ezen kívül filmeket is nézegettek rajta, sőt jókat játszottak is rajta. Ezért, amikor megkérdeztem, hogy mit szeretne kérni a Csodalámpától,szinte gondolkodás nélkül vágta rá, hogy egy laptopot szeretne, de nem igazán
hiszi, hogy meg is fogja kapni.

Az egyik borongós őszi napon Levente nagyon rosszul érezte magát. Nem kívánt senkivel beszélgetni, nagyon lehangolt állapotban volt. Ezen a napon került sor Levente kívánságának teljesítésére!
A kisfiú nem is gondolta, miért megyek be a szobájába azon a délelőttön...
De amikor meglátta kezemben a dobozt, amire rá volt írva, hogy Lenovo, szeme nagyra kerekedett, arca kipirult, s hangosan nevetni kezdett:
-Csak nem..., csak nem... az enyém?
-Nekem hoztad? -kérdezte csodálkozva.
S mikor rájött, hogy tényleg az övé a laptop, egyből jobb lett a kedve.
Mosolya is elárulja, mennyire boldog!

Kedves Levente!
Kívánjuk, hogy sok örömöd legyen az ajándékodban!

Köszönjük a Lenovo Technology B.V. támogatását!



Tatárné Csonka Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2016 november 11.


L. István (12 éves, Poroszló)


A 12 éves Pisti Budapestre jár kezelésekre, Miskolcra a GYEK-be meghívták egy gyermekprogramra, ami után teljesülhetett csodalámpás kívánsága.

A kisfiú magántanulóként végzi az általános iskolai tanulmányait, amiben régi laptopja nagy segítségére volt. A tanárokkal és osztálytársaival azon tartotta a kapcsolatot. Sajnos a régi laptop elromlott, s Pisti szülei nem tudtak újat venni. Ezért keresték meg a Csodalámpát, hátha kaphatna Pisti egy új laptopot.
S a kérés meghallgatásra talált.

Pisti nagyon meglepődött, és nagyon boldog volt, amikor megtudta, hogy egy új laptopot kapott az alapítványtól. Ahogy kezébe vette az ajándékot, többé le sem akarta tenni! Nem akarta kiengedni a kezéből, mondván, hogy ez az övé!


Köszönjük a Lenovo Technology B.V. támogatását!



Tatárné Csonka Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2016 november 15.


Fruzsina (9 éves, Sormás)



Fruzsina egy mosolygós, vidám kislány, akinek a kedvenc tantárgya a matematika, és a betegsége előtt matematika versenyekre járt. A kezelése hosszú hónapokig tart, ami azt jelenti, hogy sok időt kell kórházban töltenie. A kezelések alatt lassan telik az idő, ezért Fruzsi a Csodalámpától egy laptopot kért, amin hallgathat zenét, nézhet filmet, mesét. Az otthonától, a barátaitól, az osztálytársaitól is távol van, akikkel csak interneten tudja tartani a kapcsolatot.

Egy péntek délelőtt került sor az ajándéka átadására, amit a kislány nem is sejtett. Épp a kórteremben ült és reggelizett, amikor megleptem az új laptopjával. El sem akarta hinni, hogy megérkezett az ajándéka. Fülig ért a mosolya, miközben kibontotta a dobozból. Nem is gondolta, hogy olyan laptopot kap, ami érintőképernyős és 360 fokban forgatható. Teljesen le volt ettől nyűgözve, és nagyon szépen köszöni , hogy teljesítették a kívánságát!


Köszönjük a Lenovo Technology B.V. támogatását!



Miholecz Judit
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2016. november 25.


Viktor (17 éves, Budapest)


Otthonában kerestük fel a nagyfiút, aki egyből tudta, miért keressük, amikor meglátta kezünkben a nagy dobozt, pedig még kép sem volt rajta annak tartalmáról.

Igen, teljesült Viktor vágya, kapott egy elektromos rollert, aminek a segítségével majd tudja tartani a barátaival a „tempót”, nem fárasztó az iskolába menet sem. A barátja kicsit messzebb lakik, de a rollerral könnyebben látogathatja majd és megvitathatják a kamasz fiúk világának problémáit.

Láthatóan nagy örömet szereztünk!




Köszönjük a Budapesti Értéktőzsde Zrt. támogatását!



Sulija Anikó és Piacsek István
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2016. 11.08.

Kevin (4 éves, Ózd)



Kevin nagyon sok időt tölt ágyban fekve kórházban vagy otthonában, ezért kívánsága egy TV készülék volt.

Meglepetésként jelentünk meg péntek délután kórházi ágya mellett, amikor átadtuk neki és anyukájának a várva várt készüléket.

Beüzemelés közben nagyon sok örömteli mosolyt kaptunk Kevintől, jó volt a boldogságot látni az arcán!!





Köszönjük Fekete Zsuzsa magántámogatónk segítségét!


Steerné Ambrus Judit és Kónyáné Tímea
kívánság-koordinátorok
Miskolc, 2016. november 11.

Dániel (11 éves, Vámospércs)


Danit Miskolcon a GYEK-ben gyógyítják. Elmondása szerint még nem volt új telefonja, nagyon szeretne egy új okostelefont, s ráadásul fehér színűt.

A Csodalámpa dzsinnje és szponzorai meghallották Dani kérését, s megajándékozták egy gyönyörű, új, fehér színű LG készülékkel.

Nagy volt a meglepetés és az öröm, amikor előkerült a zsebemből az arany színű dobozka, amiben a telefon lapult.
-"Tudtam, tudtam!!" - Örvendezett Dani, s szája fülig ért a boldogságtól.

Jó volt látni örömét!!!


Köszönjük a Bunge Zrt. támogatását!



Tatárné Csonka Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2016 november 18.

Cintia (11 éves, Pápa)



Cintia kívánsága egy kerti játszóház. A Csodalámpa dzsinnje bevarázsolta a család kertjébe a kis házikót, amíg Cintia iskolában volt. Igyekeztünk a varázslat részesei lenni, így odaértünk a megfelelő időben ahhoz, hogy a kedves, tündérien aranyos kicsi lány őszinte örömét láthassuk.

Cintike betegsége okán nehezen fejezi ki magát, de látva boldogságát, örömét, amit mi is átéltünk, az szavakkal le sem írható. Örömkönnyeket fakasztott… Szerető, gondos családja köszönetét fejezi ki az ajándékért.




Köszönjük az American International School of Budapest-nek, hogy újabb gyermek arcára varázsoltak mosolyt!!

Köszönjük magántámogatóink segítségét!


Ligetvári Márti és Ligetvári György
kívánság-koordinátor
Pápa, 2016. 11.04.

Viktória Dóra (18 éves, Budapest)



A Nap is tudta, most nem lehet lustálkodni. Bevilágította a Dunakanyart, Visegrádot, ahova Viktória készült kívánsága szerint. A Visegrádi Termál Hotel parkolójának sorompója vigyázzt vezényelt, ahogy begördültünk, a recepciónál már vártak minket.

A patinás szálloda vezérigazgatója, Nádas Gábor nagy szeretettel és tisztelettel fogadott, s ő, mint a dzsinn, a csodalámpából kiszabadított, kívánságteljesítő szellem, csak sorolta a lehetőségeket, a kényelmi elemeket a szállodában, amelyeknek a részese lesz Viktória.

Élményfürdő, masszázs, konditerem, kényelmes szoba, a gazdag ételválaszték, s a meglepetés a go-card kipróbálása volt. S az egész körítése Visegrád festői szépsége.


Viktória nevében is köszönjük Nádas Gábornak, valamint a szálloda minden dolgozójának, akik emlékezetessé tették egy csodalámpás gyermek kívánságát!


Nagymarosy Gábor
kívánság-koordinátor
Visegrád, 2016. november 24.

Norbert Csaba (5 éves, Tárnok)



Az 5 éves Norbival októberben találkoztam először a Tűzoltó utcai Klinikán. Beszélgettünk a Csodalámpáról, majd amikor megkérdeztem tőle, hogy mit szeretne a dzsinntől, gondolkodás nélkül rávágta, hogy a szobájába szeretne egy Samsung lapos TV-t.

Nem kellett sokat várnia, gyorsan jelentkezett egy kedves magántámogató, így november 10-én Norbi már magához is „ölelhette” a TV-t. Apukája megígérte, ahogy hazamennek, rögtön be is állítja Norbi szobájába.

Nagyon örült a kisfiú, én mielőbbi gyógyulást kívántam neki.


Köszönjük a KPMG Tanácsadó Kft. ismételt támogatását!


Dr. Jenei Tiborné
kívánság-koordinátor
Budapest,2016.november 10.

Malvin (16 éves, Mezőkövesd)

Malvint pici kora óta ismerem, sok-sok játékos vidám, időnként kicsit nehezebb pillanatot töltöttünk el együtt a kórházban. Mára már lassan felnőtt nagylány lett.
Így amikor beszélgetni kezdtem vele a Csodalámpáról, a kérése egyértelmű volt: egy csajos laptop.
Kicsit nehézkesen, rögös úton jött össze a találkozásunk, az ajándékozás miatt, de sikerült!!!
A meglepetés nagyon-nagyon izgalmas volt. Tényleg sikerült anyukájának eltitkolnia, hogy miért is kell bejönni a kórházba.
Amikor meglátott engem, akkor már tudta miről van szó!
Kicsomagolta a dobozból a „gyönyörű”-nek nevezett laptopot, és meglátta hogy milyen szép bordó színe van, csak annyit mondott:
-„Nem is hiszem el!!!
-Most már az enyém???”
Igen, a Tiéd.

/ 2




Köszönjük a KPMG Tanácsadó Kft. támogatását!


Kónyáné Tímea és Benedekné F.Éva
kívánság-koordinátorok
Miskolc, 2016. november 21.

Brenda (11 éves, Mór)

Brenda már egy éve kórházban van. Nagyon izgatott lett, amikor megtudta, hogy a Csodalámpa dzsinnje teljesíti egy kívánságát. Amikor megkérdeztem, mi lenne az, gondolkodás nélkül rávágta: „Egy okostelefon!” Brenda kívánság remek ötletnek bizonyult, hiszen a napi találkozások alkalmával tapasztaltam, hogy édesanyja telefonjáról hosszasan beszélget az otthoni családtagokkal.
A kislánnyal minden nap tanultunk, tehát észre sem vette, hogy eljött a várva várt nagy nap.
A kórházi gyermekpszichológussal és az édesanyával beszélgettünk Brenda ágyánál, aki éppen akkor ébredezett. Egy nem várt pillanatban elővettem az ajándékot, és a kislány felé nyújtottam. Csodálkozva nézett rám, hogy mit is adhatok neki. Forgatta, nézegette a dobozt, kinyitotta, és amikor megpillantotta a telefont, hangos örömkiáltozásba kezdett. „Fekve ugrált” az ágyban, s szorította magához az ajándékot. Mi felnőttek, nem tudtuk, sírjunk-e vagy nevessünk a kislánnyal. Sok ajándék átadásában részt vettem, de ilyen szívből jövő örömöt még nem tapasztaltam.
A telefont a kislány rögtön beüzemelte, miközben fülig érő szájjal mosolygott és simogatta a telefont, a töltőt, s a fülhallgatót. Az első kép természetesen egy szelfi lett, de mi sem maradhattunk le a fotókról.
Kívánom Brendus, hogy legalább olyan boldog felnőttkorod legyen, mint amilyet a Csodalámpa szelleme varázsolt Neked a félsteril szobába.

/ 3




Köszönjük a KPMG Tanácsadó Kft. támogatását!


Pallag Erika
kívánság-koordinátor
Budapest, 2016.10.27.

Archívum

Archívum


Belépés