2014-11
Dorottya (13 éves, Pomáz )
Dóri és Bence ugyanarra gondoltak, mikor a kívánságot megfogalmazták magukban, vagy inkább ugyanaz a személy lebegett a szemük előtt? Mindketten élőben szerettek volna látni egy Real Madrid meccset, és kedvencüket C. Ronaldót! Egyikük sem volt még külföldön És egyikük sem repült még repülőn.
Az élményeiket összefűztem, hogy ők mondják el a saját szavaikkal az eseményeket. Senki se csodálkozzon, ha a csoda szó halmozottan fordul elő a következőkben...
B: Kicsi korom óta focizom, és imádom a focit. Kedvenc csapatom a Real Madrid. Volt egy nagy álmom: szerettem volna a kedvenc csapatom játékát élőben látni a Santiago Bernabeu stadionban. Sose hittem, hogy valaha teljesülhet az álmom, de amikor a Csodalámpa önkéntesei megkeresték anyát, kezdtem bízni benne.
D: Úgy vártam ezt az utat mint kisgyerek a karácsonyt. Amikor a repülőn ültem, akkor jöttem rá, hogy ez mind velem történik meg! A kedvencem a repülőben az volt, amikor le- vagy fölszállt, az olyan volt, mint a vidámparkban a hullámvasút. Mivel én először ültem repülőn, minden olyan új és furcsa volt számomra.
B: Nagyon jókat nevettünk együtt. Az érkezés estéjén megnéztünk egy flamenco estet. Másnap a Spanyol Királyi Palotán sétáltunk végig.
D: Minden olyan gyönyörű volt ott. Minden olyan csicsás és túlzó, de mégis csodaszép. A falak gyönyörűek, a bútorok szépen kifaragva. De az volt ebben a legfurcsább, hogy még itt él a királyi házaspár.
B: Ezután következett a csúcspontja az egész madridi túrának: a meccs, ami 20 órakor kezdődött, de mi már 18 óra előtt ott voltunk. Elképesztő volt a nagy tömeg. Lovasrendőrök várták a Real csapatát, akik 19 óra előtt meg is érkeztek gyönyörű buszukkal. A szurkolók őrjöngve futottak a busz után. Csodálatos volt, a Santiago Bernabeu stadionról nem is beszélve. Leírhatatlan érzés volt, amikor bejutottunk az óriási stadionba, de ez semmi ahhoz képest, amit akkor éreztem, amikor kijöttek a játékosok. Egyszerűen hihetetlen volt, hogy ezeket a szuper játékosokat élőben láthatom, ráadásul remek helyről.
Amikor egyszerre 50 ezer ember együtt szurkol, azt az érzést nem lehet szavakkal leírni. Ráadásul nagyon sok gólt láthattunk, hiszen a Real Madrid nyert 5:1-re a Rayo Vallecano ellen.
D: Kedvencemmel, Cristiano Ronaldoval sajnos nem sikerült személyesen találkozni. De jelen lenni egy ilyen meccsen életre szóló élmény. A meccsnek a hangulata nem hasonlít semmilyen koncertre, vagy bármilyen nagyobb rendezvényre. Amikor gólt lőttek, mindenki állva fütyült és kiabált. Szólt a "Hala Madrid". Aki betalált, annak mindig kiabálták a nevét.
Szerencsére egy olyan meccsre tudtam eljutni, amin Ronaldo is gólt tudott lőni. Mindegyiket más ember lőtte, de az utolsót a kedvencem!
/ 5
B: Vasárnap délelőtt stadiontúrára mentünk. Eszméletlen volt látni a sok trófeát, Puskás Öcsi fotóját, vagy a játékosok öltözőjét. Lemehettünk a pálya szélére, beülhettem a kispadra, és összefotóztak a kedvenc játékosom képével.
D: Nagyon nagy volt a stadion, egy fél napig tartott, mire bejártuk az egészet. A túra is nagyon tetszett. Megnézni, hol is játszanak a játékosok, hol öltöznek át a focisták? Milyen kupákat nyertek eddig meg? Bepillanthattunk a kulisszák mögé. Az egész stadion csodálatos volt.
B: Ezután átmentünk egy panoptikumba, ahol híres emberek viaszszobrait láthattuk. Hétfőn pedig a Vidámparkban tölthettünk egy felejthetetlen napot. Csodálatos volt, remekül éreztem magam.
D: Ez volt a legjobb nyaralásom és ezt a Csodalámpa Alapítványnak köszönhetem és a támogatóknak. Köszönöm Kardos Tamásnak, aki elkísért minket ezen az úton. Szeretném megköszönni hogy teljesítették a kívánságomat!
Ez volt életem legboldogabb három napja, mert többet kaptam, mint amit álmodtam. Köszönöm szépen!
B: Nagyon köszönöm a Csodalámpa Alapítványnak, dr. Felszeghy Enikő Noémi doktornőnek, és kísérőnknek, Tamásnak, aki nagyon kedves, segítőkész, és türelmes volt. Sose hittem, hogy vannak még ilyen jószívű, odaadó emberek, mint ők.
Felejthetetlen élmény volt! Nagyon köszönöm!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2014. November 10.
Bence (10 éves, Tiszabercel)
Bence és Dóri ugyanarra gondoltak, mikor a kívánságot megfogalmazták magukban, vagy inkább ugyanaz a személy lebegett a szemük előtt? Mindketten élőben szerettek volna látni egy Real Madrid meccset, és kedvencüket C. Ronaldót! Egyikük sem volt még külföldön És egyikük sem repült még repülőn.
Az élményeiket összefűztem, hogy ők mondják el a saját szavaikkal az eseményeket. Senki se csodálkozzon, ha a csoda szó halmozottan fordul elő a következőkben...
B: Kicsi korom óta focizom, és imádom a focit. Kedvenc csapatom a Real Madrid. Volt egy nagy álmom: szerettem volna a kedvenc csapatom játékát élőben látni a Santiago Bernabeu stadionban. Sose hittem, hogy valaha teljesülhet az álmom, de amikor a Csodalámpa önkéntesei megkeresték anyát, kezdtem bízni benne.
D: Úgy vártam ezt az utat mint kisgyerek a karácsonyt. Amikor a repülőn ültem, akkor jöttem rá, hogy ez mind velem történik meg! A kedvencem a repülőben az volt, amikor le- vagy fölszállt, az olyan volt, mint a vidámparkban a hullámvasút. Mivel én először ültem repülőn, minden olyan új és furcsa volt számomra.
B: Nagyon jókat nevettünk együtt. Az érkezés estéjén megnéztünk egy flamenco estet. Másnap a Spanyol Királyi Palotán sétáltunk végig.
D: Minden olyan gyönyörű volt ott. Minden olyan csicsás és túlzó, de mégis csodaszép. A falak gyönyörűek, a bútorok szépen kifaragva. De az volt ebben a legfurcsább, hogy még itt él a királyi házaspár.
B: Ezután következett a csúcspontja az egész madridi túrának: a meccs, ami 20 órakor kezdődött, de mi már 18 óra előtt ott voltunk. Elképesztő volt a nagy tömeg. Lovasrendőrök várták a Real csapatát, akik 19 óra előtt meg is érkeztek gyönyörű buszukkal. A szurkolók őrjöngve futottak a busz után. Csodálatos volt, a Santiago Bernabeu stadionról nem is beszélve. Leírhatatlan érzés volt, amikor bejutottunk az óriási stadionba, de ez semmi ahhoz képest, amit akkor éreztem, amikor kijöttek a játékosok. Egyszerűen hihetetlen volt, hogy ezeket a szuper játékosokat élőben láthatom, ráadásul remek helyről.
Amikor egyszerre 50 ezer ember együtt szurkol, azt az érzést nem lehet szavakkal leírni. Ráadásul nagyon sok gólt láthattunk, hiszen a Real Madrid nyert 5:1-re a Rayo Vallecano ellen.
D: Kedvencemmel, Cristiano Ronaldoval sajnos nem sikerült személyesen találkozni. De jelen lenni egy ilyen meccsen életre szóló élmény. A meccsnek a hangulata nem hasonlít semmilyen koncertre, vagy bármilyen nagyobb rendezvényre. Amikor gólt lőttek, mindenki állva fütyült és kiabált. Szólt a "Hala Madrid". Aki betalált, annak mindig kiabálták a nevét.
Szerencsére egy olyan meccsre tudtam eljutni, amin Ronaldo is gólt tudott lőni. Mindegyiket más ember lőtte, de az utolsót a kedvencem!
/ 5
B: Vasárnap délelőtt stadiontúrára mentünk. Eszméletlen volt látni a sok trófeát, Puskás Öcsi fotóját, vagy a játékosok öltözőjét. Lemehettünk a pálya szélére, beülhettem a kispadra, és összefotóztak a kedvenc játékosom képével.
D: Nagyon nagy volt a stadion, egy fél napig tartott, mire bejártuk az egészet. A túra is nagyon tetszett. Megnézni, hol is játszanak a játékosok, hol öltöznek át a focisták? Milyen kupákat nyertek eddig meg? Bepillanthattunk a kulisszák mögé. Az egész stadion csodálatos volt.
B: Ezután átmentünk egy panoptikumba, ahol híres emberek viaszszobrait láthattuk. Hétfőn pedig a Vidámparkban tölthettünk egy felejthetetlen napot. Csodálatos volt, remekül éreztem magam.
D: Ez volt a legjobb nyaralásom és ezt a Csodalámpa Alapítványnak köszönhetem és a támogatóknak. Köszönöm Kardos Tamásnak, aki elkísért minket ezen az úton. Szeretném megköszönni hogy teljesítették a kívánságomat!
Ez volt életem legboldogabb három napja, mert többet kaptam, mint amit álmodtam. Köszönöm szépen!
B: Nagyon köszönöm a Csodalámpa Alapítványnak, dr. Felszeghy Enikő Noémi doktornőnek, és kísérőnknek, Tamásnak, aki nagyon kedves, segítőkész, és türelmes volt. Sose hittem, hogy vannak még ilyen jószívű, odaadó emberek, mint ők.
Felejthetetlen élmény volt! Nagyon köszönöm!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2014. November 10.
Bianka (16 éves, Öskü)
Bianka régi vágya volt, hogy eljusson Barcelonába, első utunk az FC Barcelonába vezetett. A rengeteg serleg, a foci sztárok aranycipői teljesen lázba hozták.
A következő két nap Gaudi munkáit néztük végig fáradhatatlanul, még ha sokszor 1-2 órát sorba kellett állni, hogy bejussunk. Casa Battló, Casa Mila, Parc Güell. Sagrada Familia lenyűgöző kupolái, a színes ablaküvegek fényei a katedrális belsejében ámulatba ejtő volt.
A jó időt kihasználva a tengerpartra is lementünk. Bianka nem tudta megállni, hogy ne menjen be legalább lábbal a tengerbe.
A hop on hop off buszokkal szinte egész Barcelonát bejártuk, így még a Tibidabo tetejére is eljutottunk, ahonnan csodálatos kilátás nyílik az egész városra.
Az esti programból nem maradhatott ki a Flamenco tánc megtekintése sem. Fergeteges hangulat kerekedett, a végén még Biankát is felcsalogatták a színpadra.
Fájó szívvel indultunk haza az utolsó nap, hiszen még lett volna mit megnézni, de biztos vagyok benne, hogy Bianka nem utoljára járt Barcelonában.
kívánság-koordinátor
Budapest 2014.11.21.
Patrik (13 éves, Mohács)
Márk, Krisztofer és Patrik Mohácsról érkeztek szüleikkel a Fundamenta-Lakáskassza Váci úti irodájába.
Itt Szabó Éva, valamint Tóth Anikó és "csapata" várta őket és nem kevés "megtévesztő" manőver után után teljesítették a
három testvér kívánságát.
Mit teljesítették, túltejesítették!
A három srác és szüleik is arra gondoltak, hogy a fiúk kérése, egy laptop, amivel játszhatnak, tanulhatnak,
kommunikálhatnak barátaikkal előbb utóbb "előkerül".
De tévedtek...
/ 7
Nem egy, hanem három számítógép talált gazdára ezen a délutánon!
Az egyiket Szabó Éva, a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. Személyi Bankárainak képviseletében adta át Márknak, akik egy tombola bevételét ajánlották fel a Csodalámpának kívánságok teljesítésére.
A további gépeket és még számos más meglepetést - többek között Fundamenta rókákat is! - Tóth Anikó és munkatársai jóvoltából vihettek haza a srácok.
Persze nem csak ajándékokból áll a világ, az ajándékok átvételét a vidám társaság tortázással és üdítőitalokkal
ünnepelte tovább.
Jó egészséget és gyógyulást kívánunk Márknak, Krisztofernek és Patriknak!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2014.10.31.
Márk (13 éves, Mohács)
Márk, Krisztofer és Patrik Mohácsról érkeztek szüleikkel a Fundamenta-Lakáskassza Váci úti irodájába.
Itt Szabó Éva, valamint Tóth Anikó és "csapata" várta őket és nem kevés "megtévesztés" után teljesítették a három testvér kívánságát.
Mit teljesítették, túltejesítették!
A három srác és szüleik is arra gondoltak, hogy kérésük, egy laptop, amivel játszhatnak, tanulhatnak, kommunikálhatnak barátaikkal előbb utóbb "előkerül".
De tévedtek...
/ 7
Nem egy, hanem három számítógép talált gazdára ezen a délutánon!
Az egyiket Szabó Éva, a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. Személyi Bankárainak képviseletében adta át Márknak, akik egy tombola bevételét ajánlották fel kívánságok teljesítésére.
A további gépeket és még számos más meglepetést - többek között Fundamenta rókákat is! - Tóth Anikó és munkatársai jóvoltából vihettek haza a srácok.
Persze nem csak ajándékokból áll a világ, az ajándékok átvételét a vidám társaság tortázással és üdítőitalokkal ünnepelte tovább.
Jó egészséget és gyógyulást kívánunk Márknak, Krisztofernek és Patriknak!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2014.10.31.
Krisztofer (13 éves, Mohács)
Márk, Krisztofer és Patrik Mohácsról érkeztek szüleikkel a Fundamenta-Lakáskassza Váci úti irodájába.
Itt Szabó Éva, valamint Tóth Anikó és "csapata" várta őket és nem kevés "megtévesztés" után teljesítették a három testvér kívánságát.
Mit teljesítették, túltejesítették!
A három srác és szüleik is arra gondoltak, hogy kérésük, egy laptop, amivel játszhatnak, tanulhatnak, kommunikálhatnak barátaikkal előbb utóbb "előkerül".
De tévedtek...
/ 7
Nem egy, hanem három számítógép talált gazdára ezen a délutánon!
Az egyiket Szabó Éva, a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. Személyi Bankárainak képviseletében adta át Márknak, akik egy tombola bevételét ajánlották fel kívánságok teljesítésére.
A további gépeket és még számos más meglepetést - többek között Fundamenta rókákat is! - Tóth Anikó és munkatársai jóvoltából vihettek haza a srácok.
Persze nem csak ajándékokból áll a világ, az ajándékok átvételét a vidám társaság tortázással és üdítőitalokkal ünnepelte tovább.
Jó egészséget és gyógyulást kívánunk Márknak, Krisztofernek és Patriknak!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2014.10.31.
Mátyás (7 éves, Isaszeg)
Már az első beszélgetésünk alkalmával kiderült, hogy Matyi nagyon szereti a könyveket, aztán később tudatosult bennem, hogy nem csak szereti, hanem szorgalmasan olvassa is a könyveket - elsősorban az autós könyvek nagy rajongója.
Elmesélte, hogy a kedvenc autója a Ferrari és egyszer a TV-ben látott egy hirdetést, amiben egy olyan hatalmas Ferrari könyvet mutattak, amit ő nagyon -nagyon szeretne megkapni, de olyan sokba kerül, hogy bizony a malacperselyben még évekig kéne gyűjtenie a pénzt, amíg egy ilyen gyönyörű könyvet meg tudna vásárolni. Végül, a "témát lezárva", kedvesen mosolyogva annyit mondott:
Mi sem egyszerűbb - gondolta naívan a dzsinn!
Nagy volt a csalódás, mikor hosszú keresgélés után kiderült, ezt a csoda könyvet már bizony nem lehet kapni. A dzsinn kimerülten, búslakodva ült a könyvesbolt lépcsőjén, de hopp - mint ahogy a mesében az lenni szokott - arra járt egy Jó Tündér és mikor megtudta mi a dzsinn nagy bánata, ennyit mondott: sose búsulj, megszerzem én ezt a könyvet "életem árán is"!
Bizony így is lett és a Jó Tündér, azaz Balogh Ákos úr, a Libri Kiadó társtulajdonosa hamarosan nagy boldogan jelezte, hogy máris teljesülhet Matyi kívánsága - és az óriás Ferrari könyv mellé egy másik fantasztikusan izgalmas Ferrari "kézikönyvet " is varázsolt, amely telis-tele volt Ferrari csodákkal.
Nagy volt a dzsinn boldogsága, hisz tudta, hogy ezek a gyönyörű könyvek egy igazi kis "szakember" kezébe fognak kerülni.
Aztán eltelt néhány nap és kiderült, hogy a titkok tárháza még nem merült ki, Matyira a könyveken kívül még sok-sok titkos meglepetés vár, természetesen minden meglepi a Ferrari "körül forgott".
Matyi szüleivel szövetkezve, a kisfiút a Budapesti Ferrari Képviselet és Szervíz elé csaltuk. A gyerek édesapjával érkezett és mikor meglátta a bejárat fölött a Ferrari feliratot, a bejáratnál pedig két kedves, mosolygós ember várta, akkor már sejtette, hogy valami igazi meglepetés várja az ajtón belül.
Alessandro Lippi és Kis Zsuzsa, a Ferrari Budapest hivatalos képviselői olyan szeretettel fogadták a kisfiút már a bejáratnál, hogy a gyerek minden izgalma elmúlt és belépve az ajtón, már szinte bennfentesként vette az irányt egy "szerény", piros Ferrari felé, simogatta, nézegette és mikor megtudta, hogy beülhet a "csodába", nem hitt a fülének. Az igazi csoda azonban csak ezután következett, mikor Matyi beindíthatta a motort is - természetesen egy kedves munkatárs segítségével. Azt a mindenit, micsoda hangja volt! Valamennyien a Forma 1 pályán éreztük magunkat!
/ 6
Matyi picit fájó szívvel szállt ki a kocsiból, de hamarosan rájött, hogy még számtalan csoda várja: a szervizben már komoly szakemberként tekintette meg egy "kifektetett" Ferrari belsejét, motorházát, de láthatott még sok álomautót... és még mindig nem volt vége a meglepetéseknek: Alessandro és Zsuzsa jóvoltából olyan megtiszteltetésben volt része, hogy elsőként ülhetett be abba az áramvonalas Ferrariba, amelyik a 2015.nyarán megrendezésre kerülő Hungaroring versenynapokon vesz részt... és Matyi, mint "tiszteletbeli vendég" ott majd újra láthatja a csöpp hátsójával már most előre "bemelegített" Ferrari csodát.
Mikor a kis Matyi már azt hitte, ezt a sok élményt szinte képtelen befogadni, Alessandro nevetve felkapta a kisfiút, felállította az íróasztalra és Zsuzsával együtt átadták neki a dzsinn valamennyi ajándékát: természetesen elsőként a dzsinntől kért magyar nyelvű Ferrari Nagykönyv került a kezébe a kis kézi "bibliával" együtt, majd jött a sok-sok ráadás ajándék: olasz nyelvű "felnőtt" Ferrari könyv (jó lesz elkezdeni olaszul tanulni!), Ferrari ceruza és napló, Ferrari póló, egy hatalmas poszter "Matyinak sok szeretettel Alessandro" megható felirattal... és "Alessandro dzsinn" a végére hagyta talán Matyi számára a legkedvesebb ajándékot, egy Ferrari 430-as modell autót.
Azt a pillanatot nem tudom visszaidézni, Matyi hogy került le az asztal tetejéről, de azt igen, hogy szemében mélységes hála tükröződött és látszott a tekintetében az is, hogy még eltelik egy kis idő, mire végleg befogadja ezt a sok, csodás élményt. Biztos soha nem fogja elfelejteni Matyi azt a szeretetteljes fogadtatást, amiben a Ferrari Budapest csupaszív képviselői, Alessandro Lippi és Kis Zsuzsa részesítették.
Búcsúzás közben megkérdeztem Matyit: megér neked egy puszit ez a sok ajándék? A válasz egyszerű és határozott volt: még ezret is!
Drága kicsi Matyi, a Csodalámpa teljes csapata kíván Neked mielőbbi teljes gyógyulást és ha majd a malacperselyedben annyi pénz összegyűlt, hogy egy igazi Ferrari autót vehess, gondolj ránk és vigyél el minket is egy "körre".
kívánság-koordinátor
Budapest, 2014.11.14.
István András (3 éves, Sellye)
István kerti játszóteret kért a Csodalámpától. A mesterek éppen végeztek a mászóka, csúszda és a hinta felállításával. Még egy kis festés volt hátra, és el is készült a házi játszótér, mikor megérkeztem.
A támogató is megérkezett és még újabb ajándékokat hozott. Nagy doboz LEGO és mesekönyv került elő a csomagból a gyerekek legnagyobb örömére.
Nem bírták megvárni, míg a festék megszárad, addig is a hintát és a csúszdát kipróbálták.
Az ajándékozó, a SZABADICS Közmű- és Mélyépítő Zrt.vezérigazgatójának, Kovács Tamás úrnak a jelenlétében adtuk át játszóteret. A Csodalámpának és támogatójának újból sikerült nagy örömet és mosolyt varázsolni egy gyermek és öt testvére arcára.
kívánság-koordinátor
Sellye, 2014. 10. 28
Bence (17 éves, Budapest)
Bencét már nagyon nehéz lett volna meglepni a kívánságteljesítésével anélkül, hogy bármit sejtett volna, de azért (remélhetőleg) sikerült néhány emlékezetes órát szerezni számára. Egy szép őszi napra kapott meghívást az Európa2000 Középiskolába egy rendhagyó iskolalátogatással egybekötött ajándékátadásra.
Amikor megérkeztünk, már várt bennünket néhány diák, akik végigkísértek az iskola érdekesebb részein, így megnézhettük a filmes stúdiót és mozitermet is, valamint néhány rövid filmet is láthattunk az iskola életéből. Emellett volt egy kedves meghívás az igazgató úrhoz, aki az irodáját ajánlotta fel az ajándék átadására. A diákok az idén is megrendezésre kerülő „Séta a beteg gyermekek álmáért” rendezvény keretében gyűjtöttek Bence ajándékára.
Amikor megkapta a régen várt Play Station 3 játékgépet néhány játékkal, már látszott rajta, hogy alig várja hogy otthon összeszerelhesse és indulhasson a játék. Előtte azonban még egy finom ebédre is hivatalos volt édesapjával, közben pedig egy kis beszélgetésre is volt idő a diákokkal.
kívánság koordinátor
Budapest, 2014.10.21.
Sándor (14 éves, Budapest)
Sanyi már nagyon várta, hogy végre teljesüljön a kívánsága. Többször kérdezgette édesanyját, hogy tud-e valamit arról, mikor fogja megkapni a tabletet. Egy szép őszi délelőtt végre valóra válhatott az álma.
Sok-sok gyermek egy iskolai rendezvény keretében Nagykovácsiban, az Amerikai Iskolában egy szeptemberi délutánon sok kilométert sétált azért, hogy több gyermeknek, többek között Sanyinak is teljesíthessék a kívánságát. A Tűzoltó utcai Kórházba kontrollra érkezett édesanyjával és nővérével, itt sikerült meglepni a fiatalembert, és átadni neki az ajándékot.
Jobbkor szinte nem is jöhetett volna az ajándék, egy műtét vár még a fiúra és a hosszú kórházi kezelések ideje alatt a tablet egy kis szórakozást nyújthat neki.
Kívánjuk, hogy minél hamarabb gyógyulj meg Sanyi, használd sokáig a tabletet, és tölts vele sok hasznos és szórakoztató időt!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2014.11.03.
József (16 éves, Bátonyterenye 3. p.)
Józsi nem sokat gondolkodott azon, hogy mit szeretne kérni amikor a kórházban felkereste alapítványunk önkéntese:
Egy okostelefon volt a vágya, hogy a kórházban is tudjon internetezni és játszani, amikor a kezelés alatt hetekig benn van. A nagykovácsi Amerikai Nemzetközi Iskola felsős diákjai támogatásával sikerült egy szép novemberi napon valóra váltani Józsi kívánságát.
Egy kezelésre érkezve a kórház előtt találkoztunk, ahol a fiú nagy örömmel vette át a mobiltelefont a két diáklánytól és tanárjuktól, akik szeretettel adták át és kívántak neki mielőbbi gyógyulást!
/ 2
hogy támogatásukkal újabb álmot válthattunk valóra!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2014.11.05.
Dániel (5 éves, Szegvár)
Dani egy kedves mosolygós fiú, aki mindig legózik a klinikai benntartózkodások alatt, de otthon is ezt a kreatív elfoglaltságot űzi. Kívánsága egy nem mindennapi ügyességet igénylő darus LEGO volt.
Már több hete izgatottan kérdezgette, vajon az Ő kívánsága mikor fog teljesülni?! Csak azt mondtam neki, majd akkor, mikor egyáltalán nem számít rá. Így is lett!
A betegeknél tett napi látogatásom alkalmára időzítettük a kívánság teljesítését, így Dani nem is sejtette, hogy Ági néninél van az ő hőn áhított daruja. Nagy mosoly és kacagás volt, mikor az ajtóba belépve meglátta a játékát.
Csak annyit mondott, hogy jól sikerült a megtévesztés, mert pont most nem számított arra, hogy teljesül a kívánsága. Neki is látott… és pár napra rá, már a kész daruval fogadott. Korát meghazudtoló ügyességgel rakta ki anyukája kis segítségével ezt a nagyoknak szánt építményt.
kívánság-koordinátorok
Szeged, 2014. október 22.
Bálint (12 éves, Patalom)
Sok szervezkedés után, egy vasárnap este jött el az ideje, hogy Bálintot megajándékozzuk egy új asztali számítógéppel.
Részben sikerült meglepetést szerezni, mert nem számított rám, de mikor megjelentem a konyhában a nagy dobozzal, már tudta, ki vagyok, és mi van a csomagban.
Adtam egy bicskát, hogy azzal bontsa ki, de szóltam, hogy vigyázzon, nehogy túl mélyen vágjon bele. A kisfiú nagy örömmel bontogatta az ajándékát.
A számítógépet hamar összeraktuk és testvérei aktív közreműködésével azonnal birtokba is vették.
/ 4
Használd örömmel, Bálint!
Köszönjük magántámogatónk, Hozleiter Fanni segítségét Bálint álmának megvalósításában.
Varga Ákos
kívánság-koordinátor
Patalom, 2014.11.09.
Adrienn (3 éves, Miskolc)
Adrika 4 éves, Miskolcon a GYEK-ben kezelik.
Kis szobájában nem volt bútor ezért kért a Csodalámpától rózsaszínű szekrényt és ágyikót mire a hosszú kezelések után végre haza mehet.
A Csodalámpa Dzsinnje most sem ismert lehetetlent, s elhozta Adrika számára a rózsaszín szobabútort.
A kicsi lány mióta megkapta az ajándékot, azóta ki sem akar jönni a szobájából, annyira jól érzi magát a bútorai között!
Azt hiszem, a képek mindent elárulnak!!
/ 4
Köszönjük Tátrai tünde magántámogatónk ismételt segítségét!
Tatárné Csonka Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2014.10.17.
Rikárdó (5 éves, Ipolyvece)
Rikárdo testvéreivel vidéken él, szívesen biciklizik, de szeretett volna egy saját kerékpárt.
A Csodalámpa dzsinnje sietett a segítségére, ajándékát egy csütörtökön vittük be a Tűzoltó utcai klinikára, meglepetést szerezve.
Egy kellemetlen beavatkozás miatt a kisfiúnak feküdnie kellett, ezért csak délután, otthonában tudta birtokba venni az ajándékát. De az öröm nagy volt az egész családban, Rikárdo hamarosan vígan biciklizett.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2014.10.30.
Márton (16 éves, Szikszó)
„A Csodalámpa Alapítvány dzsinnje, azaz dzsinnlánya ma meglátogatta Marcit Miskolcon a kórházban.
A Csodalámpa Alapítvány teljesítette kívánságát, elhozta neki a Star Wars LEGO Halálcsillagot és egy Csillagrombolót, óriási örömöt és energiabombát adva ezzel Marcinak, aki szóhoz sem jutott a boldogságtól!”
Ezek a 15 éves Marci édesanyjának mondatai, amit a Facebookra is feltett.
Azt gondolom, ennél többet nem is lehetne írni Marci kívánságteljesítéséről csak annyit, hogy mi is érzékeltünk ennek az ajándéknak a jótékony hatását, a korábban szinte depresszióban lévő nagyfiú lelkesen rakta össze a felnőtteknek is kihívást jelentő komoly LEGO-csodát!
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2014.10.28.
Gergő (16 éves, Szederkény)
Kedves Csodalámpa!
Wenczel Gergő vagyok 17 éves egyszerű falusi srác, aki egy hatalmas álommal rendelkezett mindaddig, amíg ez az álom teljesült.
Kis korom óta focizok, ez az életem, és mint mindenkinek nekem is van kedvenc csapatom, ami nem mást, mint a Chelsea. Szóval, amikor a Csodalámpa önkéntesei megkerestek, el sem hittem, hogy ilyen dolog létezik, de aztán minden megváltozott.
Tavasz elején megmondtam, hogy mi az álmom, ami mi más lett volna, mint egy Chelsea hazai meccs és arra számítottam, hogy majd egy 2-3 év múlva talán teljesülhet is.
Ennek ellenére már október elején kaptuk a hírt, hogy november 1.-én lesz a mérkőzés.
Amikor anyukám elmondta, hát az valami elképesztő érzés volt. Eljött október vége, 31-én utaztunk repülővel Londonba, eddig még egyszer sem repültem, így ez is egy hatalmas élmény volt.
Az érkezés estéjén elmentünk a Shard-ra, ami Európa legmagasabb épülete, a kilátás az éjszakai Londonnal együtt fantasztikus látványt nyújtott.
Másnap reggel korán keltünk, a napot a British Múzeumban kezdtünk ami hatalmas épület, tele érdekes kiállításokkal, amiknek csak az egyik részét tudtuk megnézni Éva nénivel.
Ezután következett a csúcspontja az egész londoni túránknak, a meccsre metróval mentünk. Most Annamari kísért minket. A mérkőzés 15:00 órakor kezdődött, de mi már 13:00-kor ott voltunk, mert meg szerettem volna nézni a csapatok bemelegítését, komolyan már a bemelegítésüket látni is elképesztő volt! A stadionról nem is beszélve, hát valami leírhatatlan érzés, amikor bejutsz egy ekkora stadionba, ami életed álma, már magáért a stadionért is megérte volna elmenni.
De ez még semmi ahhoz képest, amit éreztem, amikor kijöttek a játékosok, nem jut eszembe más szó, egyszerűen be voltam zsongva. Hihetetlen, hogy ezeket a játékosokat 4 nappal ezelőtt még csak a tévéből láttam játszani, most meg itt játszottak tőlem alig 30 méterre. Elkezdődött a mérkőzés a szurkolók extázisban voltak, ahogy természetesen én is, hiszen az első helyről várhattuk az összecsapást. Ahogy egyszerre 41.842 néző együtt szurkol. ahhoz nincs hasonló érzés...
Ugyebár egy meccs 90 perc, hát én úgy éreztem mintha lezajlott volna 20 perc alatt, EZ VOLT ÉLETEM LEGJOBB, LEGSZEBB, LEGPOMPÁSABB NAPJA!
Tényleg erre nem is találok szavakat. Végig szorítottam a csapatomért, aminek meg is lett az eredménye, a mérkőzés végeredménye: Chelsea 2:1 Queens Park Rangers.
Ezután elmentünk sétálgatni London centrumában, ahol a főtereket néztük meg, csodaszépek voltak.
/ 4
Vasárnap Brigi társaságában városnézéssel kezdtük a napot, esőben, de ez minket nem érdekelt. Megtekintettük a Big Ben-t, a Westminster Abbey-t, Buckingham Palotát, majd ezek után elérkezett a várva várt stadiontúra.
Végigvezettek minket a stadionon belül eszméletlen volt látni a játékosok öltözőjét, ahol nap, mint nap készülnek a tétmeccsekre, megtudtunk sok új dolgot a túravezetőnktől, hogy például az Adidas évi 300 millió Fontot ad a klubnak és megannyi érdekes dolgot. Beülhettem José Mourinho székébe, ahonnan a véleményeit szokta az újságírók tudtára adni.
A stadiontúra után elmentünk még egy karikára a városba megnézni a Tower-t és a Tower-Bridge-t, lenyűgöző látvány volt, mindenkinek ajánlom, aki Londonban jár.
Végezetül nagyon-nagyon szépen köszönöm a Csodalámpa Alapítványnak, a támogatóknak, hogy ezt lehetővé tudták tenni nekem, Éva néninek, Joli néninek és végül, de nem utolsó sorban a két kísérőnknek, Annamarinak és Briginek nagyon szépen köszönjük a türelmes perceket!
Nem hittem, hogy léteznek még ilyen jószívű, kedves emberek, akik feláldozzák a szabadidejüket mások boldogságáért!
Ahányszor csak erre a túrára gondolok, egy bizsergés fogja el a testem, néha be is könnyezem eszméletlenül fantasztikus volt, remélem, még sok gyereknek tudnak segíteni! Nagyon szépen köszönöm! :)
kívánság-koordinátor
Budapest, November 2, 2014
Gabriella (16 éves, Komádi)
Gabriella 16 éves nagylány, aki művészeti szakközépiskolába jár és szenvedélye a fényképezés, ezért a későbbiekben is fotózással szeretne foglalkozni. Így, amikor megtudta, hogy a Csodalámpa Alapítvány teljesíti egy kívánságát, egyértelmű volt, hogy egy komolyabb fényképezőgépet szeretne kérni.
Mivel Gabi a héten kezelés alatt áll, ezért a klinikán adtuk át neki az ajándékot.
Amikor beléptem a kórterembe és meglátott a fényképezővel, széles mosoly jelent meg az arcán, és azt mondta: ezt nem hiszi el, mindjárt elsírja magát.
Gabi öröme teljes mértékben rám ragadt, és Vele együtt örültem és izgultam az ajándék kicsomagolása közben.
Amikor végre kibontotta, és kézbe foghatta a fényképezőt, még akkor is alig akarta elhinni.
Többször elmondta, hogy ő ezt hogyan tudná megköszönni. Elmondtam neki, hogy Mi annak örülünk, hogy ekkora örömet tudtunk szerezni neki, de ha szeretné, írhat egy köszönő levelet, ami itt olvasható.
Kedves Támogató!
Nem is tudom, hogyan köszönjem ezt meg. Teljes sokk alatt vagyok a boldogságtól. Egy oly régi vágyam teljesült ezzel. Nem tudom, hogyan tudnám meghálálni, mert ez nem leírható! Nagyon, nagyon-nagyon szépen Köszönöm!!!
Kívánjuk Gabi, hogy sok szép fotót készíts a fényképezőgépeddel és szerezzen neked sok- sok örömöt!
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2014. 10. 30.
Ezt a kívánságot nagyon sok melegszívű ember együttműködésével sikerült teljesíteni. Az RRC Hungary Kft. a munkatársai számára egy egész napos kézműves foglalkozást szervezett, melyhez a Meska.hu kézműves műhely ajánlotta fel a szaktudását és segített a résztvevőknek színes figurás bögréket, kanalakat, díszeket, számítástechnikai hulladékból kulcstartókat, gyűrűket készíteni.
Ezeket a tényleg szép tárgyakat a miskolci kórházban fekvő csodalámpás gyerekeknek visszük el. A rendezvény megvalósulásaként pedig teljesülhetett Gabi álma.
Anna Lilla (10 éves, Sarkad)
Egy csupa mosoly nagylány fogadott minket a Tűzoltó utcai Kórházban, amikor Pintér Adriennel, a Nagykovácsi Amerikai Iskola tanárnőjével megleptük őt.
Sok diák fogott össze azért, hogy Anna megkaphassa a laptopot, amit nagyon szeretett volna. A hosszú kórházi kezelések miatt sok időt tölt az otthonától és barátaitól távol, ezért úgy gondolta, hogy amellett hogy jobban telik így az idő, ha van mivel elfoglalnia magát, a barátaival is jobban tudja tartani a kapcsolatot.
Ahogy átadtuk neki a gépet már indult is a beüzemelés, és attól fogva már csak a laptop létezett számára. Örömmel nézte azt a kis videó üzenetet, amelyben külföldi diákok kívántak neki jobbulást, és sok örömet az ajándékhoz.
kívánság- koordinátor
Budapest, 2014.11.05.
Márkó (7 éves, Piricse)
Márkó egy percig sem habozott, amikor a Csodalámpa önkéntese megkérdezte, hogy mi lenne a kívánsága, aminek nagyon örülne, ha teljesülne: „Egy szinti”- válaszolta a kisfiú, és nagyon határozottan meg is erősítette, hogy ő bizony nagyon szeretné, ha neki is lenne egy olyan, mint amin a kórházban szokott játszani.
Nem is kellett sok idő és hamarosan jelentkezett egy egész iskola, hogy szeretnének több gyermeknek is segíteni, köztük Márkónak is, hogy minél hamarabb tudjon játszani a saját hangszerén. A Tűzoltó utcai kórházban egy esős péntek délelőtt leptük meg Márkót, aki testvéreivel együtt volt kezelésen, és már várták a mentőt hogy hazavigye őket. Pintér Adrienn tanárnő képviselte a nagykovácsi Amerikai Iskola alsós diákjait, akik a 2014. évi Walk the Wish rendezvényen sétáltak azért, hogy meglephessék a kisfiút a szintijével. Amikor átnyújtotta neki a hatalmas dobozt, Márkó először csak nézett, majd amikor kibontotta és meglátta a hangszert csak egyetlen kérdése volt: „Hazavihetem?”
Hát persze hogy haza, és mielőtt útnak indult volna a család, azért még egy rövid koncertre is sor került és a saját fülünkkel hallhattunk, hogy milyen zene-bona fogja betölteni a család házát ezentúl.
Kívánjuk Márkó, hogy nagyon sok kedvenc dalt tudj lejátszani rajta, és sok-sok boldog órát tölts a szintetizátoroddal.
kívánság koordinátor
Budapest, 2014/10/16
Xavér Leó (3 éves, Nagyszekeres)
Xavér 3 éves, aki nagyon vágyott egy elefántos ágyneműre, hiszen napjai nagy részét kórházban tölti.
A nővérkék az ajándékát kiegészítették egy játék kombájnnal, mivel a kisfiú nagyon szereti a mezőgazdasági gépeket.
Xavér nagyon beteg, de még így is szívből örült az autónak.
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2014. 10. 07.
Ádám (17 éves, Sarród-Fertőújlak fp.)
Ádám 18 éves, már kicsi kora óta érdeklik az autók, traktorok, motorok. Már 4 évesen az apa ölében ülve „vezette” a traktort. Ádám a csornai Csukás Zoltán Mezőgazdasági Iskolában traktorosnak tanul - nem is lepődtünk meg, mikor ezt meghallottuk. Kívánsága is ehhez kapcsolódott: szerette volna megtanulni az autóvezetés csínját-bínját.
Ádám minden vizsgája elsőre sikerült, nagyon ügyesen vette az akadályokat.
kívánság-koordinátor
Szombathely, 2014. október 01.
Liliána Alexandra (10 éves, Tarany)
Csodalámpás rózsaszín álom!
Gyors egyeztetés, ügyes csomagszállítók, azonnali telefonbeszélgetés és máris teljesül egy kívánság. Ez persze a könnyebbik része. Mindezt egy profi csapat profi szervező munkája előzte meg.
Nekem, csodalánynak már”csak” a legkönnyebb (nem mindig!) feladat jutott, átadni egy kislány álmát, egy laptopot! Zala Megyei Kórház gyerekosztályára toppantam be meglepetésszerűen egy rózsaszínbe öltözött kislányhoz, rózsaszín tokos laptoppal. Igazi meglepetés érte Liliánát, még a kis szája is tátva maradt. Nem is merte elhinni, hogy a kívánsága ilyen gyorsan teljesül.
A szép fekete hajú, cserfes kislányka apukája segítségével küzd a betegséggel, rehabilitáción volt a kórházban. A laptop a kórházi bent tartózkodást könnyíti meg, és az otthon maradottakkal való kapcsolattartást segíti. Mondta is nevetve:”Anya ugye semmiről nem tud? Hamarosan megírom neki az új laptopomon!
Kislányt magára hagytam, hadd gyönyörködjön ajándékában és készülődjön a reá váró gyógyúszásra!
kívánság koordinátor
Zalaegerszeg, 2014.10.16.
Laura (14 éves, Nagykanizsa)
Laura Harry Potter igen nagy rajongója. Az összes könyvet elolvasta, látta a filmeket is, ezért sem volt meglepő, hogy kérdésünkre, mi lenne a vágya, azt kérte, vigyük el Londonba és a Harry Potter múzeumba, a forgatási helyszínekre.
Izgatottan készültünk az útra, hiszen ki ne szeretne Harry Potter nyomában járni?
Mi csodalámpások is rajongói vagyunk a könyvnek, többször láttuk a filmeket is, kíváncsian vártuk, milyen lesz a múzeum. Mint utóbb kiderült a múzeum a Warner Bros. Stúdiója, az, ahol a jelenetek nagy részét forgatták. Persze Anglia szerte járt a stáb, Oxfordban és Londonban is több részt filmeztek.
A repülő szombat hajnalban indult, és Laura és édesanyja, Mónika, kedves támogatóink, a Hilton Budapest Hotel vezetőségének meghívására náluk tölthettek egy éjszakát:
Laura szavaival élve már a kezdet fantasztikus volt, mindennel elhalmozták őket, vagyis ahogyan Mónika a Facebook-on megfogalmazta:
"A Hilton Budapest csapata így fogadta Laurát a nagy Londoni utazás előtt. Ezúton szeretnénk megköszöni a lehetőséget hogy egy ilyen gyönyörű szállodában tölthettük el az esténket. És hogy olyan fogadtatásban volt részünk amire Laura szavaival élve "Anya engem itt mindenki ismer? –Igen! Laura itt most mindenki a te kedvedben jár most te vagy a "sztárvendég" itt."
Laura a Hilton Budapest Hotel belső híreiben is szerepelt
És hogy milyen is volt a teljes kirándulás? Erről Laura és édesanyja sorai tükrözik vissza azt az élményt, amiben mindannyiunknak része volt:
"Laurának volt egy nagy álma. Eljutni Londonba várost nézni elmenni a Harry Potter filmstúdióba. A Csodalámpa alapitvány dzsinnje teljesítette Laura vágyát. Köszönjük az alapítványnak, hogy egy csodálatos utat szerveztek. Hálás köszönet Patzauer Évának, hogy létrehoztak az országban egy ilyen alapítványt, ahol VALÓBAN teljesítik a gyerekek nagy álmát és elfeledtetik ha csak pár napra is velük azt amiben Ők vannak. Kizökkentik a hétköznapi dolgokból és örök élményt nyújtanak nekik.
/ 18
Saját tapasztalat és számomra a lányomtól a legszebb mondat "persze menjünk nem fáj" sorolhatnám hogy "milyen szép", Jaj de jó", mert minden ilyen ehhez hasonló mondat elhangzott Laurától, de az, hogy 257 lépcsőfokot megtett, úgy hogy végig mosolygott, átsétált a parkokon és "nem fáj mehetünk" teljesen kivirult a képeken, a mosolyok szerintem magáért beszélnek.
Elmehetett egy olyan filmstúdióba ahol a kedvelt filmjét forgatták amelyik végül is végigkísérte őt gyermekkorában, óriási élmény volt. Hálás köszönet a Csodalámpának, az önkénteseknek akik a szervezésben segítettek, a támogatóknak, mindenkinek, aki csak egy kicsit is benne volt abba hogy Laura vágya teljesüljön."
Nagyon köszönjük a Hilton Budapest Hotel vezetőségének és kollégáinak a szíves fogadtatásért, a kanadai HollisWealth cégnek a támogatásért és természetesen a Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskola diákjainak, szüleiknek és tanáraiknak, hogy sétáltak Laura álmáért.
Külön köszönjük Londonban élő önkénteseinknek, Annamarinak, Krisztinek és Brigittának, hogy ők is bekapcsolódtak a szervezésbe és a "kivitelezésbe", ezzel is plusz örömet szereztek Laurának.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2014.10.30.
Korábbi bejegyzések
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004
Korábbi bejegyzések
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004