2017-08

Zoi (8 éves, Nagycsepely)


Titok volt, nem szóltunk Zoinak, hogy mire készülünk. Aztán megjelentem a szobája ajtajában, ránéztem és megkérdeztem:
- Emlékszel, kívántál valamit a Dzsinntől?

Ő kis termetéhez képest majd kiugrott az ágyból, repkedett örömében és mondogatta:
- Beteg baba, beteg baba. Már a Jézuskától is kértem, de ő nem hozott.

Amint átadtuk neki az ajándékát, a Cicciobello interaktív beteg babát, szép lassan „elvesztettük”a kislányt. Ő már etetett, itatott, lázat mért. Néha szólt nekünk, hogy hozzunk elemet gyorsan, mert az szükséges lesz vagy kell csavarhúzó is. Aztán elmerült az ápolásban és szakszerű mozdulatai segítségével meggyógyította a babáját.

Megható érzés volt látni az örömét és azt, ahogy egy súlyos beteg kicsi lány teljes szívvel GYÓGYÍT!!




Köszönjük a Firstmed-FMC Kft. támogatását, azt, hogy munkatársuk, Málnási Kinga, személyesen is részt vett az ajándékozáson!


Veres Erzsébet
kívánság-koordinátor
Budapest, 2017.07.06.

Zalán (2 éves, Sülysáp)


Éppen befejezték a csodaszép kerti játszótér összeszerelését a kedves készítők, amikor megérkeztem. Így tudtam készíteni rögtön egy képet a még használatlan játékról.

Amíg a munka folyt, addig a szülők még a rolót is lehúzták, hogy a kicsi fiú ne sejtsen semmit. Miután a "bácsik" elmentek, megismerkedtem Zalánnal és megmutattam neki az udvaron lévő építményt.

Kis segítséggel, de azonnal birtokba vette ajándékát, mindent kipróbált rajta testvérével együtt. A kisfiú sokáig nem játszhatott a szabadban, a nagy melegre és állapotára való tekintettel, ám kívánom, hogy egyre több időt tölthessen ezen a nagyszerű játékon.

Mielőbbi gyógyulást kívánok Zalán, a Csodalámpa Alapítvány összes munkatársa és támogatója nevében!




Köszönjük a felajánlást a Kimlei Sárkányok Vízisport Egyesület által szervezett IV.Szigetközi Sárkányhajó Sport és Gyermek Fesztivál részvevőinek, akik tombola- és zsákbamacska-vásárlásukkal segítették e kívánság teljesülését!


Czakóné Bálint Judit
kívánság-koordinátor
Sülysáp, 2017.08.11.

Zalán családjának kedves levelét ide kattintva olvashatja el

Tifani (17 éves, Rimóc)



Tifani a kórteremben éppen a doktornőjével és az anyukájával beszélgetett, amikor megjelentem és elmondtam neki, hogy a Csodalámpa Alapítványtól jöttem. Nagy öröm volt számára, mikor átadtam a laptopot. És amikor kiderült, hogy fehér színű, olyan, amilyenre vágyott, még nagyobb lett a boldogság…

Édesanyja elmondta, lányára még hosszú kezelés vár, és közeleg az érettségi is, így Tifani számára nagy segítséget jelent a laptop, mert a kórházban és otthon is folyamatosan tud majd tanulni.

A nagylány azonnal be is kapcsolta a gépet és megmutatta, hogy - mint a fiatalok nagy többsége - informatika terén milyen ügyes és tájékozott.

Tifaninak mielőbbi gyógyulást és jó tanulást kívánunk!


Köszönjük a Magyar Nemzeti Bank támogatását, segítségükkel egy újabb kívánságot tudtunk teljesíteni, és egy szép fiatal lánynak nagy örömöt szereztünk.


Szörényi Dalma
kívánság-koordinátor
Budapest, 2017.08.10.

Panna (12 éves, Sióagárd)


Panna édesanyja így emlékezik:

Panna kívánsága a Csodalámpától egy látogatás volt a németországi Legoland-be, Günzburgba. Günzburg egy kb. 20.000 lakosú kisváros, 10 perces autóútra innen hamar Legolandbe értünk. Már a messziről látható Legoland zászló és a színes bejárat rengeteg élményt ígért, és nem is csalódtunk. Legoland egy igazi, nagyon okosan kialakított kalandpark, ahol a felnőttek is megtalálják a maguk szórakozását.

Rögtön a belépéskor kiszúrtuk az első hullámvasutat, ahol négyszemélyes kis legókocsit utánzó járművel száguldoztunk a síneken. Nagyon élveztük, főleg Panna, aki a második hullámvasutat sem hagyta ki. Furfangos volt ennek a kialakítása, úgy indult a kaland, hogy egy várban találtuk magunkat, itt egy kisvasútba ültünk be, és úgy gondoltuk, hogy körbevisz minket a várban. Így is volt. Eleinte kacsáztunk a konyhában, kínzókamrában, a kincses teremben, természetesen minden legóból volt kirakva, aztán zutty, eltűntünk egy sötét folyosón, aztán ki a szabadba, a fák közé. Szenzációs volt!

A park közepén német, svájci, osztrák, holland városkák híres épületei, utcái lettek megépítve, mindegyikről kis táblák adtak információt, miért is híresek. Ezek a városok, hajók, épületek darabja sok-sok tízezer legóból lett felépítve, és ezek azok a kisméretű legók, ami a boltokban is kaphatóak. A parkban sétálva a Star Wars rajongók – mint Panna is – kardozhattunk Darth Vaderrel, találkozhattunk Yoda mesterrel, R2D2-val. a figurák legóból készültek, és nagyon élethűek voltak.

Felültünk egy kör alakú csupa üvegfalú kabinba, ami egy rúd mentén felhúzott minket a park fölé és körbe fordulva a rúd körül jó messze elláttunk a vidéken. Atlantisz elsüllyedt világát is megidézték itt, rövid vetítés után egy akváriumszobában találtuk magunkat, különleges tengeri élőlények között legóból kirakott tengeralattjárók, búvárok bukkantak fel. Ültünk kalózhajón, forgó csészealjakon, egy barlangban még gonosz harcosok ellen is küzdhettünk, persze csak utánozva a mozdulatokat, de családos szinten Legoland-csúcsot állítottunk be. Sokat sétáltunk, ámuldoztunk a hatalmas fáraón, T-rex-en, balettozó zsiráfon.

Nyitástól zárásig, minden időt kihasználva nagyon szép napot töltöttünk együtt, Pannának óriási örömöt szerzett ez a kaland. Köszönjük a Csodalámpa Alapítványnak és a szponzoroknak, akik hozzásegítették Pannát, hogy eljusson erre a messzi helyre, ahol tényleg minden a LEGO-ról szólt, ami Panna kedvenc időtöltése.

Be is dobtunk egy 10 Ft-os a „mini Rajnába”, hogy visszatérünk majd...

Panna édesanyja
2017. augusztus 14.





Köszönjük a Panalpina Magyarország Kft., a KLM és magántámogatóink segtségét!



Bence (11 éves, Törökszentmiklós-Surjány)



Bencével a kórházban tudtam találkozni. Nagy meglepetés és öröm volt számára, amikor átadtam a LEGO dobozokat, benne azok a játékok, melyekre annyira vágyott. Elmondta, hogy otthon már hány LEGO játéka van, és ezekből miket tud építeni…

Sajnos a látogatásomat rövid időn belül be kellett fejeznem, mert Bence - az infúziós kezelés mellékhatásai miatt - nem érezte jól magát.

Reméljük, hogy rövidesen jobban lesz, és a kórházban töltendő napokat elviselhetőbbé teszi e sok türelmet és koncentrációs készséget igénylő játék.

Bencének mielőbbi gyógyulást kívánunk.


Köszönjük a LEGO Manufacturing Kft. újabb támogatását!


Szörényi Dalma
kívánság-koordinátor
Budapest, 2017.08.10.

Anna (9 éves, Nyíregyháza)


Annácskának, a nyíregyházi 9 éves kislánynak a kívánsága egy laptop volt. Ezért érkeztünk meg otthonukba egy péntek délután, hogy átadjuk a várva várt ajándékot. Fülig érő mosollyal, bár kicsit megszeppenve fogadott minket.

A doboz kibontásához kért némi segítséget, de miután meglátta az igazán csajos, piros színű laptopot, csillogó szemmel folytatta a kicsomagolást, immár egyedül. Annácska mosolyából bőven maradt a fényképezésig és egész ottlétünket végigkísérte a vidámság.

A gépre a tanulás megkönnyítése miatt van szüksége, bár már egyre kevesebb időt tölt kórházban, ami remélünk, így is marad. Szüleitől megtudtuk, hogy nagyon jól tanul. Osztálytársai, tanárai mellette állnak és segítik őt.

Bízunk benne, hogy ezzel az ajándékkal mi is hozzájárultunk gyógyulásához.


Köszönjük Szabó Zoltán úrnak, kedves támogatónknak az adományát és az alaszkai Iditarod szánhúzó kutyák versenyén egyedüli magyarként résztvevő Balogh Ottó úrnak, hogy Anna álma is valóra válhatott!


Alagi Enikő és Alagi János
kívánság-koordinátorok
Nyíregyháza, 2017.07.07.

Adrienn Jázmin (4 éves, Kaposvár)


Adrienn egy játszóteret szeretett volna, mert azon nemcsak ő, hanem testvérei is játszhatnak.

Kívánsága egy szép augusztusi délutánon teljesült, mikor ismeretlen bácsik jöttek, és összeszerelték álmai játszóterét az udvarukban. A gyerekek azonnal birtokukba vették és nagy örömmel próbálták ki a hintákat és a csúszdát.

Kívánjuk, hogy legyen benne sok örömed Adrienn!




Köszönjük a Magyar Nemzeti Bank támogatását!


Varga Ákos
kívánság-koordinátor
Kaposvár, 2017.08.23.

MILÁN (4, BUDAPEST)

Milán aranyos kisfiú, szüleivel és nővérével, kissé csodálkozva érkezett meg a Csodalámpa irodájába. Mit keresnek ők itt az íróasztalok, számítógépek mellett? Sehol egy dzsinn, sehol egy játék, vagy egy X-Box - mert persze néhány papírlappal álcáztam a jókora dobozt...

Megkérdeztem:
- Milán, jól tudom, hogy te kértél valamit a Csodalámpától? Mit is pontosan?

A helyes válasz után persze nem feszítettem tovább a húrt, elővarázsoltam a jókora dobozt és a három játékot: focis, autós, lego-s.

Milán szeme felcsillant, alig hitt a szemének - és bár a fotón a mosoly még kicsit bizonytalan, mire elbúcsúztunk az ajtónál a mosolya már fülig ért.

Kedves Milán, mielőbbi teljes gyógyulást és sok-sok vidám "X-Box-os" játékkal töltött órát kívánunk neked!

Milán nevében is köszönjük a Magyar Nemzeti Bank támogatását


Bakonyi Joli és Patzauer Gábor
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2017.08.17

Milán édesanyjának kedves üzenetét ide kattintva olvashatják el

Tamás (12 éves, Péteri)


Tamás kortársaihoz hasonlóan szereti a számítástechnikai csodákat. Így alapítványunktól is ilyen dolgot kért, egy iPadet!

A kisfiú sokszor és sok időt tölt kórházban, egyik ilyen alkalommal leptem meg a kórházi szobájában, és átadtam neki az ajándékát.

Láthatóan nagy örömet szereztünk!


Köszönjük az E.ON Hungária Zrt. támogatását!


Pálffy Szilvia
kívánság-koordinátor
Budapest, 2017.07.26.

Olivér (3 éves, Rohod)


Egy kis településre, Rohodra indultunk, hogy találkozzunk Olivérrel és szüleivel az otthonukban. Már korábban felállították a gyönyörű játszóteret, amit a kisfiú kért a Csodalámpától.

Érkezésünk után már ment is ki az udvarra, hogy megmutassa nekünk az ajándékot. Igazi kis örökmozgó! Bátran csúszott le a csúszdáról újra és újra. Vidáman pózolt a toronyban, hogy lefényképezhessük. A játszótérhez tartozó hintát szintén szívesen használja, édesapját kérve, hogy egyre magasabbra lökje.

Olivér nagyon sok időt töltött a kórházban születésétől fogva, de most már állapota lehetővé teszi, hogy egyre többet lehessen otthon. Reméljük, hogy sok örömet szerez majd neki ez a kerti játék, és egyre több időt tud tölteni a szabadban homokozással, csúszdázással és hintázással.




Köszönjük a Fekete család és magántámogatóink segítségét!

Alagi Enikő és Alagi János
kívánság-koordinátorok
Rohod, 2017.06.16.

Mária (17 éves, Jászladány)



Megint megsimogatta valaki a csodalámpát - és most két keréken gördült be Mária kívánsága.

A Tűzoltó utcai klinika ambulanciáján általában szomorú várakozással telik az idő, de ma nem így volt, a nagylány megkapta régi vágyát, egy rollert. Most még ugyan dobozban, de remélhetőleg délután már összeszerelve, üzembe helyezve használhatja is otthonában.

Kívánjuk, hogy önfeledten tudd számolni a gyógyulás felé megtett kilométereket!!


Köszönjük a Decathlon támogatását!


Nagymarosy Gábor
kívánság-koordinátor
Budapest, 2017.08.15.

Gábor (12 éves, Tata)


Gábor egy saját laptopot szeretett volna, amin kedvenc játékaival játszhat, netezhet.

Egy régi támogatónknak köszönhetően kívánsága hamar teljesülhetett. Gábor egy kontroll vizsgálatról érkezett támogatónk irodájába, hogy átvegye a szuper gépet. Gyorsan ki is bontottuk a dobozt, hogy közelebbről szemügyre vehesse az ajándékot.

Kívánjuk Gábor, hogy sokat játsszál a laptopodon!

Köszönjük Gábriel Péter ismételt támogatását!


Ratimorszky Beáta
kívánság-koordinátor
Budapest, 2017.08.14.


Emília (7 éves, Budapest)



A kis törékeny Emília sajnos hosszú időt kénytelen kórházban tölteni és bár a sok kezelést és szurit nagyon hősiesen viseli, talán a varázslatos mesevilág az egyetlen, amely igazán feledtetni tudja vele a nehéz kórházi időszakot.

Rajong a mesékért, a rajzfilmekét. Édesanyja sokat mesél neki, de hát az élő képek, a megelevenedett mesefigurák...., az valami más, az tudja igazán megnyugtatni, kikapcsolni a pici lányt. Ezért aztán szinte természetes volt, hogy a kis Emi egy tabletet kért a dzsinntől, amin a világ legszebb és legérdekesebb meséit "élőben" megnézheti és így néha anya is kaphat néhány perc pihenőt.

A kis tündérlány nagyon izgatott lett, amikor meglátta a hátam mögül elővarázsolt dobozt és amint előkerült a nőiesen elegáns, vékony tablet, a pici lány örömtől csillogó szemekkel rám nézett és boldog mosollyal köszönte meg az ajándékot. Azonnal bekacsolta az "élő mesekönyvet" és boldogan mutogatta kis szobatársainak a dzsinn ajándékát. Anya segítségével rögtön hozzá is kezdett a készülék beüzemeléséhez, már nagyon várta, hogy megnézhesse kedvenc meséjét.

A pici lányt annyira elvarázsolta a komoly műszaki feladat, hogy a néhány perc múlva érkező gyógytornász Gabi néninek esélye sem volt rábeszélni a gyereket egy kis tornára. Gabi néni persze megértéssel fogadta a "helyzetet" és a kis Emi megígérte, hogy később bepótolja a mulasztást - persze csak ha már megnézte kedvenc meséjét!

Drága kicsi Emília, a Csodalámpa teles csapata kíván Neked mielőbbi teljes gyógyulást és nagyon sok örömöt a mesék világában!


Köszönjük a felajánlást a Kimlei Sárkányok Vízisport Egyesület által szervezett IV. Greiner Szigetközi Sárkányhajó Sport és Gyermek Fesztivál résztvevőinek, akik tombola- és zsákbamacska-vásárlásukkal, valamint támogatásukkal segítették e kívánság teljesülését!


Sipos Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Budapest, 2017.augusztus 14.

Csongor Oszlár (9, Székesfehérvár)

Csongor kívánsága az volt a Csodalámpától, hogy eljuthasson Moszkvába a Kidzania Parkba. Szerette volna látni, miféle városban tanult édesapja...

Egy péntek délelőtt egy nem kicsit izgatott Csongorral találkoztam a repülőtéren, aki még sohasem ült repülőgépen. Mire megérkeztünk Moszkvába, már elmúlt a félelme.

A moszkvai repülőtéren a Lotte Hotel autója várt minket és elvitt ebbe a gyönyörű szállodába, ahol már várta Csongort az igazgató úr, Mr. Adrian Gray, aki a megismerkedés után egy pici meglepetés ajándékkal is kedveskedett neki.

A hotel munkatársai fantasztikus programot állítottak össze Csongor számára.
Első nap Elena, idegenvezetőnk megmutatta nekünk a Vörös-teret , a Kreml épületét, a Vaszilij Blazsennij székesegyházat, valamint a GUM áruházat. A legenda szerint, ha valaki rubelt dob a GUM-ban lévő szökőkútba, visszatér Moszkvába. Ezt Csongor meg is tette.

/ 10



Miután elbűvölték őt a hatalmas épületek, múzeumlátogatás következett, elmentünk az Űrhajósok Múzeumába. Csongornak nagyon tetszettek az űrkabinok, az űrhajósok kiképzéséről készített film, az űrbe küldött kitömött kutyák másai. Megkereste a űrhajósok fényképei között Farkas Bertalan fotóját is.
Meglepetésként belebújhatott az egyik kiállított űrhajósruhába. Természetesen csináltunk róla fényképet.

A nap még nem fejeződött be: várt ránk a Márvány Palota és a Fegyvertár, valamint az Őrségváltás megtekintése. Este élményekben gazdagodva, de fáradtan tért vissza a kisfiú a hotelbe.

A következő nap csúcspontja volt a várva várt Kidzania Park.
Csongor vezetett ott repülőgépet, megtanult autót vezetni és 2 évre érvényes jogosítványt szerzett a Kidzania Parkba, volt tűzoltó, emeletes ház oltásában segített tűzoltóruhába beöltözve, autószerelő műhelyben autógumit szerelt. A tejgyárban pedig epres joghurtot készített. Szinte repültek az ott eltöltött órák.
Csongor fantasztikusan élvezte a programokat és csillogó szemmel lelkesedve indult el a sétahajókázásra a Moszkva folyón.

Az utolsó napon megnéztünk néhány szép moszkvai metróállomást, és a Győzelem Parkját. A hatalmas méretek, épületek, a nagy autóforgalom elbűvölt mindannyiunkat…

Hálásan köszönjük a Lotte Hotel Moscow igazgatójának, Adrian Gray úrnak és a hotel személyzetének a támogatást, a kedvességet és a csodálatos programokat köszönjük továbbá a FGSZ Zrt. segítségét Csongor álmának valóra váltásához! Köszönjük magántámogatóink segítségét!



Batári Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2017. augusztus 9.

Csongor kedves levele bármilyen beszámolónál többet mond:


Cintia Patrícia (10 éves, Csögle)



Cintia régóta szeretett volna egy piros laptopot, amin keresztül jobban tudja tartani a kapcsolatot barátaival és volt osztálytársaival.

Mikor a szülei által mondott "kontrollvizsgálatra megyünk " helyett találkozhattunk, és végre megkaphatta a várva várt ajándékot, nagyon boldog volt!!

Csak úgy csillogtak a mosolygós szemei! Csodálatos érzés volt látni ezt az örömöt és újra részt venni, jelen lenni egy óhaj-sóhaj teljesítésben!




Köszönjük az E.ON Hungária Zrt. támogatását!


Icsó Klári és Dobosi Hermina
kívánság-koordinátorok
Veszprém, 2017.08.10.

András (11 éves, Budapest)



Andrásnak sajnos elég hosszú időt kell kórházban töltenie és hamarosan itt van az iskolakezdés ideje. Elmesélte, hogy nem szeretne nagyon lemaradni a tanulásban, tanárai és pajtásai készséggel vállalják, hogy minden tananyagot megküldenek neki, már csak egy komoly laptop hiányzik ahhoz, hogy a folyamatos kommunikáció megvalósuljon közte és az iskola "tündérei" között.

A dzsinnek csak suhintania kellett a varázspálcával és a mosolygós kamasz fiúcska álma máris valóra válhatott! Nagyon sietett a dzsinn, hiszen komoly lelkiismeret furdalása lett volna, ha egy lelkes kis tanuló lemarad a "gonosz módon" már talán szeptember 2-án átküldésre váró igazi kobaktörő matek példák megoldásáról - a többi ínyenc feladatról nem is beszélve!

Andris egy rövid otthoni pihenő után éppen megérkezett a kórházba a következő kezelésre, amikor megleptük az ajándékkal - egy gyönyörű, ezüstszürke, mindentudó laptoppal. A boldogan csillogó szemek és a laptopot szeretettel simogató ujjak mindent elárultak, azonnal tudta a dzsinn, hogy a laptop kis gazdája nagy szeretettel és odafigyeléssel fogja kezelni a megvalósult álmot, sok-sok okos dolgot fog megtanulni a segítségével..., de azért néha egy kis huncutság is belefér az időbe, egy kis játék, önfeledt csevegés vagy titkos üzenetváltás a haverokkal!?

Kívánjuk, hogy nagyon sok örömöd teljen a laptop használatában, maradj mindig mosolygós, tanulj, okosodj és gyógyulj meg mielőbb!


Köszönjük az E.ON Hungária Zrt. támogatását, hiszen segítségükkel sikerült Andris álmát ilyen gyorsan valóra váltani.


Sipos Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Budapest, 2017. augusztus 14.

Vivien (16 éves, Lajosmizse)



2017.07.31-én délután 5 órára beszéltem meg Radics Vivien édesanyjával, hogy elviszem a kislány kívánságának megfelelően az új laptopot, a lakásban egy mosolygós, nagyon barátságos anya és lánya fogadott.

Vivi felbontotta az ajándékot, és szakszerűen üzembe helyezte. Addig anyukájával kitöltöttük a papírokat, és lefényképeztem a nagylányt.

Közben az édesanyja elmesélte Vivi kálváriáját, ami végül jóra fordult, Szegeden Dr. Vass Noémi lett a kezelőorvosa, aki azonnal megállapította a betegségét. Neki köszönhetik, hogy a kislány meggyógyult, ill. az állapota jelenleg tünetmentes. A 8. osztály elvégzése után szeretett volna a kislány dajkaképzőt végezni, reméljük ez az álma is egyszer valóra válik, most egy sokkal érettebb gondolkodású Vivi „született”, aki kis segítséggel meg fogja találni a helyét az életben.

Még egyszer szeretném tolmácsolni Vivi és édesanyja hálás köszönetét Vass doktornőnek, az emberségért, barátságért, és biztató szavakért!

Nagyon örültem, hogy ott lehettem náluk, és átadhattam a Csodalámpa ajándékát. Úgy gondolom, jó helyre került, és jó hasznát fogják venni. Nagyon szépen köszönik ők is a laptopot!


Köszönjük a Budapesti Értéktőzsde Zrt. támogatását!


Bekéné Kulai Éva
kívánság-koordinátor
Lajosmizse, 2017.07.31.

Rebeka Kata (14 éves, Szarvas)



Rebeka súlyos betegsége miatt komoly műtét előtt áll, úgy gondolta a hosszú kórházi napok alatt egy laptop segítségével gyorsabban telne az idő...

A kívánsága egy hónap alatt teljesült a Csodalámpa Alapítványnak köszönhetően. A kislány nagyon meglepődött, amikor a laptoppal a kezemben megjelentem előtte. Nem is jutott szóhoz a megilletődöttségtől. Mégis sikerült megtudnom tőle, hogy gimnáziumba készül, és a tanuláshoz van leginkább szüksége a laptopra. Arról álmodozik, hogy tanár lesz, remélem, valóra válnak a tervei.

Sok erőt és kitartást kívánok az álmai megvalósításához!


Köszönjük a Cisco Systems Hungary Ltd., valamint magántámogatóink segítségét!


Tatár Ágnes
kívánság-koordinátor
Szeged, 2017.07.19.

Patric (8 éves, Elek)



Patric nagyon hosszú ideig feküdt a szegedi gyermekklinikán, így ismertem meg őt. Mostanában csak bizonyos időközönként jár kontrollra, szerencsére egyre jobbak az eredményei.

Egy ilyen kontroll alkalmával adtuk át számára a Csodalámpa Alapítvány ajándékát: egy laptopot. A meglepetés igazán jól sikerült, az egész család nagyon boldog volt.

Patric leginkább játszani fog rajta, főleg focis, és autós játékokat. Magántanulóként is nagy hasznát veszi majd a gépnek, hiszen a tanulásban lesz majd segítségére.


Köszönjük magántámogatóinknak, köztük a PWC dolgozóinak a nagylelkű felajánlást, hogy futásukkal lehetővé tették a kívánság teljesítését!


Tatár Ágnes és Nagy Andrea
kívánság-koordinátorok
Szeged, 2017.06.28.

Nikolett (16 éves, Szeged)



Niki tavasz óta a klinika "vendége". A kezelései javában folynak, és a nyári szünet beköszöntésével a barátokkal, osztálytársakkal a kapcsolattartás nehezebb lett. Kívánsága egy okostelefon volt, vágya gyorsan és számára teljesen váratlanul teljesült is.

Éppen csak "beugrottak" a klinikára egyeztetni a doktornővel, mikor találkoztunk és mondtam, hogy mindjárt jövök, várjanak. Niki nem tudta, hogy mi történik, így, mikor megérkeztem a szépen becsomagolt telefonnal, nagy volt az öröm. A fotón ez nem látszik sajnos, mivel a maszk eltakarta a nagylány szép arcát.

Sok örömet a használatában és minden jót kívánva búcsúztunk.


Köszönjük a Magyar Nemzeti Bank támogatását!


Nagy Andrea
kívánság-koordinátor
Szeged, 2017. augusztus 4.

Beatrix (12 éves, Boldva)



Beatrix 12 éves, Miskolcon a GYEK-ben gyógyítják. Élete minden perce a lovakról szól. Négy éves korától lovagol. A ruháin, tolltartóján, ágyneműjén lovak képei láthatóak. Mi mást is felelhetett volna arra kérdésemre, hogy mit szeretne a Csodalámpától, mint azt hogy egy lovat. Kicsit megdöbbentem a gyors és határozott kijelentéstől, de Beatrix elmesélte, mi minden köti a lóhoz, a lovagláshoz. Elmondott sok mindent a lovakról, lovaglásról, s így megértettem, hogy miért is nagy álma egy 7 évnél idősebb, sárga kanca. Természetesen szülei és orvosa is beleegyeztek abba, hogy Beatrix megkaphassa a lovat.

Édesapja otthon hozzákezdett építeni az istállót, hogy amikorra meg lesz a lovacska, már tudják hová tenni. S végre eljött a várva várt nap, amikor Beatrix élete nagy álma beteljesült.
Amikor megpillantotta a sárga kancát, szeme megtelt örömkönnyekkel.

„Megvagy! Tényleg, megvagy! Az enyém vagy lovacska!” - suttogta halkan a kislány.

Körbenézegette, simogatta, beszélt a lovához. Nagyon megható pillanatok voltak! Aztán felkantározták a Bóbita névre hallgató lovat. Nyereg került a hátára, s Beatrix végre felülhetett a saját lovára. Látszott, ismerkednek egymással, de mindketten jól érzik magukat egymás társaságában. Beatrix szüleinek szemében hálakönnyek csillogtak. Nagyon meg voltak hatódva ők is. Hiszen annyi hosszú, kórházban töltött hónap után végre igazán boldognak látták kislányukat. És Beatrix csak lovagolt, rótta a köröket az immáron saját lován!!

Kedves Beatrix!
Mit is kívánhatnánk neked ez után a megható kívánságteljesítés után? Először is jó egészséget, nagyon sok örömöt ehhez a szép sárga kancához. Legyetek sok - sok évig nagyon jó barátok!


Köszönjük az FGSZ Zrt. támogatását!


Tatárné Csonka Zsuzsanna
és Adorján László
kívánság-koordinátorok
Boldva, 2017. 06.01.

Alíz (15 éves, Sáránd)



Aliz egy cserfes nagylány, akinek régóta vágya volt egy új tablet, mivel a régi tönkrement. Egy szép nyári nap meg is történt a csoda!

Amikor meglátta a lányos színű szerkezetet, nagy boldogság ült az arcára, elkezdte kibontani, bekapcsolta és máris internetezett. Ezek után Alizhoz szólni nem lehetett, se kép se hang - csak a tablet.

Remélem, sok örömöd lesz benne!


Köszönjük a UniCreditbank Hungary Zrt. támogatását!


Bobkó Stella
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2017. 07.19.

Miklós (10 éves, Budapest)



Miklóskára hosszú kezeléssorozatok várnak még, a kórházban egyágyas szobában, a többi gyerektől elszeparáltan fekszik, így gyakran unatkozik. A Csodalámpától ezért egy laptopot kért, hogy játszhasson, internetezhessen rajta, ősztől pedig a tanulásra is tudja majd használni.

A kisfiút pár napra hazaengedték, így az ünnepélyes átadásra a támogató, Gábriel Péter úr irodájában kerülhetett sor. Miklóska izgatottan várta a meglepetést, de amikor a kezébe adták a hatalmas dobozt, kicsit megszeppent. Persze azért rögtön ki kellett próbálni a gyönyörű laptopot.

Kívánjuk Miklóska, hogy a laptop segítségével gyorsabban teljen az idő a kórházban!

Köszönjük Gábriel Péter ismételt támogatását!


Ratimorszky Beáta
kívánság-koordinátor
Budapest, 2017.07.24.

Krisztián (13 éves, Eger)



Július utolsó hétvégéjén három kívánság is teljesülhetett. A 17 éves Benedek, a 13 éves Krisztián és a 15 éves Kristóf négy napot tölthettek a Hungaroringen. A Magyar Nagydíj eseményeit a helyszínen követhették végig és élőben szurkolhattak kedvenc pilótáiknak a tribünről.

Csütörtökön a fiúk egy órát töltöttek a paddockban. Végig nézhették, hogy a paddock végén hogyan nyilatkoznak a sajtónak a pilóták. Majd ellátogathattak a Red Bull csapathoz. Vendégül látták a fiúkat a Red Bull motorhome komplexumában. Itt találkoztak a két Red Bull pilótával, Daniel Ricciardóval és Max Verstappennel. Mind a három fiú kapott egy baseball sapkát a csapattól, amit a két pilóta dedikált nekik. Max és Daniel nagyon kedvesek és közvetlenek voltak, boldogan fotózkodtak a kis rajongókkal.

Benedek minden pillanatot videóra vett, hogy a családjával is meg tudja osztani a látottakat.

Kristóf a minden pilótától gyűjtött be egy-egy autogramot, akivel találkozott a séta során.

Krisztán pedig a mennyországban érzete magát, hiszen kedvenc pilótájával, Verstappennel találkozhatott.

A paddockban sétálva a televíziós kommentátorral, Szujó Zoltánnal is beszélhettek és még közös fényképeket is készíthettek.

Fantasztikus élmény volt a paddockban töltött idő, mind a három fiú arcán tükröződött az ámulat és az a leírhatatlan élmény, hogy oda bejuthattak. Minden négyzetcentiméterét bejárták, miközben folyamatosan készültek a fotók és videók. Rengeteg élménnyel és sok autogrammal térhettek haza a nap végén.

Felejthetetlen élményben részesültek a Hungaroringen töltött négy napon, és örülök, hogy ezeknek a pillanatoknak részese és tanúja lehettem önkéntesként.




Nagyon köszönjük a Hungaroring Sport Zrt. és a Red Bull Hungária Kft. vezetőinek, illetve a munkatársainak, valamint a Red Bull Racing csapatának, hogy közösen teljesítették a három „csodalámpás” gyermek kívánságát, egy életre szóló élmény szerezve nekik. Hálásak vagyunk, hogy a gyerekek és kísérőik a legkiemeltebb helyekre kaptak jegyet, és betekinthettek a Forma1 kulisszatitkaiba is.



Ficzere Edina
kívánság-koordinátor
Mogyoród, 2017. július 27-30.

Kristóf (15 éves, Budapest)



Július utolsó hétvégéjén három kívánság is teljesülhetett. A 17 éves Benedek, a 13 éves Krisztián és a 15 éves Kristóf négy napot tölthettek a Hungaroringen. A Magyar Nagydíj eseményeit a helyszínen követhették végig és élőben szurkolhattak kedvenc pilótáiknak a tribünről.

Csütörtökön a fiúk egy órát töltöttek a paddockban. Végig nézhették, hogy a paddock végén hogyan nyilatkoznak a sajtónak a pilóták. Majd ellátogathattak a Red Bull csapathoz. Vendégül látták a fiúkat a Red Bull motorhome komplexumában. Itt találkoztak a két Red Bull pilótával, Daniel Ricciardóval és Max Verstappennel. Mind a három fiú kapott egy baseball sapkát a csapattól, amit a két pilóta dedikált nekik. Max és Daniel nagyon kedvesek és közvetlenek voltak, boldogan fotózkodtak a kis rajongókkal.

Benedek minden pillanatot videóra vett, hogy a családjával is meg tudja osztani a látottakat.

Kristóf a minden pilótától gyűjtött be egy-egy autogramot, akivel találkozott a séta során.

Krisztán pedig a mennyországban érzete magát, hiszen kedvenc pilótájával, Verstappennel találkozhatott.

A paddockban sétálva a televíziós kommentátorral, Szujó Zoltánnal is beszélhettek és még közös fényképeket is készíthettek.

Fantasztikus élmény volt a paddockban töltött idő, mind a három fiú arcán tükröződött az ámulat és az a leírhatatlan élmény, hogy oda bejuthattak. Minden négyzetcentiméterét bejárták, miközben folyamatosan készültek a fotók és videók. Rengeteg élménnyel és sok autogrammal térhettek haza a nap végén.

Felejthetetlen élményben részesültek a Hungaroringen töltött négy napon, és örülök, hogy ezeknek a pillanatoknak részese és tanúja lehettem önkéntesként.




Nagyon köszönjük a Hungaroring Sport Zrt. és a Red Bull Hungária Kft. vezetőinek, illetve a munkatársainak, valamint a Red Bull Racing csapatának, hogy közösen teljesítették a három „csodalámpás” gyermek kívánságát, egy életre szóló élmény szerezve nekik. Hálásak vagyunk, hogy a gyerekek és kísérőik a legkiemeltebb helyekre kaptak jegyet, és betekinthettek a Forma1 kulisszatitkaiba is.



Ficzere Edina
kívánság-koordinátor
Mogyoród, 2017. július 27-30.

Benedek (17 éves, Szada)



Július utolsó hétvégéjén három kívánság is teljesülhetett. A 17 éves Benedek, a 13 éves Krisztián és a 15 éves Kristóf négy napot tölthettek a Hungaroringen. A Magyar Nagydíj eseményeit a helyszínen követhették végig és élőben szurkolhattak kedvenc pilótáiknak a tribünről.

Csütörtökön a fiúk egy órát töltöttek a paddockban. Végig nézhették, hogy a paddock végén hogyan nyilatkoznak a sajtónak a pilóták. Majd ellátogathattak a Red Bull csapathoz. Vendégül látták a fiúkat a Red Bull motorhome komplexumában. Itt találkoztak a két Red Bull pilótával, Daniel Ricciardóval és Max Verstappennel. Mind a három fiú kapott egy baseball sapkát a csapattól, amit a két pilóta dedikált nekik. Max és Daniel nagyon kedvesek és közvetlenek voltak, boldogan fotózkodtak a kis rajongókkal.

Benedek minden pillanatot videóra vett, hogy a családjával is meg tudja osztani a látottakat.

Kristóf a minden pilótától gyűjtött be egy-egy autogramot, akivel találkozott a séta során.

Krisztán pedig a mennyországban érzete magát, hiszen kedvenc pilótájával, Verstappennel találkozhatott.

A paddockban sétálva a televíziós kommentátorral, Szujó Zoltánnal is beszélhettek és még közös fényképeket is készíthettek.

Fantasztikus élmény volt a paddockban töltött idő, mind a három fiú arcán tükröződött az ámulat és az a leírhatatlan élmény, hogy oda bejuthattak. Minden négyzetcentiméterét bejárták, miközben folyamatosan készültek a fotók és videók. Rengeteg élménnyel és sok autogrammal térhettek haza a nap végén.

Felejthetetlen élményben részesültek a Hungaroringen töltött négy napon, és örülök, hogy ezeknek a pillanatoknak részese és tanúja lehettem önkéntesként.




Nagyon köszönjük a Hungaroring Sport Zrt. és a Red Bull Hungária Kft. vezetőinek, illetve a munkatársainak, valamint a Red Bull Racing csapatának, hogy közösen teljesítették a három „csodalámpás” gyermek kívánságát, egy életre szóló élmény szerezve nekik. Hálásak vagyunk, hogy a gyerekek és kísérőik a legkiemeltebb helyekre kaptak jegyet, és betekinthettek a Forma1 kulisszatitkaiba is.



Ficzere Edina
kívánság-koordinátor
Mogyoród, 2017. július 27-30.

Bence (9 éves, Ács)

Bence sokat gondolkodott, mit is kérjen az alapítványunktól, egyszer módosította is a kívánságát…
Végül egy asztali PC mellett döntött, ami csak az övé lesz, bármikor odaülhet mellé, hiszen nagyon szeret játszani, filmet nézni , szörfölni a különböző oldalakon és korosztályához hasonlóan így tartja a kapcsolatot a barátaival is.

A szülőkkel egyeztetve, Bence számára meglepetésként léptem be a kórterembe a nagy dobozokkal. A nagyfiú az ágyban feküdt, fel sem kelhetett hosszú ideig, mivel előtte esett át egy komoly beavatkozáson.
Arcát látva éreztem, jókor jöttem, a szomorkás tekintet azonnal felderült, amint meglátta a csomagot.

Segítettünk annak kibontásában, ahogy előkerült a monitor, a billentyűzet, Bence egy kicsit elpityeredett, majd mi is…

Jó volt látni a beteg határtalan örömét, megnyugodtam, mert sikerült elterelni a figyelmét a kórházi megpróbáltatásokról.



Ezúton is szeretnénk megköszönni magántámogatóink, köztük a Corinthia Hotel Budapest nagylelkű vendégeinek önzetlen támogatását, mely lehetővé tette e kívánság teljesítését!



Pálffy Szilvia
kívánság-koordinátor
Budapest, 2017. 07.26.


Archívum

Archívum


Belépés