2024-07

Veronika (18 éves, Kerepes)


Veronika régóta szeretett volna Barcelonába eljutni, így nem kellett sokat gondolkoznia, amikor megkérdeztük, mi lenne a kívánsága. Már a kiutazás is különleges élmény volt, egy speciális szerkezettel emelték fel a repülőgéphez a kerekesszékében, a kapitány külön köszöntötte őt, majd kis ajándékcsomaggal is meglepte a Wizz Air személyzete. Leszállás után pedig lehetősége volt rövid időre bekukkantani a pilótafülkébe.

A Barcelonában töltött időben igyekeztünk minél több helyet felfedezni Ronival. Természetesen megnéztük a Sagrada Familiát, elsétáltunk a híres La Ramblán a Kolumbusz szoborhoz, libegővel felmentünk a várhoz, kirándultunk a Güell Parkban, különböző finomságokat kóstolgattunk a La Boqueria piacon, és persze a tengerpart sem maradhatott ki.

Élményekkel telve indultunk haza Barcelonából.


/ 7




Köszönjük támogatóinknak, a Wizz Air Hungary Zrt.-nek, a Henkel Magyarország Kft-nek, a Provident Pénzügyi Zrt.-nek, a CHARITIES AID FOUNDATION OF AMERICA-nak, valamint magántámogatóinknak, hogy életre szóló élményt szerezhettünk segítségükkel Veronikának!


Vándor Bálint
kívánság-koordinátor
Barcelona, 2024. július 8.

Mira Kata (13 éves, Cegléd)


Míra kívánsága a Csodalámpától egy közös nyaralás volt a családjával, mégpedig a Hotel Pangeában.

Míra amint érkezésükkor meglátta a szállodával szembeni tavat, alig várta, hogy csobbanhasson egyet a hűsítő vízben. Az állatparkban szeretné megnézi a cápa és a jegesmedve látványetetését. Este a tó körül egy nagyot sétálnak, esznek egy lángost és megnézik a zenélő szökőkutat is. Nyaralásuk során pedig a híres nyíregyházi kiflis gyrost is szeretnék megkóstolni.




Köszönjük a Kontron Kft. támogatását, mellyel teljesíthettük Míra kívánságát.


Kanyári Liza
kívánság-koordinátor
Nyíregyháza, 2024.07.22.

Kristóf Bence (6 éves, Kölked)


Kristóf kívánsága a Csodalámpától az volt, hogy a családjával együtt nyaralhasson a Balaton partján és egész nap fürödhessen ebben a hatalmas tóban.

Kristófnak nagyon tetszett a Danubius Hotel Annabella és kipróbálta a szálloda medencéjét is, de a fürdőzés mégiscsak a természetes vízben volt a nagyobb élmény.

Szerencsére az időjárás is Kristóf mellett állt, így nem volt akadálya az egész napos pancsolásnak.




Köszönjük a Danubius Hotels Group támogatását, mellyel teljesíthettük Kristóf kívánságát!


Icsó Klára
kívánság-koordinátor
Balatonfüred. 2024.07.23.

Dániel Brandon (12 éves, Budapest)



Dani kedvenc tantárgya a matek és a történelem, informatikával szeretne foglalkozni a jövőben. Elkötelezett Star Wars rajongó, sok ehhez kapcsolódó játéka van már.

A Csodalámpától PS5 játékokat kért, amelyek még hiányoztak a készletéből és egy kontrollert, hogy a barátaival vagy az anyukájával együtt is tudjon játszani.

Jó szórakozást kívánunk Daninak!


Köszönjük a DM Kft. támogatását, segítségükkel teljesíthettük Dani kívánságát!


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.07.25.

Maximilián Sándor (17 éves, Alsózsolca)


Maximilián éppen szakmai gyakorlaton volt, amikor értesítettem, hogy megérkezett a Playstation, amit annyira szeretett volna. Nagyon örült a hírnek, sietett is ahogy tudott, hogy mielőbb átvegye ezt a szuper játékgépet a plusz meglepetéssel, egy hozzá való izgalmas játékkal.


Köszönjük magántámogatóinknak, köztük Szilviának és Balázsnak, hogy segítségükkel örömet szerezhettünk Maximiliánnak.


Misó Péterné
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2024. 07.27.

DORINA LIZA (16, MAKÓ)


Dorina egy tengerparti nyaralást kért a Csodalámpától, és szeretett volna repülővel eljutni oda, mivel még sosem repült. Már a kiutazás is különleges élmény volt, a repülőgépre elsőként szállhatott fel, ahol a kapitány köszöntötte őt, majd kis ajándékcsomaggal is meglepte a Wizz Air személyzete. Leszállás után pedig lehetősége volt rövid időre bekukkantani a pilótafülkébe.

Barcelonából egy órás utazás várt ránk Salouig, ahol a szállásunk volt. Érkezés után természetesen rögtön le is sétáltunk a tengerpartra, kipróbáltuk, mennyire meleg a tenger, milyen mezítláb sétálni a homokban. A következő napot a PortAventura vidámparkban töltöttük, délután pedig a Ferrari Land park sem maradhatott ki a sorból. Az idő szerencsére kedvező volt mind a fürdésre, mind pedig sétára, így Dorcsi bejárta a több km hosszú partszakaszt, több strandot is felfedezhetett.

/ 4




Élményekkel telve indultunk haza Salouból, de szerencsére még volt egy fél napunk Barcelonában, ahol megcsodálhattuk a híres Sagrada Familia hatalmas tornyait, valamint sétálhattunk a belvárosban is.

Dorina köszönőlevele:
Kedves Csodalámpa,

Spanyolországban töltött nyaralásom felejthetetlen élményekkel ajándékozott meg. A forró napsütés alatt a tengerparton éreztem csak igazán, milyen csodálatos helyen vagyok. Hálás vagyok, hogy egyszerre 2 kívánságom is teljesülhetett.

Kívánságom a tengerről szólt, de a repülés élményét is megtapasztalhattam. Remélem, hamarosan újra visszatérhetek ebbe az országba, hogy még több élménnyel gazdagodjak.

Köszönöm Beának és a Csodalámpának, hogy hozzájárult ahhoz, hogy a kívánságom valóra váljon.

Köszönettel: Dorina

Köszönjük támogatóinknak, a Wizz Air Hungary Zrt.-nek, a Henkel Magyarország Kft-nek, a Jet Travelnek, a CHARITIES AID FOUNDATION OF AMERICA-nak, az IBIS Styles Budapest Airport Hotel-nek, valamint magántámogatóinknak, hogy valóra válthattuk Dorina álmát!



Ratimorszky Beáta
kívánság-koordinátor
Salou, 2024. július 5.

Milla (8 éves, Lánycsók)

Milla kívánsága egy rózsaszín kerékpár volt, mégpedig olyan, amin elől egy helyes kis kosár is található, amibe bele lehet pakolni a szükséges holmikat.
Mivel a kezelések miatt a kislány még nem mehet közösségbe, így szüleivel, testvérével tud majd kerékpározni.
Délután érkeztünk a családhoz, ahol már vártak minket.
Milla mosolyogva vette át a kerékpárt, nagyon örült, hogy kívánsága teljesült.
Újból sikerült nagy mosolyt varázsolni egy beteg gyermek arcára!

Köszönjük magántámogatóinknak, köztük Csili Péter úrnak, hogy megvalósíthattuk Milla kívánságát!




Szabó László
kívánság-koordinátor
Lánycsók, 2024.07.23.

Léna (3 éves, Gégény)


A Csodalámpa Dzsinn-je az ebéd utáni alvásidőben varázsolta a kislány kertjébe az áhított játszóteret.
Léna a délutáni alvás után kiment az udvarra, és alig akart hinni a szemének: nagy meglepetéssel és boldogan vette birtokba a szép új játszóteret. Ott töltötte az egész délutánt, és este is alig lehetett becsalogatni a házba.
Léna, élvezd a játszótered, használd örömmel!

Köszönjük magántámogatóinknak, köztük a Magyar Társasjátékosok Közösségének, valamint a Bolhón megrendezésre került Magyarországi Rekordnapon adományozóknak, hogy segítségükkel megvalósíthattuk Léna kívánságát!


Gárdos Erika
kívánság-koordinátor
Gégény, 2024.07.23.

KINCSŐ NATÁLIA (6, BUDAPEST)

Kincső imádja az állatokat, a Csodalámpától az volt a kívánsága, hogy néhány napot eltölthessen a Nyíregyházi Állatparkban.
Édesanyja elmondása szerint Kincső betegségére a legjobb terápia a gyaloglás. Éppen ezért választották az állatparkot.

Kincső észre sem veszi a hosszú sétákat, miközben figyeli az állatokat. Ma részt vettek a cápa etetésen, 13.00-kor készülnek a fókashow-ra és 14.00-tól a jegesmaci etetést fogják megtekinteni. A makierdőben a nagy meleg ellenére a makik egész aktívak voltak.

/ 4



Az országban több állatkertben is jártak már, de mind közül a Nyíregyházi Állatpark tetszik a legjobban nekik. Kincsőnek a legjobban a hópárduc tetszett, éppen ezért a szüleitől kapott is egy plüss párducot.

Köszönjük a Diplomata Jótékonysági Vásár szervezőinek, a Budapesti Diplomata Házastársak Szervezetének és magántámogatóinknak, hogy segítségükkel sikerült valóra váltanunk Kincső kívánságát.


Kanyári Liza
kívánság-koordinátor
Nyíregyháza, 2024.07.15.

Áron (11 éves, Budapest)

Áron mosolygós, kedves gyermek. Mint megtudtam, Áron vízilabdázik, úszik, aktívan sportol.
A nyár folyamán a kezelései után folytatja a remek sportokat, melyek elősegítik a gyógyulást!
Csak így tovább Áron, remek kisfiú vagy!
A Csodalámpától egy mobiltelefon volt a kívánsága, ami nagy segítség lesz számára a tanulásban.
Áron nagyon örült a telefonnak!


Köszönjük a Budapesti Értéktőzsde Zrt. támogatását,
mellyel segítik Áron tanulmányainak könnyebbé tételét!


Schindler Andrásné
kívánság-koordinátor
Budapest, 2027.07.16

Elizabet (5 éves, Ráckeve)

Elizabet szereti a kézműves foglalkozásokat, szeret rajzolni, színezni, gyurmázni. Amikor otthon van, akkor a testvéreivel szívesen játszik az udvarukban is, hintázik, homokozik. A Csodalámpától egy tablet volt a kívánsága, hogy a kórházban töltött időszakban is nézhesse a kedvenc meséit, az Arielt és a Jégvarázs rajzfilmeket.
Jó szórakozást kívánunk Elizabetnek!




Köszönjük a Cosmo Consult Kft. támogatását, mellyel teljesíthettük a kislány kívánságát!


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.07.19.

Brúnó (9 éves, Budapest)


Brúnó egy jókedélyű, mosolygós, közvetlen kisfiú. Nagy álma, hogy zenész lehessen. Sokáig a dobolás érdekelte, de most már inkább dj szeretne lenni. Saját dalokat is ír, most tanulja, hogy lehet a különböző programokkal zenét készíteni. Szeret koncertekre, színházba járni.
Egy speciális tricikli volt Brúnó kívánsága a Csodalámpától, hogy ő is „kerekezhessen” anyukájával együtt, amikor szép idő van.
Brúnó nagy örömmel vette át a triciklit, vagy, ahogy Brúnó hívja, a Harley Davidsont.


Köszönjük Hódi Pamela és a TV2 Média Csoport Zrt. támogatását, amellyel teljesíthettük Brunó kívánságát.


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.07.17.







Zsófi (14 éves, Kistelek)

Zsófi szeret sorozatokat nézni és gyakran hallgat zenét.
A kedvencei Taylor Swift és a One Direction.
Aktívan sportol is, a Hét kerék görkorcsolya egyesület igazolt versenyzője.
A kémia és a fizika a kedvenc tantárgya és ezen a vonalon szeretne majd továbbtanulni.
A Csodalámpától egy olyan lila színű okosóra volt a kívánsága, amely a pulzus mellett méri az alvás
mélységét is, mivel ezzel mostanában problémája van Zsófinak. Persze az okosórájának több más
funkcióját is jól tudja majd használni.


Köszönjük a Batthyány Lajos Alapítvány támogatását, segítségükkel teljesíthettük Zsófi kívánságát!


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.07.17.

Ramóna (11 éves, Tiszagyulaháza)

Ramóna a lábadozás időszakában különösen sokat néz TV-t, de eddig nem volt saját készüléke, így arra gondolt, egy okosTV-t kér a Csodalámpa Alapítványtól.
Nagy volt az öröm, amikor a kórházból hazatérve egy szép, új készülék várta otthonában a kislányt.
Jó szórakozást Ramóna, élvezd ajándékodat!


Köszönjük a Penny Market Kft. támogatását, amellyel újabb beteg gyermek arcára varázsolhattunk mosolyt!

Gárdos Erika
kívánság-koordinátor
Tiszagyulaháza, 2024. július 15.

Máté (17 éves, Káptalanfa)


Máté kívánságát valóra váltotta a Csodalámpa, megkapta az álom kerékpárját. Nagyon örült, mert nyáron a szülinapján szeretné a Balatont körbetekerni. Ez nagy kihívás, de a szuper bringával, amit kapott teljesíteni tudja ezt a nagy álmát.
Jó egészséget és kitartást kívánunk neked Máté!



Köszönjük a DM Kft. támogatását, segítségükkel teljesíthettük Máté kívánságát!


Icsó Klára
kívánság-koordinátor
Káptalanfa, 2024.06.12.

Liliána (4 éves, Hegyeshalom)


Liliána kedvenc meséje a Jégvarázs és így nem meglepő, hogy a Csodalámpától egy „jégvarázsos” rollert kért és persze hozzá illő kiegészítőket: bukósisakot, kiskosarat a roller elejére, csengőt és kesztyűt is.
Liliána már alig várja, hogy kipróbálhassa a gyönyörű rollerét és a felszerelését.
Gyors gyógyulást és sok örömet kívánunk a szabadtéri játékhoz Liliána!

upload:Beszamolok/5627_Liliana2.jpg

Köszönjük a Rossmann Magyarország Kft. segítségét, mellyel teljesíthettük Liliána kívánságát.


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.07.05.

Dorka (4 éves, Tiszaeszlár)


Dorka kezelésen volt pár napig a kórházban, de hatalmas meglepetés várta, amikor hazaért. Megérkezett ugyanis az a piros traktor, amire annyira vágyott. Természetesen utánfutója is van, ahogy a kislány kérte. Indulhat a "munka" a kistraktorral!
Használd egészséggel és örömmel Dorka!


Köszönjük magántámogatóinknak, köztük Szilviának és Balázsnak, hogy segítségükkel egy újabb beteg gyermek kívánságát válthattuk valóra.


Gárdos Erika
kívánság-koordinátor
Tiszaeszlár, 2024. 07.13.

BENEDEK (15, BUDAPEST)

Benedeknek jól megy a tanulás, a biológia a kedvenc tantárgya, orvosi pályára készül.
Szereti a kihívásokat, szeret aktívan élni, állandóan mozgásban lenni. Sokféle sportot űz: focizik, kosarazik. Horgászni is szeret és sakkozni is szokott.

Miután két nap alatt megtanult biciklizni, a Csodalámpától egy MTB kerékpár volt a kívánsága. Benedek előtt itt az egész nyár, hogy tekereghessen a bicaján, amikor csak kedve tartja.

Köszönjük a Henkel Magyarország Kft. támogatását, mellyel teljesíthettük Benedek kívánságát.



Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.07.11.

Barbara (3 éves, Nagyecsed)

Barbara nagyon boldog, hogy lett egy saját játszótere, ahol kedvére homokozhat, hintázhat, csúszdázhat, és még mászóka is van.
Kívánjuk a kislánynak, hogy használja örömmel a szép, új játszóteret!

Köszönjük a Rossmann Magyarország Kft. ismételt támogatását, segítségükkel teljesíthettük Barbara kívánságát.


Gárdos Erika
kívánság-koordinátor
Nagyecsed, 2024.07.04.

ANNA (12, SZOLNOK)

Anna a Csodalámpától azt kérte, hogy Spanyolországban a PortAventura Parkok fantasztikus attrakcióit felfedezhesse. Már a kiutazás is különleges élmény volt, mivel a repülőgépre elsőként szállhatott fel, ahol a kapitány köszöntötte őt, majd kis ajándékcsomaggal is meglepte a Wizz Air személyzete. Leszállás után pedig lehetősége volt rövid időre bekukkantani a pilótafülkébe.

Anna nagyon szereti a vizet és a csúszdákat, így nagyon élvezte, hogy Európa egyik legnagyobb aquaparkjában tölthetett egy napot. PortAventura egy vidámpark is egyben, sok hullámvasúttal, izgalmas játékokkal, érdekes showműsorokkal, így bátorságát is kipróbálhatta több játékon, pihenésképpen pedig valamelyik műsort néztük meg. Természetesen a Ferrari Land park sem maradhatott ki a sorból. A szállodától nem messze helyezkedett el a tengerpart, ami szintén nagyon tetszett neki, naponta többször is megmártózott benne.

Élményekkel telve indultunk haza Salouból, de szerencsére még volt egy fél napunk Barcelonában, ahol megcsodálhattuk a híres Sagrada Familia hatalmas tornyait, valamint sétálhattunk a belvárosban is.

/ 6




Anna köszönő sorai:
„Ezúton is szeretném megköszönni, nektek és a Csodalámpának, hogy segítettetek egy régi álmomat megvalósítani, hogy láthassam Barcelonát és eljuthassak a Portaventura aqua és vidámparkjába. „

Köszönjük támogatóinknak, a Wizz Air Hungary Zrt.-nek, az IBIS Styles Budapest Airport Hotel-nek, a Henkel Magyarország Kft-nek, a Provident Pénzügyi Zrt.-nek, valamint magántámogatóinknak, hogy valóra válthattuk Anna álmát!

Bakonyi Tamás
kívánság-koordinátor
Salou, 2024. július 5.

ISTVÁN (6, SZÉKELYUDVARHELY)



István kívánsága a Csodalámpától egy távirányítású, elektromos gyerek quad, amivel nyáron sokat „száguldozhat” az udvarukon vagy a szomszédos csendes utcákban.

Hatalmas lelkesedéssel látott hozzá a kicsomagoláshoz és aktívan rész vett a piros-fekete quad összeszerelésében.
István büszkén mutatta meg a szomszédoknak az ő csodálatos, új járművét.



István első méterei a gyönyörű kvaddal (video)


Köszönjük a DM Kft. támogatását, segítségükkel teljesíthettük István kívánságát!




Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.06.30.

BOTOND (3, MENDE)

Boti nagyon boldog volt, amikor meglátta az udvaron az új játszóteret. Állandóan hintázik, a csúszdát is élvezi. A „tányéros” hinta még nehézséget jelent számára, de pontosan a mozgás-fejlődését segíti majd elő. Minél többet gyakorol majd, annál jobban fog menni.

A téli hónapokat leszámítva szinte egész évben tudja majd használni az új játékszert, amivel mozgalmasabbá válnak a hétköznapok.

Köszönjük a Kontron Hungary Kft.segítségét, mellyel teljesíthettük Boti kívánságát.



Solti Ferencné
kívánság-koordinátor
Mende, 2024.07.11.

Jázmin (10 éves, Felsőzsolca)

Jázmin a múlt héten táborban volt, így nem is sejtette, hogy közben megérkezett a telefon, amit a Csodalámpától kívánt.
Volt is nagy meglepetés, amikor a táborozás után eljöttek édesanyjával átvenni a sárga telefont, amely nagy vágya volt a kislánynak.
Ahogy a fotón is látszik, Jázmin határtalanul boldog volt, hogy teljesült a kérése.


Köszönjük a Penny Market Kft. ismételt támogatását, segítségükkel válthattuk valóra Jázmin kívánságát!


Misó Péterné
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2024. július 8.

Táltos Tamás (14 éves, Egerszalók)


Táltos, testvérével együtt sajnos olyan betegségben szenved, amely mindkettőjüket feljogosította arra, hogy kívánjanak valamit a Csodalámpa Alapítványtól. Tudták, hogy nem tárgyat kérnének, mivel ők az élményeket gyűjtik. Így esett a választás egy legolandi kirándulásra Németországban.
Legoland elvarázsolta a fiúkat. A tematikusan felépített vidámparkban számtalan attrakció várt rájuk, és ők mindent megnéztek, kipróbáltak, minden érdekelte őket. Jókedvűek voltak, végig nevettek, rácsodálkoztak sok érdekességre. A program minden percét élvezték, és valószínűleg sokáig emlegetik majd a csodálatos élményeket.


/ 5





A gyerekek és családjuk nevében is köszönjük a Henkel Magyarország Kft. -nek,
valamint magántámogatóinknak, köztük az XpatLoop, a legnagyobb hazai xpat szervezet tagjainak és vezetőinek, hogy a testvérek álmát valóra válthattuk.




Marada Roland
kívánság-koordinátor
Legoland, 2024. június 30


Bátor Barnabás (16 éves, Egerszalók)



Barnabás, testvérével együtt sajnos olyan betegségben szenved, amely mindkettőjüket feljogosította arra, hogy kívánjanak valamit a Csodalámpa Alapítványtól. Tudták, hogy nem tárgyat kérnének, mivel ők az élményeket gyűjtik. Így esett a választás egy legolandi kirándulásra Németországban.
Legoland elvarázsolta a fiúkat. A tematikusan felépített vidámparkban számtalan attrakció várt rájuk, és ők mindent megnéztek, kipróbáltak, minden érdekelte őket. Jókedvűek voltak, végig nevettek, rácsodálkoztak sok érdekességre. A program minden percét élvezték, és valószínűleg sokáig emlegetik majd a csodálatos élményeket.


/ 5





A gyerekek és családjuk nevében is köszönjük a Henkel Magyarország Kft. -nek,
valamint magántámogatóinknak, köztük az XpatLoop, a legnagyobb hazai xpat szervezet tagjainak és vezetőinek, hogy a testvérek álmát valóra válthattuk.




Marada Roland
kívánság-koordinátor
Legoland, 2024. június 30


GERGŐ (8 éves, AJKARENDEK)


Gergő egy nagyon kedves, szerény, mosolygós kisfiú. Nagy társasági életet él, rengeteg barátja van, együtt „bandáznak” a közeli parkban, bicikliznek és fociznak. Bár Gergő nagyon szereti a matekot és nagyon jól is megy neki, de elmondása szerint suliba is leginkább a közösségért szeret járni.

Gergő régi vágya volt egy PlayStation4, ezért a Csodalámpától ez volt a kívánsága. Fülig érő mosollyal fogadott minket, amikor meglátta nálunk a PS4-et és még nagyobb lett az öröme, amikor megtalálta a hozzá kapott Minecraft, Star Wars és Sonic játékokat.

Kiderült, hogy egyik barátjának sincs még ilyen játéka és azt gyanítjuk, hogy mostantól tovább nő Gergő népszerűsége és még többen fogják keresni társaságát. 😊


Köszönjük Dániel támogatását, mellyel teljesíthettük Gergő kívánságát!


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.07.03.

EMILI (12 éves, AJKA)



Amikor megérkeztünk a Budapest Parkba, Emili nagyon izgatott volt, hogy végre találkozik a Pogány Induló tagjaival. Ahogy megérkeztünk a backstagebe, Pogány rögtön köszöntötte Emilit, aki örömében el is sírta magát. A koncert előtt fotózkodott a fiúkkal, még Emili cipőjét is aláírták. Pogány Induló nagyon kedves volt Emilivel, még a színpad széléről is nézhette Emili a koncertet.


Emili nevében is köszönjük a zenekarnak és menedzserüknek, valamint magántámogatóinknak, hogy segítettek valóra váltani egy beteg gyermek álmát!


Gergely Anna
kívánságkoordinátor
Budapest, 2024.06.26.

ZSÓFIA (6 éves, TOMPA)



Zsófi nagyon szeret az udvarukon, a szabadban játszani. Most egy ideig nem mehet közösségbe, nem találkozhat a barátaival, így olyan játékot szeretett volna, amit egyedül is lehet élvezni.

A Csodalámpától egy trambulin volt a kívánsága, amit nyáron kihasználhat, játék és mozgás is egyben. Jó szórakozást kívánunk Zsófinak!


Köszönjük a Kontron Kft. támogatását, mellyel teljesíthettük Zsófi kívánságát.


Nagy Andrea és Dr. Kapás Ferenc
kívánság-koordinátor
Tompa, 2024.06.19.

NOEL BALÁZS (11 éves, EMŐD)



Noel egy csendes, tisztelettudó, intelligens kamasz fiú. Szívesen néz különféle sporteseményeket, meccseket. Ő maga kézilabdázik. Régi vágya volt egy NINTENDO, amit a Csodalámpa Dzsinnje el is vitt neki.

Mindig megható az, amikor egy kamasz fiú, érzelmeit nem kimutatva kemény, céltudatos és határozott, de gyermeki énjét véka alá dugni nem tudó, és talán nem is akaró boldogságban tör ki. Határtalan öröm volt számomra, amikor a boldogságtól Noelt végre mosolyogni láttam!

Csodalámpás kívánságteljesítéskor nemcsak a megajándékozott gyermek, hanem a szülei is végtelenül boldogok és hálásak, hiszen egy szülőnek egyik legnagyobb nagyobb öröme az, amikor a gyermekét boldognak látja. És most ők valóban BOLDOGOK!


Köszönjük a Penny Market Kft. támogatását, mellyel nagy örömet szerezhettünk Noelnek!


Adorján- Csonka Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2024. június 20.

LEVENTE (10 éves, BIATORBÁGY)


Levente kitűnő tanuló, és nemrég sikeres vizsgát tett angol nyelvből is. Az iskolában a testnevelés a kedvenc tantárgya, ami nem csoda, hiszen komolyan focizik, a Viadukt SE tagja. Elmesélte: profi focista szeretne lenni és azt is, hogy rendszeresen nézi a foci EB mérkőzéseit.

Levente nagyon szeret a testvéreivel játszani, biciklizni, legózni. Nagyon tetszenek neki a Star Wars legók, a Csodalámpától egy Star Wars TIE elfogóvadász lego volt a kívánsága.

Levinek a kórházban adtuk át a kívánságát Edinával és Zsuzsával, a Budapest Marriott Hotel munkatársaival. Levi alig várta, hogy hazaérkezzenek és hozzáláthasson a vadászgép összeszereléséhez.


Köszönjük a Budapest Marriott Hotel támogatását, mellyel teljesíthettük Levente kívánságát!


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.06.25.

HANNA SZABINA (10 éves, BOJT)



Hanna szívesen biciklizik, rollerezik. Jó tanuló, szorgalmas, barátságos kislány, akinek vágya egy mobiltelefon volt. Ki is nézte, pontosan milyen készüléket szeretne.

Nagy volt az öröm, amikor átvette ajándékát, az áhított Honor90-es mobilt. Reméljük, sok örömöd lesz benne!


Köszönjük a Rossmann Magyarország Kft. támogatását, általuk teljesíthettük a kislány kívánságát.


Fárbásné Lugossy Gabriella
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2024. június 20.

CSANÁD (12 éves, MISKOLC)



A 12 éves Csanád szüleivel és testvérével Miskolcon, a Bükk lábánál lakik. Nagyon szereti a különféle sportokat. Kedvencei közé tartozik a Forma 1, kerékpározás, úszás, túrázás. A család a mozgásformák közül általában a gyalogtúrát részesíti előnyben, mert azon Csanád is biztonsággal részt tud venni, s így együtt lehet a család.

Már rég óta szeretett volna Csanád együtt kerékpározni szüleivel és testvérével, de ehhez egy speciális kerékpárra lett volna szüksége. Sok keresgélés után szerencsére rátaláltak egy kivitelezőre, aki elkészítette Csanád számára a megfelelő kerékpárt. A sok-sok egyeztetés és próba után a kamasz fiú boldogan vette birtokba új bringáját.


Köszönjük a Rossmann Magyarország Kft. ismételt támogatását, segítségükkel nagy örömet szerezhettünk Csanádnak.


Adorján-Csonka Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2024. június 16.

BENJAMIN (4 éves, DEBRECEN)


Beni még nem volt a Balatonnál, ezért a Csodalámpától egy olyan nyaralást kért, amit a tóparton tölthet.

Benjamin élvezte a balatoni napokat. Kirándultak, játszótéren voltak a part közelében, Beni hajókat nézegetett és a lábát is belelógatta a vízbe. Szuper kikapcsolódás volt számukra ez a hétvége.


Köszönjük a Rossmann Magyarország Kft. támogatását, mellyel teljesíthettük Beni kívánságát!


Icsó Klára
kívánság-koordinátor
Tihany, 2024.06.15.

Archívum

Archívum


Belépés