Dáviddal egy napsütéses, de rendkívül szeles, hideg délutánon találkoztam először. Éppen sétálni indult édesanyjával, így elkísértem őket egy darabon. A levegőzés alatt sok mindent megtudtam a 4 éves mosolygós fiúcskáról, de egy dologban legfőképp egyetértettünk. Ilyen bolond, szeles, csontig hatoló hideg napokon a legjobb dolog lenne otthon maradni, meleg ágyba bújva fülig húzni a takarót és forró teát kortyolgatva egész nap csak lustálkodni. Ekkor azonban kiderült, hogy Dávidka vágya bizony nem más, mint egy kényelmes felnőtt ágy.

Na de nem akármilyen! Emeletes legyen, hogy alatta lehessen "bunkizni". Meg kell valljam, ebben is teljes volt az egyetértés. Eszembe jutottak gyerekkori emlékeim, amikor az otthon fellelhető plédekből, takarókból kerítettem el kis lakásunk egy részét, mondván, hogy az bizony az én váram. Az emlékeken felbuzdulva indultam hát útnak, hogy beszerezzem a kért emeletes ágyat. Találtam is egyet, de milyet!!! Az emelethez létra vezet fel, csúszda pedig le - alul pedig házikó vár.

Dávid mérhetetlen nagy örömmel vette birtokba az új bútordarabot és azóta apa és anya vendégségbe mennek az Ő várába.

A kívánságot az támogatásával teljesítettük. Dávid nevében is köszönjük!