Tímea (14 éves, Budapest)
Dóri, Lili, és Timi nem ismerték egymást 2010. júniusáig, csak azt tudták, hogy mindhárman szeretik a delfineket. Nagy meglepetés volt számukra, hogy együtt utazhatnak és együtt ismerhetik meg kedvenc állatukat.
Már az indulás is kalandos volt, mivel Dóri Felsőzsolcán lakik, a települést körülvette az árvíz, így teljesen el voltak zárva a külvilágtól, nagyon izgult, hogy sikerül-e „kimenteni” őt otthonról. Szülei, rokonai azonban nem ismertek lehetetlent, így nagy kerülővel ugyan, de ő is időben érkezett a repülőtérre.
Timi a „leleteivel” küzdött, de orvosa elengedte, hiszen szerinte is csak segíthetnek a delfinek. Lili még úszóleckéket is vett, hátha becsobban a vízbe és úszhat velük.
Szombaton a reggeli Malév géppel indultunk Rómába, az édesanyákkal együtt naivul azt hittük, hogy a hajnali kelés miatt a gyerekek kicsit pihenni szeretnének a szállodában. Tévedtünk, így kérésükre szinte rögtön az érkezés után bementünk a városba.
Hosszú séta következett a Trevi kúthoz, megnéztük a Spanyol lépcsőt, ebédeltünk az egyik helyi vendéglőben, bementünk a Pantheonba és persze a Disney bolt sem maradhatott ki. Este boldogan, de fáradtan estünk az ágyba.
Vasárnapi úticélunk Torvalanica volt, itt épült fel 2006-ban az olasz „delfinárium”, a ZooMarine.
A parkot portugálok működtetik, a trénerek a delfinekkel együtt érkeztek ide, és azt is megtudtuk, hogy azért nem a „tengerben” úszkálnak a delfinek, mert ott télen megbetegednének, hiszen nagyon lehűl a víz. A medencéket ezért télen folyamatosan fűteni kell. A megérkezést követően rögtön megnéztük a bemutatókat, láttunk delfineket, fókákat, sok madarat és persze vízi csúszdákat. Nem is tudtuk, hova fussunk, annyi volt a látnivaló.
Szerencsére felkészülten érkeztünk, így a gyerekek fürdeni is tudtak. Kérték, hogy visszafelé álljunk meg a tengerparton is, hiszen még soha nem láttak tengert.
A delfinek simogatását sajnos el kellett halasztanunk keddre, mert csak arra a napra kaptunk időpontot, amikor a gyerekek egyedül meglátogathatják őket.
/ 7
Nem is tudni, mi okozott nagyobb örömet, nézni és fényképezni a hihetetlen mutatványokat, amiket az állatok mutattak, lecsúszni a hullámvasúton, ezt túlélni (!?!) vagy játszani a vidámparkban, fürödni a tengerben és kagylókat gyűjteni. Estére mindenki nagyon elfáradt, helyesebben a mamák, mert a gyerekek éjfélig beszélgettek, nézték a fényképeket és készültek a másnapra.
Hétfőn kora reggel indultunk, ismét városnézés szerepelt a gyerekek által megszavazott programok közt, láttuk a Piazza del Popolo-t, ahol már reggel olyan erővel tűzött a nap, hogy amikor a helyi árusok megjelentek tarka napernyőikkel, Lili, Timi és Dóri lelkesen nézegetni kezdték. Pillanatokon belül hosszas alkudozás következett, majd 10 perc múlva mindannyian napernyőkkel felszerelkezve folytattuk utunkat.
Először a St. Pietro in Vincoli templomba mentünk, hogy megnézzük a Mózes szobrot. Ez mindenkinek nagyon tetszett, innen a Colosseum felé vettük az irányt, amit igen alaposan bejártunk.
Fantasztikus ebédünk volt, a pincérek, amikor meglátták, milyen csinos lányokkal érkeztünk, táncolva szolgáltak ki minket, ami még jobb kedvre derítette kis csapatunkat. Felfrissülve indultunk a Forum Romanum és a Bocca della Verita, azaz az Igazság szája szobor felé, ez utóbbit a Santa Maria in Cosmedin templomban láttuk.
A monda szerint, mindenkinek, aki beteszi a kezét a szobor szájába „ igazat kell mondania”, különben elveszti a kezét. Csak ártatlan kérdést mertünk feltenni Lilinek, Timinek és Dórinak, azaz, hogy jól érzik-e magukat itt a delfinek közelében. A válasz egyöntetű „Igen” volt. Távozásunk után számba vettük, hogy mindenkinek meg van-e minden keze és a Belváros felé folytattuk a túrát. Az este persze ismét a mesélések, regélések, fényképek nézegetésével telt.
Kedden újult erővel hagytuk el a szállodát, aznap délelőtt az Angyalvár, Vatikán, St. Péter Bazilika meghódítására készültünk, és persze napközben ki kellett ugranunk a delfináriumba.
/ 5
Ahogy múltak az órák egyre izgatottabbak lettünk, végre megérkezett értünk az autó és máris robogtunk a delfinekhez. A megérkezést követően rögtön fogadtak minket, először a csomagokat, gyűrűket kellett elhelyeznünk, nehogy megsértsük a delfinek bőrét, majd fertőtlenítették a cipőinket és máris ott guggoltunk King mellett. A neve telitalálat, hiszen ő a legnagyobb delfin.
Játékosan követte, mit is mond gondozója, megtudtuk, mit esznek, hogy gondozzák, ápolják őket, hogy lehet megkülönböztetni a fiú és lány delfineket, hogy tanítják meg nekik, mikor ugorjanak, ússzanak. Persze King egy idő után elunta a sok beszédet, hosszan közbeszólt és kérdezett. Egy idő után akkora volt a hangzavar, hogy el kellett küldeni, erre persze megsértődött és csak több kilónyi hal és könyörgés után tért vissza hozzánk.
A lányoknak megtanították, mit is mutassanak a delfineknek, így King beszélt velünk, a farkával intett, forgott, ugrott és „nevetett”. Óriási élmény volt számomra is, hogy őszinte legyek, nem tudom, mit élveztem jobban a delfineket vagy a gyerekek örömét. Látni izgatottságukat, örömüket, mindent megért. Búcsúajándékot is kaptunk, nagy Zoomarine feliratú labdákkal vonultunk a kijárathoz. Már előre láttuk, hogy gond lesz, hogy is fogjuk hazavinni ezeket...
A delfinezés után persze ismét kellett egy kicsit csúszdázni, ugrálni, futkosni. Majd visszamentünk Rómába, közkívánatra ismét a St. Péter téren találtuk magunkat, ahol nem kellett sorban állnunk, mert a biztonsági emberek megengedték, hogy mellőzve a 3 órás sorban állást, bemehessünk a templomba és megnézhessük a Pietát.
Innen vissza kellett mennünk a Disney üzletbe óriás szatyrokat venni, hogy a labdák is biztonsággal utazhassanak. Kérdésünkre, hogy nem akarják-e itt hagyni a labdákat, rosszalló fejcsóválás volt a válasz.
Este közkívánatra a Piazza Navonán vacsoráztunk. Nagy adag spaghettik és tortellinik, fagylaltok mellett idéztük fel az utazás összes pillanatát. Gondolom régen voltak ilyen felszabadultak a gyerekek, mikor meglátták az egymás után kigyulladó fényeket, a szökőkút vízének csillogását; vidáman pattantak fel, hogy még egyszer körbesétáljanak a Tevere partján. Mi már csak vonszoltuk magunkat, ők még mindig futottak, hihetetlen módon csak az éjjeli 11 órás busszal tértünk vissza csodaszép szállásunkra.
Másnap érzékeny búcsút vettünk a szállodától és kedves alkalmazottaiktól, akik minden jóval és kedvességgel elhalmoztak minket teljes tartózkodásunk alatt. (Az ágyunk is „King-size” volt, lehet, hogy előrelátóan a delfinről nevezték el? )
Utolsó élményünk a reptérhez kötődik, amikor nem kis derültséget keltve, a labdák bent ragadtak a biztonsági ellenőrző boxban. Persze a méret volt a baj. A második labda után megkérdezték tőlem, még mennyi van? Mondtam, hogy még egy!
Azt hiszem, ennyi kalandban rég nem volt részük a gyerekeknek (de a mamáknak sem...).
Tudományos kutatások is bizonyítják, hogy más állatokhoz hasonlóan a delfinek is gyógyítanak. Kívánjuk Lilinek, Timinek és Dórinak, hogy mielőbb meggyógyuljanak és egyszer már majd saját gyerekeikkel tudjanak visszatérni igaz barátaikhoz. Köszönjük nekik és támogatóinknak ezt a hatalmas élményt.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2010.06.09.
Korábbi bejegyzések
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004