Megérkezett a december, s vele együtt a várakozás és készülődés az ünnepre. Ebben a hónapban van az év legszebb ünnepe a Karácsony. Évek óta küzdök azzal, hogy ugyanazzal a tiszta szívvel élhessem meg az ünnep melegét, mint gyermekként. Azzal, hogy tényleg az legyen a fontos, hogy együtt vagyunk és szeretjük egymást, s ne pedig az ajándékok száma határozza meg a Karácsony értékét. S ekkor jött a telefon, hogy megyünk Bencének ajándékozni… Hatalmas izgalommal vártam, hiszen ő az én kis manóm, akinek először ott lehettem a kívánsága teljesülésénél.

Vasárnap délután érkeztünk meg Rábacsécsényre az adományozó testvérpárral együtt. Azokkal az emberekkel, akik közül az egyikőjük szintén leküzdötte a gyilkos kórt, míg a másik gyermekei már részesültek az alapítvány gyógyító csodájában. S most ők jöttek továbbadni a szeretetet, hitet s reményt egy számukra ismeretlennek a betegség elleni harc közepette.

Bence kicsit gyengén, de örömmel vette át az ajándékát. Egyből nekilátott a kicsomagolásnak, hogy minél hamarabb kipróbálhassa az új játékkonzolt. Míg mi a szülőktől érdeklődtünk a kisfiú hogyléte felől, Bence ez idő alatt egy percre sem tette le az új szerzeményét, s csak kérdezett, hogy mi mire is való. Hamar bele is merült a játékba, így talán alig vette észre mikor búcsút vettünk tőle. De ezt mi nem is bántuk, hiszen addig sem arra gondol, hogy másnap kórházba kell mennie kezelésre, hanem önfeledt lehetett egy kis időre.

Azért keltünk ma útra, hogy teljesítsük egy beteg kisgyermek vágyát. De a látogatás után elgondolkodtam, hogy igazából ki is az, aki kapott és ki az, aki adott. S azt hiszem mi gazdagabban távoztunk, mint ahogy elmentünk. Ez a karácsony igazi szelleme…

Kitartást, erőt kívánunk az egész családnak, s azt hogy Bence otthon tölthesse az ünnepeket, s minél előbb meggyógyuljon!
Köszönjük Baán Miklósnak és testvérének az adományt!!

/ 2