Nagy izgalommal vágtunk neki az útnak, ugyanis még egyikünk sem volt a LegoLandban. Balázs hősiesen küzdött betegségével és útjának megkoronázása, hogy kívánsága is teljesül. Balázst anyukája, Anikó is elkísérte.

2011. július 21-én indultunk reggel 8kor. Úgy számoltuk, hogy aznap délután 4h felé leszünk Günzburgban, ahol az Arcadia szálloda várt bennünket.
Az Őrs vezér téri IKEA mögül indultunk és majdnem egy órába telt „áteveznünk” a reggeli budapesti forgalmon. Amikor végre átléptük az osztrák-német határt, kb. kétórányira Günzburg-tól, lehetett érezni, ahogy fokozódott az izgalom a kocsiban. Végül délután 5-re megérkeztünk a szállodába, kipakoltunk és elindultunk a városba. A szálloda személyzete rábeszélt egy városfelfedező sétára azzal, hogy ha sikerül minden kérdésre helyes válasszal szolgálni, meglepetést nyerünk.
Nyakunkba vettük a várost, megkerestük a sellőtől kezdve Print Paulát is, aki a helyi újság kabalafigurája. A sétától jól megéheztünk és betértünk a város egyik leghangulatosabb vendéglőjébe. Vacsora után szépen haza sétáltunk, mert másnap reggel nyitásra szerettünk volna ott lenni a LegoLand kapujánál.

Amikor kiszálltunk az autóból és megláttunk a hatalmas LegoLand Deutschland táblát a bejárat fölött, Balázs hangos ujjongásban tört ki. Végre valóra vált Balázs álma! Beléptünk a kapun, és szinte meg se tudtunk mozdulni, hiszen minden irányban akadt valami izgalmas látnivaló, tennivaló. A kezdeti ámulásból felocsúdva elindultunk felfedezni a parkot. Már a bejáratnál LEGO StarWars figurák fogadtak a bemutató kirakatban. Alig tudtunk a vitrin mellől elszakadni, de megpillantottuk az első attrakciót: a Techno-Schleuder szélvész sebességgel forgó berendezést. Persze felültünk rá, aminek az lett a következménye, hogy teljesen összepréselődtünk a gyorsulástól.

Már ekkor nehéz volt eldönteni, hogy ki örül jobban a LegoLandnak, Balázs vagy a felnőttek! Azután a hullámvasút következett. Ami alulról meredeknek tűnik, az felülről még meredekebb. Itt tapasztaltuk meg az első zuhanásunkat egy majdnem Lego méretű kocsiban… jó néhányan még mindig keressük a gyomrunkat, miután 18 méterről gurultunk meredeken lefelé. A vicc ebben az, hogy talán nem is a gurulás a legfontosabb része a kalandnak, ugyanis a nagy lejtőknél kamerákat szereltek fel, az arckifejezéseket rögzítik a zuhanás közben. Miután lejött az ember a szerkezetről, egyből odafut a bódéhoz, hogy megpillantsa, mennyire félt.

Utána jöttek a kiállítások, játékok, LEGO építés. Igaz, amit a táblán írnak Günzburgban: „Ein Tag ist nicht genug”, azaz egy nap nem elég.

Az első nap végére az utolsó csepp energiánk is elfogyott. Nem volt gond az elalvás…

Másnap újult erővel vágtunk neki a Legolandnak. Újabb kalandra vágytunk, ezért megkíséreltünk busszal kimenni a parkba, de a busz helyett csak az eső jött, így lekéstük a nyitást. Ettől persze a lelkesedésünk nem csökkent, Balázs arcáról nem tűnt el a mosoly.
Ezen a napon sorra vettük az előző nap élményeit, ill. kipróbáltunk újabb berendezéseket, mint például a kalózhajóról mások locsolását vagy a forgó vízágyút. Balázs olyan mesterien kezelte a gépeket, mintha már korábban is járt volna a parkban.

Élmény volt Balázst látni, mennyire élvezni a parkot. A második napon Balázs felült a dzsungel expedícióra is, amely úgy ér végett, hogy a csónak hatalmasat zuhan, majd csobban egy tóba. Két nap után teljesen kimerülve estünk bele az ágyba.

Balázs álma megvalósult, és bár ezt ő nem tudja, sok ember életét érintette meg ez a „kaland”. Köszönjük Balázs, hogy Te segítettél nekünk.



A kívánság teljesítését az támogatta, amit Balázs


nevében is köszönünk!

/ 3