A kis Zsanett vágya egy LCD TV volt, s a Csodalámpa –mint mindig- most is meghallotta, és teljesítette a kívánságot.

Esős hétfőre ébredtünk, de jóleső izgalommal vágtam hónom alá a kartondobozt, mely reményeink szerint olyasmit rejtett, aminek a kis Zsanett örülni fog. Kis keresgélés és esernyővel való hadakozás után sikerült megtalálni a rendelőt, ahol leendő kis TV tulajdonosunk addigra már túl volt az aznapi vizsgálatokon.

Amikor beléptem a váróba, Zsanett anyukáját könnyű volt megtalálni, de Zsanit, már nem annyira. Mint minden rendes gyerek, ő is éppen önfeledten játszott. Nem is egyedül, hanem másik gyerekek és Teri néni társaságában kedvenc táblajátéka körül csoportosulva mélyedtek bele a “fondorlatos stratégiák” világába.

Nem csoda hát, hogy elsőre a csukott barna doboz még anyukája felhívására sem keltette fel érdeklődését, inkább szaladt volna vissza társasozni. De azért amikor kinyitottuk, és elkezdtük elővenni belőle a kisebb darabokat, távirányítót, talpat, ezt-azt, s megkérdeztük, hogy vajon tudja-e, kié ez a TV, már semmi kétsége sem volt, s határozottan vágta rá: az övé!

Kicsit még mindig megilletődve köszönte meg, s már szaladt is vissza kis barátaihoz. A mi szerencsénkre is, hiszen mi is épp oly megilletődöttek voltunk, mint ő!


Arra azért még volt időnk, hogy Teri néni ölében egy fényképet készítsünk Zsaniról, s kis beszélgetés után, abban a reményben búcsúztam el a kislánytól s anyukától, no meg Teri nénitől, hogy sokáig fog menni a MiniMax a TV-készüléken!