Emese (14 éves, Dunaegyháza)
Az idei évben ismét egy nagy kihívás elé néztünk, amikor 6 csodalámpás gyereknek és családjuknak szerveztük meg a kijutást a Forma1 magyar futamaira.
Ádám, Emese, a testvérpár Bálint és Péter, Dávid, valamint Olivér már nagyon régen vártak arra, hogy kedvenceiket megnézhessék. A futamok megtekintéséhez igen sok belépő kellett, melynek nagy többségét ismét Gyulai Zsolttól, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatójától kaptuk, míg néhány jegyet Szekeres Pál sportért felelős helyettes államtitkár ajánlotta fel a gyerekeknek.
Emese sajnos csak a versenyre tudott kimenni a családjával, a fiúknak azonban abban a kivételes helyzetben lehetett részük, hogy a futamok előtt a boxutca kiemelt részébe is bejuthattak, melyben ismét a Red Bull Racing csapata segített. Mivel mind az 5 család messziről érkezett, volt, aki már órákkal előbb odaért a Hungaroring parkolójába, nehogy lekésse a találkozót. Majd nemsokára, az előre egyeztetett időben megérkezett a bejárathoz a Red Bull kisbusza, amely bevitt minket a csodák világába. Nagy Bernadett és Marcus Prosser vezetésével a gyerekek végignézhették, hogyan készülődnek a „nagyfiúk” a versenyekre. Közvetlen közelről láthattuk a csodaparipákat, s átélhettük a Forma1-es láz előkészületeit. Jöttek-mentek a sztárok, Schumacher, Alonso és a többiek, a gyerekek pedig egymás szavába vágva sorolták a csapatokat, helyezéseket, futamokat, de még az évszámokat is.
/ 5
Egyik ámulatból a másikba estünk, majd odalépett a kis csapathoz Mark Webber és mosolyogva köszöntötte a csodalámpás gyerekeket. Közös fotózás következett, majd a sztár leült velük egy asztalhoz és kezdődhetett az aláírás-gyűjtögetés. Dávid „véletlenül” Ferraris-szerelésben érkezett, így Mark elegánsan levette róla az ellenfél csapat sapkáját, aláírta a sajátját és odaadta a kisfiúnak. De természetesen a többiek is kaptak dedikált sapkát emlékül, s miután a sztár kereste a csapat lánytagját, de nem találta, természetesen Emesének is küldött egyet. Mint Bernadettől megtudtuk, Mark nagyon szereti a gyerekeket, és amikor csak tud, segít nekik, így most is szívesen találkozott velük. Az 5 fiú hirtelen reflektorfénybe került, kattogtak a fényképezők, még a nyomtatott médiában is megjelent a mosolygós kis csapat fotója…
A nap hátralévő részében, pedig már az odaérkező több ezer szurkolóval együtt nézhették meg a gyerekek az összes istálló autócsodáit, sőt megfigyelhették, amint a szerelők a futamokon oly fontos kerékcserét gyakorolják.
Az izgalmas látnivalók azonban itt nem értek véget, hiszen a következő napokban részesei lehettek egy fantasztikus élménynek, közvetlen közelről láthatták, milyenek is ezek a szuper autók a versenypályán. A hatalmas zaj, a sürgő-forgó emberáradat sem vette el a lelkesedésüket, hiszen a csodalámpás csapat tagjaiként ők hatan már elmesélhetik a barátaiknak, hogy személyesen is ismerik ezeket a nagyszerűen küzdő pilótákat.
A kiváló jegyeket nagyon köszönjük a Hungaroring Sport Zrt. vezetésének, munkatársainak, köztük Kovács Ágnesnek, valamint dr. Litavecz Annának a sportállamtitkár-helyettesi iroda vezetőjének. A Red Bull Hungary Kft. munkatársainak és a Red Bull Racing egész csapatának pedig azt köszönjük, hogy lehetővé tették a gyerekeknek a sztártalálkozóval egybekötött paddocki látogatást.
kívánság-koordinátorok
Mogyoród 2012. július 25-29.
Korábbi bejegyzések
- Stefánia (14 éves, Celldömölk)
- Péter (10 éves, Nagykanizsa)
- Olivér (6 éves, Esztergom)
- Levente (12 éves, Budaörs)
- Kamilla (17 éves, Iszkaszentgyörgy)
- Emese (14 éves, Dunaegyháza)
- Dávid (7 éves, Győr)
- Bálint (6 éves, Nagykanizsa)
- Andrea (16 éves, Kántorjánosi)
- Ádám (16 éves, Szombathely)
- Beatrix (8 éves, Kecskemét)
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004