Máté egy három és fél éves, kedves, barátságos kisfiú, nagy álma egy kerti játszótér volt.

Kellemes őszi napsütésben 2012. szept. 24-én délután érkeztünk meg Máté sólyi otthonába a Fundamenta Személyi Bankár képviselőivel, Kárpi Ilonával és csapatával, ahol szorgos, szakértő, segítő kezek azon dolgoztak, hogy a nagy meglepetés és álom: a kerti játszótér a hazatérő Mátéka részére készen álljon!

Már a kapuban arra kérlelte anyukáját, hogy menjenek el egy játszótérre. Örömmel vettük a kérését, rögtön előkerült a Csodalámpánk is, amit többször is megdörzsölhetett, amíg a kertbe értünk, és láss csodát, az álom valóra vált!

A többfunkciós játszótér megkezdte jótékony szerepét! A boldogságot, örömöt és gyógyhatást az önfeledt játék formájában nyújtja!

Újra átélhettük mi is a Csodát, amit az az érzés nyújtott, hogy részt vehettünk, segíthettünk az álmok megvalósításában, osztozhattunk őszinte örömökben!



Köszönjük a Fundamenta SZEB csapatának ismételt segítségét!!











Máté kívánsága egy kerti játszótér volt, csúszdával és hintával, ahol önfeledten játszhat családjával. A három éves sólyi kisfiú egy szép, napos, szeptemberi délutánon mit sem sejtve érkezett haza édesanyjával és bátyjával az óvodából.

Mikor belépett a kapun és meglátott bennünket, kicsit megilletődve huppant édesapja ölébe, hiszen nem tudta, hogy miért jöttünk. Kértük tőle, hogy dörzsölje meg a csodalámpát és mondja el nekünk, hogy mi az, amire oly’ régóta vágyik. Szégyellős kis mosollyal az arcán elárulta, hogy egy játszóteret szeretne.

Azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor rájött, hogy miért is vagyunk ott. Ekkor kiugrott édesapja öléből és határozott, magabiztos léptekkel indult el a hátsó udvarban lévő kert felé. Mi akkor már csak a szemünk sarkából figyeltük Mátét, akinek az arcán a pajkos kis mosolyát az égből érkező napsugarak még fényesebbé tették, amikor meglátta ajándékát.

Kis hezitálás után, hogy az asztalon lévő szendvicset vagy a csúszdát válassza elsőként, bátyja unszolására birtokba vette a magaslesre hasonlító „kerti objektumot”. A következő bő egy órában minden kipróbálásra került, végül úgy tűnt, hogy a kis lurkók aznapra felosztották maguk között a játszóteret, ahol Máté a hintázást választotta. A hintázást, melybe bevonhatta szüleit is, hiszen egyedül azért nem az igazi, csak ha a biztonságot nyújtó szülői kezek irányítják azt.

Ekkor úgy éreztük, eljött az idő számunkra, hogy búcsút vegyünk a szőke kislegénytől és családjától, akik önfeledten, belemerülve a játékba talán még most is kint majszolják a nagyi finom pogácsáját és élvezve a napsütést csak… játszanak.

Visszagondolva, talán mindannyian úgy jöttünk el, kicsit lehajtott fejjel, fátyolos szemmel, hogy magunkban azt gondoltuk: csodák pedig vannak és lesznek is.