Leo Zoltán (10 éves, Tápióbicske)
Leo a Csodalámpától egy LEGO tehervonatot kért sínekkel, melyet a támogatókkal együtt a Madarász utcai Kórházban adtunk át. Megérkezésünkkor anyukája mondta, hogy a kisfiú éppen most aludt el. Így a szobán kívül álltunk meg, és kukucskáltunk be az ablakon.
Leo már napok óta nagyon várta az ajándékát, de biztosan megérezte, hogy most érkezett el a várva várt pillanat, mert hirtelen felült az ágyában. Boldogan fogadta az ajándékokat, és miután a csomagolópapírt gondosan leszedte és kinyitotta a nagy dobozt, szinte fel sem nézve, teljesen elmerülve, szakavatottan kezdett hozzá a sok kis apró elem összeállításához.
Számunkra egyértelművé vált, hogy nem most kezdte a legózást. Jó volt látni Leo határtalan örömét.
Leo, jó vonatozást, boldog időtöltést kívánunk a játékodhoz!!
Havasi Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2013.11.11.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2013.11.11.
Korábbi bejegyzések
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004