Martin (15 éves, Budapest)


Martin a nővérével és édesanyjával él otthon, az állapota miatt már nem jár iskolába, de nagyon szeret beszélgetni a korábbi iskolatársaival. Azért, hogy minél könnyebben felvehesse velük a kapcsolatot, egy telefont kért a Csodalámpától. Támogatóinkkal, Muzelák Verával és Csongvai Kristóffal közösen látogattuk meg Martinékat. A családi házban a két testvér és az édesanyán kívül még több családtag is várt minket, akik nagyon kedvesen fogadtak. Martin szeme megcsillant, amikor segítségünkkel kibontotta a telefont: „hű, ilyenre vágytam!” sóhajtotta. Nekünk felnőtteknek nehezebben ment a különféle beállítás, de Martin mutatta, mit, hol kell elindítani. Közben elmesélte, hogy nagyon szereti a matematikát és egyéb tantárgyakat is, így ezen a szuper mobilon nem csak telefonál majd, hanem a világhálón böngészi az újdonságokat.
Azt kívánjuk Martin, hogy a barátaiddal beszélgetve minél több új élményben lehessen részed.



Köszönjük a „Csodabogarak” a Spar Budapest Maraton versenyen résztvevő ENSZ Menekültügyi Hivatala (UNCHR) munkatársi futócsapatának, valamint egy magántámogató meditációs csoportnak, hogy jótékonysági gyűjtéséből sikerült Martin álmát valóra váltani.


Felkai Márta
kívánság-koordinátor
Budapest, 2015. november 24.

Archívum


Belépés