Alex Botond (3 éves, Budapest)


Alex, akit a család Botinak hív, egy nagyon kedves és udvarias kisfiú, akinek minden vágya, hogy egy olyan tűzoltó autóval játszhasson, aminek külön vízspriccelője is van.

Botit testvérével és édesanyjával együtt a belvárosi Fashion Street karácsonyi rendezvényére hívtuk, hogy közösen kapcsolhassuk fel az ünnepi világítást. A vendéglátóink meleg teával és süteménnyel fogadtak bennünket az igen csak csípős hidegben.

Egy kis melegedés után kimentük a rendezvény helyszínére, ahol már nagyon sokan gyülekeztek, hogy velünk együtt ünnepeljenek. Egy izgalmas bűvészmutatvány után Harsányi Levente műsorvezető a színpadra szólította a Csodalámpát és persze Botit, hogy a közönséggel együtt teljesíthessük Boti álmát.

Dr. Balázs László, az Immobila Zrt. vezérigazgatója már ismerősként köszöntött bennünket, hiszen évek óta egy-egy csodalámpás gyermek a rendezvény kiemelt vendége, akit a szervezők megajándékoznak. Ezután Botié lett a főszerep, s egy kis segítséggel felkapcsolhatta a díszvilágítást.

A gyönyörűen megvilágított épületek homlokzata karácsonyi fényekbe öltözött. Az élményeket fokozva Balázs László úr átadta Botinak az igazi tűzoltó autóhoz szinte mindenben hasonlító távirányítós játékot, mely tökéletes mása a valódi fecskendőknek és még vizet is spriccel. Az élethűségről világító lámpák és hangjelzés gondoskodik, sőt még a létra is kihúzható.

Bár ott azonnal feltéptük a díszcsomagolást, hogy a közönség is láthassa az ajándékot, Boti arcán azonban látszott, már nagyon szeretné kipróbálni. Erre egy picit várni kellett, hiszen még csak most következett a szenzáció, a Télapó a háztetőről leereszkedett a közönség közé és ajándékokat osztott a gyerekeknek. Boti nem akart közel menni hozzá, talán egy kicsit megilletődött, meg el is fáradt, igazából ő már gondolatban otthon járt, ahol a tűzoltó autóval játszhatott.


/ 4




Köszönjük a Fashion Street üzemeltetőjének, az Immobilia Zrt.-nek az ajándékot, mellyel valóra váltották Boti álmát és egy kis karácsonyi hangulatot varázsoltak a számára.



Felkai Márta
Budapest, 2019. december 6.

Archívum


Belépés