Mirella (11 éves, Vilmány)
A nyáron kezdődött a kislány komoly betegsége, azóta sajnos a kórházi szobájából nem igazán tud kimozdulni az állapotából kifolyólag, így a tévézés az elérhető program számára.
Nagyon meghatódott, amikor megkapta a hőn áhított okostelevíziót. Nem gondolta, hogy ilyen nagy készülék lesz az ajándék! Örömmel újságolta, hogy szerinte nagyon jó helye lesz a szobájában ennek a TV-nek.
Mikor megkérdeztem tőle, hogy mit fog nézni rajta, zavarában csak annyit mondott: „sokmindent”. Mivel nagy a család, eddig nem mindig tudta azt nézni, amit ő szeretett volna, mostantól ez természetesen másképp lesz.
Anyukája segítségével kicsomagolta a TV-t, csak nézte, mosolygott és hálálkodott. Nagyon szépen köszöni mindenkinek, akinek valamilyen szerepe is volt abban, hogy az ő „csodalámpás” kívánsága is valóra vált.
Mi pedig kívánjuk, hogy sok örömöd legyen ajándékodban, és gyógyulj meg minél hamarabb!
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2019.12.16.
Korábbi bejegyzések
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004