Hanna (5 éves, Lovasberény)


Hanna a Csodalámpától azt kérte, hogy sok időt tölthessen el a Nyíregyházi Állatparkban, közelről is láthassa és megsimogathassa az állatokat. Miután véget értek a kezelések a kórházban, Hanna elutazhatott a családjával…

Hanna anyukájának köszönő levele:

Kedves Csodalámpa Alapítvány!


A több, mint 3 órás utazás után érkeztünk meg a nyíregyházi Hotel Pangea-ba, ami közvetlen az állatkert szomszédságában helyezkedik el, korlátlan átjárást biztosítva a park és a hotel között. A hotel egy földtörténeti utazásra invitálja az itt megszállókat, Hannát rögtön magával ragadta a dínós játszótér a szálloda udvarán. A hotel körbejárása után sétáltunk át az állatkertbe. Az állatpark hatalmas területen helyezkedik el egy tölgyfaerdőben, ezért még a legnagyobb kánikulában is kellemes sétát lehet tenni az állatok között. Hanna arcát és a fülig érő mosolyt nehéz szavakkal leírni, mikor konstatálta, hogy itt a különlegesebb állatokat is egész közelről tudjuk szemügyre venni. A szurikáták lettek a kedvencei, többször visszatértünk hozzájuk, úgy, mint a parasztudvarban lévő kecskékhez is, ahova be is lehetett menni, megsimogatni őket.

Minden nap 11 és 13 órakor fókashow-t lehetett látni, ahova legalább fél órával előbb érdemes volt megérkezni, mert a nagy érdeklődésre való tekintettel hamar fogytak a lelátón a helyek. Hanna állva tapsolva és letörölhetetlen mosollyal nézte végig a show-t, azóta is teljes átéléssel mesél róla.

Az amerikai állatok felett egy lombkorona ösvény került kialakításra, Hanna, ha tehetné, még mindig ott sétálna, legalább háromszor végig kellett mennünk rajta. Az ösvényről letérve lehetőség volt a lámákat Zoo-csemegével etetni, kihagyhatatlan élmény volt számára.

A reggelit és a vacsorát a hotelben tudtuk elfogyasztani, bőséges választék volt, kifejezetten gyermekbarát szállás, mind az ételek, mind az egész szálloda kialakítása tekintetében. Az ebédet az állatkert területén belül kialakított éttermeknél fogyasztottuk el, nem mindennapi élmény volt, hogy ebéd közben tőlünk 2-3 méterre sétáltak a struccok.

Az estéket a hoteltől pár száz méterre található játszótereken töltöttük, ahol mesefigurák (Vuk, Süsü, Frakk), illetőleg hatalmas vár invitálta a gyerekeket játszásra. Hanna végre igazi gyerek lehetett, önfeledten vette birtokba a monumentális várat és akár hajnalig is véget nem érően csúszdázott volna.
Fantasztikus 4 nap volt, amire örökre emlékezni fogunk. Köszönjük Önöknek a fáradozást, és hogy segítettek Hannával feledtetni az elmúlt hónapok fájdalmait.

Üdvözlettel:

Horváth Hanna és családja




Köszönjük az S&T Consulting Hungary Kft. támogatását, mellyel teljesíthettük Hanna kívánságát!


Palásti Ildikó
kívánság-koordinátor
Nyíregyháza, 2021.08.07.

Archívum


Belépés