LILI (8 éves, OSTOROS)


Lilike sokat tartózkodik kórházban, ezért nagy álma volt egy nagyobb monitorú tablet, amin mesét nézhet, tanulhat, játszhat, beszélgethet kis barátnőivel, osztálytársaival.
A Csodalámpa ajándékának átadása épp akkor történt, amikor Lilike és kis barátnője Bianka - akit szintén gyógykezelnek -, együtt játszottak.
Amint beléptem a lányok szobájába, attól kezdve Lili le sem vette szemét a kezemben lévő kis csomagról. Csak hallgatott, arca kipirosodott, és úgy mosolygott, hogy szinte fülig ért a szája. Kis barátnője, Bianka törte meg a csendet, és kíváncsian kérdezte, hogy ugyan mi van a dobozban? Mutassam már meg! A két kislány egymás mellé kucorodott az ágyon, úgy figyelték minden szavamat és mozdulatomat.
Amikor elmondtam, hogy a csomagot a Csodalámpa küldte Lilikének, és egy tablet van benne, Bianka, Lilike barátnője, Lilike nyakába borult és majdnem sírt az örömtől, hogy barátnője végre megkapta azt, amire régen vágyott. Lilike is megölelte barátnőjét és ketten örültek az ajándéknak!
A kislányok szülei, és mindnyájan akik bent voltunk a szobában a könnyeinkkel küszködtünk, látva ennek a két kislánynak az egymás iránt érzett önzetlen szeretetét!
Nagyon nagy boldogág azt megélni, látni, hogy ebben a mai elanyagiasodott világban egy picike, törékeny kislány mennyire tud örülni barátnője boldogságának.
A tablet persze azonnal be lett üzemelve, s már nézték is a lányok rajta kedvenc meséjüket!
Lilike kérte, hogy tolmácsoljam a Csodalámpának, hogy nagyon szépen köszöni az ajándékot, és nagyon boldog, hogy megkapta a tabletet, a szép rózsaszín tokkal!


Köszönjük az S&T Consulting Hungary Kft. ismételt támogatását!


Tatárné Csonka Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2021. szeptember 15.

Archívum


Belépés