Vivien (14 éves, Budapest)
A 11 éves Babett és a 14 éves Vivien legnagyobb álma teljesült az Eurodisneylandben töltött napokkal.
Természetesen a csapat legfiatalabb tagja volt a legbátrabb, nem volt olyan hullámvasút, amitől Babett meghátrált volna, Vivi egy darabig boldogan követte, de az átfordulós hullámvasúton Babett már nélküle ismételt. Sikerült Disneyland minden rejtett sarkát bejárnunk és mindenre felülni, amit a kislányok kinéztek maguknak, néhány játékra többször is. Az első nap ámulatát a második nap sem tompította, az este 22 órai tűzijáték koronázta meg a disneylandi utazást.
/ 3
Nagyon fáradt és rendkívül boldog gyerekek nézték meg a hazautazás napján az Eiffel tornyot, a repülőgépen hazafelé már csak tippelni tudtunk, hogy mit álmodnak mosolyogva.
KÖSZÖNJÜK CSODALÁMPA, hihetetlen élmény volt mindannyiunknak!




kívánság-koordinátor
Párizs, 2015. április 22-24.
Babett (10 éves, Hajdúdorog)
Az utazók így emlékeznek:

Természetesen a csapat legfiatalabb tagja volt a legbátrabb, nem volt olyan hullámvasút, amitől Babett meghátrált volna, Vivi egy darabig boldogan követte, de az átfordulós hullámvasúton Babett már nélküle ismételt.
Sikerült Disneyland minden rejtett sarkát bejárnunk és mindenre felülni, amit a kislányok kinéztek maguknak, néhány játékra többször is.
Az első nap ámulatát a második nap sem tompította, az este 22 órai tűzijáték koronázta meg a disneylandi utazást.
Nagyon fáradt és rendkívül boldog gyerekek nézték meg a hazautazás napján az Eiffel tornyot, a repülőgépen hazafelé már csak tippelni tudtunk, hogy mit álmodnak mosolyogva.
KÖSZÖNJÜK CSODALÁMPA, hihetetlen élmény volt mindannyiunknak!
Feszt Tímea”


Babett "a kapuk előtt"
„Bár nehéz szavakba foglalni, amit érzünk, mégis szeretném pár mondatban tájékoztatni a fantasztikus, felejthetetlen élményünkről az alapítványt.
Az első nap érkezés után szinte az egész délutánt végig Éva társaságában töltöttük. Végtelenül kedves volt és figyelmes. Javasolt is helyeket, hogy szerinte mit érdemes kipróbálni, ugyanakkor folyamatosan kérdezte Babettet, hogy ő mit szeretne. Tanácsokkal is ellátott minket a vásárlással, a közlekedéssel kapcsolatban. A közös programot egy egészséges, finom étkezéssel zártuk.
A második napot Vivi, Timi és Joe társaságában töltöttük. Timi rendkívül vidám és energikus nő. Lelkesedése hamar átragadt ránk is. Babett olyan bátran viselkedett, amin magam is meglepődtem. Mindenféle hullámvasutat és számomra ijesztő dolgokat is kipróbált. A "Még egyszer." mondat teljesen megszokottá vált tőle :) Sokat jelentett Joe segítsége is, hiszen ő olyan helyekre is elkísérte Babettet, ahová nekem nem igazán volt bátorságom menni.
A harmadik nap ismerkedhettünk meg a kis magyar csapat másik felével. Nagy élmény volt a hajókázás, de még inkább az Eiffel-tornyot látni közelről.
Babett nevében is hálásan köszönöm azt a sok szervező munkát, ami a kívánsága teljesítése mögött áll. Biztos vagyok benne, hogy sokat tettek azért, hogy minden zökkenőmentesen alakuljon.
Babettől folyamatosan kérdezik az ismerősök, hogy milyen volt Párizs, Disneyland? Mindig széles mosollyal válaszol. Azzal szokta kezdeni, hogy "Szuper", aztán belevág a mesélésbe... :)
Még egyszer köszönöm, hogy pár napot ebben a meseországban tölthetett a kislányom.
További munkájukhoz kitartást, sok-sok erőt és támogatókat kívánok!
Valamint kívánom, hogy sok gyerek álmát tudják valóra váltani!
Köszönettel: **** Julcsi”


kívánság-koordinátor
Párizs, 2015.04.22-24.
Petra (15 éves, Deszk)
Petra és Noémi régi vágya teljesült, amikor 2015. április 22-én a kora reggeli órákban találkoztunk a repülőtéren, hogy elinduljunk felfedezni Párizs szépségeit.
Már az első pillanatban látszott, hogy jó csapatot fogunk alkotni, amit az együtt töltött négy, élményekben gazdag nap teljesen igazolt. A repülőút is nagy és új élmény volt a szülőknek és a gyerekeknek egyaránt. A kellemes repülés után a Charles De Gaulle repülőtér nyüzsgő forgataga meglepte a kis társaságot.
Az elegáns Hilton la Défense szállodába megérkezve tovább folytatódtak az izgalmas és felejthetetlen élmények. A szállodai szobákba belépve tapasztalhattuk azt a különleges figyelmet és szeretetet, amivel a hotel vezetősége és munkatársai fogadtak bennünket.
A szobákat színes lufikkal díszítették fel és minden nap sütemény, üdítő és ajándék várta a gyerekeket. Az utazás fáradalmait kipihenve elindultunk felfedezni a La Défense negyed látnivalóit, a 100 méter magas Grande Arche-ot, Európa legnagyobb üzleti negyedének üveg-acél felhőkarcolóit és a házak közepén végighúzódó csodálatos sétányt.
/ 3
A második nap Párizs belvárosába indultunk, hogy a történelmi nevezetességekkel ismerkedjünk meg. Különleges élmény volt a gyerekek számára az eligazodás a ”föld alatti” Párizs világában, azaz kiigazodni a 14 metró és 5 RER vonal szerteágazó hálójában.
Délelőtt a Notre – Dame-ot, a Sainte Chapelle-t néztük meg, sétáltunk a Szajna parton, délután felmásztunk a Sacré Coeurhöz, ahol a bazilika megtekintése után a város látképében gyönyörködtünk.
A harmadik nap kiemelkedő eseménye a sétahajókázás volt a Szajnán, amely során érintettük a Belváros legfontosabb látnivalóit. (Notre-Dame ,Musée d’ Orsay, Petit Palais, Grand Palais)
Ezután lifttel felmentünk az Eiffel-Toronyba, ahonnan csodálatos kilátás nyílt Párizsra. A negyedik nap megnéztük a Louvre-t, sétáltunk a Tuileriák kertjében, a Concorde téren, a Champ's-Elysées-n egészen a Diadalívig, ahol az Étoile téren vettünk búcsút a csodálatos francia fővárostól, majd késő este a sok szép és felejthetetlen élménnyel gazdagodva hazarepültünk.
Hálásan köszönjük a támogatóknak, hogy lehetővé tették ,hogy valóra váljon Petra és Noémi álma.

kívánság-koordinátorok
Párizs, 2015.04.22-25.
Noémi (10 éves, Szekszárd)
Petra és Noémi régi vágya teljesült, amikor 2015. április 22-én a kora reggeli órákban találkoztunk a repülőtéren, hogy elinduljunk felfedezni Párizs szépségeit.
Már az első pillanatban látszott, hogy jó csapatot fogunk alkotni, amit az együtt töltött négy, élményekben gazdag nap teljesen igazolt. A repülőút is nagy és új élmény volt a szülőknek és a gyerekeknek egyaránt. A kellemes repülés után a Charles De Gaulle repülőtér nyüzsgő forgataga meglepte a kis társaságot.
Az elegáns Hilton la Défense szállodába megérkezve tovább folytatódtak az izgalmas és felejthetetlen élmények. A szállodai szobákba belépve tapasztalhattuk azt a különleges figyelmet és szeretetet, amivel a hotel vezetősége és munkatársai fogadtak bennünket.
A szobákat színes lufikkal díszítették fel és minden nap sütemény, üdítő és ajándék várta a gyerekeket. Az utazás fáradalmait kipihenve elindultunk felfedezni a La Défense negyed látnivalóit, a 100 méter magas Grande Arche-ot, Európa legnagyobb üzleti negyedének üveg-acél felhőkarcolóit és a házak közepén végighúzódó csodálatos sétányt.
/ 3
A második nap Párizs belvárosába indultunk, hogy a történelmi nevezetességekkel ismerkedjünk meg. Különleges élmény volt a gyerekek számára az eligazodás a ”föld alatti” Párizs világában, azaz kiigazodni a 14 metró és 5 RER vonal szerteágazó hálójában.
Délelőtt a Notre – Dame-ot, a Sainte Chapelle-t néztük meg, sétáltunk a Szajna parton, délután felmásztunk a Sacré Coeurhöz, ahol a bazilika megtekintése után a város látképében gyönyörködtünk.
A harmadik nap kiemelkedő eseménye a sétahajókázás volt a Szajnán, amely során érintettük a Belváros legfontosabb látnivalóit. (Notre-Dame ,Musée d’ Orsay, Petit Palais, Grand Palais)
Ezután lifttel felmentünk az Eiffel-Toronyba, ahonnan csodálatos kilátás nyílt Párizsra. A negyedik nap megnéztük a Louvre-t, sétáltunk a Tuileriák kertjében, a Concorde téren, a Champ's-Elysées-n egészen a Diadalívig, ahol az Étoile téren vettünk búcsút a csodálatos francia fővárostól, majd késő este a sok szép és felejthetetlen élménnyel gazdagodva hazarepültünk.
Hálásan köszönjük magántámogatóinknak, hogy lehetővé tették Petra és Noémi álmának valóra válását.

kívánság-koordinátorok
Párizs, 2015.04.22-25.
Noel (6 éves, Gyúró)
A tavasz első sugarai vártak bennünket Gyúrón, ahol Noel kívánságát teljesítettük. A hat éves kisfiú egy kerti játszóteret kért a Csodalámpa Alapítványtól, és Édesanyja elmondása szerint nem is merte remélni, hogy ez ilyen hamar teljesülhet. Az összefogás azonban csodákra képes…
Mindannyian nagyon vártuk a pillanatot, amikor Noel – hazaérkezve az óvodából – először megpillantja saját játszóterét, majd rögtön birtokba is veszi azt.
Az élmény minden várakozásunkat felülmúlta. Egy nagyon eleven, vidám, közvetlen srácot ismertünk meg. Messziről sütött a szeméből a huncutság és az öröm, és majdnem egy órán keresztül folyamatosan hintázott.
/ 6

Fundamenta Személyi Bankár
Kedves Noel! Nőj nagyra, légy egészséges, hagyd magad mögött komisz betegségedet! Ezúton is továbbítjuk köszönetedet és örömödet, annak a több száz Személyi Bankárnak, akik megteremtették számodra ezt a nagy boldogságot.”
Fundamenta Személyi Bankár
kívánság-koordinátorok
Gyúró, 2015.04.09.
Milán Gábor (8 éves, Telkibánya)
A telkibányai 8 éves Milán nagyon szeret kint játszani a szabadban. Nagy udvaruk van, ahová szeretett volna egy olyan játékot, amit a többi testvérével együtt tudna használni.
Ezért esett Milán választása a trambulinra.
Eljött a várva várt nap, amikor a Csodalámpa dzsinnje elhozta számára a trambulint, aminek Milán és testvérei is nagyon örültek!!!
/ 4
Kedves Milán!
Kívánjuk, hogy örömmel használd a trambulint !

Tatárné Csonka Zsuzsanna és Adorján László
kívánság-koordinátorok
Máté Marcell (15 éves, Mád)
Máté 16 éves fiatalember, akit Miskolcon a GYEK-ben kezelnek. Még hosszú ideig nem mehet közösségbe, ezért egyik kedvenc elfoglaltsága a televízió- nézés.
Ezért Máté kívánsága egy 80 cm-es Samsung LED televízió lett.
Mátét otthonában kerestük meg, hogy átadjuk neki a TV-t. Nagyon örült az ajándéknak, amit, azonnal be is üzemelt.
A televíziót átadta, és a beüzemelésben Máté segítségére volt az FGSZ Zrt. Miskolci Üzemének munkatársa, Orosz József Úr!
/ 3
Kedves Máté!
Örülünk, hogy örültél a televíziónak, és minél hamarabbi gyógyulást kívánunk!

Tatárné Csonka Zsuzsanna és Adorján László
kívánság-koordinátor
Levente (12 éves, Sopron)
A soproni 12 éves Levente kortársaihoz hasonlóan szereti a “csúcs”telefonokat,ezért a kívánsága egy HTC One mini mobiltelefon volt.
Sikerült egy találkozót szervezni márc.27-re, amikor Levente szüleivel vizsgálatra jött a Tűzoltó utcai Klinikára.
Az átadáson részt vett az adományozó Firstmed-FMC Kft. képviselője, Zs.Tóth Andrea, aki átadta a mosolygó kisfiúnak a telefont.
Leventének kívántunk jó tanulást és mielőbbi teljes gyógyulást.

Dr.Jenei Tiborné
kívánság-koordinátor
Ferenc Dominik (6 éves, Szeged)
Ferike már műtét után van, gyógyulófélben. Minden szombat este nézi a pankrációt a tévében, harminc pankrátort ismer név szerint, sőt a kezelőorvosokat és a nővéreket is kiokosította már a műfajról.
Nem lehetett kérdés, mi Ferike kívánsága: szeretne élőben pankrációt nézni és pankrátorokkal találkozni. Igen ám, de hogyan? Szerencsére - először fennállása során - Budapestre látogatott a WWE élő showja.
A Csodalámpa megszervezte, hogy Ferike a szüleivel részt vehessen a show-n, a magyar és az amerikai szervezők pedig lehetővé tették, hogy a színfalak mögött személyesen beszélhessen egy valódi pankrátorral. Nagyon várta, ki lesz az, mert ez végig titok volt...
Aztán kiderült: Dolph Ziggler (akinek valódi neve Nemeth és a Wikipédia szerint magyar származású) beszélgetett vele.
Ferike száz kérdéssel készült, de a sztár társaságában kissé inába szállt a bátorsága... Persze így is beszélgettek 10 percet, készült közös fotó, aláírt poló és magazin.
Elfoglaltuk helyünket az Aréna nézőterén, hamarosan elkezdődött a show.
Ferike minden pankrátort ismert, végigszurkolta a két órát. Ahogy édesapja elárulta nekem: "Azt mondta reggel, apa, bárcsak sose érne véget a mai nap."
Műsor közben még egy különleges "ajándékot" is sikerült megszereznie: Roman Reigns mellettünk vonult be az küzdőtérre, és egy hajszála Ferike kezében maradt...
/ 4
Az utolsó, a főmeccs mindenki - így Ferike - szupersztár kedvence, John Cena és Rusev, az orosz hódító között zajlott. Tízezer ember ünnepelte felállva Cena bevonulását. Nagy harcban végül az amerikai Cena legyőzte az orosz Rusevet.



kívánság-koordinátorok
Budapest, 2015. április 17.
Szabolcs (13 éves, Pécs)
Húsvét előtt volt szerencsém ismét találkozni Szabolccsal, akivel a kórházban találkoztunk korábban. A kisfiú egy okosórát szeretett volna, hogy könnyebben tudjon kommunikálni szüleivel, barátaival.
Amikor megérkeztem az ajándékával, Szabolcs nem emlékezett rám, ezért elkezdtünk újra barátkozni! Mikor kicsit feloldódott, elmondtam neki, hogy ki is vagyok, és mit hoztam neki!
A csomag átadása után azt először zavartan csak lerakta az asztalra, majd gyors mozdulatokkal mégis kivette az ajándékát és megcsodálta. Pillanatok múlva már működött is a csodálatos masina! Anyukája mindenben segítette.
Sokat beszélgettem Szabolccsal, akiben egy intelligens, barátságos fiút ismertem meg. Köszönjük, hogy teljesülhetett Szabolcs kívánsága.
kívánság-koordinátor
Pécs, 2015.04.04.
Ferenc (14 éves, Budapest)

A 14 éves Feri, mint korosztályának legtöbb képviselője, szereti, és sokat használja is a számítógépet. Mivel betegsége okán sok időt tölt kórházban, laptopra esett a választása, kérése egy komoly fekete színű Lenovo gép lett.
Az ajándékozásra az alapítványunk irodájában került sor, ahová a nagyfiú édesanyjával érkezett. Kicsit szégyenlősen viselkedett a fényképező előtt, de azért sikerült 1-2 fotót készítenünk az átadás meghitt pillanatairól.

kívánság-koordinátor
Budapest, 2015. 03.25.
Bence (4 éves, Bicske)
A négyéves Bence egy beülős John Deere traktort kért utánfutóval, az eredetivel megegyező gyönyörű zöld színben. Kicsi kora óta vonzódik a traktorokhoz, ebből a fajtából több különböző méretű áll már a polcán, rendszeresen játszott is velük.
De beleülni azokba nem lehet, pedig az igazi traktoros meglovagolja a járművét.
Az ajándék igazi meglepetés volt a kisfiú számára, örömmel ki is próbálta az udvarukban, majd büszkén kimerészkedett az utcára is.

kívánság-koordinátor
2015.03.16.
Réka (17 éves, Szolnok)
Réka súlyos beteg, sok időt tölt kórházban, így kívánsága szinte természetes, hogy egy laptop lett. Éppen a folyosón várakozott édesapjával, amikor Andi, Reni és én hirtelen ott termettünk előtte. Nagyon meglepődött, mikor meglátott bennünket a csomaggal.
Boldog mosollyal vette át a Csodalámpa Alapítvány gyönyörű ajándékát. A tanulásban lesz leginkább segítségére, de néha a facebookra is bekukkant majd, mesélte.

kívánság-koordinátorok
Szeged, 2015.03.24.
Nobert (15 éves, Nagyatád)
Norbi Nagyatádon él a szüleivel, Csurgón jár gimnáziumba, nagyon jó tanuló. A kedves, barátságos, jó humorú kamasz fiúnak konkrét elhatározása, hogy állatorvos szeretne lenni.
Két éve küzd a betegségével, és most egy nagyon komoly műtét előtt áll. A hosszú kórházi kezelések miatt kérte a laptopot, hogy ne maradjon le a tanulásban és a barátaival is folyamatosan beszélgethessen.
Előzetesen azt szerettük volna, ha a kamasz fiú eljön a PWA konferenciájára, ahol közösen teljesíthettük volna a kívánságát, de a műtétre felkészítés miatt erre nem kaptunk lehetőséget, így a kórházban adtuk át a laptopot Dóczy Vera önkéntesünk segítségével.
Köszönjük a PWA – Sikeres Nők Egyesülete - és a BCCH március 26-án, a Corinthia Hotel Budapestben megrendezett konferencia szervezőinek és a résztvevőinek, hogy anyagi hozzájárulásukkal valóra válhatott Norbi álma.


Budapest, 2015. március 26.
Gergő (9 éves, Bodrogolaszi)
Gergőt Miskolcon a GYEK-ben kezelik.
Nagyon szeret számítógépen játszani, bent a kórházban betegtársaival és otthon a testvérével.
Számítógép és laptop van a családnak, ezért Gergő álma egy X BOX volt, mégpedig MINECRAFT játékkal.
Gergő vérvételre jött épp a kórházba, ahová testvére is elkísérte. Ekkor várt rá a nagy meglepetés, az X-BOX és a nagyon áhított játék.
A kisfiú el sem akarta hinni, hogy álma valóra vált! A boldogságtól kipirult arccal csomagolta ki ajándékát, és gyorsan vissza is pakolt mindent a dobozba, hogy minél hamarabb elindulhassanak hazafelé, és otthon kipróbálhassák a tesóval a játékot!
Kedves Gergő!
Kívánjuk, hogy sok kellemes időt tölts el a játékkal, s szívből örülünk, hogy részesei lehettünk örömödnek!
kívánság-koordinátorok
Miskolc, 2015.04.08.

Gordon (3 éves, Kecskemét)
Nem mindennapi kívánságteljesítésben lehetett részünk, amikor Gordon álmát nagyon sokan együtt teljesítettük...
Gordon nem is sejtette, miért megy hozzájuk kora reggel Kecskemétre 2 bácsi kamerával, meg egy néni mikrofonnal, de jó mókának ígérkezett.
Az is tetszett neki, hogy autóval Budapestre jöttek és a VII. kerületi rendőrkapitányságon megint csak sok néni és bácsi mutatott neki mindenféle rendőrautót, - motort, majd a bilincs és a gumibot is előkerült, persze csak mutatóban.
Az igazi öröm akkor következett, amikor a rendőrkapitány és a munkatársai egymás után ajándékokat hoztak: a gyerek méretére készített rendőrpólót, hozzá persze sapkát, a helyszínen lévő rendőrök által aláírt mesekönyvet és egy hatalmas LEGO-játékot.
Itt be is fejezhettük volna a napot, hiszen a kisfiú azonnal építeni, játszani szeretett volna.
/ 10
Mi azonban vele együtt folytattuk a programot, villogó rendőrautóba ülve, szirénázó rendőrmotorosok felvezetésével megérkeztünk a Madách térre, ahol már sokan vártak, kerékpárosok, gyalogosok, babakocsit toló nagymamák és Budapest rendőrfőkapitánya, aki tiszteletbeli rendőrré avatta Gordont.
Na, jó, ennyi felnőtt, rengeteg ajándék, hozzá cudar hideg a téren… s akkor Gordon felülhetett a régen áhított akkus rendőr motorra, melyet a Csodalámpától kapott.
Nehéz leírni azt az örömet, azt a vidámságot, melyet az arcán láttunk, hiszen az utolsó pillanatig nem tudta, ezért utazott ennyit, ezért vette körül nagyon sok mosolygós felnőtt, hogy a nap végén a kívánsága teljesülhessen.
Persze ez a nap nem csak Gordonnak volt nagy öröm, hanem nekünk felnőtteknek is, akik éppúgy izgultunk, hogy ezzel a sok ajándékkal, a boldogsággal segítsük a gyógyulását.
Hálásak vagyunk mindenkinek, aki ajándékokkal lepte meg Gordont, s részt vett a nap szervezésében, dr. Kiss Szabolcs r. alezredesnek, a BRFK VII. kerületi Rendőrkapitányság vezetőjének, Szilágyi Ferenc r. főhadnagy, alosztályvezetőjének és a VII. kerületi körzeti megbízottaknak.
Köszönjük Bucsek Gábor r. dandártábornoknak, Budapest Rendőrfőkapitányának, valamint a munkatársainak, a polgármesteri hivatalnak az engedélyekért, Bíró Bálintnak, aki összeszerelte a játékmotort, a Budapest Taxi társaságnak, hiszen vállalták Gordon és édesanyjának hazautaztatását, magántámogatóinknak és mindenképpen az aranyos bringásoknak és gyalogosoknak, akik eljöttek, azoknak, akik akartak, de nem tudtak, s azoknak is, akik gondoltak ránk, hogy ne ázzunk el aznap.
Vagyis mindenkinek, akinek fontos egy beteg gyermek gyógyulása.

Budapest, 2015. március 31.
Zsolt (17 éves, Borszörcsök)
Zsolt nagyon szeretett volna egy saját telefont, mivel sajnos sok időt kell kórházban töltenie. Testvéreivel, barátaival pedig csak édesanyja telefonján tudta a kapcsolatot tartani. A Csodalámpától ezért egy fehér mobiltelefont kért.
Az ajándék átadására a Tűzoltó utcai Klinikán került sor. Az utóbbi időben nagyon megkomolyodott Zsolti arca mosolyra derült, amikor meglátta a telefont. Rögtön ki is bontotta és beüzemelte a csodaszép készüléket.
Kívánunk Neked mielőbbi gyógyulást és vidám beszélgetéseket az új telefonodon!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2015.március 4.
József (11 éves, Harkakötöny)
Meglepődött, de nagyon örült az ajándéknak Józsika, amikor átadtam neki a kórház folyosóján a távirányítós helikoptert.
Vizsgálatokra jöttek édesanyjával, amikor találkoztunk. Elmondta, tudja, hogyan kell irányítani ezt a helikoptert, így már alig várja, hogy haza menjenek és a kertjükben kipróbálhassa. Tudja, hogy majd vigyáznia kell, a fák közé ne menjen.
Komoly érdeklődéssel vizsgálgatta az ajándékát. Hamarosan azonban menniük kellett vérvételre, így elköszöntünk.

kívánság-koordinátor
Budapest, 2015.03.10.
Gergő (9 éves, Debrecen)
Telesítettük Gergő kívánságát, ami egy okostelefon volt. A kisfiút jégkorong edzés után sikerült meglepni anyukája segítségével. Megilletődve vette át a telefont. Az ütőt is anyukájánál hagyva, a készülékkel a kezében futott átöltözni.
Sok sikert kívánunk a Gergőnek a későbbiekben is a jégkorongban.
kívánság-koordinátor
Debrecen,2015.03.09.
Áchim (16 éves, Hort)

Kivételesen ragyogó, napsütéses délelőtt érkeztünk Hortra a támogatók képviselőjével, Kucsora Zsófiával, Hidegh Eszterrel és Farády Zsolttal.
Már vártak bennünket, de Áchim nem tudta pontosan, kik és miért érkeznek hozzájuk. Amíg édesapja elővette rejtekhelyéről az ajándékot, addig a fiatalember is megérkezett a nappaliba. Arcán nem látszott a meglepetés és az öröm, mivel még maszkot visel, de az alól dünnyögte, hogy tetszik neki a gyönyörű Kross Mountain Bike bicikli.
Lelkesedését azonnal be is bizonyította, mert azon nyomban ki is próbálta ajándékát, nagyon ügyesen kerékpározott az udvaron.
Kívánjuk, hogy sok-sok kilométert tegyél meg a bicajoddal, miközben egyre erősebb és egészségesebb leszel!

/ 4
kívánság-koordinátor
Hort, 2015.03.06.
Previous posts
- Zalán (8 éves, Marcaltő)
- Luca (13 éves, Szombathely)
- Leonardó Richárd (10 éves, Semjén)
- Gergő András (16 éves, Orosháza)
- Boglárka (13, Kistarcsa)
- Zalán (4 éves, Hajdúszoboszló)
- Rikárdó (15 éves, Rudabánya)
- Martin (10 éves, Kalocsa)
- Gabriella (9 éves, Máriakéménd)
- Zsolt (9 éves, Kecskemét)
- Viktor Márk (14 éves, Jobbágyi)
Archive
- Table of Contents
- Greatest Hits
- 2025
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004