Zsuzsanna Tünde (6 éves, Gyugy)
Második alkalommal látogattam Gugyra, ahol már ismerősként, szeretettel fogadtak a Komáromi család tagjai, a legkisebbek ajándékkal, egy százszorszépekből készített lánccal és egy csigaházzal is kedveskedtek.
Decemberben ismerkedtünk meg, a kis Heni kívánságának teljesítésekor, aki emeletes ágyat álmodott magának és ikertestvérének, most pedig a testvérke, Zsuzsi vágya valósulhatott meg a Csodalámpa dzsinnje, Varga Ákos önkéntes társam és az FGSZ Földgázszállító Zrt. segítségével: egy csodaszép szekrénysor is került a szobába.
A bútorszállítók szűk negyed óra alatt a helyére vitték és összeállították az új szekrényt, amit a lányok rögtön le is teszteltek néhány plüssállatkával, majd pillanatok alatt beosztották, melyik polcon kinek a ruhái lesznek elhelyezve.
Kedves Zsuzsi, örülök, hogy ismét találkozhattunk, használjátok egészséggel a szép, új szekrénysort!


kívánság koordinátor
Gyugy, 2013. 04.12.
Zalán (4 éves, Berettyóújfalu)
Zalán egy trambulint kért a Dzsinntől. Sajnos a márciusi tél megtréfált minket, és hiába állította fel az udvarukon az édesapja a hatalmas trambulint, a hóesés miatt el kellett halasztanunk a birtokbavételt.
Sebaj, egyeztettünk új időpontot, és ekkor már a viharos szél sem tántoríthatott el, meglátogattam a tündéri kisfiút Berettyóújfaluban. A trambulin ott állt az udvaron és Zalánka már azt tervezgette, hogy melyik barátját fogja meghívni egy kiadós ugrándozásra, ha végre beköszönt a várva-várt tavasz.
Jó játékot és sok nevetést kívánok kicsi Zalán!


kívánság-koordinátor
Berettyóújfalu, 2013.03.22.
Luca Eszter (4 éves, Gomba)

Az aprócska Luca már nagyon jól ismeri a Kaláka együttest, hiszen édesapjával együtt jár a koncertekre, most azt kérte a Csodalámpától, látogassanak el a zenészek a gombai óvodába és a csoportban énekeljenek neki néhány dalt.
Az időegyeztetés miatt elsőre szinte lehetetlennek bizonyult a szervezés, így ezt a kérést csak úgy tudtuk teljesíteni, hogy az együttes a szomszédos városban koncertezett, így előtte Becze Gábor, Gryllus Dániel és Radványi Balázs meglátogatta a gombai óvodásokat.
Nagy volt az öröm, amikor a három zenész a hangszerekkel beköltözött a nagycsoportosok birodalmába, s amint elkezdték az ismert dalokat, a gyerekek pedig szinte mindegyiket ismerve velük együtt énekeltek és tapsoltak. A kis rögtönzött koncert zárásaként Luca a zenészek közé ült és a kedvenc dalát együtt énekelhette a Kaláka-együttessel

Gomba, 2013. május 3.
Eszter (4 éves, Budapest)
A találkozás Eszterrel csodálatos élmény volt mindenki számára.
Ugyanis május 11-ére kívánságsétát szerveztünk a Budapesti Német Iskola diákjai, szüleik és a tanárok részvételével a Normafánál és a starthoz odajött Eszter is a családjával.
A fák mögül elővettünk két nagy dobozt, amelyekben az annyira óhajtott játékkonyha volt. Eszter ragyogott, amikor meglátta, hogy mit rejt a csomagolás.
Kérdésünkre, hogy ki szerelje össze a konyhát azt válaszolta, hogy mi, diákok menjünk el hozzájuk és még aznap délután, a közös sétánk után tegyük meg.
Így történt, hogy szerelőcsapatunk még egyszer átélhette Eszter örömét, amikor végre teljes egészében birtokba vehette konyháját és elindult a sütés-főzés.


a Budapesti Német Iskola diák-képviselői
Budapest, 2013.május 11.
Csilla (15 éves, Hódmezővásárhely)
Csilla évek óta színésznőnek készül, már nagyon sok iskolai darabban szerepelt, példaképének Hernádi Judit művésznőt tarja, rajong érte. Ezért szeretett volna vele találkozni, és megnézni játék közben egy darabban, méghozzá Budapesten. A Játékszín Titkársága segített a szervezésben, és Hernádi Judit művésznő is azonnal igent mondott a találkozóra.
Csillát a szegedi kórházban kezelik, de a doktornő megengedte, hogy erre az eseményre, Budapestre utazzon. Így Csilla mamájával szombat délután megérkezett a fővárosba, s a Hilton Budapest WestEnd vezetőségének felajánlásával megszállhatott a gyönyörű szállodában. Még egy budapesti rokon is a segített, és gyorsan kisminkelte Csillát, hiszen egy kamasz lány csakis csinosan érkezhet a színházba.
A Játékszínben Kékesi Miklós titkár fogadott bennünket és nemsokára beülhettünk a nézőtérre megnézni Neil Simon, Az utolsó hősszerelmes című darab előadását, amiben a művésznő fergetegesen játszott. A szünetben lettünk igazán izgatottak, hiszen az öltözőben személyesen is találkozhattunk Hernádi Judittal, aki nagyon kedvesen fogadta Csillát, és mindent elmesélt neki a pályájáról, a kedvelt szerepeiről, a külföldi fellépésekről, s élet nagy igazságairól. A művésznő egy falikép nagyságú dedikált képét ajándékozta a nagylánynak, aki szintén nem jött üres kézzel, Csilla egy saját maga készített kis emléktárgyat hozott.
A beszélgetés végén Hernádi Judit meghívta a családot az augusztusi előadására is, így valószínűleg ez az ismerkedés tovább folytatódik.
A művésznő ajándéka azóta felkerült Csilla szobája falára, ami - ahogy üzente nekünk -, erőt ad neki a továbbiakhoz.


Budapest, 2013. május 4.
Róbert (17 éves, Kistarcsa)
Robi 17 éves nagyfiú, sokat kell kórházban tartózkodnia, műtétek és kezelések töltik ki az ideje nagy részét. Kívánsága egy laptop volt, azt mesélte, hogy szeretné annak segítségével tartani a kapcsolatot iskolatársaival és barátaival. A kívánság beérkezése után ismét egy kedves adományozó jelentkezett, hogy teljesíti Robi kívánságát.
Április 29-én a Bókay utcai Klinikán adtuk át Robinak az ERSTE Bank ajándékát, aki egy kicsit bágyadt volt a kezelések miatt, de a laptopot látva egy mosollyal köszönte meg az adományt.
Robi, jobbulást kívánunk és mielőbb jó egészséget Neked!!

kívánság-koordinátor
Budapest,2013. április 29.
Magdolna (11 éves, Tiszavasvári)
A 11 éves Magdika vágya egy laptop volt. A kislány betegségéből kifolyólag sok időt tölt kórházban, és a kezelések alatt ágyban kell feküdnie.
A laptop segítségével tud rajzfilmeket nézni, játszani, így gyorsabban és kevésbé unalmasan telik a kórházban töltött idő. Magdika szája fülig ért, amikor meglátott a kórházi szobája ajtajában a laptoppal.
Segítettem neki kibontani, beüzemelni, és azonnal hozzálátott mesefilmet nézni.
Legyen sok örömöd ebben a masinában, Magdika!

kívánság-koordinátor
Debrecen, 2013.05.01.
Kevin (9 éves, Somogyzsitfa)
Kevin a Csodalámpa dzsinnjétől egy laptopot kért, hogy ismerőseivel tudja tartani a kapcsolatot a hosszú kezelések alatt.
A 9 éves kisfiú kívánságát támogatónk jóvoltából gyorsan teljesíteni tudtuk, így április 29-én Kevin boldogan ölelte magához saját laptopját.
Kívánunk a kis betegnek mielőbbi gyógyulást és sok örömet a laptop használatához.

kívánság-koordinátor
Budapest, 2013 április 29.
Bence (10 éves, Abony)
Az "ADHAT-vonal" segítségével teljesült Bence álma!
Még most is a fülembe cseng a kisfiú boldog kacaja, amint a BoboCarral "száguldozik" az utcán.
Száguldozz még sokáig Bence, legyen sok örömöd a járműveddel!
kívánság-koordinátor

Bálint (5 éves, Győr)
Bálint ötévesen nagyon kedveli a vonatokat, az igazit és a játékvonatot is. Kívánsága egy csodálatos tehervonat volt!
Az ajándékot a Tűzoltó utcai Klinikán tudtam átadni a kisfiúnak, aki nagyon visszahúzódóan fogadta a nagy csomagot.
De otthon természetesen feloldódott, s azonnal legózni kezdett, mint a képek is mutatják.

kívánság-koordinátor
Budapest, 2013.05.10.

Bálint nevében szeretnénk megköszönni a LEGO vonatot.
Már az is nagyszerű volt, hogy a sugárkezelés előtti nehéz napokban azzal lepték meg, hogy lehet egy kívánsága. Izgatottan választotta ki az ajándékát, de talán már meg is feledkezett róla.
Most, hogy a kezelés megviselte nagyon jól jött a meglepetésként érkezett LEGO készlet. Vidámmá tették ezt a problémákkal terhes időszakot. Köszönjük!
Vivien (11 éves, Ráckeve)
Viviennel úgy találkoztunk, hogy éppen megkezdődtek a kezelései a kórházban. Így pont jókor érkeztek a „littlest petshop” állatok, amelyekre annyira vágyott.
Az állatkáknak köszönhetően azonnal jókedvre derült és a kezeléseket és a kellemetlenségeket is sikerült egy kicsit elfelejtenie.
Kívánjuk, hogy mindig jókedvű legyen és mihamarabb meggyógyuljon.
a Budapesti Német Iskola diákképviselői
Budapest, 2013.május 5.
Nikita (8 éves, Debrecen)
Nikita 8 éves nagyfiú, szakrendelésre érkezett messzi földről, Ukrajnából.
Anyukájával egyeztetve elindultunk együtt megvenni azt a telefont, amit Nikita régóta szeretett volna…
Láttam a szeme sarkából az örömöt, a várakozást, hogy hamarosan az Övé lesz a telcsi!
Az ügyintézés után azonnal át is adtam neki a fekete Samsung Galaxy ACE-t, arcát boldogság töltötte el.
Remélem nagyon sok örömöd lesz benne!

kívánság-koordinátor
Debrecen, 2013. 04.23.
Emília (6 éves, Hajdúnánás)
Emília 6 éves kislány, aki szeretett volna egy XBOX játékot, amivel jól eltöltheti az idejét. A Csodalámpa dzsinnje fülébe jutott a kérés és egy kedves támogatónk gyorsan megvásárolta az ajándékot, szerette volna Húsvét előtt teljesíteni a kívánságot.
Ám a húsvéti nyuszi idén más meglepetést tartogatott a kicsi lánynak, hirtelen transzplantálták őt!! Így a mi ajándékozásunk kicsit csúszott, de ezt senki sem bánta…
Emília semmit sem sejtett, amikor megjelentem náluk, szóhoz sem jutott, csak mosolygott. Átadtam neki a várva várt játékot, aminek nagyon örült.
Legyen sok örömöd benne Emília! Jó egészséget kívánunk!
kívánság-koordinátor
Hajdúnánás, 2013.04.12.
Ákos (6 éves, Szigetmonostor)

Ákos minden álma egy tablet volt, pont olyan, amit a kórházban látott egy kisfiú kezében. Teljesen elvarázsolta a sok-sok játék, amikkel néha tudott játszani, amikor kölcsönkapta.
Nem is volt kérdés, hogy amikor a Csodalámpa önkéntese Zsuzsa néni megkérdezte mit szeretne, egyértelmű volt a válasz „tabletet”. Még a tél folyamán sikerült is ezt a kérést teljesíteni a Fundamenta Lakáskassza egyik SZEB-es csoportja segítségével, akiknek összefogásával február egyik havas délelőttjén hirtelen valóra vált Ákos álma.
Ahogyan a mellékelt fénykép is mutatja, ha nem is örökre, de egy ideig biztosan barátságot kötött Ákos és a kis gép.

kívánság koordinátorok
Szigetmonostor, 2012.02.12.
Fanni Zsófia (12 éves, Budapest)
Április 19-én délután, a Liszt Ferenc repülőtéren állva sem tűnt úgy, hogy Fanni és Ákos pontosan felfogta volna, hogy álmuk teljesülni fog. Kézzel fogható volt a feszültség és minden várakozással töltött pillanat hosszú percnek tűnt.
Késő este landoltunk Barcelonában, és a taxi ablakából kifelé leskelődve lehetett érzékelni, hogy kezdenek hinni a szemüknek, kezdenek hinni a csodában, az álmuk megvalósulásában: egy Barcelona meccsre eljutni a "szentélybe", a Camp Nou-ba, azaz a Barcelona stadionjába.
Szombat délutánra volt meghirdetve a meccs, de már szombaton reggel átmentünk a stadionhoz, szemügyre venni az esti program helyszínét. Annyira szerencsés pillanatban érkeztünk, hogy még az edzésre érkező játékosokat is volt szerencsénk látni, amint autójukkal a mélygarázsba lehajtottak. Itt már az eufória jelei érezhetőek voltak, még ha a sokszor sötétített üvegen keresztül csakis a helybéli szurkoló csapat név bekiáltásaira tudtunk hagyatkozni.
Amikor eljött az este és a meccsre való indulás pillanata, nos ott már én is, nem foci rajongó létemre, elkezdtem átvenni a Fanniból és Ákosból sugárzó izgatottságot. Ákos esetében, aki kisgyerek kora óta mai napig is focizik, nem volt kérdés a rajongása a csapatért. Gyakorlatilag ő "idegenvezetett" nekünk is sok focis, történelmi és aktuális kérdés kapcsán.
Fanni esetében nagy várakozással voltam jó magam is, hogy miért pont a foci, és miért pont a Barcelona. Nos, mikor a meccs kezdete előtt Fanni állva énekelte végig a Barca indulót, nos akkor mindent megértettem. Ez a kislány egy igazi, megszállott Barca-, és azon belül is Messi rajongó. Meccset követő napon jutott idő egy kis városnézésre, az Ócenárium meglátogatására és természetesen sok mókára és kacagásra is!

Fanni, Ákos, szeretném nektek megköszönni az élményt, mely nekem is egy életre szólt, és kívánom, hogy nektek is kitartson hosszú életetek során, és minden kihívással teli pillanatban tudjatok töltődni belőle, újra és újra!
kívánság-koordinátor
Barcelona, 2013.04.20.



Ákos (18 éves, Békéscsaba)
Április 19-én délután, a Liszt Ferenc repülőtéren állva sem tűnt úgy, hogy Fanni és Ákos pontosan felfogta volna, hogy álmuk teljesülni fog. Kézzel fogható volt a feszültség és minden várakozással töltött pillanat hosszú percnek tűnt.
Késő este landoltunk Barcelonában, és a taxi ablakából kifelé leskelődve lehetett érzékelni, hogy kezdenek hinni a szemüknek, kezdenek hinni a csodában, az álmuk megvalósulásában: egy Barcelona meccsre eljutni a "szentélybe", a Camp Nou-ba, azaz a Barcelona stadionjába.
Szombat délutánra volt meghirdetve a meccs, de már szombaton reggel átmentünk a stadionhoz, szemügyre venni az esti program helyszínét. Annyira szerencsés pillanatban érkeztünk, hogy még az edzésre érkező játékosokat is volt szerencsénk látni, amint autójukkal a mélygarázsba lehajtottak. Itt már az eufória jelei érezhetőek voltak, még ha a sokszor sötétített üvegen keresztül csakis a helybéli szurkoló csapat név bekiáltásaira tudtunk hagyatkozni.
Amikor eljött az este és a meccsre való indulás pillanata, nos ott már én is, nem foci rajongó létemre, elkezdtem átvenni a Fanniból és Ákosból sugárzó izgatottságot. Ákos esetében, aki kisgyerek kora óta mai napig is focizik, nem volt kérdés a rajongása a csapatért. Gyakorlatilag ő "idegenvezetett" nekünk is sok focis, történelmi és aktuális kérdés kapcsán.
Fanni esetében nagy várakozással voltam jó magam is, hogy miért pont a foci, és miért pont a Barcelona. Nos, mikor a meccs kezdete előtt Fanni állva énekelte végig a Barca indulót, nos akkor mindent megértettem. Ez a kislány egy igazi, megszállott Barca-, és azon belül is Messi rajongó. Meccset követő napon jutott idő egy kis városnézésre, az Ócenárium meglátogatására és természetesen sok mókára és kacagásra is!

Fanni, Ákos, szeretném nektek megköszönni az élményt, mely nekem is egy életre szólt, és kívánom, hogy nektek is kitartson hosszú életetek során, és minden kihívással teli pillanatban tudjatok töltődni belőle, újra és újra!
kívánság-koordinátor
Barcelona, 2013.04.20.



Gergő (8 éves, Budapest)
Gergő különleges kívánsága az volt, hogy angolul beszélő gyerekekkel szeretne találkozni és angolul tanulni. Vele készült az alábbi "mini-riport".
Miért szeretsz angolul tanulni?
-Erre még nem gondoltam és igazándiból nem is tudom. Angolul beszélni jó mulatság!
Hogyan tanították neked a Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskola tanulói az angolt?
-Játékosan. Hol skype-on, hol személyesen. Például mulatságos volt angolul a kő, papír, olló játék, a Simon mondja… körjáték, vagy a skype-on mutatott szókártyák angol megnevezése. Érdeklődéssel oldottam meg a képek és szavak párosítását a magyar-angol képes szótárban.
A plüssfarkast, – amivel megleptek karácsony előtt – használom, mindahányszor leülök TV-zni, az ölembe veszem. A társasjátékot nem próbáltuk még, de veletek szívesen megpróbálnám…
Miért érdekes különböző nemzet gyerekeivel találkoznod?
-Hogy sok nemzettel tudjam megértetni magam.
Más gyerekek az AISB (Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskola) tanulói mint Te?
-Nem. Egyedül abban különböznek, hogy ők sok nyelvet tudnak. (Nem a szájukban lévő nyelvet tudják ….:-)
Tapasztaltál-e bármi érdekeset az AISB tanulói között?
-A nemzetközi fesztiválon többféle finomságot megkóstoltam, különösen ízlett a mandulás-almás pite, amit az orosz standon vásároltunk. Az iskola diákjai jókedvűek és táncos lábúak. A vidámság és az ízletes finomságok hatottak rám leginkább.
Tudtad viszonozni a figyelmességeiket?
-Igen, megköszöntem, hogy vendégül láttak a fesztiválon, a látogatásukkor ajándékokat hoztak
Mit gondolsz, mit tanultak Tőled az idelátogató gyerekek?
-Hogy mennyire választékosan beszélek, többet nem is tudok.

Kinga (4 éves, Budapest)
Kinga még csak pár napja jött ki a korházból, amikor már volt lehetőségünk meglátogatni. A kért rózsaszín Hello Kitty-s futóbiciklit azonnal szemügyre vette. Sugárzott a boldogságtól és nyomban ki is próbálta. Köszönjük a Budapesti Német Iskola tanulóinak az adománygyűjtést!
Önkéntes, diákképviselő
Budapest 2013.04.25.

Nándor (15 éves, Gyöngyös)
Nándor különleges álma jó szándékú felnőttek összefogásával teljesülhetett egy különleges jótékonysági főzőest keretében.
A Corinthia Hotel Budapest adott helyet a Kívánságokonyhának, ahol ezúttal a Fundamenta-Lakáskassza csapata az indiai konyha érdekes fűszereivel és ízletes ételeivel ismerkedhetett meg.
Nándort és résztvevőket Róna Márta, a Corinthia Hotel Budapest kommunikációs igazgatója és a Csodalámpa képviseletében Felkai Márta köszöntötték, majd a kis csapattal közösen átadták acsillogóan új hangszert Nándinak. Nándi a "közönség" kedvéért nyomban kipróbálta az új szerzeményt.
Nagyon örült, hiszen már évek óta zongorázik, de szeretne egy másik hangszeren is megtanulni. (A szaxofon tetszett nagyon, csak ezt a drága hangszert a család már nem tudja megvásárolni.)
Egy budapesti kórházban kezelik, így sajnos egy rövid beszélgetés után vissza kellett mennie szüleivel a kezelésre. A vendégeket és Nándiékat egy kis sétára invitálták a hotel képviselői a gyönyörű bálterembe és az elnöki lakosztályba, valamint a spa részlegbe, majd kezdődhetett az izgalmas főzés.
/ 3
Ezen az estén a résztvevők Bolyki Péter és az indiai származású Lucas Patole séfek vezetésével különleges főzési praktikákat tanulhattak, miközben közösen készítették el a finom vacsorát.
A menü fenséges ízű, joghurtos mango itallal kezdődött, melyet a zöldséges töltelék elkészítése követett. A vajas csirke előkészítésénél még volt, aki csak nézte a többiek szorgoskodását, de a Samosa tésztájának a szaggatásából már a hölgyek és az urak is egyaránt kivették a részüket. S amit a csapat főzött, azt meg is ehette, egy nagyon hangulatos vacsora közepette.
Nándi nevében is köszönjük a Corinthia Hotel Budapest vezetésének és személyzetének, továbbá a Fundamenta-Lakáskasszának a támogatást és azt, hogy Nándi kívánsága ilyen pompás körülmények között teljesülhetett.


kívánság-koordinátor
Budapest 2013.04.19.
Zalán (10 éves, Győr)
Zalán régi vágya teljesülhetett, amikor szüleivel a soproni Hotel Lövérben pihenhettek Húsvét előtt. A szálloda sok színes programja közül Zalán kedvence az íjászkodás volt.
Nem maradhatott ki a szaunázás és a fürdés sem a hotel uszodájában. Tojásfestés, gasztrotúra is szerepelt még a programokban és persze városnézés, séta az erdőben.
Zalán és családja nagyon élvezték a soproni kirándulást, még szívesen maradtak volna, de a locsolás sem maradhatott ki otthon.

kívánság-koordinátor
Sopron, 2013.április 30.
Previous posts
- Zalán (4 éves, Hajdúszoboszló)
- Rikárdó (15 éves, Rudabánya)
- Martin (10 éves, Kalocsa)
- Gabriella (9 éves, Máriakéménd)
- Zsolt (9 éves, Kecskemét)
- Viktor Márk (14 éves, Jobbágyi)
- Rebeka Róza (12 éves, Ózd)
- Panna (11 éves, Debrecen)
- Noel (9 éves, Nyírbogdány)
- Krisztián (13 éves, Tiszaörs)
- Jakab (13 éves, Budapest)
Archive
- Table of Contents
- Greatest Hits
- 2025
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004