Beszámolók

Beszámolók/2011-09-13 David


Dávid mire is vágyhatott volna jobban, mint kerti játékokra?!

Kérését májusban továbbítottuk a dzsinnek, a sok vágyakozásnak meg is lett az eredménye: egy szép nyári napon a kisfiú legnagyobb meglepetésére kertjükben felállítottunk egy játszóteret.

Dávid öröme határtalan volt, azóta is, ha állapota engedi, sok időt tölt kedvenc játékai között.


Szülei a napokban írták:

„Dávidnak ó most volt kb. 3 hét szünet a terápiában, így rengeteg játszottak vele. Sőt kerti sütögetés során már nem is tudjuk őket az asztalhoz csalni, mert ők a lakomát a "várban" fogyasztják el.”




Köszönjük a DDB Reklámügynökség Kft. ismételt felajánlását,

aminek segítségével újabb gyermek arcára varázsolhattunk mosolyt!!




Jahoda László
kívánság-koordinátor
Budapest, 2011. 08.16.

Benjamin (10 éves, Heves)



Benjamin a Tűzoltó utcai Klinikán várakozás közben sokszor játszott az aulában felállított csocsóasztalon, így ilyen játékot kért a Csodalámpa Alapítványtól is. A szülőkkel kooperálva sikerült nagy meglepetést szerezni neki.

Mikor megérkeztem hozzájuk, a szülők nagyon kedvesen fogadtak, de Benyus kicsit félénk volt, nem értette, mit keres ez az ismeretlen bácsi náluk.

Miután felfedtem a nagy titkot, hogy általam teljesült a kívánsága, fülig ért a szája és nagyon örült. Azonnal össze szerette volna szerelni, mivel imád bütykölni.

Reméljük, még sok örömöd lesz ebben a játékban!!




Köszönjük T. Attila támogatását!







T.Attila
adományozó és kívánság-koordinátor
Heves, 2011.09.08.

Beszámolók/2011-09-12 Daniel


Hosszú várakozás után ismét eljött egy ajándékozás ideje.

Ez alkalommal is a „törzstámogatónknak” számító testvérpár teljesítette egy beteg kisgyermek álmát. A szomorkás, fülledt nyári napon kis csapatunk várakozással telve indult el az úticélja felé. A ház előtt megállva vidáman focizó gyerekeket találtunk, akik jöttünkre abbahagyták a játékot, és sietve jöttek fogadásunkra a kapuba. A kis Dani szelíd izgalommal várta, mikor pillanthatja meg az ajándékát.

Amíg az elektromos kisautó darabjaiból lassan összeállt, addig Dani megszámolva annak kerekeit, és megkérdezve minden alkatrész és gomb funkcióját, zsongta körbe csapatunk tagjait. Láthatóan alig bírta kivárni az időt, amikor végre kipróbálhatja. Amire sajnos holnapig várnia kell, hiszen feltöltést igényel. De még így is hatalmas örömről, és jószívűségről tett bizonyosságot ez az apró fiúcska.

Köszönetét nem szavakban, hanem tettekben fejezte ki. Érdeklődése közben időről időre hozzánk jött, az ölünkbe kuporodott, vagy megfogta a kezünket, mintha már régóta ismerne minket. Jó érzés volt látni, ahogy örömét kistestvérével megosztotta, megmutatta neki, mi hogyan működik rajta és az önzőség jelét sem mutatta. Így bebizonyította, hogy kicsiny termetében hatalmas szív lakozik.

Kívánjuk, hogy lelki ereje tartson ki az elkövetkezendő kezelésekre is, és mielőbbi jobbulást kívánunk neki!




Köszönjük Baán Miklósnak és Tibornak az ismételt segítséget és a felajánlást!




/ 5






A Csodalámpa győri csapata
Dad, 2011. augusztus 8.

Nóra (10 éves, Balatonkenese)


Forró nyári délutánon osztozhattunk Nórika örömében, teljesült kívánsága a Csodalámpa segítségével, kerti hintaállványt kapott.

Nagy öröm és meglepetés volt a birtokbavétel, mivel a kislány a hinta kiszállításakor nem volt otthon, így később szembesülhetett egy álom valóra válásával! Hazaérkezésükkor már a korábban felállított hinták csalogatták kipróbálásra a két kislányt.

Nem számított a forróság, a két tesó boldogan libbent ide-oda a hintájukban, Nórika otthoni gyógyterápiája ezzel az ajándékkal is bővült! Használjátok egészséggel!

Köszönjük, hogy ismét részt vehettünk egy kisgyermek örömében!




Hálásak vagyunk a Sláger Angyal Alapítvány támogatásáért!









Ligetváriné Márti
kívánság-koordinátor
Balatonkenese, 2011.08.26.

Beszámolók/2011-09-07 Rita

Rita régi álmát sikerült a napokban valóra váltania a Csodalámpa Alapítványnak. A miskolci Gyermekkórházban adtuk át neki a kért laptopot!

A kislány már régóta szeretett volna egy hordozható számítógépet, mivel hónapok óta a kórházban kell lennie és még nagyon sok időt fog bent tölteni. Nem is gondolta, hogy ilyen hamar teljesíti az Alapítvány a kérését.

Csillogó szemekkel nézte végig, amíg odaadtuk neki az ajándékot rejtő táskát, óvatosan kezdte el kibontani, majd amikor kivette a nagyot sóhajtott és így szólt – SIKERÜLT!!!! NEM IS GONDOLTAM!

Reméljük, hogy a laptop örömteli perceket nyújt Ritának és jó egészséget kívánunk!


Kónyáné Tímea és Törökné Zita
kívánság-koordinátorok
Miskolc, 2011-07-15





Beszámolók/2011-09-07 Gergo


Gergő a meleg nyár után Sopronból újra visszakerült a Kardiológiai Intézetbe kezelésekre, itt találkoztam először vele és a nagymamájával, aki éppen a soros felnőtt segítő. Nagyon kedvesen, kis izgalommal fogadtak a megbeszélt időpontban, mivel tudták jövetelem célját.

A nagyfiú reméli, így könnyebben telnek a napok a kezelések során, és kapcsolatot is tud tartani a számára oly fontos családdal és a barátokkal.

Gergő kérdésemre elmondta azt is, hogy nagyon nagy segítség lesz neki ez a computer a tanulásban, hiszen sok hiányzást kell neki bepótolni. Így is szerintem óriási teljesítmény, hogy egész nyáron tanult és sikeresen levizsgázott 12 tantárgyból, hogy a saját osztályában, a barátaival folytathassa a tanulmányait.

Nagyon szépen köszönte a Csodalámpának, hogy teljesülhetett a kérése, többször kifejezte, mennyire boldog.

Gergő, kívánunk neked mindannyian mielőbbi gyógyulást, ezzel a csodás hozzáállásoddal egy nagyszerű, hosszú életet!




Köszönjük a KPMG Tanácsadó Kft segítségét!






Benkóczy Márta és Veres Erzsébet
kívánság-koordinátorok
2011. 09.01.

Martin (8 éves, Somlóvásárhely)

Martin egy kedves, nyolcéves kisfiú, akinek régi vágya volt egy PSP, amivel a kezelések alatti idejét eltölthette volna.

Augusztus 22.-én a kívánsága teljesült, nagy izgalommal várta, hogy édesanyja vajon ki elé is siet le a vendégház liftjéhez, és mikor meglátta a Csodalámpa feliratú ajándékzacskót széles mosollyal fogadta, hogy teljesült a kívánsága.

Bár akkor még nem tudta, hogy mi van a zacskóban, de sejtette, hogy a kért meglepetés ajándék.

Önkéntesünk közölte, hogy ezt egy szintén beteg kislány ajánlotta fel Szombathelyről, Rejtő Stefánia. Martin megígérte, hogy neki is meg fogja köszönni az ajándékot.




Dr. Jenei Tiborné
kívánság-koordinátor
2011. 08.22. Budapest





Beszámolók/2011-08-31 Viktor



Beszélgetéseink alatt kiderült, hogy minden álma egy LCD TV, mert 6 testvérével együtt a nagyszülei nevelik, és nincs tévéjük.

Amikor felhívtam telefonon, hogy érdeklődjek, hogyléte felől, és kérjem a nagypapáját a telefonhoz, nem lehetett előle eltitkolni, hogy nemsokára övé a várva várt LCD televízió!

Reméljük, sok izgalmas percet tudsz majd a tv. előtt eltölteni!!




A kívánságot a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány támogatásával teljesítettük







Kónyáné Tímea, Törökné Zita
kívánság-koordinátorok
2011.06.24.

Tamás (13 éves, Érd)


Tamás alapítványunktól egy Wii játékgépet kért. Édesanyja elmondta, hogy Tamás már nagyon izgatottan várta a játékot, és nap, mint nap megkérdezte, hogy mikorra várható.

Nagyon meglepődött, és örült, hogy ilyen gyorsan elérkezett a nagy nap, és izgatottan nyitotta ki a játékot tartalmazó nehéz dobozt. Részletesen szemügyre vette és mondta, hogy alig várja, hogy haza érjenek és végre kipróbálhassa!

Természetesen a gép mellé játékokat is kapott, így önfeledten tud majd játszani vele, és elfelejtheti, ha csak egy kis időre is a betegségét.




Köszönjük T. Attilának a támogatást, az ő segítsége nélkül nem valósulhatott volna meg egy újabb csoda.





Barabás Réka
kívánság-koordinátor
2011.08.04

Beszámolók/2011-08-31 Norbert


Norbi egy DVD lejátszót szeretett volna, a Dóra a felfedező című filmmel együtt. A kívánságát Dr. Tesics György adományozó segítségével teljesítettük, aki részt vett az átadáson.

Norbi nagyon boldog volt, megígértük, hogy a kért filmet később megkapja, hiszen csak most fog megjelenni, de megrendelte az alapítvány, és amint megkapjuk, postázzuk is nyomban a címére.

Tesics doktor úr elbeszélgetett Norbival, mint férfi a férfival és mind a ketten kicsit el is érzékenyültek az átadás során.




A kívánság Dr.Tesics György és az AAA Klinikák Dent Kft. támogatásával teljesült. Köszönjük!











Dr. Jenei Tiborné
kívánság-koordinátor
Budapest, 2011.06.30.

Martina (17 éves, Szentgotthárd)

Martina 17 éves nagylány, aki szerette volna, ha neki is van jogosítványa.

Kívánsága még tavaly érkezett hozzánk, de azt kérte tőlünk, hogy idén tavasszal kezdhesse el a tanfolyamot.

Martina szorgalmasan járt a tanfolyamra, vizsgái elsőre sikerültek. Már csak egy vizsga van hátra és Martina boldog jogosítvány-tulajdonos lesz.




Szeretnénk megköszönni Horváth János oktatónak,

hogy már sokadik alkalommal járult hozzá munkájával a kívánságteljesítéshez.






Huszárné Török Katalin
kívánság-koordinátor
Szombathely, 2011. július 25.





Beszámolók/2011-08-31 Liliana



A Tatabányán élő Liliána kívánsága egy asztali számítógép volt. Liliána szülei és testvérei körében vehette át ajándékát.

Már nagyon várta a Csodalámpás ajándékot, erről tanúskodott az üresen álló számítógépasztal. Nagyon boldog volt az ajándék láttán, aminek összeállításának feladata édesapjára hárult. A didergős júliusi délután igazán szívet melengetőre sikerült!

Kívánjuk, hogy nagyon sokáig használd a számítógépet kedves Liliána!

Köszönjük az E.ON ZRt. támogatását!



Pál Melinda
kívánság-koordinátor
Tatabánya, 2011. július 29.

Emilia (3 éves, Ózd 9. p.)


Emília 3 éves kicsi lány, hosszú gyógykezelés után a héten térhetett végre haza szülei, testvérei közé.

Kis betegtársa Ferike, kapott a Csodalámpától egy akkumulátoros kis" csodaautót, ami még magától megy is" - így mondta Emília. Ő is nagyon szeretett volna olyat, de nem kék színben, amilyet Ferike kapott, hanem "olyan lányosat, rózsaszínben, vagy pirosban."

S a csoda ismét megtörtént! Mert amikor Emília hazament a kórházból otthon várta Őt a piros kis csodaautó, ami még megy is, vezetni is lehet, s még dudál is!
Nagy volt az öröm! Mindenki örült. Emília az autónak, mi pedig Emília örömének!!




Köszönjünk két magántámogatónk felajánlását, amelynek segítségével a kislány álmát teljesíthettük!





Tatárné Csonka Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2011. augusztus.22.

Tibor Patrik (13 éves, Tornyospálca)





Tibi a Csodalámpától egy laptop-ot kért, amire már régóta vágyott. Tibi jelenleg kezelés alatt áll, és a laptop segítségével tudja tartani a kapcsolatot a barátaival, valamint a tanulásban is segítségére lesz.

Egy délelőtt a klinikán a kezelése alatt leptem meg az ajándékával, aminek nagyon örült és alig várta, hogy töltőre tegye és mihamarabb használhassa.

Kívánjuk Tibi, hogy sok örömöd legyen a laptop használatakor!

Köszönjük a KPMG Tanácsadó Kft segítségét!






Miholetz Judit
kívánság-koordinátor
Debrecen,2011.08.04.

Beszámolók/2011-08-26 Richard



Ricsi kérése az alapítványtól egy speciális BMX kerékpár, mivel barátaival ezt a sportot űzik Szentesen.

Kezelése még mindig tart a nagyfiúnak, de a két kezelés közti szünetben érte a nagy meglepetés, hogy egy keddi napon otthon meglátogatták a Márkus testvérek és az egyikük kisfia.

Ők, a felajánlók személyesen vitték el Ricsinek a kerékpárt. Gyorsan összebarátkoztak a fiúk és nagyot beszélgettek.

A jó hangulatú kívánságteljesítés után támogatóink hazaindultak Hatvanba, azzal a jóleső érzéssel, hogy immár sokadszorra tudtak örömet szerezni egy „csodalámpás” gyermeknek




Köszönjük a Ro-No Kft., Márkus Róbert és Márkus Norbert rendszeres segítségét!










Lengyel Andrea
kívánság-koordinátor
Szentes, 2011. augusztus 23.

Beszámolók/2011-08-26 Istvan


István kívánsága egy saját laptop volt, hogy a kezelések alatt a klinikán el tudja magát foglalni és tarthassa osztálytársaival a kapcsolatot.

Egy délelőtti napon kontrollra érkezett, amikor sikerült meglepnem a kívánt masinával. Meglepetésként érte, amikor átadtam, hirtelen szóhoz sem tudott jutni, a mosolya viszont mindent elárult.

Használd egészséggel István a laptopod és kívánjuk, legyen benne sok örömöd!


Köszönjük a KPMG Tanácsadó Kft-nek, hogy ismét mosolyt varázsolhattunk egy gyermek arcára!






Miholetz Judit
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2011. 08. 03.

József Barnabás (14 éves, Szátok)





Amikor először találkoztam Józsival, még nagyon nehezen mozgott, és kicsit bizonytalan volt a kívánságát illetően. Több minden felmerült, de a végén mindig visszatért a laptopra. Ahogy szépen erősödött, az autóbaleset utáni igen súlyos állapotából, a kívánság is biztossá vált, csakis egy laptop az, ami igazán örömet szerezne.

Aztán elérkezett a nagy nap, amikor ismét találkoztunk. Én korábban érkeztem a rehabilitációs osztályra, Józsi óriási mosollyal üdvözölt, amikor megérkeztek a gyámjával. Csodálatos volt látni, milyen biztosan jár, és a korábban mozdulatlan kezét is szépen, bár még lassan tudja használni. Nem igazán bőbeszédű nagyfiú, de a mosolya beszélt helyette!

Minden gyönyörű volt azon a computeren, a színe, a felszereltsége, a programok, szóval minden. És ez az ő sajátja! Azonnal beüzemeltük a laptopot (egy kis segítséggel), kapott e-mail címet, és a még nem elég ügyes kezével is próbálkozott. És sikerült! Józsi sok- sok köszönettel és apró ajándékkal kedveskedett a Csodalámpának egy „ceruzavirág” formájában.

Maradj ilyen mosolygós, és gyógyulj mielőbb te kedves Józsi, segítse a felépülésedet ez a kis masina és a sok szeretet, amit képvisel!




Köszönjük a KMPG segítségét, mellyel hozzájárult Józsi álmának megvalósulásához!







/ 3






Benkóczy Márta
kívánság-koordinátor
Budapest, 2011. augusztus 1.

István Zsolt (4 éves, Tiszakécske)

A feleségemmel közösen vállaltuk Istvánka kívánságának a megvalósítását, baráti társaságunk közreműködésével, segítségével.

Úgy gondoltuk, a sok kórházi kezelés között jót tesz majd, ha kedvenc meséit nézheti, és közben elfelejtkezhet a betegségéről.

A gondolatot tett követte, összegyűlt az összeg a kívánság teljesítésére, és egy héten belül megvalósult az álom.

Megvásároltuk a hordozható DVD lejátszót, és mellé sok-sok mese DVD-t.
A feleségemmel felkerekedtünk, és 2011. augusztus 18-án meglátogattuk Istvánkát, a miskolci kórház gyermekosztályán, ahol éppen egy műtétre várt. Erre a további kezelések miatt volt szükség.

Nagymamája fogadott bennünket, és a kicsi nem is sejtette, hogy miféle meglepetésben lesz része.

A bemutatkozás után, mikor megtudta, hogy honnan és miért érkeztünk, az örömtől és a meglepetéstől egy kissé megilletődött, de aztán lassan felengedett, és büszkén fogta a kezébe a hordozható DVD-t.
Igen keveset tudtunk vele beszélgetni, mert a fotózás közben megjelent a nővér, hogy előbbre hozták a műtétet egy órával, és menni kell a műtőbe.

Elköszöntünk és gyógyulást kívántunk Istvánnak.
A nagymamával még beszélgettünk egy darabig, és megegyeztünk, hogy keresni fogjuk egymást.

Alig múlt el néhány óra, csörgött a telefon, és a nagymama segítséget kért a mese lejátszásához. Átadta a telefont Istvánkának, aki még egyszer nagyon köszönte nekünk, hogy ilyen nagy örömöt, és boldogságot okoztunk neki.

Mi is nagyon örültünk, és még egyszer sok sikert kívántunk a gyógyulásához.

Bodacz Zsolt és felesége, Ildikó
kívánság-koordinátorok
Miskolc, 2011.08.18.

Istvánka példája is mutatja, hogy sok ember összefogásával nagy dolgok történhetnek.

Köszönjük a baráti társaság minden tagjának a támogatást!!


Tamás (13 éves, Hajdúhadház)

Tamás egy fantasztikus kisfiú, aki mozgás,- és kommunikációban való korlátozottsága miatt kérte a laptopot, amely így nem csak a világra nyit egy kaput számára, hanem megadja a mobilitás lehetőségét is.

Örömét többször is megosztotta velem a laptop átadása után, édesanyja segítségével sok mindent mesélt a hétköznapjairól.
A speciális iskolában ahova jár, a csoportjában a legjobb és legszorgalmasabb diák, szívesen részt vesz az iskolai énekkarban és minden iskolai műsorban. Nagyon szereti a természetfilmeket, és amikor kisöccse nem a rajzfilm csatornákat nézi, szívesen kapcsolja a tévét humoros beszélgetős műsorokra is.

Most, hogy megkapta a laptopját, megígérte édesanyjának, hogy mostantól már ő is kimegy velük a kertbe, és a családi programokon is szívesen részt vesz, ha magával viheti új szerzeményét is.

Tamás, kívánjuk, hogy nagyon sokáig szerezzen örömet neked a laptop!



Mocsonoky Andrea
kívánság-koordinátor
Hajdúhadház, 2011.08.06.





Köszönjük a KPMG segítségét, mellyel hozzájárult Tamás álmának megvalósulásához!




Richárd (9 éves, Fábiánsebestyén)

Ricsi vágya az volt, hogy búvárkodhasson a tengerben és szétnézhessen, milyen is az élet odalenn.
A kívánságára rátalált Sára, aki elhatározta, hogy családjával megvalósítja ezt az szép álmot.

Sára és apukája fogadott minket Senj (régi magyar nevén Zengg) falujában nagy szeretettel, és segített nekünk megtalálni szállásunkat. A szálláson a kipakolás után rögtön előkerültek a fürdőruhák, és indultunk a tengerhez.
A gyönyörű kis öböl mindenkinek nagyon tetszett, és Ricsi, aki először volt tengeren, huncut szemekkel ízlelgette a sós vizet.

Másnap került sor a merülésre. Nagy segítségére volt a beöltözésnél Sára, a kívánság egyik teljesítője, akivel Ricsi barátságot kötött. Ottlétünk alatt sokszor beszélgettek és úsztak együtt a tengerben.

A víz alatti szabályokról, felszerelésről és egyéb hasznos tudnivalókról tájékoztatást kaptak a gyerekek, és utána indulhatott a vízre-szállás.

Kis félelemmel és nagy izgalommal volt Ricsi is és szülei is, akik a partról izgulták végig a nagy eseményt. Megkönnyebbültek, amikor közel fél óra elteltével újra megpillanthatták gyermeküket.

A víz alatti világról és élményekről lelkes beszámolót hallhattunk Ricsitől, nagy kék szeme csak úgy csillogott.

Másnap újra merültek, bár kisebb technikai nehézségek adódtak, de az élmény ismét feledhetetlen volt.

Ezúton is köszönjük azt a négy csodálatos szép napot, amit a GALATHEA Búvárközpont felajánlásának köszönhetően Ricsi Senj-ben tölthetett. Talán még szebb és fantasztikusabb, hogy ezúttal egy gyermek ajándékozott meg egy csodalámpás gyermeket egy feledhetetlen élménnyel.




Lengyel Andrea
kívánság-koordinátor
Senj, 2011.07.09.





Köszönjük az E.ON ZRt. támogatását!








Archive


Log in