Beszámolók/2011-05-17 Dorina
Dorina 17 éves nagylány, aki a betegsége miatt sok időt tölt kórházban.
Első alkalommal, amikor találkoztunk, még nem tudta biztosan, hogy mi lenne a kívánsága, de a későbbiek folyamán mesélte el, hogy utasszállító repülőgépen szeretne valahova elutazni, azaz repülni szeretne.
Sajnos az orvosok ennek a kívánságnak a teljesítését most nem ajánlották.
Dorina családjával is megbeszélte, és átgondolta a kérését, és a repülés helyett egy TV készüléket választott. Otthonukban az eddig használatos készülék elromlott, így nagy boldogságot okozott számára a szép új, nagy modern, lapos TV készülék, melyet összeszerelés után Dorina szobájában lehet elhelyezni.
Dorina sajnos betegsége miatt ebben az évben kimaradt az iskolából, minden idejét otthon és a kórházban tölti.
Kívánunk Neki sok örömet, sok jó műsort a televízió nézésében és reméljük, hogy másik álma is egyszer majd teljesülni fog, és felszállhat a repülőre.
De mindenekelőtt gyógyulást kívánunk és erőt a tanulmányok folytatásához.
Lángh Zsófia
kívánság-koordinátor
Budapest 2010. május 16.
kívánság-koordinátor
Budapest 2010. május 16.
Beszámolók/2011-05-11 Gabor
Gáborkáék éppen vidéki házukban voltak, mivel a városi lakásban nagyon szűkösen vannak. Hétközben Gábor a Mosdósi Kórház iskolájába jár, és ott tanul a betegsége miatt. Jó időben nagyon kellemes nekik itt vidéken, ahol hatalmas udvar van tele játékokkal.
Ma azonban egész nap esett az eső és nem lehetet kimenni. Anyuka mondta is, hogy talán ne menjünk, mert borzalmas az időjárás. Miután mondtuk, hogy bennünket nem befolyásol az időjárás, és szeretnénk már átadni az ajándékot: egy net-bookot, amit Gábor kívánt.
Így a négy gyerek izgalommal várt bennünket, mert anyuka azt mondta nekik, hogy vendég jön. Nagy meglepetés volt, hogy mi érkeztünk, ráadásul ajándékkal. Gábor alig hitte, hogy hozzá jöttünk és elhoztuk a net-bookot. Folyamatosan mosolygott és már bontotta is ki az ajándékot.
Nagyon köszöni a Csodalámpának az ajándékot!!
A többi testvér fegyelmezetten figyelte, és amikor segítségre volt szüksége, ők azonnal és készségesen segítettek. Mind nagyon örültek.
Hamarosan belemerültek egy játékba. Talán a legalkalmasabb időben mentünk, mert az eső miatt a szobába szorultak, és mi most egy kis változatosságot, egy új kikapcsolódási lehetőséget vittünk.
Nagy hasznát veszi majd Gábor a net-booknak, ha internet kapcsolatuk is lesz majd, segíti a kapcsolattartásban és a tanulásban. Amikor elbúcsúztunk, már hatalmas, önfeledt játékba fogott az egész család.
/ 2
Bezdánné Végh Tünde és Szabó László
kívánság-koordinátorok
Sámod, 2011. 05.01.
kívánság-koordinátorok
Sámod, 2011. 05.01.
Beszámolók/2011-05-11 Csenge
Mikor először szerettem volna beszélgetni a kis Csengével, éppen nyerésben volt Zsombor ellen a társasjátékban, így aztán nem illett zavarnom. A játék befejeztével aztán hozzám fordult és gyönyörű szemeit tágra nyitva hallgatta, miért is jöttem. Az Aladdin meséjét természetesen már ismerte, de azért mikor a dzsinnről kezdtünk beszélgetni, huncut mosollyal megjegyezte: én nagyon erősen és nagyon sokáig tudnám dörzsölni a csodalámpát, ha tudna nekem hozni a dzsinn egy olyan aranyos kiskutyát, mint amilyen a barátnőmnek van. Pillanatokon belül elmagyarázta nekem, hogy ő nem akármilyen kutyust szeretne, hanem egy olyan csodakutyust, amelyik tud vizet inni - sőt felemeli a lábát és akkor pisil is. Piciny kezecskéjét szája elé emelve kuncogott és igyekezett meggyőzni engem, hogy ez bizony igaz, mert vannak ilyen kutyusok és nagyon aranyosak. Csillogó szeméből láttam, hogy komoly feladat vár a dzsinnre, meg kell találnia Csenge számára álmai kutyusát.
A dzsinn bejárta az összes játékboltot, de mindenhol azt a választ kapta, hogy ezek a kiskutyák már nem játszanak többet a gyerekekkel, bizony időközben felnőttek és ma már a gyerekek elől elbújva, a bokrok sűrűjében végzik el kisdolgukat.
A játékbolt polcán viszont hatalmas szemekkel, fülét hegyezve, farkát csóválva, szájában finom csontot szopogatva üldögélt egy csodálatos tarka kutyus arra várva, hogy új gazdit találjon magának. Több se kellett a dzsinnek, leemelte a kis bernáthegyit a polcról és bevitte a kis Csengének a Tűzoltó utcai Klinikára, ahova a pici lány pont aznap érkezett kezelésre.
A kis Csenge hitte is meg nem is az időközben felnőtt kutyusról elmondott mesémet, de igazából nem is érdekelte, mert azonnal meglátta, hogy a hátam mögött valami csomagot rejtek és nyomban sejtette, hogy annak kibontása rá vár. Mikor meglátta a tüneményes kis jószágot, a dobozból kivéve azonnal magához ölelte, simogatta, becézgette és a kutyus azonnal nevet is kapott: Csonti névre hallgat ezentúl.
A boldogság leírhatatlan volt, Csonti az új gazdi minden parancsát azonnal teljesítette, sípszóra a gazdihoz fordult és farkát csóválva ugatni kezdett, simogatásra tisztelettudóan leült, ha pedig Csenge a kutyus orra elé dugta a finom csontot, akkor kitátotta a száját és azonnal bekapta a finom falatot. Nagy volt a kacagás, nővérkék és a gyerekek mind-mind megsimogatták Csontit, és azonnal szívükbe zárták éppúgy, mint új kis gazdája.
Ígérjük neked kicsi Csenge, hogy Csonti nagyon fog vigyázni rád, kívánjuk, hogy legalább annyira szeresd a kutyuskádat, mint amilyen szeretettel teljesítette a kívánságodat a Csodalámpa.
Sipos Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Budapest, 2011.május 10.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2011.május 10.
Márton (8 éves, Szirmabesenyő)
Marci meglepődve lépett be a szobánkba, hiszen nem tudta, hogy miért kell a kórházba jönnie, ő úgy hitte, hogy gyógy-úszásra, tornára jönnek a testvérével, szüleivel. Beszélgettünk egy kis ideig, hiszen nem ismert bennünket. Kissé félénken, majd mosolyogva mondta nekünk el, hogy ő mit is kért a Csodalámpa Alapítványtól.
Nagy meglepetést, örömöt láthattunk a kisfiú arcán, amikor meglátta az új számítógépet és a monitort.
Kívánjuk, hogy örömöd sokáig tartson, és ez a masina könnyítse meg mindennapjaidat a tanulásban és a játékban is.
Kónyáné Tímea és Törökné Zita
kívánság-koordinátorok
2011. 04.11.
kívánság-koordinátorok
2011. 04.11.
Martin (12 éves, Balatonfűzfő-Fűzfőgyártelep p.)
Martin 12 éves kisfiút "kontroll vizsgálatra " érkezve leptük meg! Sikerült.
Ilyen sokan ritkán fogadták a kontroll alkalmával, de nem volt gond, mert kevés kivétellel mindenki régi ismerőse volt, vajon mi az oka a sokaságnak? – töprenghetett. Hamar kiderült az ok, mivel beszélgetésünk a Csodalámpára terelődött, amelyről korábban sokat meséltem neki. Kérdeztük Martint, hisz-e a csodákban?
Hitt, így hát megdörzsölte a csodalámpát és láss csodát a kívánsága teljesült egy laptop formájában!
Kitörő örömében boldogan osztoztunk!
Használd egészséggel, vidámsággal Martin!
Ligetvári Györgyné
kívánság-koordinátor
2011.04.15.
kívánság-koordinátor
2011.04.15.
Alex (16 éves, Sajópálfala)
Alex egy komoly fiatalember, akinek nagyon nehéz mosolyt csalni az arcára. Nekünk most sikerült az Alapítvány jóvoltából.
Igazi meglepetés tükröződött az arcán, mert nem is remélte, hogy új gépet fog kapni és még hozzá lapmonitort is!
Kívánjuk, hogy örömöd sokáig tartson, és ez a masina könnyítse meg mindennapjaidat a tanulásban és a játékban is.
Kónyáné Tímea és Törökné Zita
kívánság-koordinátorok
2011. 04.07.
kívánság-koordinátorok
2011. 04.07.
Tímea (7 éves, Székesfehérvár)
Timi kívánsága az volt, hogy Velencébe utazhasson hálókocsis vonattal. Így egy szép áprilisi szombat délutánján felültünk a vonatra és elindultunk Velencébe.
Másnap reggel 7 órakor gyönyörű verőfényben gördült be Velencébe a vonat. Fáradtak voltunk az éjszakai utazástól, de az izgatottság felébresztett bennünket. Felültünk a vaporettóra, és áthajóztunk a Lidora, hogy elfoglaljuk a szállásunkat. Miután megszabadultunk csomagjainktól, elindultunk, hogy felfedezzük a Lidot. Végigsétáltunk a fő- utcán, fagyiztunk, majd lementünk a tengerpartra. A fürdéshez sajnos kicsit hűvös volt, de sikerült rengeteg szép kagylót gyűjtenünk.
Délután visszahajóztunk Velence központjába. Finom pizzát ettünk, majd a Szent Márk téren galambokat etettünk. Utána gondoláztunk egy órát. Ekkorra már mindenki nagyon kifáradt, így visszatértünk a szállásunkra, hogy felfrissüljünk. Este kisétáltunk egy finom spagettire egy klassz kis étterembe.
Hétfőn meglátogattuk Muránot, ahol láttuk, hogyan készül a gyönyörű muránói üveg. Természetesen mindannyian vásároltunk egy kis emléktárgyat. Utána áthajóztunk Buráno szigetére, ahol megnéztük szép színes házakat, és a híres csipkét. Elkirándultunk még Torcello szigetére, hogy Attila trónjára ülhessünk. Az egész napos programoktól kimerülve jól esett visszatérni a Lidora. Este ismét nagyon finom pizzát vacsoráztunk, és természetesen a fagyi sem maradhatott ki.
Kedden ismét visszatértünk a Szt. Márk térre, hogy megtekintsük a Dózse Palotát. A túra körbevitt minket az egész palotában, még a rejtett szobákat és börtönöket is láthattuk. Délután sétálgattunk a szűk kis utcácskákon, átgyalogoltunk a Rialto hídon, és ismét meglátogattuk a galambokat a St. Márk téren. Sajnos az este nagyon hamar eljött, és egy hangulatos búcsúvacsora után elérkezett az ideje, hogy felszálljunk a vonatra és elinduljunk hazafelé. Mindannyian kicsit szomorúak voltunk, sajnáltuk, hogy ilyen gyorsan elrepült a 3 nap és máris haza kellett menni, mert nagyon jól éreztük magunkat.
/ 4
Molnár Andrea
kívánság-koordinátor
2011.04.13.
kívánság-koordinátor
2011.04.13.
Tamás (12 éves, Táplánszentkereszt)
Tomi laptopot kért, nem titkolt céllal, hogy a suliban tudja használni. Betegsége miatt már nehezen ír, hamar elfárad a keze, a laptop megkönnyíti az írást, és a tanulásban is hasznát veszi.
Mikor februárban találkoztam vele, elmondta, hogy húsvétra szeretne egy laptopot. Nem tudtam megígérni, hogy pont húsvétra lesz laptop. DE a dzsinnünk dolgozott és húsvét előtt teljesíthettük a kívánságát!
Tomi nem tudta, hogy mikor megyek, így volt öröm és meglepődés, nehezen találta a szavakat, de az öröm ott csillogott a szemében.
Huszárné Török Katalin
kívánság koordinátor
Táplánszentkereszt, 2011.04.22.
kívánság koordinátor
Táplánszentkereszt, 2011.04.22.
Marcell Noel (5 éves, Magyarhertelend)
Amikor megállt az autónk Marciék háza előtt, kíváncsian jöttek ki a gyerekek anyával és nagymamával. Marci szeme csak úgy ragyogott. Nem tudom, hogy mit gondolt, hogy a vendégeknek örült vagy miután meglátott engem, már sejtett valamit.
A kisfiú egész nap készülődött, mert anyukája azt mondta neki, hogy vendégeket várnak. Neki ez is nagy ajándék mostanában, hiszen a betegsége miatt nem igazán fogadnak senkit az otthonukban, hogy Marcit minél jobban meg óvják a fertőzésektől.
Megkérdeztem az anyukát, hogy nem kaptak-e a napokban valamilyen csomagot. Ekkor előtolta a garázsból azt az akkumulátoros traktort, amire a kisfiú annyira vágyott. Marci úgy meglepődött, hogy szinte mozdulni sem tudott, miközben szemügyre vette ajándékát.
Bátorítottuk, hogy üljön bele és próbálja ki, hiszen ez az övé. Aztán egy röpke pillanat múlva már a bátorságra nekem volt szükségem, hogy nézni tudjam, ahogy a meredek udvaron száguldozik. Ő teljes biztonságérzettel és profi módon közlekedett. Később a kisöccsét is rábeszéltük, hogy üljön Marci mellé. Először alig mert, de aztán korát meghazudtoló módon ült, kapaszkodott és élvezte testvére vakmerő manővereit.
Kicsit be kellett mennünk a házba a papírok aláírása miatt ahova Marcell is velünk jött. Amint hátranéztünk a kis öcsi, aki addig bátortalanul ült, máris átcsusszant a nagy tesó helyére a kormányhoz. Reméljük, nagyon sokat fognak majd együtt utazni,"dolgozni" a traktorral. Marcinak minél előbbi gyógyulást és balesetmentes közlekedést kívánunk!
Bezdánné Végh Tünde és Szabó László
kívánság-koordinátorok
Magyarhertelend, 2011. 04.08.
kívánság-koordinátorok
Magyarhertelend, 2011. 04.08.
Beszámolók/2011-05-04 Szabina
Szabina 12 éves kislány, aki hosszas kórházi tartózkodásai miatt nagyon vágyott egy mobiltelefonra. Fontos volt számára, hogy kapcsolatot tudjon tartani a családjával, a barátaival és osztálytársaival.
A NOKIA a segítségünkre sietett, egy csodaszép, fehér színű telefonnal lepte meg Szabinát, amit Tóth István úr, a cég képviselője egy budapesti találkozáson személyesen adott át a kislánynak még húsvét előtt.
Ketten együtt azonnal be is üzemelték a készüléket, amit Szabina boldogan csúsztatott a táskájába, hogy ezentúl mindig társa legyen.
Dr. Jenei Tiborné
kívánság-koordinátor
2011.04.21.
kívánság-koordinátor
2011.04.21.
Beszámolók/2011-05-04 Ramona
Ramóna kívánsága egy hordozható DVD lejátszó volt, amin a kezelések ideje alatt, valamint a hosszú utazások közben is tud mesefilmeket nézni.
A Csodalámpa dzsinnje akcióba lépett, gyorsan teljesülhetett a kicsi lány vágya. Az öröm és a meglepetés teljes volt, amikor kezébe vehette a készüléket, és boldog mosollyal szorította magához új kincsét.
Dr. Jenei Tiborné
kívánság-koordinátor
2011. 04.13.
kívánság-koordinátor
2011. 04.13.
Beszámolók/2011-05-04 Nora
A pécsi Hervis munkatársával, Borisszal elindultunk, miután bepakoltuk a trambulint az autójába, hogy teljesítsük a kislány kívánságát. Nórikáék házához érve már a szülei vártak nagy izgalommal. Elmondták, hogy a gyermekük mit sem sejt az egészről és bent a házban tv-t néz a nagymamájával és az unokatestvérével.
Hamarosan megérkeztek a Fundamenta képviselői, akik nem csak az anyagi rész finanszírozásában, hanem az összeszerelésben is aktívan kivették a részüket. A játék felállítása Borisz nagy hozzáértésével és irányításával történt. Éppen elkészült a trambulin, amikor a kislányok nagy örömujjongásokkal rohantak ki a házból. Nórika azt kiabálta: Hiszen ez egy trambulin!!
Azonnal birtokba vették a játékot, ugráltak fáradhatatlanul. Később Borisz is bemászott a lányokhoz és együtt mókáztak tovább. Nagyon tetszett nekik, hogy felnőttekkel együtt is lehet használni. Estére biztosan nagyon elfáradtak.
Bezdánné Végh Tünde
kívánság-koordinátor
2011.04.11.
kívánság-koordinátor
2011.04.11.
Kristóf (3 éves, Kolozsvár- Románia)
Kristóf egy aranyos, három éves kisfiú, akinek a kívánsága egy hordozható DVD lejátszó volt.
Támogatónk, amint meglátta a kérést, azonnal akcióba lépett, jelezte, hogy megajándékozza Kristófot egy ilyen masinával.
A találkozóra a Tűzoltó utcai Klinikán került sor, együtt gyorsan beüzemelték a készüléket, a kisfiú arca ragyogott a boldogságtól.
Dr. Jenei Istvánné
kívánság-koordinátor
2011. 04.13.
kívánság-koordinátor
2011. 04.13.
Beszámolók/2011-05-04 Adam
Ádám egy nagyon barátságos és vidám, majdnem 4 éves kisfiú, Nyírturán él szüleivel és testvérével. A két fiú igazi örökmozgó. Édesapjuk gyakorta viszi őket Nyíregyházára, hogy egy ottani játszótéren, szabadon játszhassanak kedvükre.
Ádám kívánsága egy olyan fa játszótér volt, amelyik rendelkezik mászófallal, és van hozzá csúszda és „kettő” hinta, hiszen neki egy testvére is van, akivel nagyon szeretik egymást. Erről magunk is meggyőződhettünk.
Szerencsére sikerült olyan segítőre találni, aki az álmokat valóra tudta váltani.
Megérkezésünkkor Ádám kicsit megilletődött, de hamar feloldódott. Igazi szakértőként figyelte a játszótér készülődését, türelemmel kivárva, hogy végre birtokba vehesse azt. Aztán amikor eljött a várva várt pillanat, Ádámot már csak a csúszda, a hintázás és a mászófal kötötte le.
Várakozás közben Ádám szívesen beszélgetett is velünk. Vidám és közvetlen viselkedésével mindenkit levett a lábáról. Megismerhettük szüleit és testvérét is, így egy jókedvű beszélgetésnek lehettünk részesei.
Reméljük, hogy az ajándék, olyan erőt ad Ádámnak, amellyel testi és szellemi fejlődését is segítheti. Testvérével és kis barátaival a jó levegőn, önfeledten és jókedvvel játszhatnak, és maga mögött tudhatja betegsége minden rossz emlékét.
Dr. Magyar Judit és Dr. Lordovics László
kívánság-koordinátorok
Nyíregyháza, 2011. április 20.
kívánság-koordinátorok
Nyíregyháza, 2011. április 20.
Beszámolók/2011-05-03 Alexandra
Szandi 13 éves nagylány, roppant visszafogott, csendes személyiség. A mindig mosolygós lány szemei vidáman csillognak, különösen, ha zenével kerül kapcsolatba.
Szandi viszonylag régóta gondolkodik, mit is szeretne kívánni a Csodalámpa dzsinnjétől. A művészetek, azon belül is a zene iránt érdeklődő leány szélsőséges kívánságokat talált ki, így nehéz volt a döntés.
Sok beszélgetés és email-váltás után sikerült döntenie, végül egy laptopra esett a választás. Ezzel tud zenét hallgatni, dalokat tanulni a világ minden tájáról.
Mikor átadtuk a vadonatúj ajándékot, láttuk a szemén, hogy ragyog a boldogságtól. A fénykép is ezt tükrözi.
/ 2
Tunyogi Orsolya és Márk Judit
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2011.04.14.
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2011.04.14.
Krisztina (10 éves, Hajdúböszörmény)
Krisztikével évek óta ismerjük egymást, hiszen abban az iskolában tanul, ahol én dolgozom, tudtam, hogy beteg. Aranyos, jókedvű kislány. Amikor meséltem neki az Alapítványról és a minden kívánságot teljesítő dzsinnről, nagyon meglepődött. Nem hitte, hogy tényleg léteznek csodák…
Pár nap gondolkodás után megkeresett és bizalmasan elmesélte nekem szíve vágyát: egy net-book-ot szeretne.
Szinte naponta találkoztunk az iskolában, és sokszor láttam a szemében a ki nem mondott kérdéseket: Tényleg megkapom? Mikor?
És mint annyiszor már, ismét megtörtént a csoda: Krisztike pár hét múlva boldogan birtokba vehette a masinát.
Kívánunk neked kicsi lány minden jót!
/ 2
Kiss Ferencné és Palásti Ildikó
kívánság-koordinátorok
Hajdúböszörmény, 2011.04.08.
kívánság-koordinátorok
Hajdúböszörmény, 2011.04.08.
Zsombor (5 éves, Sárszentmihály)
Kellemesebb szombat délutáni program ritkán van, mint mikor megismerhetünk egy apró fiatalember, aki határozottan és pontosan tud a feltett kérdésre válaszolni:
- Emlékszel, mit kértél a Csodalámpától?
- Egy PSP-t -hangzott a válasz.
A karakán 5 éves fiatalember elnézte gyarlóságunkat, hogy nem tudtuk számára megszerezni hőn áhított játékát a géphez, a helyette hozott LEGO Indiana Jones, azonban rögtön kikerült a dobozból és már indulhatott is a játék.
Hamar kiderült, hogy a mamával és a kedves támogató hölggyel hárman sem vagyunk olyan felkészültek egy ilyen játékgép használatában, mint Zsombor, aki veleszületett őstehetséggel jött rá a megfelelő gombok használatára.
Reméljük még nagyon sok boldog és önfeledt órát szerez a kisfiúnak a játék.
Mocsonoky Andrea
kívánság-koordinátor
Budapest, 2011.04.16.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2011.04.16.
Beszámolók/2011-04-29 Dominik
Egy igazi építőmérnökhöz látogatott el a csodalámpa szombaton. Dominik egy zalai kis falu legbátrabb és legaranyosabb lakója, akit épp az udvari játék közben leptem meg a hírrel, hogy kívánsága hamarabb teljesült, mint arra számítani lehetett.
Dominik nagy boldogsággal vette birtokba a Playmobil kórházat mentőautóval és helikopterrel egyetemben. Még a dobozba is belemászott, nem maradt-e benne valamilyen alkatrész. Anyukájának rögtön megígérte, ha kész a kórház, azonnal intéz neki egy MR vizsgálatot. Nagyon sok mosolyt és jókedvet szerzett nekem is ez a találkozás! Köszönöm!
A mérnök úr másnapra mindent összeszerelt és erről fényképet is küldött nekem.
/ 2
Szabadicsné Rádi Éva
támogató
2011.04.10.
támogató
2011.04.10.
Beszámolók/2011-04-29 Botond
Boti már nagyon hosszú ideje van a klinikánkon és legtöbbször teljesen elszeparálva a többi gyermektől. Nagyon szeretett volna egy hordozható DVD lejátszót, amin nézhetné a kedvenc meséit.
Éppen a játszószobában mesedélután volt, ahol a pécsi színház művésze mesélt a gyerekeknek. Ebből az alkalomból, és kicsit a jobb véreredményeinek köszönhetően Botond is kijöhetett a szobájából, és hallgathatta a mesét. A végén átadtam a várva várt ajándékot.
Az amúgy cserfes kisfiú a meglepetéstől meg sem tudott szólalni. Ámulva csomagolta ki a dobozt, és már mehettünk is a szobájába, hogy kipróbáljuk a DVD lejátszót és a hozzá kapott új mesefilmeket.
Nagyon tetszett neki minden, és már el is merült a mesék csodálatos világában. Boti előtt még nagy utazások állnak, amikor majd szintén elvarázsolhatja a mese, így rövidítve az utazás perceit és a várakozási időket.
/ 3
Bezdánné Végh Tünde
kívánág-koordinátor
Pécs, 2011. 04.10.
kívánág-koordinátor
Pécs, 2011. 04.10.
Beszámolók/2011-04-27 Nikolett
Niki kontrollra érkezett a klinikára és nem is sejtette, hogy a mai napon teljesül a kívánsága.
Többször kérdezett engem Niki is és az édesanyja is, hogy mikor érkezik meg az ajándéka, mert már nagyon várja. Aztán eljött a csütörtöki délelőtt, amikor végre átadhattam neki a régóta vágyott laptopot.
Niki a meglepetéstől szóhoz sem tudott jutni, de a mosolya mindent elárult. Így most már tudja tartani a kapcsolatot az osztálytársaival a klinikáról is és a tanulásában is nagy segítsége lesz.
Kívánjuk Niki, hogy sok örömöd legyen a laptop használatakor!
Miholecz Judit
kívánság-koordinátor
2011.03.03.
kívánság-koordinátor
2011.03.03.
Previous posts
Archive
- Table of Contents
- Greatest Hits
- 2025
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004