Andrea (16 éves, Vállaj)
Andi kívánsága egy laptop volt, amin keresztül a testvéreivel, a családjával tudja tartani a kapcsolatot, amíg kórházban fekszik és tart a kezelése, majd a későbbiek során a tanuláshoz van szüksége rá.
Egy csütörtöki kora délután érkezett meg a laptop-ja az osztályra, amit nagy örömmel, arcán mosollyal vett át. Azonnal be is kapcsolta és belefeledkezett, hogy mi mindenre tudja majd használni.
Kívánunk Neked Andi jó egészséget és használd örömmel a laptopodat.
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2011. 03.03.
Beszámolók/2011-03-04 Kristóf
Kristóf nagyon régen vágyott már egy laptopra, a 12. születésnapjára meg is „érkezett” az ajándék.
A család és önkéntesünk kooperálásának segítségével igazi meglepetést szereztünk a nagyfiúnak, mivel ő azt hitte, családi ügyintézésre jönnek Budapestre.
Kristófnak tátva maradt a szája, amikor megálltak az Art'Otel parkolójában, ahol Manuela Pellegrini várta őket, majd egy külön teremben a hotel képviselőjeként megvendégelte az ünnepeltet és családját.
Amikor előkerült a laptop, Kristóf már semmi másra nem figyelt!
Szinte „belebújt” a gépbe, arcán boldogság és elégedettség tükröződött!
A végén azért megkóstolta az ünnepi tortát, és megkínált mindenkit.
/ 4
kívánság-koordinátorok
2011.02.28.
Beszámolók/2011-03-03 Roland
Rolanddal délután kettő órakor találkoztunk a Madarász Utcai Gyermekkórházban. A kórházba lépve szülők és gyermekeik várakoztak az előtérben vizsgálatokra és kezelésekre. A kórházról általában azért kevésbé kellemes élmények juthatnának az ember eszébe, azonban ez a nap valakinek ma mást jelentett. A légkör is egészen más volt. Szinte megelevenedtek a falra rajzolt édes, játékos figurák, melyek nevetve mondogatták: "Ma valami jó dolog történik".
Roland 14 órára érkezett a kórházba édesanyjával és úgy tudta, hogy a a laboreredményeit kell megbeszélni. Ezen a napon nem a régóta tartó küzdelemről és a folyamatos megpróbáltatásokról volt szó! Ez a nap más volt! Ez a nap az öröm és a meglepetés napja volt Roland számára.
Régóta vágyott egy számítógépre, amellyel egy dédelgetett álmát valósíthatná meg, akvarisztikai honlapot készítene. A hétköznapi csoda megtörtént és készít is. Ez a kamaszodó fiúcska a Csodalámpa Alapítvány és támogatói segítségével megkaphatta álmát, a számítógépet.
Ez a számítógép másoknak nem túl nagy dolog, azonban Roland életében olyan eseményt jelentett, amit igazán akkor tud átérezni az ember, amikor látja, miként állják ezek a gyermekek a betegségükkel járó megpróbáltatásokat, és küzdenek a mindennapokban. A hála és öröm, amit Roland érzett nem szavakba foglalható.
Örülj, nevess és használd egészségben a számítógépet!
Szandtner Györgyi
Ludányi Péter
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2011.02.21.
Beszámolók/2011-02-28 Nandor
Hosszas egyeztetés után sikerült összehoznunk a találkozót Nándorral, kinek kívánsága egy laptop volt. Egy kedves felajánlótól meg is kaptunk, így pár hét alatt teljesült is a kívánság.
Látogatásunk nem tartott sokáig. De úgy gondoljuk, hogy jó helyre került az ajándék és hasznos dolgokban segíti majd Nándor gyógyulását és mindennapjait.
Jó egészséget kívánunk!
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2011.02.13.
Beszámolók/2011-02-09 Benedek
Benedek kívánsága egy laptop volt. Vasárnap délutánra sikerült megbeszélnünk egy találkozót Benedek édesanyjával, hogy átadhassuk az ajándékot.
A kórházakban most látogatási tilalom van, de mivel a nagyfiú vasárnap este feküdt be egy újabb kezelésre, találkoztunk a kórház előterében.
A meglepetést nagy örömmel vette át Benedek, aki mit sem sejtett az egész átadásról. Mi is örültünk, hogy a látogatási tilalom ellenére sikerült megszerveznünk a találkozót a szponzorral és Benedekkel együttesen, és átadhattunk a kért laptopot, amivel talán megszépülhetnek a kórházban töltött napok.
Kívánunk Neked Benedek jó egészséget és azt, hogy használd örömmel az új laptopodat.
/ 3
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2011. február 13.
István Ákos (9 éves, Szentgáloskér)
Ákos éppen egy nagy műtéten volt túl, amikor teljesítettük a kívánságát. Még a klinikán feküdt és nem volt valami jó a kedve. Előző nap egy tévés társaság szeretett volna filmet készíteni vele, de ő elbújt a takaró alá, és nem volt hajlandó semmiféle kommunikációra.
Ezért nem tudtam, hogy mi mire számíthatunk majd az ajándék átadásnál. Mondtam neki, hogy vendégei lesznek és szeretnénk majd egy pár képet is készíteni róla. Mintha csak tudta volna, hogy miről van szó, mert vigyorgott…
Voltak fenntartásaim, amikor Csilláék megérkeztek, és kezükben a PS3 géppel bementek Ákoshoz a szobába. Alig hittem a szememnek, Ákos vidáman beszélgetett az ajándékozókkal, pózolt a kamera előtt.
Alig várta, hogy összerakják a gépet, amivel természetesen nagyon elégedett volt. Sajnos a kórteremben nem tudtuk beüzemelni! Talán nem is baj, mert így Ákos, aki már néha nagyon feladta, még többet tesz majd azért, hogy minél hamarabb gyógyuljon és hazamehessen kipróbálni az annyira vágyott játékát. Ragyogó tekintete erre engedett következtetni.
/ 4
kívánság-koordinátor
Pécs, 2011.01.03.
Rebeka (12 éves, Mezőkovácsháza)
Rebeka vágya egy laptop volt, mivel az otthoni számítógépe állandóan felmondta a szolgálatot. A kívánsága azért is jó, mivel a laptopot a klinikai kezelések alkalmával is magával tudja hozni.
Régóta várt arra, hogy vágya teljesüljön, és egy napon valóra is vált álma.
A laptop már megérkezett hozzánk és csak azt lestük, hogy az időjárás mikor lesz hozzánk olyan kegyes, hogy elvigyük Rebekának az ajándékát Mezőkovácsházára.
A véletlen másként hozta, és egyik nap a család beállított a klinikára ellenőrzésre. Ezt az alkalmat használtuk ki arra, hogy teljesítsük a kislány kívánságát.
Nagyon meglepett és boldog volt, hogy Karácsony és a téli szünet előtt megkapta a régen várt laptopot.
kívánság-koordinátorok
Szeged, 2010 december 13.
Krisztián (5 éves, Veszprém-Kádárta p.)
Krisztián 5 éves kisfiú, aki szereti a „katonás” játékokat, ezért először a lehető legnagyobb távirányítós dzsippet kérte, majd némi gondolkodás után közölte, hogy mégis inkább egy PSP-t szeretne.
Január 17-én érkeztem a játékkal a Tűzoltó utcai Klinikára a kisfiú nagy örömére.
Krisztián korát meghazudtoló szakértelemmel kezdte el használni a gépet, miután arcán boldog mosollyal köszönte meg az ajándékot.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2011. 01.17.
Dorina (3 éves, Törökszentmiklós)
Dorina „igazi kislány”, ez azonnal kiderült a kívánságából is.
Hordozható DVD lejátszóra vágyott, de rózsaszínűre!!
Alaposan utánajártunk, de pink színt még a Csodalámpa dzsinnje sem tudott varázsolni, végül maradt az egyszerű fekete. A masinát kiegészítettük két mesefilmmel, ez is nagy meglepetést okozott a kislánynak.
Egy segítőkész anyuka segítségével azonnal üzembe helyeztük a lejátszót, Dorina perceken belül Dörmögő Dömötör kalandjait nézhette.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2011. 01. 19.
Beszámolók/2011-02-08 Daniella
Nekem nincs is semmi kívánságom - mondta Daniella, mikor felkerestem.
- Szeretnék meggyógyulni, és mindig anyáékkal lenni-ez minden.
Aztán eltelt a délelőtt, ebéd és egyszer csak megjelent az ajtóban.
- Piros laptopot lehet kérni? Láttam egy szép pirosat!
Akkor láttam, hogy nagyon izgatott lett, az egész napi szomorúság elmúlt az arcáról. Amikor aztán megérkezett a laptop, tejes volt az öröm.
- Nahát, ezen Windows 7 van! És nézd, beépített kamera!
Teljesen belefeledkezett, észre sem vette, hogy ott vagyunk.
Magára is hagytuk, hagy ismerkedjen "új barátjával”.
kívánság-koordinátor
Budapest,2011.01.24.
/ 3
Beszámolók/2011-01-31 Zsolt
Délelőtt érkeztünk meg a házhoz, ahol Zsolt az anyukájával, nagyszüleivel és két fiútestvérével lakik, kis helyen, de annál nagyobb szeretetben.
Az egész család izgatottan várta érkezésünket, csak Zsolt nem tudott semmiről, hogy még nagyobb legyen a meglepetés. Boldogan kapcsolta be a laptopot, amire október óta várt, miközben az egész család izgatottan forgolódott körülötte.
Legközelebb a kórházban fekve is tudja majd nézni a “vonatos filmeket”, melyeket annyira szeret, de természetesen két tesójával is megosztja majd a laptopot, hiszen az már első pillantásra látszott, hogy nagyon jó testvérek.
Miután megcsodáltuk Zsolt valóban hatalmas vonatos képeslap gyűjteményét, és ajándékba kaptunk néhány gyönyörű horgolt angyalka karácsonyfadíszt – melyeket ezúton is még egyszer köszönünk – melegséggel a szívünkben hagytuk el Mezőberényt.
Zsoltnak és családjának nagyon jó egészséget, minden jót kívánunk!
/ 2
kívánság-koordinátorok
Mezőberény, 2011.01.03.
Rita (11 éves, Szombathely)
Rita LCD TV-t kért, amit karácsony előtt sikerült átadnunk. A kórházban Rita nem tudta, hogy megyünk, így volt nagy meglepetés, amikor meglátott bennünket. Szóhoz sem jutott, olyan nagy volt az öröme. Mivel aznap „csak” vérvételre kellett bejönniük, így az átadás után rögtön haza mehettek és beüzemelték a készüléket. (A nagyszülő elmondta, hogy ő nem hitt abban, hogy Rita megkapja azt, amit kért. Erre válaszoltam, hogy amit kérnek a gyerekek, mi azt természetesen teljesítjük)
Kívánjuk Rita, hogy sokáig tudd használni az új tévédet!
Mogyorósi Mikós
kívánság-koordinátorok
Szombathely, 2010. 12.23.
Bence (9 éves, Rábacsécsény)
Megérkezett a december, s vele együtt a várakozás és készülődés az ünnepre. Ebben a hónapban van az év legszebb ünnepe a Karácsony. Évek óta küzdök azzal, hogy ugyanazzal a tiszta szívvel élhessem meg az ünnep melegét, mint gyermekként. Azzal, hogy tényleg az legyen a fontos, hogy együtt vagyunk és szeretjük egymást, s ne pedig az ajándékok száma határozza meg a Karácsony értékét. S ekkor jött a telefon, hogy megyünk Bencének ajándékozni… Hatalmas izgalommal vártam, hiszen ő az én kis manóm, akinek először ott lehettem a kívánsága teljesülésénél.
Vasárnap délután érkeztünk meg Rábacsécsényre az adományozó testvérpárral együtt. Azokkal az emberekkel, akik közül az egyikőjük szintén leküzdötte a gyilkos kórt, míg a másik gyermekei már részesültek az alapítvány gyógyító csodájában. S most ők jöttek továbbadni a szeretetet, hitet s reményt egy számukra ismeretlennek a betegség elleni harc közepette.
Bence kicsit gyengén, de örömmel vette át az ajándékát. Egyből nekilátott a kicsomagolásnak, hogy minél hamarabb kipróbálhassa az új játékkonzolt. Míg mi a szülőktől érdeklődtünk a kisfiú hogyléte felől, Bence ez idő alatt egy percre sem tette le az új szerzeményét, s csak kérdezett, hogy mi mire is való. Hamar bele is merült a játékba, így talán alig vette észre mikor búcsút vettünk tőle. De ezt mi nem is bántuk, hiszen addig sem arra gondol, hogy másnap kórházba kell mennie kezelésre, hanem önfeledt lehetett egy kis időre.
Azért keltünk ma útra, hogy teljesítsük egy beteg kisgyermek vágyát. De a látogatás után elgondolkodtam, hogy igazából ki is az, aki kapott és ki az, aki adott. S azt hiszem mi gazdagabban távoztunk, mint ahogy elmentünk. Ez a karácsony igazi szelleme…
Kitartást, erőt kívánunk az egész családnak, s azt hogy Bence otthon tölthesse az ünnepeket, s minél előbb meggyógyuljon!
/ 2
kívánság-koordinátorok
Rábacsécsény, 2011.12.11.
Beszámolók/2011-01-13 Zoltan
Zoli 12 éves és az Irigy Hónaljmiriggyel szeretett volna találkozni.
Találtunk egy mindenkinek alkalmas időpontot, ami egybeesett Zoli szülinapjával. Ekkor leesett az első igazi hó, megspékelve egy kis ónos esővel. Semmi nem szegte kedvünket, hiszen két nagy eseményre is készültünk.
Zoli szülei meglepetésnek szánták a „bulit”. Mindenki szerencsésen megérkezett a helyszínre, az Irigy Hónaljmirigy próbatermébe. Mikor már ott álltak a bejáratnál, Zolinak még akkor sem volt gyanús semmi. Majd mikor meghallotta a zenét és a teremben meglátta a fiúkat, akkor esett le neki, hova is jöttek.
Végre megtörtént a várva várt találkozás. Pont előző nap említette meg anyukájának, hogy „már lehet, hogy el is felejtették a kívánságomat”. Szóval nagy volt az öröm, az ünnepeltet felköszöntötték szülinapja alkalmából, együtt énekeltek, táncoltak, sok fotó készült, és Zoli minden fontos aláírást is begyűjtött.
A találkozás után elmentünk megünnepelni ezt a különleges szülinapi eseményt egy cukrászdába. Később, azt hiszem jóleső fáradtsággal, lassan hazamentünk. Zoli végig azt mondogatta, „ez volt életem legszebb napja”.
Köszönjük az együttes tagjainak, hogy találkozásuk létrejöhetett!
Külön köszönjük Fodor Péter menedzsernek, hogy a koncert előtti sűrű program kellős közepén lehetőséget adott Zolinak a találkozóra.
/ 4
kívánság-koordinátor
Budapest,2010.12.01.
Laura (4 éves, Balmazújváros)
Laura soron következő műtétjére érkezett a miskolci kórház gyermeksebészeti osztályára 2011. január 6.-án.
Nem gondolta, hogy még ezen a napon teljesül a kívánsága, ami egy hordozható DVD lejátszó volt. A pici lány nagy örömmel fogadta az ajándékot, és azt kérdezte tőlem: „ugye Zita néni ezt nem kell már visszaadnom?”
Az osztályra visszatérve anyukájával és apukájával rögtön be is kapcsoltatta a „várva-várt” ajándékot, hiszen kapott mellé DVD meséket is, így a holnapi műtétre már jobb kedvvel gondolt, vagy talán nem is foglalkozott vele…
Szülei a mi közvetítésünkkel mondanak hálás szívvel köszönetet a támogatónak és az Alapítvány munkatársainak is!
/ 3
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2011. január 6.
Beszámolók/2011-01-13 Gabor
Gábor álma mi más lehetett, mint a legtöbb tininek, ő is egy új „csodamobilra” vágyott: a SAMSUNG Galaxy 3-ra.
Kívánjuk, hogy minden álmod, vágyad, óhajod 10 nap alatt teljesüljön!
Most ugyanis az történt, hogy kedves támogatónk, a Márkus család a honlapunkat olvasgatva azonnal lépett, megvásárolta a készüléket, és az ünnep előtt személyesen át is adta az ajándékot a fiú nagy-nagy örömére.
kívánság-koordinátor
2010.12.21.
Eszter (11 éves, Pap)
Találkozásunk a 11 éves Eszterrel egy kicsit nehezen indult. Igen csak megilletődött, amikor megérkeztünk és megtudta jövetelünk okát. Egy kis pityergés is besikerült, de aztán a várva várt ajándék oldott a feszültségen.
Eszter szüleitől megtudtuk, hogy kislányuk vidám. Nagyon szeret iskolába járni, ahonnan egy ideje azonban kénytelen távol maradni.
Eszter iskolatársainak is nagyon hiányzik, mivel a kezelések miatt csak ritkán találkozhatnak. Érdekli az informatika és a világháló, így a netbooknak jó hasznát fogja venni a tanulásban, kikapcsolódásban.
kívánság-koordinátorok
Pap, 2010. 12.23.
Bendegúz (14 éves, Nagykanizsa)
Bendegúz 14 éves nagyfiú, akinek hobbija a zene. Elhatározta, megtanul gitározni.
Nem is gondolta, hogy álma ilyen gyorsan teljesül majd egy kedves támogatónk, a Márkus család jóvoltából.
Szinte egy nap alatt beszerezték a gitárt, s karácsony előtt még vállalták a hosszú utat Nagykanizsáig.
Igazi meglepetést szereztek a napokig lázas betegséggel küzdő fiú számára. Kérdésemre válaszolva - milyen a gitár? - Bendegúz így összegzett:
Ez sokkal- sokkal jobb, mint amire számítottam.
kívánság-koordinátor
2010.12.22.
Beszámolók/2011-01-06 Zsolt
Zsolti egy Wii játékkonzolra vágyott, amit barátainál látott meg és próbált ki először.
A kedves felajánlók segítségével sikerült meglepetést szerezni neki. Mikor megérkeztünk hozzá, nem is sejtette, hogy kívánsága teljesülni fog. A nagy ajándékdobozt meglátva mosoly és hatalmas öröm jelent meg arcán. A csomag kibontásában kishúga is buzgalommal segített.
A technikai akadályok leküzdése után, már indult is a játék, Márióval.
Jó érzés volt látni, milyen boldog Zsolti!
Minden jót kívánunk az egész családnak!
kívánság-korrdinátor
Öcsöd, 2010. 12.07.
Beszámolók/2011-01-06 Pongrac
Pongrác már igen sokszor megfordult a Gyermekszív Központban, de nem gondolta volna, hogy ez a mostani látogatása ilyen boldogan fog zárulni.
Régi vágya volt már egy X BOX, amin otthon tudna játszani, mivel itt a kórházban mindig nagy lelkesedéssel veti bele magát a játékba a betegtársaival.
A gyors szervezésnek és a lelkes adományozónak köszönhetően, pont a hazamenetel előtt sikerült ezt a nagy ajándékot átadni Pongrácnak, aki hatalmas hévvel esett neki a csomagolásnak csak hogy végre láthassa mit rejt a doboz.
Nagy volt az öröm, azonnal konstatálta, hogy még játék is van hozzá és pont olyan amilyet szeret. Eltervezte, hogy csak ő fog vele játszani, persze a tesóit is odaengedi, néha. Megtudtuk azt is, hogy a szomszéd faluban az egyik barátjának, már van X BOX-a és tőle további játékokat tud majd szerezni.
A jó hangulatú beszélgetés után, Pongrác édesanyjával visszatért a kórterembe, és mindenki jó érzéssel folytatta tovább az útját.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2010. 12.01.
Previous posts
Archive
- Table of Contents
- Greatest Hits
- 2025
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004