Picur naplója
(részlet)

• Pécs, 2014.április 11.

Na, itt a világ vége! Sokat hallottam már mindenféle emberekről szóló dokumentum műsorban, hogy fajtájuk jellemzője, hogy gyakran nem gondolkodnak és cselekszenek racionálisan, na de hogy ez az én megbízható gazdámmal is előfordulhat, arra nem is gondoltam.
Félálomban meghallottam, amikor arról beszélgetett a barátnőjével, hogy ENGEM elajándékoz egy kisfiúnak, aki nagyon szeretne egy fehér cicát (mintha én csak egy fehér cica lennék, piha...) és hogy pénteken délután jönnek is értem valakik Budapestről.
Remélem csak rémálom volt…

• Budaörs, 2014. április 12.

Rémes éjszakám volt. Nem is emlékszem, hogy valaha átéltem volna ilyen szörnyűséget.
Tegnap délután valóban megjelent két ember egy kosárral, és megkérdezésem nélkül a gazdám engedélyével beleraktak, és egy fekete nagy dobozban órákon át tartó zötykölődéssel megérkeztünk egy idegen házba.
Ismeretlen illatokkal, helyekkel találtam szembe magam, kisebb és nagyobb emberek próbáltak ismerkedni velem, de természetesen nem vettek le a lábamról.
Ahogy tehettem befutottam a sarokba és mély megvetéssel fordítottam formás hátsómat feléjük, hogy azt nézzék, ha akarják.
Kaptam enni és innivalót, sőt valami macskavécét is adtak, de hát kérem, én akárkiknek nem hódolok be…

• Kistarcsa, 2014. április 13.

Megérkeztem! Ma reggel még nem gondoltam volna, hogy újra megtalálom az otthonom, de hát vannak még csodák! Erre azért pár órával korábban még nem fogadtam volna abban az idegen házba, ahol éjszaka megtaláltam a tökéletes búvóhelyem és ahol, terveim szerint, leéltem volna hátralévő éveim.
Ez a szent hely a konyhabútor leghátsó sarka volt, amit egy apró résen tudtam megközelíteni, és tökéletes biztonságot sugallt.
Arra nem számítottam, hogy a házi "nagyember" lebontja reggel a bútorzat elejét, sok érdekes szót motyogva hol hangosabban, hol halkabban, miközben a szőke nő ideges harci táncot jár körülötte megszállottan ismételve hogy „Szedd ki, mert mennünk kell…”

De milyen jó, hogy végül is kiszedtek. Be kell vallanom, hogy nagyot tévedtem, amikor azt feltételeztem, hogy állatrablók fogságába kerültem, akik a becsületemre és az életemre törnek.
Szerencsére a közelébe sem jártam az igazságnak. Egy rövid utazás után megérkeztünk egy másik helyre ahol két újabb idegen ember várt (mint kiderült csak engem!) nagy szeretettel. Egy ideig békén hagytak a dobozban, hogy körbenézhessek (egyedüli zavaró dolog egy idegen fekete hozzám hasonlatos lény volt, aki folyamatosan kerülgetett és megpróbált rám ijeszteni).
Viszont egy kis idő után kivettek a dobozból és megismerkedhettem új barátommal, kisgazdámmal, Zsoltival, aki egy nagy fehér ágyban fekszik betegen és már tudom, hogy rám is szüksége van ahhoz, hogy a betegségével tovább tudjon harcolni.

Mostantól én is vigyázok rá, és már el is foglaltam helyem a lábánál (bár félek, hogy lesz még egy kis konfliktusom a hely miatt a fekete ellenféllel), és onnan vigyázok rá éberen figyelve, hogy ne tudja őt megtámadni ismét ellensége a Betegség!