RIKÁRDÓ (5 ÉVES, BUDAPEST)
Rikárdó a legkisebb a testvérek között, ezért a nagy tesókkal már kevésbé tud játszani.
Nagyon érdeklik a mesék, főleg ami utazással kapcsolatos. A nagyfiú szeretett volna olyan ajándékot kapni, ami segít a kórházban töltött időt vidámabbá tenni. Ezért esett a választás egy Tab-ra. Ami igazán jó dolog, mert így nem kell könyveket cipelni, és annyi mesét nézhetek, amennyit csak akarok, állapította meg nagy lelkesen Rikádó, amikor már túl volt a nagy meglepettségen.
Már nem fogok unatkozni, mosolygott szégyenlősen, és látszott nagyon örül.
segítségükkel vált valóra Rikárdó álma.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2020. 12 15.
PATRIK (16 ÉVES, PÉCS)
Ma egy nagyon komoly, határozott fiatalembert ismertem meg Patrik személyében. Kerekesszékben tölti mindennapjait, de elkötelezte magát, hogy fel fog állni. "Csak a Győzelmet fogadom el" ez van az ágya mellett kitűzve. Családjával együtt nagyon pozitívan haladnak a felépülés felé.
Patrik Microsoft Office programot és egy külső 1 TB-os HDD-t kért a Csodalámpától. Igazán értő, jó kezekbe került a Csodalámpa Alapítvány ajándéka.
amellyel újból sikerült nagy örömet szerezni egy fiatalembernek!
kívánság-koordinátor
Pécs, 2020. 12. 13.
CINTIA (14 ÉVES, BODROGHALOM)
Cintia egy kedves, csendes, 14 éves lány. Komoly tervei vannak a továbbtanulás terén.
Elmondása szerint gimnáziumba szeretne tovább tanulni, ahhoz meg nagy szüksége lenne egy laptopra. Ezért is írt a Csodalámpának, hogy ha lehetséges, akkor teljesítsék az ő nagy álmát, hogy saját laptopja legyen, ami segíti őt a tanulásban. Cintia vágya hamar teljesült, s így boldog tulajdonosa lett egy gyönyörű mélykék Lenovo laptopnak.
Kedves Cintia!
Kívánunk neked jó egészséget, sikeres felvételt a gimnáziumba, s hogy sok örömöd legyen ajándékodba!
segített nekünk valóra váltani Cintia álmát!!
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2020. december 12.
OLIVÉR (7 ÉVES, GYŐR)
Olivért a Tűzoltó u-i Klinikán kezelik, itt vette át várva-várt ajándékát. A kisfiú nagyon örült és egyben nagyon büszke, mert egyedül pályázta meg az ajándékot.
Igazi sikerélmény a számára, hogy sikerült megkapnia a tabletet. Kemény kezeléseken van túl, és még ebben az évben jön a következő kezelés, de remény van a teljes gyógyulására. Igazi kis hős!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2020. 12. 15.
DZSENIFER (3 ÉVES, DOBOZ)
A kislány álma egy szép, új TV volt, melyen élvezettel nézheti kedvenc meséit. Már nagyon várta ajándékát, és izgatottan segített a doboz kibontásában, hogy minél előbb láthassa saját TV-jét működni.
Boldogan ült le a készülék elé megnézni rajta az első mesét.
segítségükkel válhatott valóra egy újabb beteg kislány álma!
kívánság-koordinátor
Doboz, 2020. 12.02.
KOPPÁNY (12 ÉVES, BUDAPEST)
Koppány 6. osztályos, kitűnő tanuló, komoly fiú, akit betegségéből adódóan most a Tűzoltó utcai Klinikán kezelnek. Nintendo Switchet kért a Csodalámpa Alapítványtól, hogy az izgalmas játékokkal gyorsabban teljen a kórházban töltött idő. Örömmel vette át ajándékát, majd édesanyjától az alábbi levelet kaptuk:
„Nagyon-nagyon köszönöm, hogy teljesítették Koppány kívánságát és megkapta az óhajtott játékot.
Csatolva küldök egy fotót, ami az ajándék átvételekor készült. A fotón az arca nem látszik, de biztosítom Önöket, hogy csillogó szemmel és fülig érő mosollyal vette át a Nintendo Switchet.
Áldott, békés karácsonyt és jó egészséget kívánok!”
melynek segítségével valóra válhatott egy újabb beteg gyermek álma!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2020.12.01.
OLÍVIA (4 ÉVES, EGER)
Olívia nagyon mosolygós vidám kislány, aki már óvodába jár.
Több kedvenc elfoglaltsága is van. Szívesen játszik babával, gyurmával. Hosszú időket tölt rajzolással. Mikor megkérdeztük, hogy mit szeretne kapni ajándékba, mert a Csodalámpa boldogan teljesítené a kívánságát, akkor nagyon komolyan elgondolkodott. Persze hamar kiderült, hogy a tévézés és a mesenézés, az igazán csak izgalmas dolog számára. Mivel a TV a nagyszobában van, és bizony Apa is szeretne időnként mást is nézni, mint mesét, ezért a választás egy gyerekszobai saját TV-re esett. Olyan okos tévére, amin a You Tube is fogható, mert ott igazán szép mesék vannak, mondta Olívia.
Már sejtjük, hogy mostanában miért tartózkodik szívesen a szobájában Olívia. Nagy a valószínűsége, hogy nem okoz számára problémát az okos TV kezelése.
Segítségükkel tudtunk Olíviának örömet okozni.
Major Kriszti
kívánság-koordinátorok
Eger, 2020. december 07.
EMMA (11 ÉVES, MAKLÁR)
Emma kívánsága nem volt éppen rendhagyónak mondható, de ezen egy cseppet sem csodálkoztam, miután egy kicsit beszélgettem a fiatal hölggyel. 3 éves kora óta sportol, többféle sportágat kipróbált, és végül a triatlon mellett döntött.
Mikor önkéntesünk a kórházban megkérdezte mi lenne a kívánsága, először neki is egy laptop, esetleg egy tablet jutott eszébe. Azonban a véletlen, hazafelé az útjukba sodort egy pólónyomással foglalkozó boltot, és akkor ott megszületett a döntés a kívánságot illetően. Szeretne egy általa megtervezett mezben versenyezni!
/ 3
Az „ifjú tervező” egy olyan 5 részből álló sportruházatot alkotott, amely gyönyörű színeivel és forma világával bármelyik márkás sportruházattal felveszi a versenyt. Ezek után a Csodalámpa dzsinnek csak annyi dolga volt, hogy jó minőségben legyártassa a ruhákat, és átadja tulajdonosának.
A nagy örömöt jól mutatják a képek még akkor is, ha a szájmaszk alatt csak sejteni lehet. Emma, kívánunk sok győzelmet a fantasztikus és egyedi mezekben!
Velük teljesülhetett Emma vágya!
Azt, hogy mit jelent adni, a Támogatótól kapott sorok mondják el.
Kedves Kriszta és a teljes Csodalámpa csapata,
Hiszik vagy sem, kellemes érzés, hogy egy ilyen aprósággal, a már-már alap munkánkat ilyen szinten értékelik, elismerik.
Libabőrös is lettem egy pillanatra, miért ha nem az ilyenekért érdemes lelkiismeretesen dolgozni? Köszönjük a kiemelt megemlítést! Sok sikert Emmának és a munkájukhoz, sok gyereknek segítenek nap mint nap. Hajrá, Emma és Csodalámpa!!! Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet!
Mocsonoky Andrea
Major Kriszti
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2020. december 09.
Virág (16 éves, Budapest)
Virág a Mozgásjavító Iskola 8. osztályos tanulója. Kedvenc időtöltése a filmnézés, olvasás, kirándulás. Nagyon komolyan veszi a tanulást, jelenleg gimnáziumi felvételire készül. Amikor megtudta, hogy kívánhat valamit a Csodalámpa Alapítványtól, gondolkodás nélkül rávágta, hogy egy laptopot szeretne, mivel már hetek óta azon aggódott, hogyan fog tanulni, ha a vírusveszély miatt online oktatásra állnak át az iskolák.
És hogy ajándékunk milyen boldogságot jelent a nagylány számára, azt a családtól kapott kedves sorok fejezik ki legjobban:
„A laptop megérkezett. Hatalmas öröm és megnyugvás érte Virágot. Az aggodalmai elszálltak. Akkora feladattudata van, hogy félt attól, ha bezárnak az iskolák, nem fog tudni tanulni.
Nagyon szereti az informatikát, kiválóan teljesít az iskolában. Most már itthon is a SAJÁT LAPTOPJÁN dolgozhat.
Nagyon-nagyon köszönjük!
Virág és szülei”
kívánság-koordinátor
Budapest, 2020. november 20.
Gréta (12 éves, Balinka)
Gréta legfőbb vágya egy laptop volt, amin keresztül az online tanulás is könnyebben és jobb minőségben zajlik.
A várva várt ajándék érkezése óriási meglepetés volt Gréta számára. A csomag kibontása után gépét azonnal használatba is vette. Az ajándék átadásban kezelőorvosa is segített.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2020. november 12.
VIRÁG (17 ÉVES, SOPRONKÖVESD)
Virág egy kistelepülésről ingázik naponta Sopronba. Műlábbal vonaton és a helyi autóbuszon utazva ér az iskolájáig, ahol művészeti grafikusnak tanul. Leendő szakmájához nagy segítséget jelent a Csodalámpa ajándéka, a laptop.
Az ajándék megérkezése meglepetésként érte Virágot. Gyógytornásza kihívta a tornaterembe tornázni, amit nem is értett, mivel most protéziscsere miatt van a rehabilitációs osztályon, gyógytornára már nincs szüksége. Így nagy volt a meglepetése, amikor két gyakorlat után kiderült, most teljesül a kívánsága. A tornateremben leállt az élet, az osztályos team tagjai és az éppen tornázó betegek együtt osztoztak Virág örömében.
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2020.12.01.
Thomas (7 éves, Budapest)
/ 2
A kórházi benntartózkodás során gyakran került elő a lego-s doboza. Így kívánsága nem váratott sokáig, csak az volt a kérdés, hogy mit szeretne megépíteni. A katalógus közös átlapozása után megszületett a döntés. Thomas egy lego vonatot kért.
Meglepetésként érte, amikor megérkezett a várva várt ajándék. Boldogsága határtalan volt. Az ajándék átadásban és kibontásában kezelőorvosa is segített.
Segítségükkel vált valóra Thomas álma!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2020. október 29.
Emília (5 éves, Budapest)
Emília nagyon szeret a szabadban lenni s a játszótéren játszani. Ezért adott volt, hogy egy kerti játszóteret kér a Dzsinntől. Rövid szervezés után meg is érkezett a játszótér, melyet a kisöccsével el is foglaltak. Azóta minden nap órákat töltenek a kertben, rengeteget nevetnek, s a szüleikkel játszanak.
Mili vágya teljesült, nagyon örülünk, hogy ekkora boldogságot tudtunk okozni!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2020.11.29.
Domonkos (9 éves, Budapest)
Domonkos egy kedves mosolygós, kisfiú, és nem mellesleg kitűnő tanuló. A Csodalámpa Alapítványtól egy laptopot kért, melyen a tanulás mellett jókat játszhat is. Kedvenc játékai a Minecraft és Among Us.
Domonkos nagyon örült az ajándéknak, és büszkén mesélte, bár németül tanul az iskolában, már sok angol szót megért a számítógépes játékokból.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2020,11.20.
Dávid Károly (5 éves, Pécs)
A Csodalámpa Alapítvány újabb gyermek kívánságát teljesítette.
Dávid egy Playstation 4 PRO-t és hozzá két játékot kért a Csodalámpától. Szóltam, hogy mikor érkezem, ennek ellenére nagyon izgatottan várt. Meglátta a kezemben a nagy dobozt és egyből mosolygott. Segített bevinni a szobába. Nagyon örült a géphez kapott két játéknak. Az örömtől egyfolytában mosolygott és többször is megköszönte.
Megint nagyon jó helyre került a Csodalámpa Alapítvány ajándéka, reméljük Dávidnak sokáig öröme lesz benne. Újból sikerült nagy mosolyt varázsolni egy beteg gyermek arcára!
kívánság-koordinátor
Pécs, 2020. 11.19.
ROLAND (3 ÉVES, MONOK)
A 3 éves, Monokon élő Rolandka beülős, elektromos kisautóra vágyott. Kívánságának teljesítésére az adományozó Metrószervíz Kft. képviselőjével közösen, nem sokkal Mikulás napja előtt került sor Monokon, a házuk előtt.
/ 3
A kisfiú az édesanyja kezét fogva izgatottan állt a kapuban, még nem tudta, miért érkeztünk. Nagyon barátságos volt, és minden neszre felfigyelt. “Kamion!” “Motor!” “Autó!” “Versenyautó!” - és mutatott a kis ujjaival a hangok irányába. El lehet képzelni, mekkora volt az öröme, amikor meglátta az adományozó autójának csomagterében a karácsonyi mintás papírba csomagolt óriási dobozt! Amikor elkezdte letépni a csomagolást és megpillantotta a dobozon a piros Mercedes AMG cabrio fényképét, Rolandka örömét látva a mi szívünket is még nagyobb öröm töltötte el! Aztán simogatta a dobozt a kis kezével, boldogan ugrált.. :) És akkor felgyorsultak az események: kicsomagoltuk, beleült, megmutattuk, vezette előre, tolatott, távirányítottá, “szerelte”, tükröket ki-be hajtogatta..
Már kipirosodott az orra, amikor mi felnőttek szóltunk, hogy az autót jobb lenne bevinni az otthonukba. Beleegyezett és bent örült tovább.
Hálásan köszönjük a Támogatóknak és a Csodacsapatnak is, hogy a teljesítés létrejöhetett! Örülünk és köszönjük, hogy önkéntesekként a Párommal együtt, Pap Ferenccel mi vehettünk részt a teljesítésen.
Segítségükkel vált valóra Rolandka álma.
Pap Ferenc
kívánság-koordinátorok
Monok, 2020. december 04.
KITTI NAOMI (5 ÉVES, MÉRK)
Idén ősszel kezdte volna az óvodát, de a koronavírus miatt ez a kezdés sajnos elmaradt. Szeret zenét hallgatni és táncolni, de a betegsége miatt a mozgás, nehezen megy. Kedvenc Disney mesefigurája a Minnie Mouse. Mikor kérdeztük Kittit, hogy mi lenne a kívánsága, hogy minek tudna nagyon örülni, azonnal rávágta, mindent szeretek, amin a Minnie van. Oké, de úgy igazán, hát…egy ágynak nagyon örülnék, mert az enyém már rövid, és azt akkor oda tudnánk adni egy másik gyereknek, aki még kicsike. Így, ebbe maradtunk, huncutul mosolygott, és megkezdődött a várakozás. Ami kiderült nem is volt olyan hosszú, mert egyszer csak megállt egy autó a ház előtt, ami tele volt csomaggal.
/ 4
Volt vele dolog bőven, de nagy öröm és boldogság is, mert estére beköltözött Kittihez a Minnie Mouse. Így mostantól már nem kell egyedül aludnia, kedvenc figurája ott van vele.
Segítségükkel vált valóra Kitti álma.
Major Kriszti
kívánság-koordinátorok
Mérk, 2020. november 27.
MÁRK (13 ÉVES, TATABÁNYA)
Márk vágya egy videokártya volt, mely lehetővé teszi számára a komolyabb játékok elérését, s a már meglévő programok gyorsabb használatát.
A nagyfiú még hetente több alkalommal visszajár az ambulanciára, itt leptem meg őt. Hatalmas öröm volt számára, hogy ilyen hamar teljesült a vágya.
Mivel Márk még egy jó ideig nem járhat iskolába, így ez az ajándék az otthoni tanulásban is segítségére lesz.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2020. 11. 25.
KAMILLA MÁRTA (11 ÉVES, HAJDÚHADHÁZ)
Kamillával akkor találkoztam, amikor már egy hősként túl volt egy csomó-csomó nehéz dolgon. Igazi nagy álma volt egy baba, egy olyan baba, ami olyan, mintha igazi lenne.
Lassan merte ezt elmondani, igazából nem is elmondta, hanem leírta egy kis levél formájában és még szóban is hozzátette:
„- Ha ez tényleg teljesül, akkor biztos létezik a Dzsin!”
Nagyon izgatottan várta, napról, napra és mindig megjegyezte gyógytornász Katának:
„- Áhhhhh ez biztos nem fog teljesülni.
...Aztán egy csütörtöki napon megérkezett a Dzsin.”
/ 5
Kamilla nagyon izgatott volt. Kérdeztem tőle emlékszik-e, mit kívánt a Dzsintől? Azt mondta, persze, de azt biztos nem tudta teljesíteni. Leültünk és meglátta a babát a dobozban. Hihetetlen élmény volt, hát még neki. Csodálta, a haját, a kezét, a körmeit, a ruháját és azt mondogatta:
„- Ezt nem hiszem el, létezik, most már biztos. Pont ilyet akartam. Ez hihetetlen. Pont babakocsit is szerettem volna, ezt nem is írtam meg a Dzsinnek, de tudta. „
Kolléganőimmel közösen össze is szereltük a babakocsit, segítettünk Kamillának beletenni babáját. Felelős szülőként első útja a doktor bácsihoz vezetett, aki meg is vizsgálta a kisbabát, és anyukáját ellátta jó tanáccsal. Sétáltunk még pár kört, majd Kamilla tisztába tette a babát és közölte velünk, hogy most már ebédidő van, megeteti, aztán alszanak egy nagyot. Csillogó szemmel hagytuk őket magukra.
Segítségükkel vált valóra Kamilla álma.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2020. november 27.
AJSA (3 ÉVES, GÖRBEHÁZA)
/ 4
A vágya eljutott a Csodalámpa dzsinnjének fülébe, aki hamar a tettek mezejére lépett. Hamarosan megérkeztek a hatalmas csomagok, amit - kis szülői segítséggel - izgatottan bontogatni kezdett a kislány. Családi összefogással gyorsan sikerült felállítani a trambulint az udvaron, és már kezdődhetett is a móka. Ajsa nagyon boldog volt, amikor végre birtokba vehette a trambulint. A kislánynak 3 nagyobb testvére van, Ők is szívesen csatlakoztak kishúgukhoz egy közös ugrándozásra.
Kedves Ajsa! Kívánunk Neked nagyon sok vidám játékot, ugrándozást az új trambulinodban! Légy mindig ilyen mosolygós kis tündérke!
hogy Ajsa kívánsága is teljesülhetett!
Nagyné Szabó Éva
kívánság-koordinátorok
Görbeháza, 2020. november 23.
Previous posts
Archive
- Table of Contents
- Greatest Hits
- 2025
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004