Krisztofer Renátó (6 éves, Csökmő)
Krisztofer kerti játszóteret kért a Csodalámpától. Nekem azt is elárulta, hogy miért éppen ez volt a kívánsága. Először biciklire gondolt, de aztán inkább olyat kért, amivel közösen játszhatnak a testvérével.
A meglepetés pompásan sikerült. Amint a játszóteret összeszerelték, a kisfiúk máris birtokba vették, és a vidám játék zajától visszhangzott a kis kert.
A nagyszülők, akik a kisfiúkat nevelik, velem együtt boldogan nézték az önfeledt játszadozást. Nagyon jó érzés volt látni, hogy milyen jó helyre került az ajándék.
Palásti Ildikó
kívánság-koordinátor
Csökmő, 2019.06.02.
kívánság-koordinátor
Csökmő, 2019.06.02.
Kristóf (11 éves, Celldömölk)
Kristóf betegsége miatt magántanuló, ősztől már 5. osztályos lesz. Tanuláshoz, hiszen ötödikben már informatika is lesz, és a barátokkal való kapcsolattartáshoz szeretett volna laptopot.
Ajándékát otthonában, egy nyári délelőtt tudtuk átadni. Kristóf meghatódott, hogy kívánságát rövid időn belül teljesítettük.
Kedves Kristóf, kívánjuk, hogy sok örömöd legyen az ajándékodban!
Huszárné Török Katalin
kívánság-koordinátor
Celldömölk, 2019.06.10.
kívánság-koordinátor
Celldömölk, 2019.06.10.
Gréta (10 éves, Szeged)
Június 21-én délelőtt találkoztunk Grétivel és Ramival a Liszt Ferenc repülőtéren, hogy elutazzunk Máltára delfint simogatni. Már a repülőút is nagy izgalmakat jelentett mind a két kislánynak , mert először repültek. Leszállás után Melliehába vitt minket a minibusz, a 45 perces út során megpillantották a tengert, amiről régóta álmodoztak. A Luna Holiday Complex – ben szálltunk meg, majd felfedeztük az üdülőváros tengerpartját és kikötőjét, ahol sok kis vitorlás és hajó várta utasait.
Másnap reggel nagy izgalommal vártuk, hogy értünk jöjjön az autó, ami a Park Mediterráneóba vitte kis csapatunkat, ahol az egész napot töltöttük. Egyik ámulatból a másikba estünk az izgalmas állatbemutatókon, ami az ormányos medve látványetetésével kezdődött. A papagáj-show szép és okos szereplői nagy sikert arattak nem csak a gyereknézők, hanem a felnőttek körében is. Ezután a fókák mutatták be játékosságukat és ügyességüket, zenére táncoltak, tapsoltak, ugráltak a látogatók nagy örömére.
Ezután következett a leglátványosabb attrakció, amiért tulajdonképpen ide utaztunk. A delfinek a medencéjükben vicces és kedves feladatokat oldottak meg, amit az animátoraik halcsemegével jutalmaztak. Hatalmas ugrásaikkal, sípolásukkal, ritmusérzékükkel ejtették ámulatba a nézőket. És a bemutató végén elérkezett a nagy pillanat Rami és Gréti számára! Természetesen a higiéniai előírásokat betartva, egy medence szélén ülve végre megsimogathatták a hozzájuk odaúszó delfineket. A lányok arcán feltűnő mosoly és elragadtatás tökéletesen tükrözte boldogságukat, hiszen régi álmuk teljesült. A délután hátralévő részében a parkban sétálgattunk, és a kígyóbemutatót is megnéztük. A harmadik napot a tengerparton töltöttük fürdéssel, napozással. Délután pedig egy csodálatos és izgalmas hajókiránduláson vettünk részt, amely során több barlangba is bevitt a motorcsónak, majd a híres Kék Barlangnál kikötöttünk és egy egyórás pihenés és fürdőzés után visszaindultunk Melliehába.
Az utolsó nap a tengerparton sétálgatva búcsút vettünk a tenger szépséges látványától, majd a sok élménytől kicsit fáradtan, de boldogan délután felültünk a gépre, amely visszarepített bennünket Budapestre.
Köszönjük ezt a csodálatos utat, azt, hogy Gréti vágya valóra válhatott!
Ugrai Erika
kívánság-koordinátor
Budapest, 2019.06.24.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2019.06.24.
Alexandra (12 éves, Döge)
Alexandra egy nagyon kedves és kissé visszahúzódó kislány! Nagy álma volt, hogy legyen egy szép szobája, amibe új szekrényt és egy hozzá illő szőnyeget álmodott meg.
A kiszállítás után hamarosan összeszerelték a bútort, berendezték a szobát a nagylány legnagyobb örömére. Látszik a fotón is mennyire boldog!
Használd örömmel és egészséggel!
Nagyné Éva
kívánság-koordinátor
Döge, 2019.06.03.
kívánság-koordinátor
Döge, 2019.06.03.
Péter Szabolcs (9 éves, Balatonederics)
Idén három gyerek kívánságát együtt teljesítettük, mivel mindannyian Eurodisneyland-be szerettek volna menni. Bianka, Emma és Péter életükben először repültek, már ez megalapozta az izgalmi állapotukat, amikor találkoztunk a reptéren.
Délután három óra körül érkeztünk meg a szállodába, ami olyan volt, mintha egy Disney- mesekönyvbe léptünk volna be. Elfoglaltuk a szobákat, majd indultunk ki a parkba, ahol mindannyian teljesen le voltunk nyűgözve, és ez az emlékezetes érzés napokig tartott!
Találkoztunk Mary Poppins-szal, Minnie és Mickey egérrel, Donald kacsával rögtön az első fél órában. A következő két nap is hasonló intenzitással telt, voltunk Star Wars szimulátorban, hullámvasúton, megnéztük Pinokkiót, Hófehérkét, szellem kastélyban is jártunk, a lista végeláthatatlan. A gyerekek nagyon jól helytálltak. Jó volt látni, ahogy az egyéniségük előbújt a harmadik nap végére.
Peti egy nagyon visszafogott kisfiú. De, minél több időt töltöttünk együtt, annál inkább látszott, hogy valójában egy igazi férfi, aki totál lázba jött a hullámvasutaktól és minden őrültségtől.
/ 6
a British International School Budapest és magántámogatóink segítségét, mellyel Péter álma is valóra válhatott!!
Ungár Péter
kívánság-koordinátor
2019.05.26.
kívánság-koordinátor
2019.05.26.
Emma Zora (9 éves, Nyíregyháza)
Idén három gyerek kívánságát együtt teljesítettük, mivel mindannyian Eurodisneyland-be szerettek volna menni. Bianka, Emma és Péter életükben először repültek, már ez megalapozta az izgalmi állapotukat, amikor találkoztunk a reptéren.
Délután három óra körül érkeztünk meg a szállodába, ami olyan volt, mintha egy Disney- mesekönyvbe léptünk volna be. Elfoglaltuk a szobákat, majd indultunk ki a parkba, ahol mindannyian teljesen le voltunk nyűgözve, és ez az emlékezetes érzés napokig tartott!
Találkoztunk Mary Poppins-szal, Minnie és Mickey egérrel, Donald kacsával rögtön az első fél órában. A következő két nap is hasonló intenzitással telt, voltunk Star Wars szimulátorban, hullámvasúton, megnéztük Pinokkiót, Hófehérkét, szellem kastélyban is jártunk, a lista végeláthatatlan. A gyerekek nagyon jól helytálltak. Jó volt látni, ahogy az egyéniségük előbújt a harmadik nap végére.
Emma egy igazi „kishölgy”. Anyukája szerint mindig is érett gondolkodású volt, de a betegsége alatt felnőtté vált. Csodás mosolya és humora van, az együtt átélt kalandok előcsalták belőle az önfeledt kislányt, aki csillogó szemekkel élvezte az út minden pillanatát.
/ 6
Málnási Kinga
kívánság-koordinátor
2019.05.26.
kívánság-koordinátor
2019.05.26.
Bianka (11 éves, Nyírbátor)
Idén három gyerek kívánságát együtt teljesítettük, mivel mindannyian Eurodisneyland-be szerettek volna menni. Bianka, Emma és Péter életükben először repültek, már ez megalapozta az izgalmi állapotukat, amikor találkoztunk a reptéren.
Délután három óra körül érkeztünk meg a szállodába, ami olyan volt, mintha egy Disney- mesekönyvbe léptünk volna be. Elfoglaltuk a szobákat, majd indultunk ki a parkba, ahol mindannyian teljesen le voltunk nyűgözve, és ez az emlékezetes érzés napokig tartott!
Találkoztunk Mary Poppins-szal, Minnie és Mickey egérrel, Donald kacsával rögtön az első fél órában. A következő két nap is hasonló intenzitással telt, voltunk Star Wars szimulátorban, hullámvasúton, megnéztük Pinokkiót, Hófehérkét, szellem kastélyban is jártunk, a lista végeláthatatlan. A gyerekek nagyon jól helytálltak. Jó volt látni, ahogy az egyéniségük előbújt a harmadik nap végére.
Bianka egy évvel ezelőtt még tolószékben volt, most úgy gyalogolta végig Disneyland-ben a 3 napot, mintha sosem lett volna beteg. Nagyon erős és kitartó személyiség, a humorérzéke pedig kiváló. Sokat nevettünk együtt. Óriási Marvel rajongó.
/ 6
Málnási Kinga
kívánság-koordinátor
2019.05.26.
kívánság-koordinátor
2019.05.26.
Zoltán (11 éves )
Zolika kívánsága egy kisebb méretű laptop volt, melyet, ha kezelésre vagy vizsgálatra jön, ő is tud a kezében cipelni.
Debrecenből a nagymamával jöttek fel a klinikára egy kontrolvizsgálatra, mely alkalmat megragadva átadtuk az ajándékot.
Annál is inkább alkalmas volt az időpont, mert egybe esett Zoli születésnapjával. Nagyon örült a meglepetésnek, fülig ért a szája.
Sok örömet és egészséget kívánunk a laptop használatához.
Lángh Zsófia
kívánság-koordinátor
Budapest, 2019.05.20.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2019.05.20.
Vince (9 éves, Berettyóújfalu)
Vince, mint manapság szinte minden gyerek, szereti a számítógépet, így alapítványunktól egy laptopot kért.
Kívánsága gyorsan teljesült, egy kontrol alkalmával leptük meg őt , az ajándékát nagy örömmel fogadta.
Reméljük, hogy ezzel a laptoppal sok hasznos és örömteli pillanatot él majd meg.
Süttő Betty
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2019.05.07.
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2019.05.07.
Sarolta (7 éves, Biatorbágy)
Sarolta egy csacsogó, mindig jókedvűen mosolygó kislány, aki már az első beszélgetés alkalmával elmesélte, hogy szeret iskolába járni, bizony már németül is tanul, de sajnos a betegsége miatt most sokáig hiányozni fog a suliból. Elárulta, hogy minden vágya egy laptop, mert akkor tudná tartani a kapcsolatot a tanító nénivel és a táraival, csacsoghatna a barátnőkkel... és hát azért a sok kórházi kezelés ideje alatt természetesen szeretne igazi csajos filmeket is nézni, hiszen úgy gyorsabban múlik az idő a sokszor bizony hetekig tartó, sok-sok szurival járó kórházi kezelés alkalmával.
A kislány kívánságának megvalósításában ezúttal a Csodalámpa Csodabogarai voltak a segítségünkre. Hat fantasztikus sportoló Csodabogár elhatározta, hogy körbefutják a Balatont és minden megtett kilométerért adomány gyűjtenek. Lazán és vidáman, sikeresen körbefutották... és nagy izgalommal várták, hogy részt vehessenek Saci álmának megvalósulásában!
Így történt, hogy a Csodalámpa önkéntesének kíséretében a Rohan6's Team hat fős Csodabogár Csapat két bájos hölgye, Czeglédi Emese és Kellermayer Bernadett "befutott" a Klinikára, hogy Saci apró kezébe helyezzék a valóra vált álmot... a gyönyörű, igazán csajos színű komoly laptopot. Még arra is volt gondjuk, hogy stílusosan abban a dresszben érkezzenek, amiben a kilométereket rótták a Balaton körül.
A kislány, első ámulatából magához térve kihúzta a fiókból a "nagykést" és a csodabogarak segítségével máris kinyílt a varázsdoboz, előkerült a megvalósult álom. Saci nagyon örült a az ajándéknak, de én úgy vettem észre, miközben a kislány boldogságtól csillogó szemmel simogatta a laptopot, mintha Mesi és Berni szemében is megjelent volna valami homályos csillogás... talán csak nem a meghatottság jelei voltak arra gondolván: a gyerek boldog mosolya megérte a sok futás!?
Bizony gyorsan múlik az idő amikor csajok vidáman beszélgetnek egymással, mesélnek egymásnak és jókedvükben csinálnak néhány szelfit is. Így volt ez most is, de egy idő után láttuk, hogy Saci egyre többet pillant a laptopra és lassan megszűnik számára a külvilág... éreztük, arra vár izgatottan, hogy apa mielőbb teljesen beüzemelje a laptopot és akkor megnézheti "élőben", hány kilométer is a Balaton, ha netán ő is egyszer körbefutná?!
Lassan elbúcsúztunk, de még mielőtt elhagytuk volna a szobát, Saci köszönetképpen egy hatalmas puszit küldött mindenkinek, aki segített benne, hogy az ő nagy álma valóra válhasson.
Mielőbbi teljes gyógyulást és nagyon sok örömöt kívánunk Sacinak a laptop használatában!
Sipos Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Budapest, 2019.05.27.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2019.05.27.
Sándor (7 éves, Hajdúhadház)
Sanyika egy csendes kisfiú, aki régóta szeretett volna egy saját mobiltelefont!
Egy szép napon a szakrendelőbe érkezve meg is leptem vele! Először szinte félve vette a kezébe a gyönyörű új készüléket, de könnyen megbarátkozott vele.
Nagyon boldog volt, a szeme csillogott!
Bobkó Stella
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2019.05.13.
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2019.05.13.
Miklós (4 éves, Ópályi)
Mikike egy nagyon kedves, szerény kisfiú. Mikor megkérdeztem, mit szeretne a csodalámpától, azonnal rávágta, hogy bicajt! Anyukája megerősített benne, hogy tényleg egy régi álma volt a bicikli.
Amikor a legközelebbi kontroll vizsgálatra érkezett a klinikára, nem is sejtette, hogy mekkora öröm éri majd ezen a napon. Arca mosolyba borult, amikor előgurítottam a meglepetést, a fotón is jól látható a boldogsága!
Nagyné Éva
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2019.05.20.
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2019.05.20.
Lili (14 éves, Salgótarján)
Lili egy nagyon nyitott, kedves lány, aki mit sem sejtett arról, hogy ma teljesülni fog a kívánsága. Az anyukája az mondta neki, hogy csontsűrűség-vizsgálatra jönnek egy budapesti klinikára.
Az utolsó pillanatig ebben a hitben volt, és óriási meglepetésként érte, amikor belépve a terembe kollégáimmal együtt fogadtuk őt, és átnyújtottam neki az iPad-et. Az anyuka jóváhagyásával bevontam néhány kollégát is a FirstMed-ből, hogy ők is szemtanúi lehessenek ennek a kedves pillanatnak.
A meglepetés és az öröm határtalan volt!
Málnási Kinga
kívánság-koordinátor
Budapest, 2019.05.22.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2019.05.22.
Bence Tamás (17 éves, Gyömrő)
A 17 éves Bence műtét előtti egyeztetésre jött a kórházba, itt tudtunk találkozni vele és a szüleivel. A sportos, érett gondolkodású fiatalember jelenleg a betegsége miatt sok mindenben korlátozott, ezért nagyon szeretett volna egy saját okostelefont.
Járatos az interaktív számítógépes játékokban is, ezért külön meglepetés volt számára, hogy a Szintlépés Alapítvány képviseletében Barbi és a gamer Paplovag közösen adta át az áhított új okostelefont számára. Pillanatok alatt szót értettek, beszélgettek a telefon beüzemeléséről, az alkalmazásokról, és Bence gyógyulását segítő adományozási folyamatról. A maszk miatt ugyan nem látszott Bence mosolya, de nagyon boldog pillanatokat éltünk át közösen.
Bencének sikeres műtétet és mielőbbi teljes gyógyulást kívánunk!
Benkóczy Márta
kívánság-koordinátor
Budapest, 2019. május 22.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2019. május 22.
Bence Szabolcs (12 éves, Görbeháza)
Bence, egy át nem aludt éjszaka után, izgatottan érkezett hozzánk, mert tudta, a mai napon megkapja álmai „pecafelszerelését”, méghozzá nagyon komoly botot és a hozzá való kellékeket. A klinikán csak a dobozzal készült fénykép, de siettek, hogy otthon minél előbb ki tudják bontani a csomagot.
Az otthon készült képen jól látható, hogy igazán hozzáértő módon, már gyorsan össze is rakta a felszerelést. Tervei szerint, holnap már ki is fogja próbálni.
Nagyon köszönjük a közreműködést, nagy örömünkre szolgált, hogy a támogató és a Csodalámpa segítségével újabb felejthetetlen élményekhez sikerült hozzájuttatni egy gyereket.
Sütő Betty
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2019.05.23.
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2019.05.23.
Balázs (14 éves, Kismaros)
Egy péntek délután érkezett irodánkba Anna, Balázs és Sanyi szüleikkel és két kistestvérükkel. Nagyon vidámak voltak, hisz sejtették, ma talán valóra válik mindhármuk vágya. Hamarosan megérkeztek kedves támogatóink is, hogy átadhassák az ajándékokat. Érdeklődve hallgatták a gyerekek sztorijait, majd előkerült egy hatalmas doboz, amiben Anna meglepetése lapult, aki egy saját TV-t szeretett volna a szobájába, hogy végre nyugodtan nézhesse kedvenc filmjeit, többek között a Vámpírnaplók részeit.
A nagylány kívánságteljesítése után Balázs következett, aki egy laptopot kért. Nagyon örült a szuper laptopnak, amit elsősorban tanulásra fog használni.
Sanyi ekkor már tűkön ült, ő egy mobilt kért az alapítványtól, mert a jelenlegi készüléke már régi volt, szeretett volna egy modernebbet jó kamerával.
A kicsomagolásban a kistesók is segítettek, mindhárom gyermek nagyon örült az ajándékokon kívül annak is, hogy személyesen megismerhették a támogatókat. A kis csapat alig várta, hogy hazaérjenek, és mindenki kipróbálhassa ajándékát.
Ratimorszky Beáta
kívánság-koordinátor
Budapest, 2019. 06.07.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2019. 06.07.
Anna (16 éves, Kismaros)

Sándor (17 éves, Kismaros)

Budapest, 2019.06.07.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2019.06.07.
Hanna (6 éves, Budapest)
Hanna óvodába jár ikertestvérével, Áronnal, mind a ketten imádják az állatokat, minden kutyát megsimogatnak útközben...
Így a kislány nem is gondolkodott sokat azon, hogy mi legyen a kívánsága a Csodalámpa Alapítványtól, kérte, régi vágyát teljesítsük: lovagolni szeretne, mert különösen kedveli a lovakat.
Édesanyjával megbeszéltük, picit várunk arra, míg jobb idő lesz, és kezdődhet a lovaglás Budapesten a Kincsem Parkban!
Először csak simogatás volt, de Boboval nagyon gyorsan összebarátkozott, így a következő alkalommal már a paci hátán ült büszkén.
A képek bizonyítják Hanna örömét, ragyog az arca BOBO hátán!!
Bakonyi Joli
kívánság-koordinátor
Budapest, 2019.06.07.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2019.06.07.
Adrien (18 éves, Budapest)
Adrien életét váratlanul súlyos betegség nehezítette meg, bezárult körülötte a világ...
Ezen próbáltunk támogatóinkkal együtt segíteni, a nagylány egy szemegeret kapott, amit a laptopjához lehet csatlakoztatni.
Ennek a kommunikációs eszköznek a segítségével újra fel tudja venni a kapcsolatot a külvilággal, a családtagokkal és a barátokkal.
Az ismeretlentől való félelem miatt először idegenkedve fogadta az ajándékot, de ahogy megtanulta annak használatát, szemmel láthatóan egyre inkább örömét leli ebben az új lehetőségben, ami színesíteni fogja mindennapjait.
Sorompó Anett
kívánság-koordinátor
Budapest, 2019.05.20.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2019.05.20.
Previous posts
Archive
- Table of Contents
- Greatest Hits
- 2025
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004