Beszámolók

Martin ( 14 éves, Zalaegerszeg )

2005. telén hallottam először a televízióban a Csodalámpa Alapítványról. A műsor láttán a könnyeim kijöttek, hogy a mai "csak kapok" világban létezik egy alapítvány, aki adni akar, ráadásul beteg gyermekek javára. Magam is 3 gyermekes anyuka lévén át tudtam érezni a szülők bánatát, küzdelmét és a gyerekek kívánságának teljesülése felett érzett örömét. Azonnal kapcsolatba léptem Évával és lelkes csapatával, hogy szeretnék önkéntesként velük tartani. Levélben és telefonon is részletes tájékoztatást kaptam az alapítványról és lelkesítést a leendő munkámhoz.
Sajnos az első segítségnyújtás sokat váratott magára. Zala megyében most kezdünk "felnőni" a feladathoz, hogy a beteg kisgyerekeket összehozzuk a kívánságteljesítőkkel. Több évig "szunnyadtam" a feladatom felett. Az első kívánságteljesítésem közvetve történt, egy kamasz fiút segítettem hozzá, hogy Görbicz Anitával találkozzon, de személyesen a találkozón nem vettem részt. Kolléganőim elmondása alapján tudom, hogy nagyon jól sikerült a találkozás.


2010. tavaszán budapesti kolléganőim - Márti és Joli - látogatást tettek kórházunk Gyerekosztályán és ott bemutatták az alapítvány tevékenységét. Ezután már felgyorsult a kívánságteljesítési folyamat. Sikerült nekem is abban az örömben részesülnöm, hogy egy tolószékhez kötött életvidám, okos kisfiúnak a kért laptopot átadjam. Az adományozó úrral­ Farkas Lászlóval- közösen adtuk át az ajándékot. A kisfiú izgatottan várta érkezésünket szüleivel együtt. Az átadás nagyon jól sikerült - hála Martinnak, aki hatalmas ismeretanyaggal rendelkezik a számítástechnikáról, Farkas Lászlóval azonnal belemerültek a számítógépezés rejtelmeibe. Laci nagyon kedvesen, közvetlenül, egyenlő partnerként beszélgetett a kisfiúval, ami elősegítette, hogy az átadás egy bensőséges ünneppé váljon. A szülők velünk együtt meghatódva örültek Martin örömének. Az alkalomról Farkas László jóvoltából nagyon szép képek készültek. Az idő hamar elszállt, elbúcsúztunk a családtól, gondolván, hogy Martin alig várja, hogy birtokba vehesse új kincsét. Jó egészséget kívántunk neki az ajándék használatához és megígértük, hogy ezen keresztül tartjuk a kapcsolatot továbbra is.


Így sikerült az első személyes csodalámpás kívánságteljesítésem. Nagyon találó a Csodalámpa név, hisz igazán úgy éreztük magunkat egy pillanatra, mint a mesebeli Dzsinn, aki gazdája kívánságát teljesíti.


A kívánságot a támogatásával teljesítettük. Martin nevében is köszönjük!





Varga Andrea
Kívánság-koordinátor
Zalaegerszeg, 2010.05.20.

Laura (3 éves, Nyíregyháza)

Gyönyörű kislány, szép barna szemekkel!
Szerető szülők, akik képesek arra, hogy Laurának megteremtsék mindazt, ami ahhoz kell, hogy majdan csak egy rossz álom legyen ez az időszak! A Nyíregyházán élő Lauráért sokan összefogtak! Volt koncert, melynek bevétele hozzásegítette a szülőket ahhoz, hogy őssejt beültetést is igénybe vehessenek. A Csodalámpától az Édesanya fejlesztő udvari játékot kért. Ezt a speciális "fészket" egy ügyes mesterember segítségével állították fel az udvaron. Laura még csak szülői segítséggel tudott ringatózni benne, de ez az a játék, ami nagyon jó segítség lehet a koordinált mozgás fejlesztésében!


A kívánságot az támogatásával teljesítettük. Laura nevében is köszönjük!






Nagy Olga
Kívánság-koordinátor
Nyíregyháza, 2010.06.08.

Gergő ( 8 éves, Törtel )


Mikor először találkoztam Gergővel a Tűzoltó utcai II. sz. Klinikán, kicsit bágyadt volt a kezeléstől. Kezdtem neki mesélni a csodalámpáról,a dzsinnről, de valahogy láttam a láztól csillogó szemében, hogy ő már régen megálmodta, mit is kérne a dzsinntől és csak arra vár, hogy ezt megsúghassa nekem: PSP-t szeretne, és miután rajong az autóversenyzésért, szeretne egy olyan játékot hozzá, amiben őrülten száguldoznak a szuper versenyautók.


Közeledett Gergő születésnapja, amit szerencsére az ünnepelt otthon tölthetett a családi fészek melegében, de az ünneplés után néhány nappal ismét kezelésre kellett jönnie a kórházba. Addigra a dzsinn előkészítette a meglepetést Gergő számára, akit a visszaérkezés első napján látogattam meg, de nem találtam a kórteremben. Kis társai elirányítottak a Játszóházba és mikor beléptem, egy vidáman nevetgélő férfitársaság közepébe csöppentem. Boldogan láttam, hogy Gergő már sokkal jobban érzi magát, együtt játszik és kuncog a többi kis huncutkával. Nagy lett az izgalom, mert a gyerekek sejtették, hogy valaki álma hamarosan valóra válik, de talán Gergő gondolta legkevésbé, hogy a csodalámpa dzsinnje az ő kívánságát teljesíti. Őszintén meglepődött, mikor a kezemben lévő csomagot átadtam neki. Megkezdődött az izgatott kicsomagolás, a PSP már előre fel lett töltve, így Gergőnek nem maradt más feladata, mint betenni az ajándékba kapott autós játékot és máris kezdődhetett a száguldás. A boldog kisfiú büszkén mutatta megvalósult álmát kis betegtársának Alexnek, és a két jóbarát körül lassan megszűnt a külvilág, önfeledten adták át magukat a játék örömének.


Kicsi Gergő, kívánunk neked boldog szülinapot, mielőbbi teljes gyógyulást, és kívánjuk , hogy teljen sok-sok örömöd a kapott ajándékban.


Köszönjük az International Women's Club Foundation of Budapest nagylelkű támogatását!






Sipos Zsuzsanna,Barabás Réka
kívánság-koordinátorok
2010.julius 05.

Ede ( 3 éves, Jánoshalma )


Edének már csecsemő korában kiderült betegsége, amin csak a csontvelő transzplantáció segített. Az erőtől duzzadó mosolygós fiúcska érkezésünkkor elég nyűgös volt, mivel ebben az időben aludni szokott, de a kedvünkért a szülei nem fektették le egy ki délutáni szunyókálásra. Apuka tudta a módját, hogyan lehet a kisfiát felvidítani és hamarosan mosolygós arccal jött ki közénk először a nappaliba, majd ki az udvarra, ahol boldogan vette birtokba a csúszdát.
Úgy gondolom boldogságát a képek is visszaadják!


A kívánságot a támogatásával teljesítettük. Ede nevében is köszönjük!






Lengyel Andrea ,Mészáros Zoltán és Börcsök Abigél
Kívánság-koordinátorok
Jánoshalma, 2010.július 1.

Ákos ( 13 éves, Hódmezővásárhely )


Ákos izomsorvadásos betegségben szenvedő gyermek, kinek kívánsága egy laptop volt, amit bárhová könnyen magával tud vinni.A halk szavú nagyfiú, nagyon örült érkezésünknek,és annak hogy kívánsága ilyen gyorsan teljesült a Provident jóvoltából.
A laptop mellé még ajándék könyveket is kapott, hogy a sok játék és netezés mellett ne feledkezzen meg az olvasásról sem.


A kívánságot a támogatásával teljesítettük. Ákos nevében is köszönjük!






Lengyel Andrea ,Mészáros Zoltán és Börcsök Abigél
Kívánság-koordinátorok
Hódmezővásárhely, 2010. június 30.

Roland ( 13 éves, Budakeszi )

Roland 13 éves. Egy laptopot kért az Alapítványtól. Az iskolai évzáróünnepség után hazaérkezve várta az új laptopját. Mikor megérkeztünk láttam a szemében az izgatottságot, bár felénk nehezen mutatta ki érzéseit. Később anyukája mesélte, hogy Roland azt mondta „a torkomnál dobog a szívem”. Amióta hazaért a suliból, azóta figyelte az autónkat, úgy várta, hogy mikor érkezünk már. Egyszer csak látott egy fekete autót, ami egyszer felfelé megy az utcában, aztán lefelé, majd megint vissza. Ezek voltunk mi. Bementünk a házba, ahol két szép kutya köszöntött minket, és átadtuk Rolandnak a laptopot, amire annyira vágyott. Szép nyarat kívánunk Rolandnak!
Örülünk, hogy a nyáron barátaival már így tudja tartani a kapcsolatot.


A kívánságot a támogatásával teljesítettük. Péter nevében is köszönjük!






Márk Judit, Tunyogi Orsolya
kívánság-koordinátorok
Budakeszi, 2010.06.22.

Réka ( 4 éves, Békéscsaba )

Rékáékhoz egy esős szombati napon kopogtattunk be a hatalmas doboz ajándékkal, mely Réka kívánságát, egy műanyag kerti házikót rejtett.
A nagy kék szemek boldogan nevettek ránk, amikor elkezdődött a házikó összeállítása, amiben az egész család és a segítők is részt vettek. Az eleinte szégyenlős kislányból az idő múlásával az a csacsogó kis óvodás lett, akit a klinikán is már megismertünk.
A kész házat testvérével együtt vették birtokba, amit az eső miatt a szobában kényszerültünk felállítani. A gyerekeket, ez cseppet sem zavarta és a délutáni uzsonnájukat már a kisház asztalánál fogyasztották el.


Köszönjük az International Women's Club Foundation of Budapest nagylelkű támogatását!!






LengyelAndrea ,TúriEdit,LengyelGábor
Kívánságkoordinátorok
Békéscsaba,2010.június.26.

Péter (12 éves, Baksa)

Péter egy számítógépet kért a Csodalámpától. Van ugyan egy öreg asztali gépük, amit a húgával közösen használtak, de nehezen tudták megbeszélni ki mikor használja. Beszélgetésünk során kiderült, leginkább egy hordozható gépnek örülne. Péter betegsége miatt tolószékkel tud csak közlekedni, így praktikusabb egy hordozható gép, mert a laptopot akár az ágyában is tudja használni .
Péter megígérte húgának, hogy kétgépes játékot is fognak játszani, és majd kipróbálhatja az ő gépét is. Péter köszöni a támogatónak ezt a szép ajándékot.


A kívánságot a támogatásával teljesítettük. Péter nevében is köszönjük!





Bezdánné Végh Tünde és Szabó László
kívánság-koordinátorok
Baksa, 2010. 06. 26.

Klaudia (17 éves, Piskó)

Klaudia a kórházban sokat ült a játszó szobában a számítógép előtt. Nem is csodálkoztunk, hogy egy laptop lett a kívánsága. Az egyik mesesarok délutánon beszélgettem vele, és mondta, a laptop mellé szeretne egy olyan Csodalámpás pólót, amilyent én viseltem. Nem tudott az érkezésünkről, de amint meglátott minket nagyon megörült. Átadtuk a laptopot és a megbeszélt méretű Csodalámpás pólót, ami már majdnem jobban érdekelte, mint a gép. Kis idő múlva bekapcsolta a számítógépet és már talált is rajta egy játékot. Nagy boldogan belemerült a játékba. Édesanyja ígérte az internet is be lesz kötve, és akkor teljes lesz a boldogság.


A kívánságot a támogatásával teljesítettük. Klaudia nevében is köszönjük!






Bezdánné Végh Tünde és Szabó László
kívánság-koordinátorok
Piskó, 2010. 06. 28.

Gergely ( 16 éves, Budapest )

Gergely 16 éves , egy asztali számítógépet kért az Alapítványtól, amit saját igényei szerint állított össze a nagyobb testvérei, és édesapja segítségével. Az évzáró napján érkeztünk a meleg hangulatú családi házba, ahol Gergely a tornácon várta érkezésünket, kíváncsi mosoly kíséretében kukucskált a bejárati ajtó felé, nézte a nagy dobozt, melynek kinyitása rá várt....
Szépen előbukkantak az alkatrészek a dobozból, és amíg a számítógép összeállt, Gergely egyik tanítója, szülei, testvére és mi lányok, megvitattuk az iskolai évet, a nyári programot, és nagyon kellemesen telt az idő addig is, amíg egyszer csak be lehetett kapcsolni a gépet, és Gergely boldogan nézegette, hogy a nyári szünidőben már a saját gépéről fogja tartani a kapcsolatot a diáktársakkal.
Felejthetetlen élményt szerzett nekünk Gergely szép, tiszta mosolya és boldogsága, hogy végre neki is saját gépe van.
Köszönjük a meleg, családias délutánt...


Köszönjük a nagylelkű támogatását!






Márk Judit és Tunyogi Orsolya
Kívánság-koordinátorok
Budapest, 2010. 06.22.

Erik (11 éves, Törökszentmiklós-Surjány)

Erik sokáig gondolkozott, hogy mit is kívánjon a Csodalámpától. Végül úgy döntött, hogy egy Playstation 2-t kér. Nagy meglepetés volt a számára, amikor egy meleg pénteki napon átadtam neki a várva várt ajándékot. A csomag tartalmazott egy Karaoke játékot is. Szerencsére Erik haza mehetett a hétvégére. Hétfőn pedig boldogan újságolta az Édesanyjával, hogy milyen jót énekeltek a hétvégén. További jó éneklést kívánok!


Köszönjük, hogy egy újabb gyermek álma válhatott valóra!




Köszönjük az International Women's Club Foundation of Budapest nagylelkű támogatását!






Szilágyi Krisztina
Kívánság-koordinátor
Törökszentmiklós-Surjány,2010. június 25.

Eszter ( 17 éves, Bicske )


A Madarász utcai Kórház jóságos tündére, Szandtner Györgyi segítségével és közbenjárásával kaphatta meg Eszter gyönyörű laptopját. Az ajándékozás óriási meglepetés lett, mivel Eszter az utolsó pillanatig nem is sejthette, hogy június 23-a milyen szép nap lesz az életében. A Földgázszállító ZRt. jóvoltából kaphatta meg azt az értékes gépet a kislány, mely olyan örömmel töltötte el, hogy mindannyiunkat többször végigpuszilt. Vincze Attila (az adományozó képviseletében), Györgyi és jómagam is fülig érő szájjal álltunk és figyeltük Eszter boldogságát.


Én azt hiszem, az ilyen pillanatokért érdemes élni és tenni, amit csak tehetünk.


Bölcs döntés volt Eszter, használd egészséggel!




A kívánságot a támogatásával teljesítettük. Eszter nevében is köszönjük!




Pecséri Tünde Ildikó
Kívánság-koordinátor
Budapest, 2010. június 28.

Attila ( 11 éves, Tokaj )


Egy gyermeknek is van hobbija, amivel szeret sok időt tölteni, mert ilyenkor kikapcsolódik és elfelejti a gondokat, problémákat. Attila számára ilyen a horgászat, a madarak megfigyelése. Így egy nagy vágya teljesült, amikor az Alapítvány lehetővé tette, hogy elmenjen a Duna Deltába horgászni és az egyedülálló madárvilágot megfigyelni.

Minden téren igazzá vált, hogy ez egy nagy utazás volt. Két napig utaztunk Románián keresztül és a végén még 1,5 órán keresztül motorcsónakoztunk, hogy megérkezhessünk a Delta egyedüli falucskájába Chilia Vechebe. Úgy éreztük magunkat, mint akik az időben visszamentek kb. 50 évet. Vályogból készült nádfedeles házak, földutak, állatok sokasága és egyszerű földműves emberek. Megérkezésünk után szinte egyből motorcsónakba ültünk és elindultunk felfedezni ezt a titokzatos vízi világot. Néha nehéz volt eldönteni, hogy horgásszunk, vagy a tájban, az állatokban gyönyörködjünk. Egy érintetlen világ, amit korunk még nem fedezett fel és ezért olyan különleges.

Attila számára álmai birodalmát jelentette az ottléte. Csendben, mint minden horgász figyelte a kapásokat, és közben megfigyelte a pelikánokat, különféle gémeket, ludakat, jégmadarat, vadlovakat, hódokat és tavirózsákat. Megláthatta nemcsak a Duna nagyságát, hanem egy-egy tó kristálytisztaságát. Minden nap korán indultunk a táborból és különféle csatornákon keresztül fedeztünk fel újabb helyeket, vizeket, melyek szépségévek alig tudtunk betelni. Este a fáradtságunkat feledtette a halból készült különleges vacsora és nagy beszélgetés horgászatról, erről a különleges világról.

Hazafelé ismét Erdély természeti szépségeiben gyönyörködhettünk. Attila nagyon boldog volt, hogy ezt a különleges utazást és élmények sokaságát megkaphatta és átélhette.

A kívánságot a támogatásával



teljesítettük. Attila nevében is köszönjük!





Gecse Attila
Kívánság-koordinátor
Chilia Veche, 2010.06.04.

Iringó ( 3 éves, Arló )


Iringó 3 éves vidám, szép kislány. Vágya egy rózsaszín autó volt, amit végre a hétvégén ki is próbálhatott. Sejtette ugyan, hogy a dobozban az Ő autója van! Az ajándék ünnepélyes átadása szombaton került sor. Leírhatatlan, őszinte, gyermeki öröm tükröződött az arcán!! Azonnal kipróbálta, beleült, vezette….
Jóleső érzés volt részese lenni annak, hogy a Csodalámpa Alapítvány újabb kívánságot teljesített.


A kívánságot a támogatásával teljesítettük. Iringó nevében is köszönjük!





Bodnár Jánosné és Novák Réka
Kívánság-koordinátorok
Arló, 2010.06.19.

Dóra ( 7 éves, Budapest )

„ Egy forró nyári reggel találkoztunk Dórival az Állatkert bejáratánál, akit anyukája és nagymamája is elkísért, hogy régóta várt, különleges élményeket szerezzen az állatokkal. Az Állatkert Alapítvány képviselői és az állat-gondozók nagyon kedvesen fogadták Dórit, és a program során rengeteg érdekes dolgot meséltek a kis csoportunknak. Dóri nagyon hamar „feloldódott” a barátságos emberek és állatok közelében. A tevék etetése még egy picit félelmetes volt számára, de a tapírok és alpakák között minden félelme elszállt. A Szufi nevű tapír hátáról is megnézte a világot, és elképesztő hamar barátságot kötött Gézával, a fiú-tapírral. A látogatók sóvárogva nézték, ahogy eteti, simogatja ezeket a különleges állatokat. Nem tudhatták, hogy ez egy kiváltságos nap a kislány számára. Fáradhatatlanul kérdezett, minden percét élvezte a körútnak. A póni hátán először félénken, aztán nagyon bátran egyedül tette meg a séta-köröket, imádta a kis póni csikót. „Anya, ez tényleg egy csodanap! El sem fogják hinni az ovis társaim, ha majd elmesélem.”


Egész évben jöhetnek majd meglátogatni kis „állat-barátait” az új bérletek segítségével, köszönhetően egy önzetlen támogatónk, Jónás Gergő felajánlásának.


Köszönjük az támogatását!




Kicsi Dorka, kísérjen és segítsen egészségesen utadon ez a szép nap, a sok élmény! Köszönet érte minden felnőttnek, aki hozzásegített!”

Benkóczy Márta
kívánság-koordinátor
Budapest, 2010. június 10.






/ 3



Kedves Csodalámpa!

„A gyerek olyan, mint a víz,
csupa áttetsző tisztaság.
Ha szeretjük, tiszták leszünk mi is,
lénye lényünket mossa át.”
/Ismail Uyaroglu/

Pedagógusként abban a szerencsében részesülhettem, hogy folyamatosan gyermekek közt lehettem, és közvetlenül tanulhattam életszeretetükből, vidámságukból, szemléletmódjukból és tisztaságukból. A saját gyermek ehhez még többet hozzáad.
Dorka születésével e csodával együtt más is beköltözött az életünkbe. Szívműtétek, kórházi kezelések sora után értékes tudás birtokosai lettünk. Ami addig természetes volt, az ma már Érték. Ami addig teher volt, az ma már Érték. Örülök minden új napnak, mert mindegyik újabb esély a boldog napra.
Ilyen Boldog Nap volt életünkben 2010. június 10-e is.
Dorka lányom mindig nagyon szerette az állatokat, így természetesen a kívánsága is ehhez kapcsolódott: állatokat etetni, simogatni, vagyis az állatkertben közvetlen kapcsolatba kerülni az állatokkal, bemenni oda, ahová csak a gondozók járhatnak.
És lám megtörtént a csoda: Csiribí-csiribá óhaját-sóhaját teljesítette a Csodalámpa Dzsinnje! Fantasztikus, megható élmény volt látni az örömét! Lelkes szavai a mosoly mellett még könnyeket is csaltak a szemünkbe: „Ha én ezt az oviban elmesélem!”, „Ezt nem fogják elhinni az oviban!”, „Ezt soha nem felejtem el!”, „Ez a legszebb napom!”, „Ez a legjobb, ami eddig történt velem!” .


Igazi csapatmunka volt, hogy Dorka óhaja-sóhaja valósággá vált.
Nagyon köszönjük Veres Erzsébetnek, a Gyermekszív Központ szociális munkásának, Benkóczy Péternének, Mártának, a Csodalámpa Alapítvány kívánság-koordinátorának, Sebestyén Zsoltnak, az Állatkerti Alapítvány titkárának, Domonkos Zoltánnak, a tapírok szakértőjének, hogy igazi Csodalámpa Dzsinnként varázslatot hoztak az életünkbe! Nagyon köszönjük Jónás Gergő Úrnak, aki támogatásával lehetővé tette, hogy ezt az élményt még többször megismételhessük.


Tiszta szívvel hiszem, ha szeretjük a gyermekeket mi is tiszták leszünk tőlük, és még inkább hiszem, ha valaki ilyen nehéz helyzetben lévő gyermekeket szeret, és velük, értük éli az életének akár csak egy darabkáját is az kristálytiszta lesz tőlük.


Mindenkinek kívánok egészséget, boldogságot, vidámságot, kitartást és hitet!

×××××××××× Ágota, Dorka édesanyja


Zoé ( 3 éves, Budapest )

A Pillik-ikrek - Zoé és Anita - harmadik születésnapjukra kérték a Csodalámpától fából készült kerti hintát és csúzdát.
Tekintettel arra, hogy a két kislány betegsége miatt egyelőre nem mehet közösségbe, nagy szükségük van a szórakozást jelentő házi játszótérre, hiszen a hinta és a gyűrű fizikai adottságaikat is nagyban javítják.
A két kislány az átadás napján is orvosnál volt, így mire sikerült találkoznunk Anita már aludt, így csak Zoét sikerült megörökíteni, ahogy boldog önfeledettségben hintázott.


Köszönjük az International Women's Club Foundation of Budapest nagylelkű támogatását.

Tomaj Ildikó
önkéntes koordinátor
Budapest, 2010.05.25.

Mózes ( 12 éves, Hódmezővásárhely )

Kedves CSODALÁMPA ALAPÍTVÁNY!!!

,, Nagyobb kincs a Földön,nincs a SZERETETNÉL!

Örülj,ha valaha egyszer is jót tettél...

Ha egy fájó könnyet egyszer letöröltél,

Édesebb öröm az minden más örömnél!!''

Mózes fiam és egész családom nevében írom e sorokat. Szeretnék pár szót MÓZESRŐL írni. Teszem ezt azért,mert más leveleit olvasva nekem olyan közelebbi,bensőségesebb lenne,ha az ajándékozott személyről,lényéről,lelkületéről esne pár szó...Természetesen tiszteletben tartom,sőt megértem,hogy vannak nehéz körülmények,egészen súlyos állapotok,egyéb gátló tényezők,ami miatt erre nem kerül,kerülhet sor. Hát, Mózes a mi napfényünk!!! Úgy ahogy kaptuk közel 12éve!És minden nap egy ajándék Vele!!!Hat testvére van,a rajongás kölcsönös!Mózes kerekesszékben él mivel nyitott hátgerinccel született,mellkastól lefelé tehetetlen. Veséi miatt naponta 5-ször katéterezni kell Fejében schunt van beültetve. Kis autisztikus vonásai ellenére életvidám,okos,tevékeny kisfiú!!Olvas,számol és az időjárástól kezdve a főzésig minden érdekli! Nagyon szereti az állatokat így van papagáj,teknős,akváriumok,nyulak,cica,kutya és egy pónilovunk. Állapota miatt neki megfelelő iskolába jár,ahol nagyon szeretik és ő is tanítóit Persze iskola után,és most a nyári szünetben azért a legkedvesebb időtöltés,legkézenfekvőbb az internetezés!!! A játékok,a "hogyan készül a mustár?"pl.hol születtek kisnyuszik, mi a cunami, a tornádó,stb. Szóval ami égen-földön történik. Az árvizesek!!! Ezért az Ő kívánsága egy laptop volt, amiről már én éppen titkon lemondtam,gondolva,hogy lehetetlen is ennyi kérést teljesíteni minden nemes érzés,jóindulat mellett is! Mózival éppen lángost dagasztottunk,mikor csöngött a telefon!! Nehéz volt pár napig is titokban tartanunk a közeledő CSODÁT!! Mi már előre örültünk annak,hogy Ő majd hogy örül!! Azt hiszem, a képek,amik átadáskor készültek,önmagukért beszélnek!! Nem tudunk elég hálásak lenni Önöknek a munkájukért,a támogató Provident Pénzügyi Zrt.-nek jóakaratáért!! Mózes lelkesen használja immár mint "hálószobatársat" is,a laptopját!! Nagyon köszöni Ő is,mi is,mint szülei és a testvérei, akiknek az Ő öröme a mi GYÖNYÖRÜSÉGÜNK naponként!!




A JÓISTEN ÁLDÁSÁT KÍVÁNJUK MUNKÁJUKRA TOVÁBBRA IS,HOGY ÖRÖM ÉS GYÓGYULÁS LEHESSEN OTT,AHOL CSAK LEHETSÉGES!!!





Szeretettel MÓZESék!!!
Hódmezővásárhely
2010.06.14.





A kívánságot a támogatásával teljesítettük. Mózes nevében is köszönjük!

Anita ( 3 éves, Budapest )

A Pillik-ikrek - Zoé és Anita - harmadik születésnapjukra kérték a Csodalámpától fából készült kerti hintát és csúzdát.
Tekintettel arra, hogy a két kislány betegsége miatt egyelőre nem mehet közösségbe, nagy szükségük van a szórakozást jelentő házi játszótérre, hiszen a hinta és a gyűrű fizikai adottságaikat is nagyban javítják.
A két kislány az átadás napján is orvosnál volt, így mire sikerült találkoznunk Anita már aludt, így csak Zoét sikerült megörökíteni, ahogy boldog önfeledettségben hintázott.


Köszönjük az International Women's Club Foundation of Budapest nagylelkű támogatását.

Tomaj Ildikó
önkéntes koordinátor
Budapest, 2010.05.25.

Virág ( 7 éves, Nagykanizsa )

Virág, a 7 éves, mosolygós szemű nagykanizsai kislány álma-vágya egy kerti játszótér volt.
Az FGSZ Földgázszállító Zrt. Gellénházi Üzemének munkatársai vállaltuk, hogy segítünk a kívánság teljesítésében. Balatonkeresztúron találtunk egy üzletet ahol ilyen játékokat is forgalmaznak. Kiválasztottuk a megfelelő mászókát, csúszdával és hintával. A szállítást egyeztettük a szülőkkel, s az üzemben úgy szerveztük a munkát, hogy 05.17-én elvihessük és összerakhassuk Virágnak a játszóteret.
Sajnos az időjárás közbeszólt, napokon át esett, a kert felázott, a szülők lemondták a szállítást. Közben a kislány egy hetet kórházban volt, így a következő kitűzött időpont 05.31-e lett. Sajnos ezen a napon is borult reggelre ébredtünk. Telefonon egyeztettünk a szülőkkel és az üzlettel, s mivel az eső nem esett, úgy döntöttünk, hogy útnak indulunk - három karbantartó kollégám és jómagam. Félúton eleredt az eső, Balatonkeresztúron, az üzlet kertjében fél órát ültünk a kocsiban a mászókák, csúszdák között, mert annyira zuhogott. A kedvünket azonban ez sem vette el, a még szemerkélő esőben felraktuk a játszótér elemeit a kocsira és elindultunk a kislányhoz.
Virág a nagymamájánál volt érkezésünkkor, így a kollégák a távollétében összeszerelhették a játszóteret. Szerencsére amíg dolgoztak, nem esett az eső. Végül megérkezett Virág a nagymamával. A kislány a meglepetéstől meg sem tudott szólalni, örömmel vette birtokba a csúszdát és a hintát, még ha az kicsit vizes is volt.
Kedves Virág, teljen sok örömed az új játékaidban, mielőbbi gyógyulást kívánunk neked!


A kívánságot a támogatásával teljesítettük. Virág nevében is köszönjük!






Ölvediné Fehér Mária
FGSZ Zrt.
Nagykanizsa, 2010.05.31.

Tibor (17 éves, Totkomlós )


Egyik pénteken látogattuk meg Tibit az Országos Kardiológiai Intézetben, ahol súlyos szívműtétet hajtottak végre rajta.
Érkezésünkkor a fiú éppen tornagyakorlatokat végzett, mi átestünk a steril ruhába öltözés viszontagságain és bevittük a szobába várva-várt XBOX-ot. Nem tudom pontosan, hogy Tibi vagy az adományozó képviseletében jelen lévő Bozó János úr volt jobban megilletődve. Ajándékozottunk a serdülők kedves lezserségével válaszolgatott kérdéseinkre. Megnyugtatott minket, hogy nem szorul segítségre az eszköz használatában. Ha mégis akkor angolul is el tudja olvasni a használati útmutatót.
Szerencsére nagyon jó állapotban találtuk, azt kívánjuk, hogy maradjon ez így élete végéig!


Köszönjük a Földgázszállító Zrt. támogatását!!


A kívánságot a támogatásával teljesítettük. Tibor nevében is köszönjük!






Németh Eszter
Kívánság-koordinátor
Budapest, 2010 június 04.

Archive


Log in