Beszámolók

Huba Boldizsár (14 éves, Esztergom)



Huba egy laptopot kért a Csodalámpától.

Szeptember 1-én, az első tanítási napon került sor az átadásra. Az iskolai programok után beszéltük meg a Családdal a találkozót, ráadásul úgy, hogy Huba nem is tudott róla. :)

Nagy volt a meglepetés, amikor kiderült, hogy megkapja a vágyott laptopot.

Nagy szüksége van erre az eszközre, hisz ezt fogja tanulni a középiskolába, amit az idén kezdett el. A kezelések alatt is fogja használni, hisz az online segítő órákkal a tanulásban sem fog lemaradni!

Nem is volt sokáig a dobozban a gép.... egyből beüzemeltük! :):)


Köszönjük a Thermal Hotel Visegrád vendégeinek nagylelkű támogatását, melynek köszönhetően Huba álma is valóra válhatott!


Szerencsés Tamás
kívánság-koordinátor
Esztergom, 2021.09.01.

Csaba (14 éves, Fegyvernek)



Csaba egy kedves, mosolygós, igyekvő fiú. Egyéni tanrend szerint tanul. Már nagyon tájékozott a műszaki dolgokban. A Csodalámpától egy Xboxot kért, hogy a tanulás után játszhasson rajta kedvenc játékaival.

A kórházba tartva, egy kis kitérővel találkoztunk. Jó kedve egyre nőtt, amint közeledtem felé a piros szatyorral. A mosoly elöntötte az arcát, amikor átadtam neki a kívánt Xboxot.


Köszönjük az Accor Services Magyarország Kft. támogatását, velük valóra válthattuk Csaba kívánságát!


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2021.09.16.

Bianka (16 éves, Jászárokszállás)


Az egyik kontroll után tudtunk találkozni Biankával, aki egy laptopot kért a Csodalámpától.

Bianka már nagyon izgatott volt, mire a kezébe vehette a laptopot. Természetesen nagyon örült, el se hitte rögtön, hogy az övé. Azonnal kibontottuk, beüzemeltük, kipróbáltuk.

Biankának nagyon nagy segítség lesz ez a laptop az iskolai tanulmányaiban.


Köszönjük az S&T Consulting Hungary Kft. ismételt támogatását!


Ratimorszky Beáta
kívánság-koordinátor
Budapest, 2021. 07.27.

RÉKA (11 éves, Gyula)


Réka vágya volt egy uszkár kiskutya. Az egész család nagyon várta a kis jövevényt. Szerencsénkre rátaláltunk erre a gyönyör fekete, pihe-puha szőrgombócra. Egy parkban találkoztunk, ahol Réka nem sejtette, hogy az arra sétáló uszkár család egyik tagját ő viszi aznap haza. Boldog egymásra találásnak lehettünk a szemtanúi.
Nagyon sok élményt kívánunk számotokra! 😊


Köszönjük az S&T Consulting Hungary Kft. ismételt támogatását!


Beregi Györgyi
kívánság-koordinátor
Budapest, 2021.08.28.

DANIELLA (8 ÉVES, Emőd)


Daniella egy kedves kislány, akivel még nyár elején találkoztunk. Természetesen szóba került a Csodalámpa Alapítvány és a lehetőség, hogy kívánhat valamit. Ő gondolkodás nélkül mondta, hogy egy tabletet szeretne, mert épp elromlott amit eddig használt. Most, ősz elején jöttek édesapjával kontrollra, mikor újra találkoztunk. Daniella nem sejtette, hogy a vizsgálat után már egy új tablettel fog hazatérni. Mikor meglátta a kezemben a becsomagolt dobozt, huncut csillogás jelent meg a szeme sarkában. A vizsgálat végén pedig arra kérdésre, hogy emlékszik-e a kívánságára, boldog mosollyal válaszolta, hogy igen. Miután kicsomagolta az ajándékot, alig várta, hogy hazaérjenek és játszhasson, filmet nézhessen az új tableten.


Köszönjük a Budapesti Értéktőzsde Zrt. ismételt támogatását!


Benedekné Ferencsik Éva
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2021. 09. 09.

BOGLÁRKA (18 éves, TOLCSVA)


Bogi imád hintázni, így nagy örömet szereztünk neki ezzel a szép függőfotellel, melyben kényelmesen ringatózhat, pihenhet, lazulhat. Jó időben használhatja kint az udvaron, a friss levegőn, rossz időben bent a lakásban.

Köszönjük a Henkel Magyarország Kft. ismételt támogatását!


Alagi Enikő és Alagi János
kívánság-koordinátorok
Tolcsva, 2021. 08.28.

Péter (13 éves, Szigethalom)


Peti nagy vágya volt egy németjuhász kutya, akivel játszhat a kertjükben, tanítgathatja, sétáltathatja. Amint megkaptuk a kezelőorvosától az engedélyt, hozzá is láttunk a kutyus kereséséhez. A szerencse mellénk szegődött, így hamar rátaláltunk Frankre, a 3 hónapos németjuhász kölyökre.

Petya és családja nagy örömmel fogadták a hírt, hogy pár napon belül valóra válhat a nagyfiú álma. Gyorsan kialakítottak a kertben egy külön részt a kutyusnak, házat és játékokat vettek neki, utánanéztek, hol van a legközelebbi kutyaiskola, ahova együtt járhat Petya Frankivel.

Miután megérkeztünk a családhoz, Frank rögtön összebarátkozott az új gazdival. Együtt körbejárták a kertet, megnézték az alvóhelyét, majd jól nevelt kutya módjára elfogyasztotta ebédjét. Ebéd után Petya és testvére megmutatták az új játékait is Franknek, mi pedig elbúcsúztunk a családtól, hogy nyugodtan tovább tudjanak ismerkedni.

Kívánunk sok-sok élményt Frankkel!


/ 3






Köszönjük a segítséget és a kedvezményes árat Németi István tenyésztőnek és a Milford Kennelnek!

Köszönjük az S&T Consulting Hungary Kft. támogatását, mellyel teljesíthettük Peti nagy álmát!


Ratimorszky Bea és Bakonyi Tamás
kívánság-koordinátorok
Szigethalom, 2021.08.04.


MIRA (8 ÉVES, HÓDMEZŐVÁSÁRHELY)

Mira már nagyon várta az ajándékát. Délelőtt ellenőrzésen voltak a kórházban, és csodálkozott, hogy nem kapott semmit. Az anyuka tudta, hogy délután visszük otthonukba a VR szemüveget, de nem árulta el Mirának, csak annyit mondott, hogy ma lesz egy meglepetése.
Amikor beléptünk az ajtón, rögtön átölelt, pedig soha nem látott még azelőtt. Izgatottan bontotta az ajándékot, és máris felrakta a szemére a szemüveget. Nagyon boldog volt, hogy hamarosan kipróbálhatja az új játékát: még a kistestvérével sem akart osztozni rajta. Egy szép könyvvel, egy piros labdával is megajándékoztuk. Jó érzés volt látni az örömét.

Köszönjük Csodalámpa Alapítvány!


Nagyon köszönjük Sárospataki Albert úr támogatását,
segítségével válthattuk valóra Mira kívánságát!


Tatár Ágnes és Nagy Andrea
kívánság-koordinátorok
Hódmezővásárhely 2021 09.03.

Éva (18 ÉVES, SZAJLA)

Izgatottan várta Vicus a mai napot. Reggel 2 vizsgája is volt, ami szerencsére nagyon jól sikerült, de a nap fénypontja ezután következett. A nagylányt egy taxi várta, hogy elhozza őt Lukéj Gabi szalonjába, ahol gyermekkori álma teljesülhetett. Mi is volt ez az álom? Régóta szerette volna, ha egy profi szakember sminkeli ki, készíti el a frizuráját, majd választhat egy csinos ruhát, amiben le is fényképezik. Gabi segítségével ma mindez valóra válhatott. Először Vicus a sok különleges, egyedi tervezésű ruha közül kiválasztotta a neki legjobban tetszőt, majd Gabi elkészítette a hozzá illő sminket, végül pedig besütötte a haját. A nagylány közben mesélt a családjáról, fellépéseikről, sőt, többször felhívta testvérét, szüleit, hogy online ők is tudják követni átváltozását. Ezután már csak a fotózás volt hátra. Gyorsan elrepült az idő, a nagylány készülődött vissza a kórházba, amikor Gabi megkérdezte tőle, hogy visszaveszi a ruháját, vagy a választott ruhában megy haza? Vicus először szóhoz sem jutott, annyira meglepődött. Többször is megkérdezte, tényleg az övé lesz ez a gyönyörű ruha? Gabi a ruha mellé még egy meglepetés csomagot is átadott, amiben a saját márkájú exkluzív sminktermékei voltak, hogy bármikor ki tudja sminkelni magát Vica. A nagylány hihetetlenúl boldog volt, nem is sejtette, hogy ennyi meglepetést tartogat ez a nap.

Pár nappal később Vicustól az alábbi kedves sorokat kaptuk:
"A mai nap egy elképesztő élmény volt számomra. hiszen egy nagyon régi álmom vált valóra - amiről kiskoromban csak álmodni mertem. És eljött ez a nap is Istennek hála, és az egész Csodalámpa alapítvány tagjainak! Köszönöm, hogy megvalósították a legrégebbi vágyam, álmom! Nagyon hálás vagyok! Ezen a napon nem csak a fotózást tudhatom a hátam mögött, hanem az osztályozó vizsgám sikereit is!"

Nem csak neki, hanem a Csodalámpának is különleges volt ez a kívánság teljesítés,mivel ez volt a 4200. teljesített álom az alapítványnál.

/ 10






Hálásan köszönjük szépségnagykövetünk, Lukéj Gabi segítségét, támogatását

Vica gyermekkori álmának valóra váltásához!


Ratimorszky Bea
kívánság-koordinátor
Budapest, 2021. augusztus 24.

Boglárka (16 éves, Monorierdő)


Boglárka szorgalmas, jó tanuló nagylány, aki a kórházban töltött időt is a tanulásra fordítja. Szabadidejében szeret rajzolni, festeni és olvasni. Főleg emberi anatómiát és portrékat szeret rajzolni.
A tantárgyak közül a nyelvek és a biológia a kedvencei. A jövőben az orvosi pályát szeretné választani.
A közeljövőben angol és francia nyelvvizsgát készül letenni, amihez nagyon hasznos lesz a laptop, amit a Csodalámpától kért.
Sok sikert kívánunk Boglárkának a vizsgákhoz!


Nagyon köszönjük Csipak Péter úrnak és kedves barátainak,
hogy valóra válthattuk Boglárka kívánságát.


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2021.09.03.

LÁSZLÓ (10 ÉVES, KALOCSA)


Lacika álma egy piros színű iPhone volt. Izgatottan várta, mikor teljesül a kívánsága, és nagyon megörült a hírnek, amikor megtudta, hogy máris átveheti az áhított készüléket. Másnap a kisfiú pár napos nyaralásra indult a családjával, így igazán jókor érkezett az ajándék.
Boldogan mesélte, hogy a nyaralás alatt - telefonálás mellett - rengeteget fog majd vele fotózni is.


Nagyon köszönjük Csipak Péter úrnak és kedves barátainak,
hogy Laci álma ilyen gyorsan valóra válhatott.


Zsombori Erzsébet
kívánság-koordinátor
Kecskemét, 2021. augusztus 24.

Bálint (18 éves, Tamási)


Bálint egy Nintendo-t kért a Csodalámpától, egy hozzá tartozó játékkal. Édesanyjával telefonon előre megbeszéltük, hogy mikor fogok érkezni. Annyira vártak, hogy a kapu is előre nyitva volt. Bálint már nagyon várt, mert édesanyja elmondta neki, hogy ki fog érkezni. Úgy gondolta, ezzel nem rontja el az átadás örömét, sőt még az érkezés előtti időre is kiterjeszti. Amikor kicsomagoltuk a Nintendo-t, egy kis segítségre szüksége volt, utána pedig úgy tettük a kezébe, ahogy ő kérte. Tudta, hogy milyen gombok vannak rajta, ill. melyiket kell, hogy elérje, hogy tudja használni. Amint a kezében volt és bekapcsoltuk, már mindent tudott, hogy mit kell csinálni vele. Először csatlakozni a hálózathoz, bejelentkezni és csak ezek után indulhatott a játék.
Használd sok örömmel, Bálint!


Köszönjük magántámogatóink, köztük Márti és Péter támogatását,
mely lehetővé tette ennek a kívánságnak is a megvalósítását.


Varga Ákos
kívánság-koordinátor
Tamási, 2021.08.25.

VIKTOR (7 ÉVES, KECSKEMÉT)


Betegségéből adódóan Viktor nem járhat közösségbe, az iskolát is magántanulóként végzi. Mivel játszótérre sem mehet, így vágya egy saját hinta, csúszda, mászóka volt, hogy legalább ezekről a játékokról ne kelljen lemondania.
Szerette volna, ha kívánsága a 8. születésnapjára teljesül. Bár a rendelkezésre álló idő meglehetősen rövid volt, de a Csodalámpa Alapítvány a gyerekek minden kérésének megpróbál eleget tenni, így Viktor pár nappal szülinapja előtt átvehette saját játszóterét. A kisfiú kicsit megilletődve, de annál nagyobb örömmel próbálta ki a játékokat.


Köszönjük a Prime Rate Kft. támogatását, segítségükkel válhatott valóra Viktor álma!




Zsombori Erzsébet
kívánság-koordinátor
Kecskemét, 2021. 08.25.

GERGELY (10 ÉVES, JÓZSA)


Amikor Gergő megtudta, hogy kívánhat a Csodalámpától, már csak azt kellett eldöntenie, laptopot, vagy tabletet szeretne inkább. Végül a tablet mellett döntött, mivel azt könnyebben tudja magával vinni a kórházba a kezelések idejére. A kisfiú örömmel vette át az ajándékot, mely segítségére lesz a tanulásban, de amellett jókat lehet rajta játszani, filmet nézni, így gyorsabban telik majd a kórházi idő.


Köszönjük a Budapesti Értéktőzsde Zrt. ismételt támogatását!


Nagyné Szabó Éva
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2021. augusztus 31.

ÁKOS (3 ÉVES, EGER)


Miután Ákos álma valóra vált, a kisfiú anyukája kedves levelet küldött alapítványunknak, ebből idézünk:
"Ákos imádja az autókat, amikor megtudta, hogy az Önök segítségével eljutunk egy autóversenyre, ahol személyesen találkozunk egy világbajnok autóversenyzővel, Michelisz Norberttel, nagyon boldog volt. Izgatottan várta a napot.
A találkozó szuperül sikerült, fantasztikus napot töltöttünk a Hungaroringen, a magyarországi WTCR futamra látogatva. Norbi közvetlensége nagyon szimpatikus volt, Ákos könnyen feloldódott. Volt alkalmunk beszélgetni, fotózkodni, megnézhettük hogyan készítik fel az autót a 2. szabadedzésre, majd a paddockból izgultuk végig a 2. szabadedzést. Később még sikerült találkozni Norbival, ahol elmondta Ákos szerencsét hozott neki, hiszen az övé lett a 2. legjobb köridő. Másnap szintén kilátogattunk a Hungaroringre, hogy megnézzük a versenyfutamot.
Köszönjük a Csodalámpa Alapítványnak, hogy megszervezték ezt a szuper hétvégét és a találkozót Norbival, az egész család számára hatalmas élmény volt.
Köszönettel: Ákos és családja



/ 6





Köszönjük Michelisz Norbert támogatását, segítségével válthattuk valóra Ákos álmát!


Patzauer Éva
kívánság-koordinátor
Mogyoród, 2021.08.22.

Leila (15 éves, Kecskemét)



Leila korábban rendszeresen táncolt, ami részben a járványhelyzet miatt abbamaradt. Most a kezelések alatt kifejezetten megkedvelte a kézműveskedést, szívesen fest, rajzol, alkot különböző dolgokat Kati néni segítségével. Otthon nagyon szeret sütiket sütni.

A Csodalámpa Alapítványtól egy laptopot kért, ami elsősorban abban segítség a számára, hogy a kórházban tartózkodás alatt könnyebben tudja tartani a kapcsolatot a családdal, barátokkal.


Köszönjük az S&T Consulting Hungary Kft. támogatását, mellyel teljesíthettük Leila kívánságát!


Mina Katalin és Bagó György
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2021.08.18.

Evelin (14 éves, Budapest)



Evelin egy iPhone-t kért a Csodalámpától, hogy tarthassa a kapcsolatot a barátokkal, osztálytársakkal.

Két kezelés közötti pihenő időben találkoztunk Evelinnel, aki nagyon megörült a piros szatyorban lapuló kívánságának.

Mielőbbi jobbulást és jó tanulást kívánunk Evelinnek!


Köszönjük a Thermal Hotel Visegrád vendégeinek nagylelkű támogatását, melynek köszönhetően Evelin álma is valóra válhatott!


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2021.08.17.

Bálint (8 éves, Mátraverebély)



Bálintnak sok időt kell kórházban töltenie. Régóta szeretett volna egy tabletet, amin a kezelések alatt kedvenc filmjeit nézheti és játékokat is tölthet rá.

A kórházban leptük meg őt a piros szatyorban lapuló tablettel. Örömteli mosolyát a maszk mögött is éreztük.


Köszönjük a támogatást a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.-nek, valamint azon felhasználóiknak, akik most váltottak elektronikus vízdíjszámlára – segítségükkel teljesíthettük Bálint kívánságát!


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2021.08.18.

Virág (14 éves, Pécs)



Virág régóta várta, hogy vágya teljesüljön. Nem is akármilyen kérése volt, egy kölyök kutyust szeretett volna kapni. Miután kezelőorvosa engedélyezte a kívánság teljesítését, gyorsan elkezdtük keresni a kiskutyát, hogy mielőbb örömet szerezhessünk a nagylánynak.

Hihetetlen módon pár hét után megtaláltuk Lolát, egy nagyszívű, aranyszínű golden retriever kölyköt. Lola igazi örökmozgó kutya, aki új gazdijához hasonlóan alig várta, hogy megérkezzen új otthonába.

Virágot igyekeztünk meglepni, de nem lehetett sokáig titokban tartani, mikor is érkezünk. Az újdonsült gazdi szinte repült az izgatottságtól, alig szálltunk ki az autóból, már ott is volt, és boldogan vette a kezébe a kutyust. Lola persze hamarosan a kertben futkosott, lépcsőt mászott, türelmetlenül topogott és várta a finom falatokat.

Reméljük, hogy a kiskutya meggyorsítja a gyógyulásodat, Virág!




Köszönjük a Henkel Magyarország Kft. támogatását, melynek köszönhetően válhatott valóra Virág álma!


Ratimorszky Bea
kívánság-koordinátor
Pécs, 2021.08.12.

Máté (15, Eger)


Máté nagyon élvezte a Balaton feletti sétarepülést, amire anyukája és nővére kísérte el. Máté a repülőgépben a pilóta mellett ülhetett, úgyhogy övé volt a legjobb kilátás.

Szerencsére az időjárás is kedvező volt, ugyan a gépben talán egy tojás is megfőtt volna, de tiszta volt az ég és jók voltak a látási viszonyok. Máté különben imád főzni, lelkes nézője a főző műsoroknak.


/ 6






Köszönjük a támogatást a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.-nek, valamint azon felhasználóiknak, akik most váltottak elektronikus vízdíjszámlára – segítségükkel teljesíthettük Máté kívánságát!

Külön köszönet a Lúcia Air-nek, hogy kedvezményes árral támogatták a teljesítést.


Horvai András
kívánság-koordinátor
Balatonkeresztúr, 2021.08.15.

Archive


Log in