Beszámolók

Lilla Alexandra (6 éves, Dunaalmás)


Lilla szeptembertől iskolába készül. Már nagyon várja az iskolakezdést.

A Csodalámpától egy íróasztalt és egy forgószéket kért. Egy igazán lányos színben, fehérben találtunk számára íróasztalt a szobájába. Lilla nagyon szeretni a cicákat. Ráadásként egy fehér cicás forgószékkel is megleptük.

Lilla boldogan vette birtokba új bútorait.


Köszönjük az S&T Consulting Hungary Kft. támogatását, mellyel valóra válthattuk Lilla kívánságát!


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Dunaalmás, 2021.06.22.

Zoltán (17 éves, Szolnok)



Zoli nagyon jártas a digitális világban. Így nem meglepő, hogy egy Playstationt kért a Csodalámpától.

Mivel Zoli jelenleg kezelés alatt áll, ezért a kórházban tudtuk átadni a kívánságát, melyhez még plusz egy kontrollert is kapott, hogy a barátaival is tudjon játszani.

Zoli a kórteremben rögtön összeállította a gépet és ki is próbálta a FIFA és a NBA játékokat.

Reméljük, hogy ezzel a játékkal feledtetni tudtuk a kórházban töltött napok egyhangúságát!



Köszönjük az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete, az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája, valamint a CEPOL és az EIT (budapesti székhelyű Európai Uniós Ügynökségek) kollégáinak a támogatását!


Bagó György és Ivády Éva
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2021.07.19.

Martin (12 éves, Pettend)


Martin és testvére már nagyon vártak bennünket. Anyukájukkal beszéltünk előző nap telefonon, hogy menni fogunk. Ő nem tudta titkolni örömét, és azonnal elmondta a fiúknak.
Amikor megérkeztünk, nagyon visszafogottan, várakozó tekintettel néztek ránk. Aztán előkerültek a várva várt okostelefonok. Mindketten mozgásukban nagyon korlátozottak, így a telefon segítségével könnyebb lesz a kapcsolattartás a barátaikkal, családtagjaikkal. Nagyon örültek, és Martin még a tolószékből is kiszállt egy kis segítséggel a fotózás idejére. Nem volt neki könnyű, de örömében úgy érezte, hogy ezt meg kell tenni.
Reméljük, ez az öröm sokáig kitart és erőt ad nekik a nehézségek leküzdéséhez.
Újból sikerült egy nagy mosolyt varázsolni beteg gyermekek és családjuk arcára!

Köszönjük magántámogatóinknak, hogy teljesülhetett Martin kívánsága!


Végh Tünde és Szabó László
kívánság-koordinátorok
Pettend, 2021. 07. 05.

Liliána (13 éves, Sárbogárd)


Liliána betegsége miatt magántanulóként tudta folytatni az iskolát, amihez egy régi, nehéz laptopot kapott kölcsön. Nagy vágya volt egy saját, könnyű laptop, amit bárhová el tud vinni magával, így bármikor tud tanulni, vagy szabadidejében filmet nézni, a barátaival chatelni.
A nagylányt otthonában leptük meg az ajándékkal. Hatalmas volt az öröm, amikor előhúztuk a gépet a piros csodalámpás szatyorból.
Kívánunk kellemes időtöltést, és reméljük, a laptop is hozzájárul majd jövőre a sikeres felvételihez!

Köszönjük a Henkel Magyarország Kft. támogatását!


Ratimorszky Bea és Bakonyi Tamás
kívánság-koordinátorok
Sárbogárd, 2021. július 9.

Kevin (17 ÉVES, PETTEND)


Kevin és testvére már nagyon vártak bennünket. Anyukájukkal beszéltünk előző nap telefonon, hogy menni fogunk. Ő nem tudta titkolni örömét, és azonnal elmondta a fiúknak.
Amikor megérkeztünk, nagyon visszafogottan, várakozó tekintettel néztek ránk. Aztán előkerültek a várva várt okostelefonok. Mindketten mozgásukban nagyon korlátozottak, így a telefon segítségével könnyebb lesz a kapcsolattartás a barátaikkal, családtagjaikkal.
Reméljük, ez az öröm sokáig kitart és erőt ad nekik a nehézségek leküzdéséhez.
Újból sikerült egy nagy mosolyt varázsolni beteg gyermekek és családjuk arcára!

Köszönjük magántámogatóinknak, hogy teljesülhetett Kevin kívánsága!


Végh Tünde és Szabó László
kívánság-koordinátorok
Pettend, 2021. 07. 05.

Kristóf Zoltán (9 éves, Onga)


Kristóf egy aranyos, csendes fiúcska. Kitűnő tanuló. Egy focicsapat leigazolt tagja.
Kristóf egy ideig nem fog tudni futballozni, ezért a Csodalámpától kért egy Nintendót Fifa 2021 –es játékkal, hogyha már ő nem rúghatja a labdát, akkor legalább a játékában focizhasson addig, amíg újra visszatér a csapatba.
Kristóf nem is sejtette milyen örömben lesz része, amikor benyitottam a szobájába. Ahogy előkerült a táskámból a kis csomag, Kristóf arca kipirult, nagy barna szemei tágra nyíltak, szája szinte a füléig ért az örömtől! Nagyon boldog volt, hogy megkapta a Nintendót a focis játékkal, s még egy ráadás játékot is küldött neki a Csodalámpa Dzsinnje!
Azonnal el is kezdte „beüzemelni” a játékot, s csakhamar el is kezdődött a focibajnokság!
Kedves Kristóf!
Kívánjuk, hogy gyógyulj meg minél hamarabb, és térj vissza a focicsapatodhoz, de addig is legyen sok örömöd ajándékodban!


Köszönjük a Schneider Electric ismételt támogatását!


Tatárné Zsuzsi
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2021. július 5


Nándi (3 éves, Cegléd)


Nándi egy örökmozgó kisgyerek, imád játszótérre menni. Betegsége miatt sajnos ez most nehézségekbe ütközött, de a Csodalámpa Dzsinnje egykettőre megoldotta a problémát: a kisfiú immár boldogan hintázik és csúszdázik saját játszóterén.
Anyukája köszönő sorai magukért beszélnek:
Kedves Alapítvány!
Szeretném megköszönni a közreműködésüket abban, hogy Nándi álma valóra vált, egy saját játszótér! 😃 Ezzel hatalmas örömöt okoztak neki!
Nándi imádja a játszóteret, a hinta a mindene, órákig le sem lehet venni róla, de csúszdázni is nagyon szeret.
Külön köszönet Horváth úrnak, aki ezt megvalósította!
Minden jót és további sok álom valóra váltását kívánjuk! 😊
Üdvözlettel *** Tünde



Köszönjük magántámogatóinknak, valamint az IPS-Gyermekszem Kft.-nek,
hogy segítségükkel teljesíthettük Nándi kívánságát!




Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Cegléd, 2021. június 30.

Efrahim Joel (11 éves, Nagyecsed)

Efrahim nagyon szereti az állatokat, van otthon egy pónija. Nagyon szeretett volna egy laptopot, amin tud tanulni, filmet nézni és játszani. A Csodalámpa Dzsinnje egy kontroll alkalmával tudta meglepni Efrahimot a kívánságával. Szemei és mosolya elárulják, hogy mekkora örömet tudtunk szerezni neki ezzel a laptoppal.


Köszönjük a The British International School Budapest diákjainak és magántámogatóinknak az adományokat, mellyel teljesíthettük Efrahim kívánságát!


Veres Erzsébet
kívánság-koordinátor
Budapest, 2021.06. 23.

Kitti (3 éves, Ajak)


Kitti éppen elkezdett óvodába járni, amikor megbetegedett, így csak pár napot lehetett gyerekek között. Persze, szomorkodott, de amikor lehetősége nyílt rá, hogy kívánjon valamit a Csodalámpától, azt kérte, legyen egy saját játszótere, ahova meghívhatja az ismerős gyerekeket, ahol kistestvérével is jókat játszhat.
Kitti vágya hamarosan teljesült, sőt külön meglepetésként kedvenc mesefigurái díszítik a játszótornyot. Egy biztos: ilyen játszótere csak neki van!


Köszönjük az E.ON Hungária Zrt. ismételt támogatását, valamint a Győri Játszótérnek az extra ajándékot!



Nagyné Szabó Éva és Gárdos Erika
kívánság-koordinátorok
Ajak, 2020.06.24.

István Gusztáv (17 éves, Tatabánya)



István régóta szeretett volna egy okos TV-t a szobájába, ezért ez volt a kívánsága a Csodalámpától.

A kórházban tudtuk átadni neki a TV készüléket, amin most már nagyképernyőn élvezheti a kedvenc filmjeit vagy akár a foci EB-t és még internetezhet is.


Köszönjük a Henkel Magyarország Kft. támogatását!



Farkas Andrea és Ivády Éva
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2021.06.02.

Andor Antal (9 éves, Szentmártonkáta)



Andor nagy focirajongó. A Csodalámpa Dzsinnjétől egy laptopot kért. Az egyik kontroll alkalmával, a kórházban tudtuk átadni neki a kívánságát.

Nagy örömmel mesélte, hogy sok-sok focis játékot fog rá letölteni, hogy a tanulás után ezekkel a játékokkal játszhasson.


Köszönjük magántámogatóinknak, hogy teljesíthettük Andor kívánságát!


Veres Erzsébet
kívánság-koordinátor
Budapest, 2021.05.27.

Bíborka (14 éves, Békéscsaba)

A 14 éves nagylány szereti a kreatív tevékenységeket, szívesen rajzol, festeget. Kívánsága mégsem a hobbijához kapcsolódott: azt kérte, egy régi vágyát teljesítsük, szeretne egy iPad-et.
Békéscsabán, már a ház előtt vártak bennünket Bíborkáék, átadtuk az iPad-et, és adtunk egy kis segítséget a beüzemeléshez.
Másnap ezeket a kedves sorokat küldte nekünk anyukája: "Nagyon szépen köszönjük az iPad-et, örök hálánk érte! Út a gyógyulás felé! Nagyon örült neki Bibi, hasznát veszi."

Gyógyulást, egészséget, boldogságot kívánunk neked, Bíborka!


Köszönjük a S&T Consulting Hungary Kft. ismételt támogatását!


Dr. Kapás Ferenc
kívánság-koordinátor
Békéscsaba, 2021.06.25.

Attila (16 éves, Tiszabercel)

Attila kívánsága egy okostelefon volt, amellyel tarthatja a kapcsolatot családjával, barátaival a kórházi kezelések ideje alatt, valamint játékra, zenehallgatásra, filmnézésre, internetezésre is kíváló. Pont ilyen készüléket kapott, és nagyon boldog volt!


Köszönjük magántámogatónknak, hogy Attila kívánsága teljesülhetett!


Nagyné Szabó Éva
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2021.05.14.

Patrik (11 éves, Jászszentlászló)

/ 4





Patrik 11 éves kiskamasz, aki nagyon megilletődve érkezett Balatonkeresztúrra, a sétarepülés helyszínére. Ez volt ugyanis a kívánsága: repülni a Balaton felett. Amikor meglátta a kisrepülőt még egy kicsit félt, de aztán bátran beült a gépbe és integetett várakozó családjának.
Szuper kört mentek és Patrik szó szerint repkedett a boldogságtól! 😊


Köszönjük a Hesse Trade Kft. támogatását,
segítségükkel egy újabb gyermek álma vált valóra!


Szilvágyi Erzsébet
kívánság-koordinátor
Balatonkeresztúr, 2021.06.27

Attila (13 éves, Gadács)


A 13 éves Attila 4 testvérével él együtt egy Somogy megyei kis faluban. Nagyon szereti a focit, de betegsége miatt nem játszhat úgy, mint egészséges társai. Álma egy X-box volt, amin a FIFA játékkal legalább közelebb engedheti magához kedvenc sportját. A csodalámpa teljesítette kívánságát, a fiú boldog volt és hálás. Támogatónak, alapítványnak mindig öröm, amikor a gyerekek boldogok. Így volt ez most is. Köszönjük!

Köszönjük a PannErgy Nyrt. támogatását!


Szilvágyi Erzsébet
kívánság-koordinátor
Gadács, 2021. 06.27.

DÁVID (4 éves, Sárbogárd)

/ 9





A CSODALÁMPA Alapítvány újabb gyermek kívánságát teljesítette.
Ma a varázslatos Bobóországba utaztunk, hogy meglátogassuk Dávidot, akinek az volt a kívánsága, hogy itt tölthessen el pár napot családjával. Nagyon vidám és boldog család várt bennünket. A kérdésre, hogy hogy tetszik, szinte egyszerre válaszoltak, hogy nagyon. Na és mi tetszik a legjobban? Testvérével együtt mondták gyorsan és határozottan, minden. Dávid sorolta a játékokat, a kerti játszóteret, szobájukat és persze a medencét. Csak úgy sugárzott belőle az elégedettség.
Csodálatos dolog, hogy végre kedvére csobbanhat a medencében, hiszen ezt korábban nem tehette a betegsége miatt. Reméljük a rengeteg élmény olyan sok erőt ad majd neki, hogy elfelejti a nehéz napokat és segíti további gyógyulását!
Újból sikerült egy nagy mosolyt varázsolni egy beteg gyermek és családja arcára!


Köszönjük a Kolping Hotel Spa & Family Resort ismételt támogatását, hogy segítettek valóra váltani egy újabb kívánságot, és a felejthetetlen élményeket, amit a család is kapott!


Végh Tünde és Szabó László
kívánság-koordinátorok
Alsópáhok, 2021.06.21.

Natasa Léna (5 éves, Gödöllő)



Natasa egy nagyon édes, pici lány. Sajnos eddig is sok időt töltött már kórházban, de most a következő kezelése miatt több hétig is bent lesz.

Egy tabletet kért a Csodalámpától, amin majd meséket fog nézni és játszhat a kedvenc játékaival. Ehhez a kívánságához kapott tőlünk még egy unikornisos tokot is, aminek szintén nagyon örült és rögtön magához szorította. 🥰

Gyors gyógyulást kívánunk a pici Natasának!


Köszönjük, hogy a Schneider Electric segítségével teljesíthettük Natasa kívánságát!


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2021.06.18.

Mózes (9 éves, Szamosszeg)


Mózes hosszú ideje van kórházban, napközben sokat játszik édesanyja telefonján. Amikor megkérdezte tőle a Csodalámpa Dzsinnje, mit szeretne, rögtön tudta, hogy egy laptopnak igazán nagyon tudna örülni, mert akkor nem kellene elkérnie anyukájától a telefont, ráadásul sokkal nagyobb képernyőn láthatná a játékokat.

Mózi egy fárasztó gyógytornán volt túl, amikor megérkeztünk hozzá. Szeme rögtön felcsillant, mikor meglátta a piros csodalámpás szatyrot, benne egy dobozzal. Izgatottan bontottuk ki a laptopot, és persze azonnal be is üzemeltük, hogy mielőbb kipróbálhassa rajta kedvenc játékait.





Köszönjük a Thermal Hotel Visegrádnak vendégeinek nagylelkű támogatását, melynek köszönhetően Mózes álma is valóra válhatott!


Ratimorszky Beáta
kívánság-koordinátor
Budapest, 2021. június 16.

Kornél Dániel (13 éves, Budapest)


Tavaly ősszel IBD betegséget állapítottak meg nálam az orvosok. Több, mint 50 napot töltöttem már kórházban és nagyon sok gyógyszert is kell szednem. A legjobban az hiányzott, hogy sehova és semmilyen programra nem tudtam elmenni, nem sportolhattam és suliba se járhattam. A Heim Pál kórházban egyik nap a főnővér a Csodalámpa Alapítvány képviseletében megkérdezte tőlem, hogy ha lenne egy kívánságom, mit kérnék. Mindenképpen élményt szerettem volna a sok rossz dolog után, így jutott eszembe, hogy nagyon szívesen megnézném a Magyar Labdarúgó Válogatottat az egyik EB meccsen, ráadásul Budapest is megkapta pár meccs rendezési jogát. Nem is hittem, hogy a kívánságom tényleg teljesülhet, de szerencsére vannak még csodák.

Nagyon köszönöm a Csodalámpa Alapítványnak, a kórház dolgozóinak és Csányi Sándor úrnak, az MLSZ elnökének, hogy valóra váltották a kívánságom!


Ez pedig az élménybeszámolóm:

Június 15-én Magyarország Portugália ellen játszott, nagyon vártam már a meccset. Amikor bementünk a Puskás stadionba, nem győztem csodálni ezt a hatalmas arénát. Még soha nem láttam ekkora stadiont belülről. 18 órakor kezdődött a mérkőzés. A portugálok jobban játszottak, de a magyarok nagyon jól kivédekezték a támadásaikat. Közelről láthattam a híres Ronaldot is játszani. A hangulat szuper volt, több, mint 60 ezer ember egyszerre szurkolt a Magyar Válogatottnak. Amikor a magyarok lőttek egy gólt, akkor az egész stadion tombolt, kár, hogy végül lesnek ítélték a gólt és nem adták meg. Ezután a magyar csapat nagyon szétesett, így az utolsó 10 percben 3 gólt is kaptunk. De én így is nagyon büszke voltam a magyarokra.

/ 5





Június 19-én is élőben nézhettem a Magyarország és Franciaország közötti meccset. Még nagyobb izgalommal vártam ezt a meccset, mert a franciáknál rengeteg sztárjátékos van, akiket most élőben is láthattam, de féltem is, hogy nagyon kikapunk a világbajnok francia válogatottól. A stadionba nagyon hamar sikerült beérni, ezért még több idő maradt körbejárni az egész arénát és gyönyörködni a látványban. Láttam bemelegíteni is a játékosokat. A meccs 15 órakor kezdődött, nagyon meleg volt, több ivószünetet is kellett tartani. A magyarok megint nagyon jól védekeztek, viszont a franciák sok veszélyes támadást vezettek.

Végül mégis mi szereztük meg az első gólt. Elmondhatatlanul jó érzés volt, hogy végre érvényes gólt lőttünk! Én még ekkora tapsvihart, tombolást, ordítást sosem hallottam, hullámzott a stadionban a rengeteg magyar zászló! Reménykedtünk benne, hogy innen megnyerjük a mérkőzést. Végül a második félidőben a franciák kiegyenlítettek, de a vezetést nem tudta már egyik csapat sem megszerezni. Nagyon szép teljesítményt nyújtott a Magyar Válogatott mindkét meccsen. Az összes játékos nagyon odatette magát és Gulácsi Péter szuperül kivédett pár veszélyes lövést.

Életem egyik legnagyobb élménye volt, hogy kint lehettem ezeken a meccseken és kicsit feledtetni tudták velem a betegségem is. Köszönöm!
Kornél

Zétény Miklós (3 éves, Alsódobsza)


Zétény 3 éves, kedves, örökmozgó kisfiú. Három fiú van a családban, Zéti a középső. Nagyobb testvérével szinte egész nap kint szeret játszani a nagy, füves udvaron. Ezért nem is volt kérdés, hogy Zéti milyen Csodalámpás ajándéknak örülne a legjobban. Egy fa kerti játszótérnek.

Csúszdával, mászófallal, hintával, homokozóval. Zétény álma egy szép nyári délután valóra is vált! A két testvér nagy örömmel vette birtokba a játékokat! Az egyik pillanatban még a mászófalon másztak, aztán már csúsztak is le a szép kék csúszdán. Pár pillanattal később meg négy szempár kandikált ki a kis toronyból, s már újra csúsztak is lefelé a kisfiúk. Aztán ügyesen hajtották magukat a hintán, s a homokozót is kipróbálták.

A legkisebb tesó a babakocsiból vágyakozó tekintettel nézte, ahogy a két bátyja ide-oda szaladgálva, visongva, nevetgélve játszik. Jó volt látni, mennyire boldog a két gyerek! A Csodalámpa játszótere most is a legjobb helyre került!




Köszönjük magántámogatóink segítségét, közösen egy újabb kisgyerek arcára varázsolhattunk mosolyt!


Tatárné Zsuzsi, Adorján László
kívánság koordinátorok
Alsódobsza, 2021. június 04.

Archive


Log in