Milla (8 éves, Lánycsók)
Milla kívánsága egy rózsaszín kerékpár volt, mégpedig olyan, amin elől egy helyes kis kosár is található, amibe bele lehet pakolni a szükséges holmikat.
Mivel a kezelések miatt a kislány még nem mehet közösségbe, így szüleivel, testvérével tud majd kerékpározni.
Délután érkeztünk a családhoz, ahol már vártak minket.
Milla mosolyogva vette át a kerékpárt, nagyon örült, hogy kívánsága teljesült.
Újból sikerült nagy mosolyt varázsolni egy beteg gyermek arcára!
kívánság-koordinátor
Lánycsók, 2024.07.23.
Léna (3 éves, Gégény)
A Csodalámpa Dzsinn-je az ebéd utáni alvásidőben varázsolta a kislány kertjébe az áhított játszóteret.
Léna a délutáni alvás után kiment az udvarra, és alig akart hinni a szemének: nagy meglepetéssel és boldogan vette birtokba a szép új játszóteret. Ott töltötte az egész délutánt, és este is alig lehetett becsalogatni a házba.
Léna, élvezd a játszótered, használd örömmel!
kívánság-koordinátor
Gégény, 2024.07.23.
KINCSŐ NATÁLIA (6, BUDAPEST)
Kincső imádja az állatokat, a Csodalámpától az volt a kívánsága, hogy néhány napot eltölthessen a Nyíregyházi Állatparkban.
Édesanyja elmondása szerint Kincső betegségére a legjobb terápia a gyaloglás. Éppen ezért választották az állatparkot.
Kincső észre sem veszi a hosszú sétákat, miközben figyeli az állatokat. Ma részt vettek a cápa etetésen, 13.00-kor készülnek a fókashow-ra és 14.00-tól a jegesmaci etetést fogják megtekinteni. A makierdőben a nagy meleg ellenére a makik egész aktívak voltak.
/ 4
Az országban több állatkertben is jártak már, de mind közül a Nyíregyházi Állatpark tetszik a legjobban nekik. Kincsőnek a legjobban a hópárduc tetszett, éppen ezért a szüleitől kapott is egy plüss párducot.
kívánság-koordinátor
Nyíregyháza, 2024.07.15.
Áron (11 éves, Budapest)
Áron mosolygós, kedves gyermek. Mint megtudtam, Áron vízilabdázik, úszik, aktívan sportol.
A nyár folyamán a kezelései után folytatja a remek sportokat, melyek elősegítik a gyógyulást!
Csak így tovább Áron, remek kisfiú vagy!
A Csodalámpától egy mobiltelefon volt a kívánsága, ami nagy segítség lesz számára a tanulásban.
Áron nagyon örült a telefonnak!
mellyel segítik Áron tanulmányainak könnyebbé tételét!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2027.07.16
Elizabet (5 éves, Ráckeve)
Elizabet szereti a kézműves foglalkozásokat, szeret rajzolni, színezni, gyurmázni. Amikor otthon van, akkor a testvéreivel szívesen játszik az udvarukban is, hintázik, homokozik. A Csodalámpától egy tablet volt a kívánsága, hogy a kórházban töltött időszakban is nézhesse a kedvenc meséit, az Arielt és a Jégvarázs rajzfilmeket.
Jó szórakozást kívánunk Elizabetnek!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.07.19.
Brúnó (9 éves, Budapest)
Brúnó egy jókedélyű, mosolygós, közvetlen kisfiú. Nagy álma, hogy zenész lehessen. Sokáig a dobolás érdekelte, de most már inkább dj szeretne lenni. Saját dalokat is ír, most tanulja, hogy lehet a különböző programokkal zenét készíteni. Szeret koncertekre, színházba járni.
Egy speciális tricikli volt Brúnó kívánsága a Csodalámpától, hogy ő is „kerekezhessen” anyukájával együtt, amikor szép idő van.
Brúnó nagy örömmel vette át a triciklit, vagy, ahogy Brúnó hívja, a Harley Davidsont.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.07.17.
Zsófi (14 éves, Kistelek)
Zsófi szeret sorozatokat nézni és gyakran hallgat zenét.
A kedvencei Taylor Swift és a One Direction.
Aktívan sportol is, a Hét kerék görkorcsolya egyesület igazolt versenyzője.
A kémia és a fizika a kedvenc tantárgya és ezen a vonalon szeretne majd továbbtanulni.
A Csodalámpától egy olyan lila színű okosóra volt a kívánsága, amely a pulzus mellett méri az alvás
mélységét is, mivel ezzel mostanában problémája van Zsófinak. Persze az okosórájának több más
funkcióját is jól tudja majd használni.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.07.17.
Ramóna (11 éves, Tiszagyulaháza)
Ramóna a lábadozás időszakában különösen sokat néz TV-t, de eddig nem volt saját készüléke, így arra gondolt, egy okosTV-t kér a Csodalámpa Alapítványtól.
Nagy volt az öröm, amikor a kórházból hazatérve egy szép, új készülék várta otthonában a kislányt.
Jó szórakozást Ramóna, élvezd ajándékodat!
kívánság-koordinátor
Tiszagyulaháza, 2024. július 15.
Máté (17 éves, Káptalanfa)
Máté kívánságát valóra váltotta a Csodalámpa, megkapta az álom kerékpárját. Nagyon örült, mert nyáron a szülinapján szeretné a Balatont körbetekerni. Ez nagy kihívás, de a szuper bringával, amit kapott teljesíteni tudja ezt a nagy álmát.
Jó egészséget és kitartást kívánunk neked Máté!
kívánság-koordinátor
Káptalanfa, 2024.06.12.
Liliána (4 éves, Hegyeshalom)
Liliána kedvenc meséje a Jégvarázs és így nem meglepő, hogy a Csodalámpától egy „jégvarázsos” rollert kért és persze hozzá illő kiegészítőket: bukósisakot, kiskosarat a roller elejére, csengőt és kesztyűt is.
Liliána már alig várja, hogy kipróbálhassa a gyönyörű rollerét és a felszerelését.
Gyors gyógyulást és sok örömet kívánunk a szabadtéri játékhoz Liliána!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.07.05.
Dorka (4 éves, Tiszaeszlár)
Dorka kezelésen volt pár napig a kórházban, de hatalmas meglepetés várta, amikor hazaért. Megérkezett ugyanis az a piros traktor, amire annyira vágyott. Természetesen utánfutója is van, ahogy a kislány kérte. Indulhat a "munka" a kistraktorral!
Használd egészséggel és örömmel Dorka!
kívánság-koordinátor
Tiszaeszlár, 2024. 07.13.
BENEDEK (15, BUDAPEST)
Benedeknek jól megy a tanulás, a biológia a kedvenc tantárgya, orvosi pályára készül.
Szereti a kihívásokat, szeret aktívan élni, állandóan mozgásban lenni. Sokféle sportot űz: focizik, kosarazik. Horgászni is szeret és sakkozni is szokott.
Miután két nap alatt megtanult biciklizni, a Csodalámpától egy MTB kerékpár volt a kívánsága. Benedek előtt itt az egész nyár, hogy tekereghessen a bicaján, amikor csak kedve tartja.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.07.11.
Barbara (3 éves, Nagyecsed)
Barbara nagyon boldog, hogy lett egy saját játszótere, ahol kedvére homokozhat, hintázhat, csúszdázhat, és még mászóka is van.
Kívánjuk a kislánynak, hogy használja örömmel a szép, új játszóteret!
kívánság-koordinátor
Nagyecsed, 2024.07.04.
ANNA (12, SZOLNOK)
Anna a Csodalámpától azt kérte, hogy Spanyolországban a PortAventura Parkok fantasztikus attrakcióit felfedezhesse. Már a kiutazás is különleges élmény volt, mivel a repülőgépre elsőként szállhatott fel, ahol a kapitány köszöntötte őt, majd kis ajándékcsomaggal is meglepte a Wizz Air személyzete. Leszállás után pedig lehetősége volt rövid időre bekukkantani a pilótafülkébe.
Anna nagyon szereti a vizet és a csúszdákat, így nagyon élvezte, hogy Európa egyik legnagyobb aquaparkjában tölthetett egy napot. PortAventura egy vidámpark is egyben, sok hullámvasúttal, izgalmas játékokkal, érdekes showműsorokkal, így bátorságát is kipróbálhatta több játékon, pihenésképpen pedig valamelyik műsort néztük meg. Természetesen a Ferrari Land park sem maradhatott ki a sorból. A szállodától nem messze helyezkedett el a tengerpart, ami szintén nagyon tetszett neki, naponta többször is megmártózott benne.
Élményekkel telve indultunk haza Salouból, de szerencsére még volt egy fél napunk Barcelonában, ahol megcsodálhattuk a híres Sagrada Familia hatalmas tornyait, valamint sétálhattunk a belvárosban is.
/ 6
Anna köszönő sorai:
„Ezúton is szeretném megköszönni, nektek és a Csodalámpának, hogy segítettetek egy régi álmomat megvalósítani, hogy láthassam Barcelonát és eljuthassak a Portaventura aqua és vidámparkjába. „
kívánság-koordinátor
Salou, 2024. július 5.
ISTVÁN (6, SZÉKELYUDVARHELY)
István kívánsága a Csodalámpától egy távirányítású, elektromos gyerek quad, amivel nyáron sokat „száguldozhat” az udvarukon vagy a szomszédos csendes utcákban.
Hatalmas lelkesedéssel látott hozzá a kicsomagoláshoz és aktívan rész vett a piros-fekete quad összeszerelésében.
István büszkén mutatta meg a szomszédoknak az ő csodálatos, új járművét.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.06.30.
BOTOND (3, MENDE)
Boti nagyon boldog volt, amikor meglátta az udvaron az új játszóteret. Állandóan hintázik, a csúszdát is élvezi. A „tányéros” hinta még nehézséget jelent számára, de pontosan a mozgás-fejlődését segíti majd elő. Minél többet gyakorol majd, annál jobban fog menni.
A téli hónapokat leszámítva szinte egész évben tudja majd használni az új játékszert, amivel mozgalmasabbá válnak a hétköznapok.
kívánság-koordinátor
Mende, 2024.07.11.
Jázmin (10 éves, Felsőzsolca)
Jázmin a múlt héten táborban volt, így nem is sejtette, hogy közben megérkezett a telefon, amit a Csodalámpától kívánt.
Volt is nagy meglepetés, amikor a táborozás után eljöttek édesanyjával átvenni a sárga telefont, amely nagy vágya volt a kislánynak.
Ahogy a fotón is látszik, Jázmin határtalanul boldog volt, hogy teljesült a kérése.
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2024. július 8.
Táltos Tamás (14 éves, Egerszalók)
Táltos, testvérével együtt sajnos olyan betegségben szenved, amely mindkettőjüket feljogosította arra, hogy kívánjanak valamit a Csodalámpa Alapítványtól. Tudták, hogy nem tárgyat kérnének, mivel ők az élményeket gyűjtik. Így esett a választás egy legolandi kirándulásra Németországban.
Legoland elvarázsolta a fiúkat. A tematikusan felépített vidámparkban számtalan attrakció várt rájuk, és ők mindent megnéztek, kipróbáltak, minden érdekelte őket. Jókedvűek voltak, végig nevettek, rácsodálkoztak sok érdekességre. A program minden percét élvezték, és valószínűleg sokáig emlegetik majd a csodálatos élményeket.
/ 5
valamint magántámogatóinknak, köztük az XpatLoop, a legnagyobb hazai xpat szervezet tagjainak és vezetőinek, hogy a testvérek álmát valóra válthattuk.
kívánság-koordinátor
Legoland, 2024. június 30
Bátor Barnabás (16 éves, Egerszalók)
Barnabás, testvérével együtt sajnos olyan betegségben szenved, amely mindkettőjüket feljogosította arra, hogy kívánjanak valamit a Csodalámpa Alapítványtól. Tudták, hogy nem tárgyat kérnének, mivel ők az élményeket gyűjtik. Így esett a választás egy legolandi kirándulásra Németországban.
Legoland elvarázsolta a fiúkat. A tematikusan felépített vidámparkban számtalan attrakció várt rájuk, és ők mindent megnéztek, kipróbáltak, minden érdekelte őket. Jókedvűek voltak, végig nevettek, rácsodálkoztak sok érdekességre. A program minden percét élvezték, és valószínűleg sokáig emlegetik majd a csodálatos élményeket.
/ 5
valamint magántámogatóinknak, köztük az XpatLoop, a legnagyobb hazai xpat szervezet tagjainak és vezetőinek, hogy a testvérek álmát valóra válthattuk.
kívánság-koordinátor
Legoland, 2024. június 30
GERGŐ (8 éves, AJKARENDEK)
Gergő egy nagyon kedves, szerény, mosolygós kisfiú. Nagy társasági életet él, rengeteg barátja van, együtt „bandáznak” a közeli parkban, bicikliznek és fociznak. Bár Gergő nagyon szereti a matekot és nagyon jól is megy neki, de elmondása szerint suliba is leginkább a közösségért szeret járni.
Gergő régi vágya volt egy PlayStation4, ezért a Csodalámpától ez volt a kívánsága. Fülig érő mosollyal fogadott minket, amikor meglátta nálunk a PS4-et és még nagyobb lett az öröme, amikor megtalálta a hozzá kapott Minecraft, Star Wars és Sonic játékokat.
Kiderült, hogy egyik barátjának sincs még ilyen játéka és azt gyanítjuk, hogy mostantól tovább nő Gergő népszerűsége és még többen fogják keresni társaságát. 😊
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.07.03.
Previous posts
Archive
- Table of Contents
- Greatest Hits
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004